A tisztességes szajha - O curvă cinstită (humor)

Csata Ernő, v, 10/09/2016 - 00:14

 

 

 

 

 

                                                              

Az utcán, mintha most is hallom

Csavargók füttyét a lányok után,

Mert nem érezzük, hogy életünkben

Múlnak az évek egymás után. 

                                           

Gondolom nem is fontos,

Déván vagy Petrozsényben,

De arra jól emlékszem:

Tizennyolc éves voltam éppen. 

                                                         

A kocsmáktól tele városban

Egy zsúfolt központ csinosul,

Volt egy filmszínház

És egy vendéglő: a Minerul.

                                             

Az egyetlen intim hely,

Éppen csavargóknak való,

Ahol jót lehetett enni is,

Lennebb volt, a piacon.

                                                

Hol a matróna gondoskodott

Legyenek új, vonzó számok:

Ínycsiklandó pincérlányok,

Kik növelték a vendégszámot.

                                                     

Ahogy megjelent egy új lány

Kezdődött a hódítás is,

Egyik nap egyik udvarolt,

Másik nap egy másik.

                                            

Minden záróra után

A futballistákkal mulatott,

Kik, ha részegen kihulltak,

A rögbisekkel bódulhatott.

                                                

Amíg mi diákok, szegények,

Álmodoztunk tündérekkel,

Sóvárogva néztük, vággyal,

Egy kávéval vagy egy sörrel.

                                                  

Egyik este vakszerencse,

A különös pincérlánnyal

Nem volt futballista,

Ki csókot adjon szájára.

                                         

Rövid, fekete haja volt,

Vékony, fehér karokkal,

Mit mondjak... a lábai,

Egyenesen csábítottak.

                                                

Mi, csibészek, vidám ifjak,

Rejtélyességének hála:

Kívántuk és mindeniknek

Csorgott utána a nyála.

                                                

Egy kósza hír keringett,

A bentlakásban valahol:

Kezébe adsz egy százast

S amire vágysz megkapod.

                                           
De melyik egyetemistája

Az ismert társaságnak,

Engedhette meg a luxust,

Száz lejt adjon a lánynak?

                                               

És akkor jött Horică

Egy jó mentőötlettel:

- Hé, összejön a százas,

Ha mindenik jön öt lejjel.

                                                

Utána sorsot húzunk,

Akinek lesz szerencséje,

Az megnyeri a százast,

És húsznak ül a helyébe. 

                                              

Így volt. Ma sem tudom,

Ami eltelt, sem a percét

A szerencsémnek, sem azt,

Hogy a százas enyém lett!

                                                  

Emlékszem, hogy nem hittem,

Meg sem fordult az eszemben

A gondolat, hogy mily öröm
Az első nő az életemben.

                                              

Kezemben a csokor rózsa

És öltönyöm diákruha,

Kezébe tettem a százast

És ő a tenyerét rácsukta.

                                                 

Milyen volt, nincsen szavam,

Forró vágyak és teli percek,

Amit mások is átéltek

Lehet így, lehet szebben.

                                                     

Elmondhatom, nem feledtem,

Mint egy herceg elbódultan,

Egy dalocskát is írtam neki,

Mit elénekeltem az ágyban.

                                                    

Annyira meghatotta

Szárnyaló kis énekem,

Hogy a szép pincérlány

Megkérdezte édesen: 

                                             
- Mondd kedves diákom,

Ilyen apró gyönyörért,

Amit velem itt átéltél

Kiadhatsz te ilyen bért?

                                                           

Szüleid nagygazdák? Van házad?

Netán könyvelő mindenik?
Mert, ahogy én hallottam

Az egyetemistának pénze nincs. 

                                                               

Nyíltságától megbódulva,

S a varázsát se törjem meg,

Bevallottam már előre:

A szerencse rám hízelgett.

                                                     

- Jaj, mondja ő enyelegve,

Mily elbűvölő, lehetetlen!

És ahogy karjaiba ölelt

Fülembe súgta kéjesen:

                                                 

Te vagy a legmegnyerőbb

Az összes fiú közül,

S mert verseket is írsz

Neked ez pénzbe nem kerül.

                                                

Táskájában, ahogy kutat,

Nyomban felizgatott

És rebegtem: - Ó, Istenem,

Adj egy szerencsés napot!

                                            

Egy angyali mosollyal

Részegítőn átölelt,

Puhán arcomba csípett,

És visszaadott: öt lejt.

 

 

Ion Pribeagu 

 

O curvă cinstită 

 

Parc-aud când trec pe stradă

Fluierând fete golanii,

Că nici nu băgăm de seamă

Cum în viaţă ne trec anii!

                                             

Cred că n-are importanţă

Dacă-i Deva, Petroşani,

Ceea ce mi-aduc aminte:

C-aveam optsprezece ani.

                                                

Şi-n oraşul plin de crîşme

Şi cu centrul plin ca cerul,

Era un cinematograf

Şi-un restaurant: Minerul.

                                                 

Singurul locşor mai intim

Să petreci c-o nătăfleaţă

Şi să poţi mînca şi bine

Era chiar nitel mai jos, în piaţă.

                                                  

Fiindcă aducea patroana

Numere de-atracţii noi,

Chelneriţe apetisante,

Ce-atrăgeau clienţii, roi.

                                                

Cum sosea vreo chelnăriţă

Începea şi agăţatul -

Într-o zi o curta unul,

Altă zi, o sălta altul. 

                                                  

După ce sfîrşea programul

Chefuia cu fotbaliştii

Iar cînd ăştia beţi picau,

O interceptau rugbiştii.

                                                 

Pe cînd noi, studenţi, săracii,

Visînd zîne şi himere,

O priveam cu jind, sorbind-o

C-o cafea sau cu o bere.

                                                

Într-o seară, noroc chior,

Năstruşnica chelnăriţă

N-avu niciun fotbalist

Ca s-o pupe pe guriţă.

                                           
Avea părul scurt şi negru

Braţe albe subţirele,

Ce să zic nişte picioare

Care te chemau spre ele.

                                               

Noi, ştrengari, voioşi şi tineri,

Nici o taină nu ne scapă:
O doream şi tuturora

Ne lăsase gura apă. 

                                                 

Se auzise atunci un pont

În cămin la cineva:

Că de-i dai o sută-n mînă

Poţi ca să petreci cu ea.

                                            

Însă cine din studenţi,

Dintre gaşca cunoscută,

Îşi putea permite luxul

Ca să-i dea fetii o sută?

                                                

Şi atunci Horică vine

C-o idee salvatoare:

- Bă, putem strînge o sută,

Să dăm cinci lei fiecare.

                                             

Şi-apoi tragem bileţele,

După cum avem noroc,

Şi cine cîştigă suta,

La toţi cinci le ţine loc.

                                          

Asta a fost. Nici azi nu ştiu

Nici cînd a trecut minuta,

Nici cum m-a bătut norocul

Ca să-mi iasă mie suta!

                                              

Ştiu atît, că nu credeam

Şi nici nu aveam idee

Pentru marea fericire

De-avea prima femeie.

                                           

Cu-n buchet de trandafiri

Şi-un costum de facultate

I-am depus în mînă suta

Şi ea a palmat-o-n spate. 

                                             

Ce a fost nu am cuvinte,

Vii dorinţi şi clipe pline,

Care le-au trăit şi alţii

Poate aşa, poate mai bine. 

                                                      

Pot să spun, că n-am să uit

Ca un prinţ înamorat,

I-am compus un cîntec tandru

Şi în pat i l-am cîntat.

                                                  

Într-atît a-nduioşat-o

Cîntul meu înaripat,

Că frumoasa chelnăriţă

Cu glas dulce m-a-ntrebat:

                                                             

- Spune-mi, dragul meu student,

Pentr-o mică desfătare

Ce ai avut-o aici cu mine

Dai o sumă-aşa de mare? 

                                                   

Ai părinţi agricultori? Ai case?

Sau contabili, fiecare?

Fiindcă ştiu din auzite

Că studenţii n-au parale.

                                                    

Îmbătat de-accentu-i sincer,

Ca să nu stric feeria,

I-am destăinuit da capo

Cum a fost cu loteria.

                                               

- Vai, a spus ea drăgăstoasă,

Ce galant, dar, nu se poate!

Şi strîngîndu-mă în braţe

Mi-a şoptit cu voluptate:

                                                

Tu, că eşti cel mai simpatic

Dintre ceilalţi băieţani,

Mai ales că scrii şi versuri,

De la tine nu iau bani.

                                             

Cînd văzui că umblă-n geantă

M-a emoţionat pe loc

Şi mi-am zis: - Slăvit fii, Doamne,

Ăsta zic şi eu noroc!

                                             

Şi cu un surîs angelic

Ce te-mbată,vrei nu vrei,

Mi-a ciupit uşor obrazu

 Şi mi-a-napoiat: cinci lei. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap