|
Föl-földobott kő, földedre hullva,/
Kicsi országom, újra meg újra/
Hazajön a fiad.//
Messze tornyokat látogat sorba,/
Szédül, elbúsong s lehull a porba,/
Amelyből vétetett.//
Mindig elvágyik s nem menekülhet,/
Magyar vágyakkal, melyek elülnek/
S fölhorgadnak megint.//
Tied vagyok én nagy haragomban,/
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban/
Szomorúan magyar.//
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,/
Kicsi országom, példás alakban/
Te orcádra... (Vers)
|
Az élet a zsibárusok világa, / Egy hangos vásár, melynek vége nincs. / Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, / Megvehető akármi ritka kincs. / Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak / Kufár lélekkel hasznot, üzletet; / Itt alkusznak, amott már áll a vásár, / A jelszó mindig: eladok, veszek!... / / Raktárra hordják mindenik portékát, / Eladó minden, hogyha van vevő: / Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, / Rajongás, hit, eszmény és szerető. / Aki bolond, holmiját olcsón adja, / Az... (Vers)
|
|
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz/ Súrlódjék az írás Móricz Zsigmond úrhoz./ Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte, / De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. / Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, / Adják át Móricznak ezt az én levelem / A könnyes, áldott hang, aki általadja / Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja. // Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond, / Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond. / Ezért is jövök ost hozzád kényes verssel: (Vers)
|
Ady-parafázis a Fájdalomról /// „Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?” / S ujjaimat kell imádsághoz törnöm? / 2011. augusztus 22. Szombathely /// Élet- és billentyűritmus „Szívbillentyűritmus” // Mirtse Zsuzsa //// Olyan ez, mint Liszt zongorajátéka, / csak élő emberek adják az életjeleket / hangok leütése nyomán! /// Ady-parafázis a Fájdalomról /// Magyar Irodalmi Lap (Vers)
|
|
Nem élek én tovább, / Csupán addig élek, / Amíg a szivemből / Felfakad az ének; / Amíg a lelkemet / Sírhatom a dalba, / Amíg lángra gerjeszt / Ihletés hatalma; / Amíg titkos órán / reám száll a bánat, / Feketén, komoran, / Mintha a világnak / Végzetszerű átkát / Csakis én érezném, / Tépődve annyi bús, / Megfejtetlen eszmén. // Nem élek én tovább, / Csupán addig élek, / Míg vérező szívvel / Ezernyi kétség közt / Még mindig remélek (Vers)
|
Hová rohantok átkozott gonosz fiak?/
Mi készt ezekre? büntetlen/
Fog hát az undok visszaélés bennetek/
Tenyészni, gyáva fajzatok?/
Az ezredes veszély alatt nyögő hazát,/
Midőn serényen ébredez,/
Imez fajúltak átkosan kelő hada/
Alázza, dúlja, dönti meg./
Attila nyelve (melynek intő hangira/
Remegve tért ki a világ/
Előled, ó nagy hős!) íme dicső, talál/
Korunkban ennyi megvetőt./
Az, ami lételünknek őre, s nemzetünk/
Fő kincse szenved (Vers)
|
|
Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget! / Előttem állott roskadozó falad, / Előttem a múlt kor csatái / S gyászba borúlt ege Hunniának. // Itt késve mérgét nyelte az agg török; / Itt táboroztak népei dölyfösen, / Ott fenn erős, de számra kisded, / S győzve fogyó hadaink tanyáztak. // S onnan, ha kellett; mint az egek nyila / A záporoknak vad zuhanási közt, / Csattogva, sujtva, száz halálban / Törtek alá rabölő haraggal. // Kétszázezerrel víva meg (Vers)
|
I. A szenvedés tételeiből / Kik szeretnek, körbevesznek, / vigasz ez az elveszettnek. / Kint fölébredsz, drága napfény, / bennem az élet nagyon fél. / Színlelem csak az életet, / erőtlen vagyok és beteg. / Nem látok már fényt előttem, / vakságomba beledőltem. / Jézus, Fény, csak Te segíthetsz, / pillantásoddal is útra intesz. / Lépéseimmel követlek Téged, / ruhád széléhez, hogy hozzáérjek. // II. Imák a szenvedésből / a/ Hová tekintek? / Honnan nézek? /
Ki irányítja pillantásomat? (Vers)
|
|
Hol van a hon, melynek Árpád vére/
Győzelemben csorga szent földére,/
Mely nevével hév szerelmet gyújt;/
S messze képét bújdosó magzatja,/
Még Kalypso keblén is siratja,/
S kart feléje búsan vágyva nyújt?/
Itt van a hon, ah nem mint a régi,/
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,/
Többé nem győzelmek honja már;/
Elhamvadt a magzat hő szerelme,/
Nincs magasra vívó szenvedelme,/
Jégkebelben fásult szívet zár. //
Hol van a bérc, és a vár fölette,/
Szondi melynek sáncait védlette,/
Téko... (Vers)
|
Évek óta küzdöttem 1956. október 23 emlékével. Képtelen voltam verset írni róla... Nem mintha, hiányzott volna az érzelmi azonosulás: családom börtönbe zárt és kivégzett tagjai emléke tartott fogva. Tudok-e olyan verset írni, amiben én is benne vagyok, amiben benne vannak ők is, s nem csak az unalomig ismert képek sorakoznak benne? Lehet-e még újat mondani 1956-ról? Lehet-e hitelesen szólni a ma emberének? Nem tudom. De meg... próbáltam. (Vers)
|
|
amivel látok azzal hallok/
szem nélkül és fültelen/
amit látok hallom is/
csupa fül vagyok és csupa szem/
nem a szám szól és megértik/
nem szájjal szólnak és megértem/
kéretlen kínálják/
amit mindeddig kértem/
se lábam se kezem/
átjár rajtam amiben járok/
tart engem itt akit nem fogok már/
tartom ott akit még várok/
nincs orrom az illatokra/
egyetlen illat betölt/
földszagú a mennybolt/
mennyszagú a föld/
levegőért nem kapkodom/
a levegő szív be engem/
ráfújással formálódik/
légnemű (Vers)
|
„Fáj a földnek és fáj a napnak/
s a mindenségnek fáj dalom,/
de aki nem volt még magyar,/
nem tudja, mi a fájdalom!”//
Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar irodalomból. / Egyet... lenegy uccáját ismerem, (Vers)
|
|
Állok az ablak mellett éjszaka, /
S a mérhetetlen messzeségen át /
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd /
Távol csillag remegő sugarát. //
Billió mérföldekről jött e fény, /
Jött a jeges, fekete és kopár /
Terek sötétjén lankadatlanul, /
S ki tudja, mennyi ezredéve már. //
Egy égi üzenet, mely végre most /
Hozzám talált, s szememben célhoz ért, /
S boldogan hal meg, amíg rácsukom /
Fáradt pillám koporsófödelét. /
Ta... nultam (Vers)
|
Itt volt, elment a szép karácsony, / S amíg itt volt, jó koszton éltünk, / Cukron, fügén, mákos kalácson. // Hozott diót, mogyorót, smukkot, / Új százkoronás is volt nála, / De erről alig szólt egy kukkot. // Hogy a pénzügy is derűt öltsön, / Adott az osztrák - magyar banknak / Húsz koronát – aranyban! – kölcsön. / / És hozott új választó-listát. / Mely szerint csak Lukács szavazhat, / S megválaszthatja Tisza Pistát. // A Béke is, e bús egyénke, / Jött vol... (Vers)
|
|
Tekints, ó Nemzetem! neved új díszére, / Tekints hív munkásid serény erkölcsére; / Figyelmezz költőid szíves énekére, - / S nézz derülő napod hajnali fényére. // Bízván nagy istened régi jóságában, / S nem csüggedvén a sors kemény ostromában, / Lásd, mely helyet foglalsz a népek sorában, / S mit várhatsz az idők további folytában! // Kijövén elődink hét fejedelmével, / Megráztad Európát karod erejével; / S harcolván küszködvén Ozmán vad népével, /
Megváltottad újra bajnokid vérével. (Vers)
|
Kosztolányi Dezső, teljes nevén: Kosztolányi Dezső István Izabella[1] (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, Krisztinaváros, 1936. november 3.[2]) író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének tagja. Csáth Géza unokatestvére.
1885. március 29-én (virágvasárnap) született Szabadkán, Kosztolányi Árpád (1859–1926) fizika- és matematikatanár, iskolaigazgató[3] és a francia származású Brenner (Vers)
|
|
„Fáj a földnek és fáj a napnak/
s a mindenségnek fáj dalom,/
de aki nem volt még magyar,/
nem tudja, mi a fájdalom!”//
Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar irodalomból. (Vers)
|
„Fáj a földnek és fáj a napnak/
s a mindenségnek fáj dalom,/
de aki nem volt még magyar,/
nem tudja, mi a fájdalom!”//
Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar iro... dalomból. (Vers)
|
|
Az írás szinte minden ágában alkotott. Ritkán moralizált; a papír fölé hajolt s dolgozott. Mámorosan. „Boldog vagyok, hogy írok és írhatok” – vallotta. Életművének terjedelme és hatása a Nyugat első nemzedékének a tagjai közül csupán Adyéval, Móriczéval, Babitséval mérhető. 1885. március 29-én született Szabadkán. Az egykor nemesi Kosztolányi és a polgári Brenner család sarja az itteni gimnázium tanulója lesz, ahol édesapja tanár, majd igazgató. A fiatal (Vers)
|
amivel látok azzal hallok/
szem nélkül és fültelen/
amit látok hallom is/
csupa fül vagyok és csupa szem/
nem a szám szól és megértik/
nem szájjal szólnak és megértem/
kéretlen kínálják/
amit mindeddig kértem/
se lábam se kezem/
átjár rajtam amiben járok/
tart engem itt akit nem fogok már/
tartom ott akit még várok/
nincs orrom az illatokra/
egyetlen illat betölt/
földszagú a mennybolt/
mennyszagú a föld/
levegőért nem kapkodom/
a levegő szív be engem/
ráfújással formálódik/
légnemű (Vers)
|
