Nagy bátorság volt tőle…

Kő-Szabó Imre, k, 12/22/2015 - 00:07

 

    A bátorság az, amely csak az emberre jellemző lelki tulajdonság, állapot, merészségi fokozat. Ezen szavakban, vagy tettekben való megnyilvánulás, bátor cselekedet, viselkedés, magatartás. A mondások így szólnak a bátrakról: „- megvan a bátorsága!”… „- tanúságát adja bátorságának!”… „-halált megvető bátorsággal!”…”- bátraké a szerencse!” …”- nagy bátorság volt tőle, hogy megmerte tenni!” József Attila szavaival: „Felnőttünk már valahára…/ És mostan vas hittel, jó bátorsággal, sorsunk akarjuk felcserélni.” Akinél hiányzik ez az állapot: „- elveszti bátorságát!” „Zörgetve is, nem is: bátorsága nincsen. Csak úgy tétovázik, keze a kilincsen.” – írta Arany János. A bátorság, mint állapot, lelki tulajdonság változik is az egyénnél, hiszen van olyan is, hogy bátorságot merít egy cselekedetből, eseményből és ennek hatására, összeszedi bátorságát, neki bátorodik. A történetek ezekről a helyzetekről adnak apró „híradásokat”.

*

    (egy bátor autós…)

    Lányommal és feleségemmel Veszprémbe autóztunk: ott volt egy kis elintézni valónk, meg, ha arra járunk, megnézzük a várost. Az idő nem kedvezett az utazásnak, mert szakadt az eső. Szürke, egyhangú volt a táj is. Egy idő után kifogytunk a beszélgetésből, csak a kerekek sistergő, az eső vizét csapó monoton hangja kísérte utunkat. A sztrádán, sorban húztak el mellettünk a jobb és gyorsabb típusú autók. Ők a sebességnek hódoltak, az eső ellenére. Majdnem Székesfehérvár közelében jártunk és azzal voltunk elfoglalva, hogy hol kell letérni Veszprém felé, amikor hirtelen megtorpant a kocsisor. Csak azt láttuk, hogy előzés során két autó összefutott. A külső sávban futó kocsi a hirtelen visszatérőnek ütközött. Megperdült az úton, a motorháztető teljesen felgyűrődött, lángok csaptak ki belőle. Az első ajtó kivágódott, a sofőr kimászott belőle, de fogta a fejét, melyet elöntött a vér.

    A megálló autókból kiszállók csak döbbenten álltak, teljesen lebéklyózta őket a látvány. A felcsapó lángok kezdték elborítani az autót, jól lehetett látni, hogy a kocsi hátsó ülésén még ül valaki, de mentésére nem mozdult senki. A mögöttünk lévő kocsiban ülő férfi rohant előre. A kocsi hátsó ajtaját próbálta kinyitni, de az nem sikerült. A lángok egyre erősödtek. Lábbal akarta berúgni az ajtó üvegét. A harmadik kísérletre sikerült neki. Nagy lélekjelenléttel és bátorsággal, kinyitotta a reteszt és kirántotta az ajtót. Ekkor egy idősebb hölgy alakja tűnt fel, aki szintén kiesett a kocsiból. A férfi kihúzta és próbálta távolabbra elvonszolni. Többen szaladtak oda és oltókészülékkel próbálták a tüzet megfékezni. Felrobbanhatott volna! – ugrott be a gondolat, de a bátor cselekvés azt megakadályozta.

*

    „Tűzoltó leszel – bátor katona…”

    Megrendítő csodálkozásomat fejezem ki, ha olyan esetet látok az életben, vagy a televízióban – tűzeset, autóbaleset, vonatszerencsétlenség, lezuhant repülő, erdőtűz, Dunába esett autó, a Turulról leugrani készülő öngyilkos jelölt, vihar által kidöntött fák, megrongálódott épületek – ahol tűzoltók serege segít, kutat, ment emberéleteket. Egyenruhájukban úgy tűnnek előttem, mint egy jól szervezett, céltudatos „hangyasereg”. Arctalanok, csak teszik a dolgukat, nem zavarja őket, hogy nyár, vagy tél van, vagy éppen nem süt a nap.

    Szirénázva végig futnak az úton, meg állok egy pillanatra, rájuk csodálkozom, hevesebben ver a szívem, összeszorul a torkom. Ők a bátrak! Valóban, ehhez a foglakozáshoz bátorság kell. Ezt nem mindenki tudja vállalni. Csak az, aki együtt tud élni, dolgozni azzal, hogy szervezetében a munka során megemelkedik az adrenalin szint. Megvan a bátorsága ehhez a nem éppen veszélytelen munkához.

*

    Lételeme a veszély – ezért bátor…

    Feltűnt, hogy A. Krisztián, a jól menő autószerelő egy mindenféle matricával kidekorált, külső kinézetre kopott, „verzett” Ladával furikázik. Meg is kérdeztem tőle: - Egy jobbra nem telik? Nem lepődött meg a kérdésen, határozottan, egyenesen válaszolt: - Nézzen bele ebbe a tragacsba! – mondta és kinyitotta az ajtót. Csodálkoztam a látványon. A kocsi belsejében, minden irányban, rögzítő, merevítőként karvastagságú csövek, acél idomok vezettek. Szép sárgára voltak festve. A külső burkolat alatt egy kimerevített, ütést és bukást, álló szerkezetet láttam. Mindjárt meg is magyarázta: - Én egy roncs derbis versenyző vagyok. Ez a kedvtelésem, ezért alakítottam ezt az autót ilyenre. Ezzel bármerre borulok, nem ütöm meg magamat. Természetesen be vagyok kötve, sisak a fejemen és aztán jöhetnek az ellenfelek. Úgy kilököm őket az útról, mint a pinty.

    Látja arcomon a csodálkozást. Megkérdezem: - Nem veszélyes ez? Magától értetődő a válasz: - Mi nem veszélyes? Tele van az élet, veszélyekkel, bátorság kell hozzá, egy kis érzék, meg szerencse, és ha megvan, akkor ez egy jó szórakozás.

*

    Szirénázó – fehér autó…

    Több hangon vijjogó, szirénázó, kék fénnyel villogó, fehér vöröskeresztes autó vágtázott az úton. N. faluba igyekezett, a riasztás után, szinte azonnal. Csak annyit tudtak, hogy egy férfire, bontásnál rádőlt a fal. Nem telt el sokkal több idő, mint tíz perc, már is a helyszínen voltak. T. Tamás mentőorvos látta meg elsőnek a sérültet, aki olyan fehér volt, mint a szomszédház frissen meszelt fala. Megvizsgálta, pulzusa nem volt, szívhang semmi, újra kell éleszteni! Ez volt az első gondolata. Szaladt az élesztő készülékért. Többször próbálkozott, sikertelenül. – Bátorság! – mondta önmagának. Megpróbálta még egyszer. Az ő szíve persze hevesen vert. Csak beindulna. A harmadik próbálkozás sikerrel járt. A negyven év feletti férfi, újra élt.

    A körülötte állók némán figyelték, mit csinál. – Most már rendbe lesz minden! – mondta hangosan, csak a gazda volt gondjaiba merülve. Új házat akart, a régi helyébe. Az egy vert falú kalyiba volt, masszívnak látszott. Váratlanul eldőlt a fal és maga alá temette a bontásba segédkező szomszédját. Már csak az a reménye maradt meg, hogy a szomszéd megússza ezt a vállalkozást, mellyel neki szeretett volna segíteni.

*

    „- Csodáltam a bátorságát!”

    A Z. K. Kft-ben az utóbbi időben szinte mindennapos volt a leépítés. Nem telt el egy nap sem, hogy egy-két emberrel kevesebben kezdték meg a következő napot. Pénzügyi, megrendelési, értékesítési gondokkal küzdöttek a vezetők. Csak egy kiutat láttak, ha lecsökkentik a létszámot, kímélik a költségeket, és így talán kilábolnak a kátyúból.

    A felháborodás akkor ért a csúcsra, amikor Z. Ferenccel, meg még öt társával közölték, holnap reggel, már nem kell blokkolni, átöltözni. Z. Ferenc már tíz éve dolgozott itt, olyan fickó volt, aki mindent tudott. Már többször bizonyította, hogy a céget átvezette kisebb buktatók sorozatán. Az ügyvezető igazgató hajthatatlan volt, még akkor is, ha közben ráébredt döntésének helytelenségére. Ezt azonban jól érzékelte helyettese, aki kiállt Z. Ferenc mellett. Érvelt, vitatkozott, nem hagyta magát. Az igazgató visszatámadott, a csatározások győztese végül is a helyettes lett, bátran kiállt Z. Ferenc mellett és talán távolabbra is látott. – Jönnek majd más napok, amikor Z. Ferencre még nagy szükségünk lehet! A műhelyben csak annyit mondtak a helyettesről, mikor minden rendeződött: - Csodáltam a bátorságát!

*

    Foglalkozása – bátorság…

    Még gyerek voltam, amikor szüleim elvittek egy utazó cirkusz műsorára. A nagy sátrat a vásártéren állították fel, körülötte a cirkusz kocsiijai, mintha körbe fognák e különös építményt. A műsorban voltak akrobatikus számok, állatok, bohócok, de nagy dobpergés előzte meg az artisták attrakcióját. Félelmetes volt számomra, ahogy a trapézon lengve szaltóztak, a levegőben elkapták egymást. Még a lélegzetem is elállt, a szívverésem az egekbe szökött. Csak akkor nyugodtam meg, amikor a magasból a porondra ereszkedtek. Apámtól csak annyit kérdeztem: - Nem félnek? Az ő válasza rövid volt: - Nem, nekik ez a foglalkozásuk!

    Már felnőtt ember voltam, amikor munkahelyemről, jutalomként Londonba utazhattam, repülővel. Még soha nem repültem, ez félelemmel töltött el. Amikor startolt a gép, az emelkedés úgy sajtolt a székbe, mintha soha, nem akarnék elszakadni a földtől. Aztán mégis a magasba emelkedtünk, még azon is túl, a felhők fölé. Megszólalt a pilóta, a gép kapitánya és olyan természetes hangon beszélt, mintha nem lenne benne, semmi félelem. A gép egyenletes morajjal repült, alattunk a bodor, fehér fellegek légtengere, felettünk a tiszta égbolt és apám hangját hallottam most is: - Nem, neki ez a foglalkozása!

    Munkahelyem épületét akarták kibővíteni egy épületszárnnyal, előadókat, irodákat építve. A munkagép nagy harapásokkal szedte ki a földet, de egyszer megakadt. A művezető leállította a munkálatokat, mert egy különleges szerkezet vége kandikált ki a földből. – Ez egy bomba! – állapították meg. Leállt az építkezés. A környéket körbe kerítették, telefonáltak, várakoztak. A kíváncsiakat távol tartották. Már késő délután volt, amikor Pestről tűzszerészek érkeztek. Vizsgálódtak, majd rendőrségi segítséggel 500 méteres körzetben kiürítették a területet, elküldték a lakókat, leállították a forgalmat. Néma csend következett, feszült várakozás. A két tűzszerész a bombához ment. A tehetetlen várakozás másfél óráig tartott, de úgy tűnt, mintha maga az örökkévalóság lett volna. A gödörből a két tűzszerész könnyed léptekkel jött a felszínre. – Hatástalan! – mondta az egyik. Az, tágra nyílt szemmel csodálkozott, aztán megkérdezte: - Nem féltek? A két ember közül a másik válaszolt: - Ez a munkánk!

    A kényelmes karosszékben néztem a Forma 1-es verseny egyik döntő futamát. Történt valahol a 35. körben, az egyik versenyző kocsija megcsúszott, kifutott a pályáról, neki az autógumikból állított falnak. Számtalan darabra esett széjjel a szerkezet, még kétszer meg is perdült a földön, aztán elgörbült kerekeire huppant le. Még a vér is meghűlt az ereimben. „Ennek annyi!” Aztán mintha nem történt volna semmi, a versenyző kiszállt az autóból, levette sisakját és indult vissza a rajthoz. A biztonságiak rohanták meg ezután a roncsot. Ezt látva, eszembe jutott Senna súlyos balesete, Lauda égési sérülési, meg ez a mostani, szerencsés bukás. Miért teszik? – Mert bátrak, nem félnek!

*

    „Bátran teljesítette kötelességét!”

    K. János rendőrzászlós a huszonnégy órás szolgálat utolsó óráit töltötte a kapitányságra igyekvő járőrautóban kollégájával, amikor az alábbi rádió üzenetet kapták: - Azonnali elfogatási parancs…(és itt elhangzott az autó rendszáma), fehér Citroen gépkocsi két utasa ellen. Valószínű fegyver van náluk. Jelenleg… úton… irányba haladnak.

    - Még csak ez kellett! – jegyezte meg a kolléga, de figyelmüket az útra összpontosították. Nem kellett még öt percet sem várni, feltűnt a jelzett gépkocsi. K. János bekapcsolta a megkülönböztető fény és hangjelzést és a Citroen után startoltak. A jelzésre a körözött autó, gyorsításba kezdett, ők fokozódó sebességgel utánuk. Közben rádión tartották a kapcsolatot az ügyelettel, közölve merre járnak, az üldözött gépkocsi mit csinál, hogyan viselkedik. A sebesség ekkorra már felfokozódott, lakott területen száguldoztak, a mutató 140-et jelzett.

    Körforgalomhoz értek, a közlekedő autók közül egyesek félre húzódtak, mások nem vettek tudomást a dolgokról. Hirtelen szemből is feltűnt egy villogó rendőrautó, így az üldözött kocsi letért a közeli benzinkúthoz, ahol legalább tíz autó várakozott. Biztos úgy gondolták a körözöttek, hogy itt majd a nagy nyüzsgésben, kereket oldhatnak. A Citroen lefékezett, az anyós ülésen helyet foglaló férfi kivágta az ajtót és futásnak eredt. K. János utána. Elővette fegyverét, rákiáltott, a levegőbe leadott egy figyelmeztető lövést. Az üldözött férfi, futás közben hátrafordult, de mire visszapillantott, nekifutott a körforgalomban tétovázó autók egyének. K. János utolérte és bátran leteperte a rémült férfit és meg bilincselte.

*

    „Ilyen bátor vagyok?!”

    A bátorság, határozott kiállást mutat, de mi van akkor, ha ez a határozott kiállás hiányzik? De mutatni akarom: - Bátor vagyok!

    A múltkor a barátommal mentünk kocsival. Egy nagyobb parkolóban megálltunk, ő elment, én a kocsinál maradtam. Arra lettem figyelmes, hogy egy Toyota típusú autó, vezetői oldalán különböző ábrák után, strigulák vannak húzva. Tüzetesebben szemügyre vettem a feliratokat és abból az alábbiak rajzolódtak ki. Rajzban egy teve képe, utána öt strigula, majd egy öregasszony figura, utána hat strigula, aztán egy gyerek arca, három strigula és végül egy kutya négy strigulával, - kifejezve a teljesítést.

    Ebből megfogalmaztam, a Toyota tulajdonos autós „bátorsági ars poétikáját”: - Autóval megyek, mint a villám, és ami az utamba kerül, azt kegyetlenül elgázolom, mert bátor vagyok! – Lássa mindenki!

*

    „Falusi” bátorság…

    A technikai fejlődés, el sem tudjuk képzelni, milyen változásokat hozott. Régen egy elektromos „kütyühöz” egy falusi ember hozzá, sem mert nyúlni. Nem tudta, hogyan kell kezelni, mit kell vele tenni. Érdekes, hogy az akkori – 1950-70 – közötti bátortalanság, mára már elszállt. Bátrabbak lettek az emberek. Megdöbbentő volt számomra, amikor hallgattam a Petőfi Rádió reggeli, betelefonálós, zenét, kérő műsorát. Telefonon megszólat egy férfihang az adásban. Ebben még nem lenne semmi különleges, de egy pásztor ember szólt a mobiljáról. Helyileg a Hortobágyi Nemzeti Park területéről, ahol ő most a juhokat őrzi. Körülötte a Hortobágy, a nagy-nagy pusztaság. Sehol egy emberi lélek, csak ő maga, egy kis rádióval, egy mobil telefonnal. Kérdezték, hogy telik a napja? Válaszolt: - Főzök, hallgatom a rádiót, faragom a fütykösöm (pásztor botját)! És éli bátran, a pusztai ember életét.

*

    Összegezve a „híradásokat” már gyerekkorunk igaz, mesehőse, János Vitézzé lett Kukorica Jancsi is (Petőfi Sándor költeményéből) bátor kiállást tanúsít: /„Hanem most már elég, hallja-e kend anyjuk?/ Fogja be a száját, vagy majd betapasztjuk./ Úgy merje kend Ilust egy szóval bántani,/ Hogy kihallanak még meglévő fogai.”/ Ilyen bátorsággal kellene mindig kiállni, mert nyuszi módjára, az élet, nem élet!

                                                           **                                                      

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap