Megszámláltatott fák 3/4

Kocsis István, p, 09/07/2012 - 00:04

 

 

 

 

Folytatás

 

MÁSODIK  RÉSZ

 

1. kép

Néhány nap múlva. Ranke az íróasztalnál ül, Kormorán vele szemben egy széken. 

     RANKE (feláll,  az ajtóhoz siet, kiszól)   Bekísérhetik Kormo­rán­­­né asszonyt.
     KORMORÁN (nagyon idegesen) Nem közölte velem, hogy a feleségem itt várakozik.
     RANKE (visszaül a helyére) Azon töprengek, megérdemli-e egyálta­lán, hogy a feleségével találkozzék... Nem azzal vádolom elsősorban, hogy nem is igyekszik az én sebzett lelkemre írt találni, hanem azzal, hogy úgy viselkedik, mint aki számára közömbös, hogy lövetek-e a bányá­szokra, vagy nem lövetek... Igyekeznie kellett volna erősíteni a bányászok iránti jóindulatomat.
     KORMORÁN (rövid szünet után csendesen) Arra szeretném kérni, legyen tekintettel feleségem idegállapotára... Szeretném, ha négyszemközt ma­radhatnék vele.
     RANKE Időközben úgy döntöttem, hogy kedves feleségét én foga­dom!... Önt arra kérem, fáradjon át a szomszéd szobába.
     KORMORÁN Tiltakozom.
     RANKE Miből gondolja, hogy tiltakozásának van valami ér­telme?
     KORMORÁN (elszántan) Nem megyek ki innen, míg a fele­ségemmel nem találkoztam!
     RANKE Jobb lesz, ha katonákkal vitetem ki innen?... Szép látványban lenne része a feleségének, megviselt idegeit gyógyító látványban... Jön­niük kell, induljon már... Ha helyesnek tartom, behívom önt is... Minden valószínűség szerint behívom... Na, induljon már.
     Kormoránelindul a szomszédszoba ajtaja felé.
    
RANKE (utána kiált) Hallgatózhat, ha akar.
     Tügel lépbe. Kormoránátmegy a másik szobába. 
Mit óhajt?! Kormoránnét várom kihallgatásra.
     TÜGEL (sietősen) Arra szeretném megkérni, hogy előbb a bá­nya igaz­gatóját fogadja... Panaszkodik, hogy ön a tegnap sem volt hajlandó fo­gadni őt, pedig a sztrájk letörésének módozatairól óhajtana önnel tár­gyalni.
     RANKE (hisztérikusan) Miért fogadnám? Hát mire kény­szerítsem a bányaigazgató urat?! Engem mintha azért rendeltek volna ide, hogy kény­szerítsek! De mire kényszerítsem az igazgató urat: őurasága a tulajdonos­sal egyetértésben önként felajánlotta nekünk az ércet. Az ellenkezőjére kényszerítsem talán?!
     TÜGEL Rosszul teszi, őrnagy úr... A bányaigazgató jobban is­meri a…
     RANKE (közbevág) Mondja meg annak a drágalátos bá­nya­igazgató­nak, hogy agyonlövetem, ha még egyszer ide me­részkedik! (Gunyorosan.) Miért éppen az általa irányított bányában van sztrájk? Ez nem lehet véletlen. Biztosan rég eljátszotta a becsületét a bányászok előtt... Mi másért nem hallgattak rá, amikor fel­szólította a bányászokat, hogy vegyék fel a munkát... Szerezze vissza a tekintélyét, utána beszéljen a bányászai lelkére, aztán jöhet jelenteni, hogy a sztrájknak vége. Ennyit üzenek neki!
     TÜGEL Annyit szeretnék  megjegyezni...
    RANKE Nem hallgatom meg, fontos beszélgetésre készülök... Kormoránné asszonyt várom. Bizonyára azért várakoztatják, mert maga itt van. Menjen már, menjen.
     Tügel kelletlenül tiszteleg, kimegy.Ranke feláll, Kormoránné  fogadá­sára készül.  Néhány pillanat múlva Döhring  hadnagy kísé­retében be­jön Kormoránné.
    
Ranke előlép az asztal mögül,  meghajol.
Ranke őrnagy. (Egy fo­telra mutat.) Foglaljon helyet, asszo­nyom. (Döhringhez.) Hagyjon minket magunkra.
     Döhring kimegy.
    
KORMORÁNNÉ (tanácstalanul áll; bizonytalan hangon) A férjem... Velem azt közölték, hogy itt a férjemmel fogok talál­kozni.
     RANKE Szíves elnézését kérjük... Kormorán úr mindjárt itt lesz. Fog­laljon, kérem, helyet.
     KORMORÁNNÉ (leül) Köszönöm.
     RANKE (ő is leül) Megnyugtatására közlöm önnel, hogy férjét minden bizonnyal rövid időn belül hazaengedjük. (Elmosolyodik.) Nem gondol­tam volna, hogy Kormorán úrnak ilyen szép, kedves felesége van.
     KORMORÁNNÉ (alig van ereje megszólalni) A férjem... Ő most hol van?
     RANKE Nyugodjon meg, mindjárt itt lesz. (Rövid szünet.) Talán ér­dekli, asszonyom, mi a vád Kormorán úr ellen?
     KORMORÁNNÉ (kitör belőle) De hiszen csak koholt vád lehet!
     RANKE (csodálkozó arcot vág) Ön talán már értesült róla, mivel vá­dolják Kormorán urat?
     KORMORÁNNÉ Én nem tudom, mivel vádolják… Honnan tudhatnám?
     RANKE Honnan tudhatná, persze… Ön talán nem is olvasta a férje ta­nulmányait, cikkeit, könyvét… Olvasta a könyvét, vagy nem olvasta?
     KORMORÁNNÉ Olvastam.
     RANKE Mi a véleménye a könyvéről?Arról a könyvről, amelyben férje azon töpreng, vajon Hitler hatalomra juttatását valóban eltervezik-e Ver­­­sailles-ban, vagy „tervezési hibának” tekintendő a hatalomra ju­tása…
     KORMORÁNNÉ Én ezt nem nagyon értem… Én csak azt tudom, hogy nincs őnála tisztességesebb, becsületesebb ember.
     RANKE Kormorán úr kijelentette, hogy helytelenül, tör­vénytelenül jár­tunk el, amikor megszálltuk az országukat.
     KORMORÁNNÉ Nem szokott ő politizálni… Biztosan félre­magyarázták a szavait. Biztosan félremagyarázták… Félrema­gya­rázták, hogy feljelen­t­hessék… Aki  feljelentette, az az alávaló... Az egy aljas, akinek a szavá­ban nem lehet megbízni... Ő mindig olyan kedves volt hozzánk, mint ahogy min­denkihez kedves, mert szük­sége van mindenkinek a szava­zatára... Országgyűlési képviselő, hát tartanak tőle, nem nagyon akad olyan, aki ujjat merne húzni vele.
     RANKE Elnézését kérem, asszonyom, képtelen vagyok rájönni, kiről beszél.
     KORMORÁNNÉ A feljelentőről... Tudnia kell az őrnagy úrnak, hogy kiről beszélek. Mindenki azt mondja, hogy csak ő lehetett.
     RANKE (játékosan) Országgyűlési képviselő... Miféle ország­gyű­lési képvi­selő?... Tudnom kellett volna, hogy e városka utcáin országgyűlési képviselők futkároznak.  
     KORMORÁNNÉ  A férjemnek talán elfelejtettek szólni, hogy megérkez­tem.
     RANKE Kicsoda az az országgyűlési képviselő?! Mondja már ki a nevét annak a feljelentőnek.
     KORMORÁNNÉ (őszinte csodálkozással) Hát névtelen levélben jelentette fel?
     RANKE Kire gyanakszik, asszonyom?
     KORMORÁNNÉ Hát Fiser Jakabra.
     RANKE Fiser Jakab képviselő... Most hallok róla először.
     KORMORÁNNÉ De hiszen ő a gimnázium igazgatója.
     RANKE (elgondolkozva) Értem, kezdem érteni.
     KORMORÁNNÉ Talán a férjem nem is tudja, hogy itt va­gyok…
    RANKE Megtörténhet, asszonyom, hogy a férjét hazaengedem, s a képviselő urat hozatom be helyette... Én még sosem beszél­gettem or­szággyűlési képviselőkkel. Kicsi fiú voltam én ahhoz... Most itt az al­kalom.
     KORMORÁNNÉ A férjem biztosan tud a látogatásomról?
     RANKE Hogy is hívják?
     KORMORÁNNÉ (zavartan) Kormorán Sándorné.
     RANKE Nem magát... A képviselő urat.
     KORMORÁNNÉ Fiser... Fiser Jakab.
     RANKE Nem tudná megmondani, vannak bányászrokonai en­nek a Fisernek?
     KORMORÁNNÉ Hát az apja is bányász meg az öccse is.
     RANKE A Fiser família tagjai vajon részt vesznek a sztrájkban?
     KORMORÁNNÉ Én azt nem tudhatom.
     RANKE Semmi baj... Majd megtudjuk.
     KORMORÁNNÉ A férjem bizonyára nagyon nyugtalan.
     RANKE (szigorú arcot vágva) Még mielőtt behívatnám a férjét, felel­nie kell néhány kérdésre. Ön hol dolgozik?
     KORMORÁNNÉ Én tanítónő vagyok.
     RANKE Remélem, nem zaklatták a munkahelyén.
     KORMORÁNNÉ Nem, engem nem...
     RANKE Szerencséjük... Velem gyűlt volna meg a bajuk.
     KORMORÁNNÉ A férjem… Nekem azt mondták, hogy a férjemmel fo­gok beszélgetni.
     RANKE (hirtelen határozottan) Tudomására hoztam-e már, asszo­­nyom, hogy az ön  férje nem átallotta hangoztatni még azt is, hogy mi jogtalanul szálltuk meg ezt az országot?! Örvendenék, ha biztosítana minket arról, hogy ebben a kérdésben nem ért egyet a férjével.
     KORMORÁNNÉ Mondtam, hiszen már mondtam, hogy én nem szoktam politizálni…
     RANKE (élesebben) Egyetért-e ebben a  kérdésben a férjével, vagy nem ért egyet vele?! Megismétlem a kérdést: jogosan vagy jogtalanul szálltuk meg ezt az országot?!
     KORMORÁNNÉ Én engedélyt kaptam, hogy a férjemet meglá­togassam...
     RANKE (nagyon élesen) Jogtalanul szálltuk meg ezt az or­szá­got, vagy jogosan?!
     KORMORÁNNÉ Éntőlem ilyeneket ne kérdezzen... Én a fér­jemet akarom látni... Hol a férjem?
     RANKE Ragaszkodom ahhoz, hogy állást foglaljon a férje álláspontja mellett vagy ellen.
     KORMORÁNNÉ (egyre riadtabban) Nekem azt mondták, hogy a férjem­mel…
     RANKE (hideg mosollyal) Én önt állásfoglalásra szólítottam fel.
     KORMORÁNNÉ Én nem azért jöttem... Én semmit sem tudok mondani... Én a férjemhez jöttem.
     RANKE (rövid szünet után fenyegető hangon) Hát azt hajlandó-e nyíltan megmondani, hogyan érzi magát a kisfia?! Vagy ezt sem tudja? Erről is képtelen beszélgetni?!
     KORMORÁNNÉ Jól van... Hál' Istennek jól van... Állandóan az apja után kérdezősködik. Hazavárja.
     RANKE (durván) Hány éves a fia?
     KORMORÁNNÉ Nyolc.
     RANKE Tehát már iskolás... Hogy tanul?!
     KORMORÁNNÉ Jól.
     RANKE Milyen színű a szeme?
     KORMORÁNNÉ Barna.
     RANKE Kár, hogy barna... Az ön szeme kék... Hogy lehet, hogy az övé barna?
     KORMORÁNNÉ Az övé barna.
     RANKE Á, annyi baj legyen... Milyen magas?
     KORMORÁNNÉ (egyre nagyobb pánikban) Nem is mértem meg mosta­nában.
     RANKE Önnek meddig ér?
     Kormoránné tétova mozdulatokkal mutatja.
Tehát elég fejlett...Vállszélessége?
     KORMORÁNNÉ De hát ezt sem mértem meg. (Sikoltva.) Miért kérdezi?!
     RANKE (könyörtelenül) Hányas öltönyt vett neki utoljára?
     KORMORÁNNÉ Nem tudom... Nem tudom!
     RANKE De nem elhízott gyerek, ugye?
     Kormoránné egyre rémültebben nézRankéra.
Azt kérdeztem, kövér a gyereke, vagy sovány?! Ha nem válaszol a kér­désemre, idehozatom a gyereket... Tehát: csúnya, elhízott gyerek?
     KORMORÁNNÉ (alig hallhatóan) Nem.
     RANKE A haja milyen színű?
     KORMORÁNNÉ Barna….
     RANKE Milyen barna?! Világos vagy sötét?
     KORMORÁNNÉ Világos...
     RANKE A szeme? Milyen színű a szeme?
     KORMORÁNNÉ Már kérdezte! Hiszen már kérdezte!
     RANKE Elfelejtettem...Milyen színű? Ismételten figyelmezte­tem, hogy azonnal küldök a gyerek után, ha nem válaszol a kér­déseimre.
     KORMORÁNNÉ Barna.
     RANKE (töprengő arccal) Kár, hogy nem kék a szeme... Na, mind­egy... Annyi baj legyen.
     KORMORÁNNÉ (nem bírja tovább; sikolt) Mit akar a fiammal?! Mit akar a fiammal?! Mit vétett az én gyermekem?! Mit vétett?!
   Ebben a pillanatban Kormorán feltépi a szomszéd szoba ajtaját, Ranke felé rohan, ráveti magát... Rankénak rövid dulakodás után sikerül hátra­csavarnia a Kormorán kezét... Kormoránné der­medten nézi őket.
    
RANKE Gratulálok, Kormorán úr! Biztos voltam benne, hogy hallgató­zik, de egyre kevesebb reménnyel vártam, hogy szegény felesége védel­mére keljen. (Gúnyos mosollyal.) Ütésre merte emelni az öklét. Fizikai erőszakra szánta el magát. Harcolt! Akinek megadatott, hogy a há­ború borzalmairól szép, kedves feleség és gyermek szeretetének me­legében el­mélkedjen, az végre erősza­kos cselekedetre szánta el magát: megtámadta – nem szavakkal: ököllel – a világ legerősebb hadseregének egyik nagyérde­mű tisztjét, minden bi­zonnyal azzal a nemes szándékkal, hogy...
      KORMORÁN Szadista... Szadista állat!
      RANKE (Kormoránnéra  néz, majd Kormoránra mosolyog) Mé­lyen tisztelt feleségét nem lettem volna kénytelen ennyire megkínozni, ha önnek sike­rül hamarább összeszednie a bátorságát. (Rövid szünet után Kormorán­néhoz.) Asszonyom, bocsásson meg nekem és nyugodjon meg: gyermekét nem fogja bántódás érni. (Pátosszal.) Nem őrá és nem önre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy kicsoda Kormoránúr… Olyan, mint amilyennek könyve alapján képzeltem, vagy szánalmas hasonmás-jelölt?! (Szünet; kiabálva.) És én kicsoda vagyok?! Megérthetik-e önök az én rettenetes hely­zetemet?!... Én már többé parancsot végre nem hajtok, játszom mégis az engedelmest! Hát ez könnyű?! Meddig bírják még az idegeim?! A maguk sorsa is attól függ, bírják-e még sokáig az idegeim?! (Rövid szünet után Kormoránnéhoz, csen­desen.) Ahelyett, hogy megátkozna, imádkozzon az én idegeim ellenállóképes­sé­gének a megmaradásáért. (Szünet; ismét kedélyes próbál lenni.) Kedves férjének bátor magaviselete az előbbi nehéz pilla­natokban, remélem, nem bizonyul hatástalannak: erősítésére szolgál az én megviselt idegrendszeremnek. (Meghajol.) Én most vissza­vonulok, gondolom, zavarná önöket a jelenlétem... Asszo­nyom, férje sorsa ne nyugtala­nítsa, máris szívesen hazaengedném, ha nélkülözni tudnám... Ha önt vagy gyermekét bármiféle sérelem érné, forduljon nyugodtan hozzám, azonnal segítségükre sietek. (Rövid szünet, majd továbbra is Kormoránnéhoz.) Örülök, hogy felhívta fi­gyelmemet városunk legmeg­becsültebb polgárára, a kép­viselő úrra. (Kormoránra néz.) Kormorán úr, ön talán nem veszi majd zo­kon, ha szobáját meg kell osztania egykori igazga­tójával. Önt nagyra becsülöm, őszinte leszek önhöz. Beavatom a tit­kom­ba. Egyetlen dolog érdekel engem már csak! A hasonmások és em­berek szétválasz­tása. Az is érdekel, persze, mi történik a nagy­vi­lágban. (Élesen.) Nem szeretem az öntudatlan áldozat szerepét! Részt ve­szek egy háborúban, egy háborúban, amelyet már elveszí­tettünk, mielőtt elkezdő­dött! Kik kényszerí­tették ránk?! Önöket is ez  kell, hogy érdekelje első­sorban! Kik a felelősek ezért a hábo­rúért?! Mikor és kik fogják őket fele­lősségre vonni?! Senki so­hasem?! Mert megint ők diktálják majd a béke­­feltételeket?! Megis­métlődik megint, ami Versailles-ban–Trianon­ban?! Akik legfele­lősebbek, azok megint megbüntetik a legkiszolgálta­tottab­bakat?! Hogy lehet ebbe belenyugodni?! Hogy lehet ezt ép ésszel tudo­másul venni?!
     Ranke kimegy, Kormorán és Kormoránné hosszú ideig szótlanul nézik egymást.
Sötét.                                     

 

2. kép

Másnap... Kormorán az egyik fotelban ül, Ranke a Tügel kíséretében be­lépő Fisert fogadja.

     RANKE (nyájasan) Sok szépet és jót hallottam már a képviselő úrról... Égtem a vágytól, hogy megismerjem. (Elmosolyodik.) Önnek minden bizonnyal szándékában állt vendégül látni engem otthonában, de felelős állásával, valamint képviselői megbíza­tásával járó teendői annyira lefog­lalták, hogy meghívását állan­dóan halogatnia kellett... Kitaláltam, képvi­selő úr?
     FISER (zavartan) Ahogy mifelénk mondani szokták: ami késik, nem múlik. Ha sejtettem volna, hogy meghívásomnak eleget tud tenni az őr­nagy úr, ezer örömmel, akár személyesen, akár le­vélben...
     RANKE Meg vagyok róla győződve... Tessék, foglaljon helyet, képvi­selő úr. Tügel, maga is maradhat.
     Mindhárman leülnek.
    
KORMORÁN (Rankéhoz) Énrám, gondolom, most semmi szükség. Visszakísértethetne a cellámba.
     RANKE Az nem cella, Kormorán úr... Az egy szép szoba, gyö­nyörű kertre néző ablakokkal.
     KORMORÁN Most kedvem lenne egy kicsit gyönyörködni ab­ban a kert­ben.
     RANKE (Kedélyesen.) Talán csak nem zavarja egykori kollé­gája jelenléte?... Ne akarja velem elhitetni, hogy nem örül az igazgató úr lá­togatásának! Önök együtt nőttek fel, gyermekkori emlékeiket is feleleveníthetik. (Fiserhez.) Remélem, Fiser urat sem zavarja az én kedves barátomnak, Kormorán úrnak a jelen­léte?
     FISER (zavarban) Akármit állított rólam Kormorán Sándor...
     RANKE Semmit nem állított önről. Mit állíthatott volna?
     FISER Én az ő könyvét nem is olvastam.
    RANKE (gunyorosan) Bizonnyal nem olt rá ideje. De sze­rencséje van: nem a Kormoránúr könyvéről fogunk beszélgetni… Másvalamiről akarok önnel beszélgetni!…Arról szeretném hallani az ön véleményét, hogy miért sztrájkolnak a bányászok… Kik a főkolomposok? Mi a te­endő?! Hallgatom, képviselő úr!
     FISER Én, gondolom, tájékozatlanabb vagyok, mint az őrnagy úr...
    RANKE (erélyesen) Ön országgyűlési képviselő, én pedig egy buta katona... Önnek megadatott, hogy egy országgyűlés szónoki emelvényén mondjon véleményt ország és világ dolgairól, tőlem pedig soha meg sem kérdezték, van-e véleményem a parancsról, amelyet végre kell hajtanom. (Rövid szünet után csúfondárosan.) Nem mondom én, hogy ez nem így van rendjén... De éppen azért, mert ez így van és nem másképpen, rendkí­vüli módon 
kíváncsi vagyok a véleményére, sőt egyenesen kötelességem­nek tartom meghallgatni az ön véleményét... Tehát?
     FISER Kérem, én rettentően zavarban vagyok... Nem készültem fel arra, hogy... Az újságokból tájékozódom... Nem is tudom pon­to­san, mit szeretne megtudni...
     RANKE (ironikus mosollyal) Szeretném, ha megnyugtatna, hogy igaz­ságosan járokel, ha a sztrájkoló bányászokat megtizedeltetem, haKormoránt kivégzőosztag elé állíttatom, ha városát felgyúj­tattatom.
     FISER Már megbocsásson az őrnagy úr.
     RANKE Mi most az én kötelességem? Mit kell tennem?
     FISER (nagy zavarban) Kérem, én azt honnan...
     RANKE Ha már itt van, legalább azt bizonyítsa be Kormorán úrnak, hogy nem jogtalanul szálltuk meg ezt az országot!
     FISER Természetes, hogy jogosan.
     RANKE Bizonyítsa be!
     FISER Hogyan is szorulhatna ez bizonyításra?
     RANKE Ide figyeljen! A végén annak a bizonyítását fogom kérni, hogy ön országgyűlési képviselő!... Minek játssza itt a hülyét?!
     FISER Kikérem magamnak... Nem szolgáltattam okot rá, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem.
     RANKE (rövid szünet után csendesen) Remélem, nem is fog okot szol­gáltatni rá. (Élesen.) Mikor szólalt fel utol­jára az or­szággyűlésben? Miről beszélt? Beszédének milyen volt a sajtó­vissz­hangja? Választói meg vol­tak-e elégedve vele?
     FISER De hiszen én még nem tartottam beszédet az or­szággyűlésben.
     RANKE (csodálkozó arccal) Mióta képviselő ön, Fiser úr?
     FISER Hat éve.
     RANKE Ez azt jelenti, hogy választói ragaszkodnak önhöz... Ha má­sodszorra is önre szavaztak... Ha meg se mukkant az or­szággyűlés üléssza­kain, mi a titka annak, hogy ragaszkodnak önhöz? Vagy talán jók a kortesei? Félkegyelműek az ellenjelöltjei?
     FISER (megbántottan) Felhívnám a figyelmét arra az egyszerű tényre, hogy én nem vádlottként tartózkodom itt... Ha engem a Kormorán úr ügyé­ben óhajt kihallgatni...
     RANKE Nem a Kormorán úr ügyében fogom kihallgatni!... Kormorán úr nevét ön többé szájára se vegye... Ha ahhoz sem volt bátorsága, hogy választói követeléseit szóvá tegye  az országgyű­lésben! Vagy talán nem voltak követeléseik?! Annyival bízták meg képviselőjüket, hogy bólogasson meg tapsoljon a nevükben?!
     TÜGEL (nem bírja tovább) Bocsásson meg, őrnagy úr, de azt hiszem, sürgősebb teendőink vannak, mint a képviselő úr or­szággyűlési tevékeny­ségének az elemzése...
      RANKE Téved, százados úr! Nincsenek fontosabb teendőink! Ha a képviselő úr kiérdemelte volna választói megbecsülését, akkor most na­gyon könnyű dolgunk lenne! Akkor most csak meg kellene kérnünk a képviselő urat, szólítsa fel választóit, hagyjákabba a sztrájkot, s mi né­hányóra múlva már büszkén jelenthet­nénk, hogy feladatunkat példásan teljesítettük... Olyan kitüntetést kapna, Tügel, hogy a szíve meghasadna örömében. (Hirtelen csú­fondárosan.) Hogy mi módon lett ebből aFi­serbőlországgyűlési képviselő, fel nem foghatom! Szerintem csalással... Ki vezette itt le aválasztásokat, Fiser? Főbe lövetem a fickót...
     FISER Hiszen nem egy ember, egy egész bizottság...
     RANKE Na, hagyjuk. (Ironikus mosollyal.) Úgy tudtam, önök­nél nem olyan formálisak a választások, mint az én gyönyörű országomban, ahol pedig oly férfiú ül a kancellári székben, hogy csak a Naphoz hasonlítható: ki rá meri emelni szemét, megvakul... Ez az oka annak, hogy mind a mai napig minden merénylő kudarcot vallott. Így van, Tügel?
      TÜGEL Elnézését kérem, de amit mondott, kissé zavaros.
      RANKE (nevetgél) Zavaros időkben zavaros gondolatok.
      TÜGEL Véleményem szerint letartóztatottak jelenlétében csak a nyílt, kemény beszéd a megengedett.
     RANKE Köszönöm, hogy figyelmeztetett. (Rövid szünet, majdélén­ken.) Megvan!Fiser képviselő úr ugyan nem szólíthatja fel sztrájktörésre a választóit, különben isezek a mindenre elszánt sztrájkolók aligha sza­vaztak Fiser úrra, még sincs veszve semmi: őurasága ugyanis ugyanazt a feladatot fogja végrehajtani, amit Kormorán úr: a rokonait veszi rá a sztrájk­tö­résre. (Fiserhez mézes­mázosan.) Tudomásom szerint önnek igen sok ro­kona van a sztrájkolók között. Vagy harmincöt. Igaz?
     FISER (kelletlenül) Annyi nincs.
     RANKE Hát mennyi?
     FISER Vagy huszonöt.
     RANKE Az is elég... A huszonöt rokonáért vállalni fogja a felelőssé­get! Az a huszonöt rokona rövid időn belül abbahagyja a sztrájkot! Mindössze ennyi az, amit öntől kérek... Csekélység az egész... Rendben?!
     FISER Képtelenség... De hiszen ez képtelenség.
     RANKE Nem alakoskodom tovább, megmondom nyíltan: ön azért van most itt, hogy ezt elvállalja. Nem távozik innen, amíg el nem vállalta...
     FISER Én igazán mindent megtennék... De lehetetlent ne kívánjon tő­lem.
     RANKE Megtagadja az engedelmességet, vagy csupán gondol­kozási időt kér?
     FISER Én kész vagyok teljesíteni a kötelességemet... A magam hatás­körén belül... A bányában történtekért én nem felelhetek. Nem én vagyok a bányaigazgató.
     RANKE A bányaigazgató kit érdekel?! Egy bányaigazgató, akinek nincs becsülete a munkásai előtt?!
     FISER Miként ön megsejtette, én sem örvendek nagy nép­szerűségnek a bányászok körében.
     RANKE De önnek vannak bányászrokonai, a bányaigazgatónak viszont nin­csenek!
     FISER Csak kinevetnének, ha közéjük mennék...
     RANKE Kinevetnék? Lehet, hogy agyon is verik. De ön vállalni fogja a kockázatot! A Harmadik Birodalomnak ebben az országban nincs na­gyobb híve önnél! Tehát vállalni fogja a kockázatot!
     FISER Hát lehetetlent ne kívánjon tőlem, hát lehetetlent ne kívánjon tőlem!
     RANKE (Tügelhez) Látja, százados, a képviselő úrban is csa­lódnunk kellett.
     TÜGEL (komoran) Eressze szabadon ezeket a fickókat, vagy lövesse főbe őket, akasztassa fel őket, mit bánom én... Vezényelje rohamra a bá­nya ellen a zászlóaljat, én csak ezt mondom... Amíg megteheti... A tábor­nok úrnak egyszer csak elfogy a türelme... S akkor minket hadbíróság elé állítanak, én csak ezt tudom mondani.
     RANKE (nyájasan) Magának semmi oka a nyugtalankodásra, ked­ves százados úr. A katonákat nem vezényelhetem rohamra, hiszen még nem végeztek a fák megszámlálásával. Nagy baj len­ne, ha a fák megszámlá­latlanul maradnának, óriási baj. Katasztrofális lenne. Soha senki nem tudná meg, hány fa volt ebben a megyében a világtörténelem talán legje­lentősebb évében! Megnyugtatására még annyit mondanék, kedves szá­zadosom, hogy itt én vagyok a parancsnok, tehát mindazért, ami itt törté­nik, egyedül én felelek. (Kormoránra és Fiserre mutat, majd játékosan.) Előttem pedig ők felelnek. Ők sajnos a rájuk hárított felelősség súlyát egyelőre nem érzékelik. Midőn vállukra akartam áthelyezni, mint valami en­gedetlen gyerkőcök, félrehúzódtak! Talán képtelenek felfogni sze­génykék, hogy ezzel életüket kockáztatják. Remélem, rövid időn belül megértik, hogy gyerekes ellenkezésük mennyire kilátástalan. Lehetséges, hogy nem golyó általi halálra ítélem őket, megtör­ténhet, hogy a város piacán ácsoltatok számukra akasztófát. Mit szólna hozzá, Tügel, ha ma­gát választanám ki hóhérnak?
     TÜGEL (kijön a sodrából) Önt nem azért küldték ide, hogy azt bi­zonygassa, humorérzéke a legválságosabb pillanatokban sem hagyja el! Figyelmeztetem, hogy...
     RANKE (közbevág) Engem maga ne figyelmeztessen semmire! Egy taknyos kölyök engem ne figyelmeztessen semmire! (Ordít.) Miféle kitüntetések azok a zubbonyán?! Hol szerezte őket?! Maga még nem teljesített szolgálatot a fronton! Milyen jogon viseli azo­kat a kitünte­téseket?! Lőtt már maga olyan emberre, aki csőre töltött fegyvert tartott a kezében?! Lőtt, vagy nem lőtt? Vála­szoljon már!
     TÜGEL Kikérem magamnak, hogy...
     RANKE Én kérem ki magamnak, hogy ilyen emberek lézeng­jenek kö­rülöttem, mint maga... Csak annyit mondok: ha magában még szunnyad egy szikrányi becsület, még a mai napon elbúcsúzik tőlünk, s jelentkezik az első vonalban, ahol fegyveres emberek lőnek fegyveres emberekre... Hogy ne csak jelentéktelen sztrájkok sikeres, gyors letöréséért kapjon ki­tüntetéseket!
     TÜGEL (öntudatosan) Nyugodt lehet, őrnagy úr, a fronton is teljesíte­ném a kötelességemet. De most itt nagyobb szükség van rám, mint a fron­ton.
     RANKE (ironikusan) Itt magára nagyobb szükség van, Tügel?... Mert minket azért küldtek ide, hogy civilekre lőjünk?... Mert itt nem harcol­nunk, hanem gyilkolnunk kell?
     TÜGEL Ha jól értettem, ön a jogos megtorlást gyilkosságnak minősíti.
     RANKE (kiabál) Én nem minősítek semmit! De nem tűröm, hogy olyanok lövöldözzenek fegyvertelen emberekre, akik a halállal még nem néztek szembe! Akik még gépfegyverrel nem néztek szembe, azok ne támadjanak fegyverrel fegyvertelen bá­nyászokra! (Rövid szünet után gunyorosan.) A bányászok esetleg csákányokkal védekezhetnek... Enge­délyt adok magának arra, Tügel, hogy egy csákányokkal felszerelt század élén a bányászok barikádjai ellen támadjon! Vállalja? Vállalja, vagy nem vállalja?!
     TÜGEL Ismételten felhívom a figyelmét arra...
     RANKE Csak ne hívja fel semmire a figyelmemet! Minek az alapján hívhatná maga fel bármire is a figyelmemet?! Kicsoda maga?!... Maga az én szememben egy megvetésre méłtó fickó, aki azért alakítja olyan szen­vedélyesen a vérszomjas katonát, mert csak hazug könyvekből tudja, mit jelent embertársaink vérét ontani. (Ordít.) Azonnal rántsa elő a pisztolyát, és lője agyon ezt a két szerencsétlent! Teljesítse a parancsot! Hadbíróság elé állítta­tom, ha nem teljesíti a parancsot!
      Tügelbizonytalan mozdulatokkal előhúzza pisztolyát, kibiz­tosítja. Ebben a pillanatban Rankeis előrántja pisztolyát, Tügelre szegzi. Tügel zavaros tekintettel néz Rankéra, aki hűvösen mosolyog.
    Kiállta a próbát, százados úr! Látszott a szemén, hogy pilla­natnyi elbizonytalanodását sikerült legyőznie, elszánta magát a parancs végre­hajtására... Ideje ugyan nem lett volna rá, átlyu­kasz­tottam volna a csukló­ját, még mielőtt elsüthette volna a pisz­tolyát... No, minek alakoskodjam... A koponyáját céloztam meg, nem a csuklóját. Csak a biztonság kedvéért. A koponyájának ugyanis nagyobb az átmérője, mint a csuklójának... Hogy félre ne értse a viselkedésemet: csupán azért cselekedtem volna így, mert erre a két emberre nagyobb szükségem van, mint magára.(Hosz­szabbszü­net után ironikusan.) Viszont el kell ismernem, hogy kellemesencsalód­tam magában: képes lett volna rálőni még fegy­vertelen emberekre is...Elárulok magának egy titkot: nem igaz, hogy könnyebb fegyvertelenekre lőni, mint fegyveresekre. (Hirtelen feláll, erélyesen.) Megjutalmazom magát, Tügel! Végig­nézheti a tör­ténelem legmagasztobb korszakának legér­dekesebb epizódját! Ítél­kezni fogok: ítélőszékem előtt megjelenik a zász­lóalj minden egyes katonája, mégpedig számot adni arról, cseleke­deteivel méltóvá vált-e egyenruhájához: ölt-e, gyilkolt-e, és milyen körülmények kö­zött?! Osztályozni fogjuk őket, a fák számlálását egy időre félbe­szakít­juk! Különválasztjuk a harcosokat a gyilko­sok­tól; a gyil­kosok közül az első csoportba kerülnek azok, akik szabad akaratukból lőttek fog­lyokra vagy civilekre, a második csoportba pedig azok, akik kényszerhelyzetben: parancsra gyil­koltak! De minden gyil­kost felmentünk, ítéletünk az ártatlanokat fogja sújtani! A korszellem kívánalma szerint! Jelszavunk tehát: mindenki bűnös, akiártat­lan, aza legbűnösebb, aki legártatlanabb! (Ordít.) Sorakozó! Sora­kozó! (Az ajtó­hoz rohan,kitárja.) Riadóz­tatni az egész zászlóaljat! Kap­csolják be a hangszórókat, a fa­számlálókat motorkerékpárosok riadóz­tassák! Hatvan perc áll ren­delkezésükre! Egyetlen katona sem hiányozhat! Elérkezett az ítélkezés órája! Aki nem veti alá magát ítélkezésemnek, indul a frontra! Nem akárhogy, őszinte lélekkel jelenjenek meg ítélő­székem előtt, őszinte lélekkel! Az is golyót kap a fejébe, aki megpróbál engem be­csapni! Golyót, golyót, go­lyót, golyót!
     Hirtelen sötét.

 

Folytatjuk

  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap