A riviérai rendőrség fenegyereke

Doma-Mikó István, cs, 07/30/2015 - 00:11

 

  

 

Pierre-rel 1980-ban egy fülledt tokiói napon ismerkedtem meg. Véletlenül. Egymás mellé kerültünk, és a bár zsongásában udvariasságból szóltunk egymáshoz. Mi, a két külföldi a japán tengerben. Banális mondatok hangzottak el, amiket másnapra elfelejt az ember az újdonsült ismerőssel egyetemben. Ám a párbeszédünkben volt valami abszurd. A másik mondatai saját gondolataink visszhangjaként hangzottak, és részletekbe mélyedve kiderült, hogy egyfélén vélekedünk Japánról, a japánokról és nagyjából az egész galaxisról. Az érdeklődési körünk is sokban fedte egymást. Például ő akkor Tokió legnevesebb dódzsó-jába járt edzeni, amiről szívesen beszélgettem, mert valamikor én is dzsúdóztam.
A Felkelő Nap Országában a külföldiek zöme céltalanul él, gondtalanul beleveti magát az esztelen szórakozásba. A mi életvitelünk céltudatosságában és túlhajszoltságában is hasonlított.
Elmondta, hogy délután kettőkor kezdődik az edzése, onnan egyenesen munkába siet, ahonnan reggel 6-7 órakor tér haza. Így azután alvásra neki se jutott több naponta 4-5 óránál. Emberi stílusa egyszerűnek tűnt, hiányában minden nagyzolásnak, vagy gőgnek. Nocsak - tűnődtem -, egy francia, az antipatikus gall-tulajdonságok nélkül! (Ebből az apropóból viszont éppen saját honfitársaival jött ki kevésbé.) Ezen a napon kezdődött a mi egyre mélyülő, életre szóló barátságunk.

Hétvégeken családostul meglátogattuk egymást, és közösen főztünk francia vagy magyar ételeket. Megtanultam tőle a francia gasztronómia titkát: igazán finom eledel csak minőségi alapanyagból készülhet! Órákig jártuk a tokiói piacokat megfelelő keménységű friss póréhagymáért, banánkaramellt pedig csakis eredeti vajból és valódi puerto ricoi rumból kotyvasztottunk. Egy-egy ital mellett azután éjszakáig beszéltünk "nehéz témákról". Csakúgy, mint az éjszakai tengeri horgászatokon, mert halat fogni mindketten szerettünk.
Japánul társalogtunk nem kis derültségére például a metró többi utasának. A Szigetország lakói szerint a fehér faj perfekt angol tudással születik, akik egymás között csak tréfából szólalnak meg japánul. Bár mindketten több nyelvet beszélünk, számunkra egyszerűen ez volt a legjobb közös nevező.
Pierre gyerekkorától dzsúdót tanult, amit olyan tökélyre vitt, hogy 17 éves korától Marseilleben már oktatta is. Tanítványa volt a fiatal Zinedine Zidane, korunk egyik legsikeresebb futballistája is. Valószínűleg a futball révén ismerkedtek össze, mert a dzsúdó mellett Pierre is rúgta a bőrt. Főleg gyerekkori barátjával, José Anigo-val, aki most az Olympique de Marseille sportigazgatója.  

Idővel rájöttem, hogy barátom maga a megtestesült nyugalom, némi túltengő igazságérzettel fűszerezve. A sodrából nehéz kihozni, de senkinek sem ajánlatos! Valamikor 18 éves korában, első japán látogatásához három hetet vonatozott édesanyjával a Transz-szibériai Expresszen. Útközben a "nyugatiakat" a szovjet elhárítás figyeltette, az irkuszki állomáson pedig fegyveres őrök felügyelték az átszállásukat. Eközben egyikük erőteljes lökésekkel próbálta az anyát sietségre bírni. Vesztére. Általában erőszakra az emberek meghunyászkodnak, de nem így Pierre! Egy harci kiáltás, néhány villámgyors mozdulat, s megesett a skandallum; a szovjet hadsereg katonáját másodpercek alatt helybenhagyta egy fegyvertelen civil. A renitenst a parancsnokságra kísérték, ahova futva érkezett a francia tolmács. A történet rosszabbul végződhetett volna, ha a kihallgató tisztben nem él az anya iránti ősi orosz áhítat. Pierre büntetés nélkül folytathatta az útját.
Az önuralom efféle zárójelbe tételéért a sportban szigorú feddés jár, amitől a japán származású marseille-i dzsúrómestere nagylelkűen eltekintett. Ő ugyanis hasonló esetben embert ölt. Barátjával egy éjszakai bárból távoztukban rendben fizettek, de a tulajdonos olyasféle szolgáltatásért is pénzt követelt, amit nem vettek igénybe. Szó szót követett, dulakodás támadt, végül a tulaj puskával kívánt nyomatékod adni az érveinek. Megsebesítette a mester barátját, de a lövést ő maga nem sokkal élte túl. A mester végzett vele. A rendőrség jogos önvédelemként kezelte az incidenst. Pierre szakmai képzése tehát "jó kezekbe" került.
Megszállottként edzett, fiatalon az Európa-bajnokság második helyezettje lett, és egészen Japánba költözéséig sorban nyerte az európai díjakat. Ezek után a japán edzőtermekben is tovább gyarapította a tudását, sőt, még a dzsúdó őshazájában is elnyert egy versenykupát.

1985-ben barátom cseresznyevirágos égboltján csúnya viharfelhők gyülekeztek. Második gyermekük születésekor felszámolták a munkahelyét, s az új dzsúdóiskolában is mind nehezebben viselte a ranglétra viszontagságait. Megcsömörlött a Távol-Kelet cikornyás világától, honvágy gyötörte, arénába zárt bikaként fogyott a türelme. Amikor a buszsofőr az orra előtt becsapta az ajtót és kigúnyolta, mérgében képes volt kilométereket futni a jármű mellett, egészen a következő megállóig. Az esti beszélgetéseken sűrűsödött a panasz és a sóhaj: "Bezzeg Franciaországban…" Egyre komorabban néztem a vergődését.
Az igaz bar

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap