Nietzsche, Párizs, Mexikó. gőzgép és Sartre

Balogh Bertalan, sze, 08/24/2011 - 05:12

 

 

 

Nietzsche mondja: "...Lustaságra hajlamos az ember. Szokások és kész vélemények mögé rejtőzik... Tudja, hogy sántít a dolog, tehát rejtőzik, mint a rossz lelkiismeret. Miért? A szomszédok megszólásától fél, akik ugyancsak kész vélemények mögül ítélik meg őt. Csak a művész gyűlöli a kölcsönzött álláspontos élet szolgai voltát... és le akarja leplezni a rejtőző ember rossz lelkiismeretét... és meg akarja neki magyarázni, hogy minden emberi lény különleges és egyedi csoda."

Én nem vagyok ennyire naiv. Az ember nemcsak szokások és mások véleménye mögött rejtőzködik ma, hanem nyersen és mindinkább eltömegesedik, kapzsi bunkóvá válik, miközben a művészet üzletággá, a művészek pedig egyre perverzebbé züllenek.

*

Barátom, aki több évtizedes munkásságáért a művészi fényképezés érdemes művésze címet kapta New Yorkban, egyre kevésbé tudott megélni abból a kiváló tehetségből, ami naggyá tette őt.

"Győzött a tömegember-kultúra" - sóhajtotta egy szép napon, és összepakolt. Ifjúkori működésének színhelyére költözött vissza inkább: Párizsba.

Levél jött tőle:

"Nem fogod elhinni, a romantikus kis utcában, ahol annak idején laktam, éltem, örültem, szerettem és szerettek, ma fényes kis divatszalonok vannak, butikok, szuvenír üzletek, meg utazási irodák. A régi Párizs romantikáját már csak a külváros szélén találtam. Mai padlásszobám ablaka a temetőre néz..."

*

Mexikó...

Korbács, kerékbetörés, máglyák, katekizmus és harangok, spanyol hódítás és minden, ami ezzel járt...

Azt hinné az ember, hogy véglegesen átgyúrta a népet ez az iszonyatos "befolyás".

A szó valóban spanyol, a dalok azonban már nem csak spanyolosak. És az arcok... Itt-ott még lát az ember arisztokratikusan keskeny arcot és szikár termetet, de nem adok rá többet, mint két generációt és csakis a kis, görbe lábú indiánféléké lesz Mexikó ismét.

Mintha mi sem történt volna.

Megérte?...

Mire volt jó az egész?!

*

Előkerült apám egyik könyve a padlásról: Gőzgépek Tana. Súlyos kötet, bőrkötésű, aranybetűs cím, kemény oldalak, szélük alig sárgult, mint a könyveké, amelyek az örökkévalóságnak íródtak. És ott vannak a rézmetszetes képek: emeltyű, billentyű, regulátor, tolattyú és minden, ami a csodát működteti: a gőzgépet.

Felnevetek, kritikai kiadásnak is nevezhetném a kötetet, ugyanis ráismerek egy-két, ceruzával jó alaposan belevésett rajzomra. Trampli tehénkéket rajzoltam ugyanis a lapokra ide is, oda is, és ákombákom betűkkel, már ahogyan négy-ötéves koromban írni tudtam, ez áll: "aki ezt a könyvet írta, az nagy marha volt".

Már nem emlékszem, mi dühített fel ennyire. Valószínűleg a súlyos és meg nem értett bölcsesség-tömb láttán tódult föl bennem ugyanaz a fajta artikulálatlan gerjedelem, ami képrombolókra és könyvégetőkre jellemző, akik kaotikusan reagálnak a szépségre, a tökélyre és a tudományra, ahelyett, hogy vennék a fáradságot és megértenék, miről is van szó.

Persze, a Gőzgépek Tana ma egyébként is meglehetősen nevetséges már.

Lehet, hogy látnok is voltam egy kicsit?

*

Sartre azt mondja egy helyütt: "Az ember semmi más, mint az, amit önmagából csinál. Ez az egzisztencializmus első, alapvető elve."

Mit lehet ezzel a keskeny fejű Sartre fiúval csinálni?!

Összecsapja az ember a könyvet!

*

Az írók, akiket igazán kedvelek, azok a megfigyelők. Ezért szeretem böngészni az értelmes filozófusok munkáit is. Nem szabad a fogalmakat összetéveszteni. A megfigyelő (observer) nem csupán személy, hanem egy tudatos, vagy tudatalatti élménybank tőkéje. Az író, aki így bankár, lát valamit, (például az élet részleteit, vagy azok nagyobb ívű harmóniáját), és élménybankja az, ami automatikusan hagyja jóvá, vagy veti meg a fenomént. Voltaképpen ez a "tőke" az, ami állandóan és automatikusan ítél meg dolgokat, a tőke tömbje, amely a génekben talán az emberiség kialakulásának perceiben kezdett el halmozódni.

Azok, akik eszmék, teóriák, vagy éppen politikai párt szándékai szerint ítélik meg az élet jelenségeit, mint a vaksi Sartre tette, egyáltalán nem a bölcs megfigyelők közül valóak, noha állandóan és mindenféléről véleményt mondanak, és bizonygatnak. Eléggé hitvány alakok az ilyenek, és szerencsénkre nem hosszú életűek, ami leírt igazságaikat illeti, hiszen "bankjuk" nem tartalmaz többet, mint egy eszme-divat vagy éppen egy pártideológia gyökértelen halandzsáit. És tudjuk, hogy milyen hamar el tudnak menni a pártok teoretikustul, ideológustul és főtitkárostul a - gajdeszba.

A szocialista realizmus teljes kora sem hagyott hátra semmit, ami adott volna a világ kultúrbankjához egy fabatkát is.

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap