Tisza-parti példázat a légcsőhurut megbetegedésről

Turcsány Péter, h, 08/22/2011 - 05:46

 

 

 

 

A falumagtól távoli Paptag -ba indultam. Negyed óra, 20 perc gyalogosan, nagy léptekkel a nagy havon át. Az esőzés idején már csupa sár lennék, itt nagyon agyagos a föld, örüljek, hogy most a hóban jöttem. Helyenként ösvényeken vágtam át, a kisoskolások talpnyomai igazítottak a legrövidebb útra.

Elkerítetlen, kékre festett ház előtt álltam meg. Itt négy gyerekkel lakik egy fiatal házaspár. Szépen felszerelt konyha, tisztán tartott szoba és a sarokban még nagyképernyős televízió is feltűnik, mikor belépek az otthonukba. A szűk ablak előtt a gyerekeknek vásárolt asztalka mellé ülünk a felnőttekkel, gyerekszékekre, mert maguknak még nem vettek új bútorokat ebbe a szűk házba. Ez a beszélgető sarok így is takarosan néz ki. Az iskolás gyerekeknek pedig kell a hely a tanulásra, már ketten indulnak el reggelente a távoli iskola felé.

Kávét iszunk. Az asszonnyal kezdek beszélgetni; magas, ínas, még erős, 27 éves nő. Folyamatosan mondja a történetét.

„Nem jó körülményeim voltak nekem se. Szegény családból származom. Sok nem jutott nekem, ami több, a gazdagabb gyerekeknek megvolt. Hét iskolát jártam. Még tanulási lehetőségekre se igen jutott, még könyvekre se igen, csak ócskákra, amit más elhasznált. Édesapám dolgozott, heten voltunk testvérek. Amúgy jó család volt, nem volt veszekedős családi élet. Többet vártam; amire vágytam az nem volt meg a gyerekkoromban. Még ruhám is kettő volt, míg az egyiket kimostuk, a másikban jártam iskolába. De ez nem szégyen, én nem szégyellem.

17 éves koromban elköltöztem, még akkor hetedikes voltam. Élettársammal éltünk együtt anyósoméknál, náluk még kilenc gyerek lakott. 69-ben már megvolt a kislányunk. 71-ben összeházasodtunk. Az ilyen cigánygyerekek, akik férjhez mennek, azok nehezen kezdik. Az ilyennek nincs semmije és így áll össze. Nagyon nehéz kezdeni”.

– A cigánytársadalom évszázadokkal le van maradva – mondja halkan a férje – és ezt nagyon nehéz visszapótolni. Mikor már 10-15 évet lakunk, akkor kezd a cigány ott élni, ahol a parasztgyerek kezdi.

„Férjem dolgozott, eljárt, jutott pénz. De több mint öt évig kerestünk lakást, mert férjem sok testvére miatt képtelenek voltunk anyósoméknál maradni. Akkor miért nem mondta nekünk senki a Tanácsnál, hogy 130000 –ért kölcsönre építhetünk lakást? 75-ben 30000 Ft-ért vettük ezt a lakást, ki volt meszelve, rendbe volt hozva, örültünk, mikor ki tudtunk ide jönni, de csak később vettük észre, hogy a három sarkán két-ujjnyi repedés van, akár ránk is dőlhetne! Nedves, a tetőn át lecsurog a víz, egészségtelen.

És 75-től nagyon beteg az uram. Nem jut már semmire, amit szeretnénk. Férjem a Közútépítő Vállalatnál dolgozott Sátoraljaújhelyen nyolc évig. A betonkeverő gépnél. Ekkor egy autó elütötte. Egy évig volt betegállományban. Azóta a szíve is gyönge. Csontátültetést kellett volna csinálni a lábában, de veszélyes műtét és nem csinálták meg. 76-tól kap rokkantsági pénzt: 570 Ft-ot. Azóta olyan a helyzetünk, hogy szinte csak a rokkantsági pénzt, a családi pótlékot meg a táppénzt kapja az uram”!

– Mikor vissza akartam menni, akkor elhelyeztek a betonkeverő mellől, hiába akartam maradni, ki akartak tenni az útra, de nem mentem. Ezért kiadták a munkakönyvemet. Sőt rám fogták, hogy meghamisítottuk a táppénzes papírt, de ez nem igaz, eszünk ágában sem volt, csak azért csinálták, hogy legyen mibe belekötniük. Két hónapig nem is fizették meg a táppénzt. Felmentem dolgozni Pestre, de azóta is vágyok vissza arra a munkára. Féltünk a fenyegetés miatt, és mert ilyen hazugságot akartak ránk bizonyítani. – A férfi még most is szomorúan kesereg a megszokott munkahely után. – Hogy lehet így elbánni az emberrel nyolc év után?

– Azután a tüdejével lett nagyon beteg. Fulladás, köhögés. Az elmúlt évben csak két hónapot tudott dolgozni. Kórházban volt. A télen jött ki saját kérésére. A körzeti orvos már kiírta a jövő hétre, már kell menni, dolgozni, nem tudom, hogy bírja-e? Közben a 30000 Ft-os lakásvásárlást havonta 500 Ft-jával törlesztettük. A kórház miatt elmaradtunk három hónappal, mondtuk, hogy majd ebben az évben bepótoljuk, de a régi tulajdonos ügyvéddel végzést küldött ránk, hogy csak egyben fizethetjük meg a még hátralévő 17000 Ft-ot, ez nem igaz, mert csak 15000 Ft -al tartoztunk már. Nem tudjuk, mit tegyünk.

A férjem ilyen szabad vallást gyakorol és ezzel is kigúnyolták az orvosok. A kórházi elbocsátó papírjába is beírták ezt. Itt a papír: „Három hónapja már kis terhelésre is fullad, köhög, sok köpete van. 1975-ben elszenvedett balesete óta gyakran szédül, tarkója fáj. Felvételkor bronchitises szürcsölés hallható, cardiális decompensatios tünetei voltak. Az alkalmazott th. –ra, bronchitise javult, de mindvégig depressios, exporalni nem sikerült, familiáris és vallási confliktusok valószínűsíthetők. Kórházi környezetét nehezen tolerálja, beilleszkedni nem tud, zárkózott. Psychiatriai vizsgálata szükséges”.

– A férjem csöndes, jámbor, rendesen bánik a családdal, nem iszákos és nem garázda, jó családi életet élünk, tanít bennünket.

 

A „nyomor-kór”-nak tapasztalható tüdőbetegségek és asztmás megbetegedések harmadolják és munkaképtelenné teszik az egészségtelen környezetben felnőtt szegénységet. A páradús, nedves éghajlati adottságú területeken gyakori ez a megbetegedés. A jelenlegi egészségügyi, jogi, szociális rendelkezések gyakorlata speciális vizsgálatra szorul az ilyen és hasonló körülmények közé került emberek megsegítése és kigyógyítása érdekében. Az ár- és belvíz-károsodási kölcsönök módjára egészségügyi kölcsönök létesítése is elképzelhető volna a hosszadalmas gyógyulás ideje alatt, nem is említve a preventív intézkedések szükségességét. A társadalomba való könnyebb visszailleszkedés és a szociális hátrányok csökkentése is speciális támogatásokat követelnek meg.

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

 



 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap