Lélektöredékek 6.

Maczkó Edit, p, 04/27/2012 - 00:04

Bátyámról is essen néhány szó. Édesanyám féltve őrzött kincse és minden reménysége ő volt. Miután a középiskolát ott hagyta , mert megbetegedett és szanatóriumba került, hazajött a szülői házhoz. Nem gyakorolhatta a sportot, az ökölvívást, ami valószínű csak kezdete volt a félresikeredett életének.  Édesanyám beíratta a közeli gimnáziumba, ahol nagyon jól tanult, de csak két évet végzett el. Nem érettségizett le, mert minden más érdekelte, csak a tanulás nem. Közben reménytelenül szerelmes lett egy helybéli lányba, aki nem vette őt komolyan. Az érzelem az szerelem egyoldalú volt, amit egy kamasz fiú nehezen tud feldolgozni. Lelki problémáit nem is tudom megbeszélte-e valakivel, mert sem idő sem lehetőség nem adódott rá, hogy a család együtt legyen.

Szüleim szorgalmas emberek voltak egy percnyi tétlen  órájukra sem emlékszem. Egyszerűen éltünk, de mindig volt étel az asztalon, tiszta ruhába jártunk, télen jó meleg otthonba háltunk. Az építkezés ideje alatt volt néhány nehézségünk, de nem éltük meg nélkülözésnek, természetesnek tartottuk. Mivel én kislány voltam, nem kellett egyéb, csak egy-két szépen kimosott ruha, a hajam meg adta a többi látnivalót. Derékig érő hosszú copfom volt. Mikor eljöttek az ünnepek, még finom sütemény is jutott az asztalra. A bátyámnak szép új öltöny, meg új cipő. Az Apám vasutas egyenruhában járt, ha egy évben egyszer-kétszer kiöltözött. Anyámra nem is emlékszem , hogy láttam-e valaha ünneplőbe. Misi, mivel nem tanult, sok volt a családi vita, veszekedés. Nem fértek össze az Apámmal. Egyik oldalról a számonkérést kapta, amit az apai szigor diktált, másik részről a sok elhazudott igazságot, a letagadott csínytevéseket, a szeretetet és az oltalmat. Mindezt Anyám biztosította neki. Egyszer csak, miután felépítkeztünk, kedve támadt a kőműves munkához. Egyik távoli rokonom, majd később esküvői tanúm is lett, na ő segített abban, hogy megkeresse legalább a saját kenyerét. Minden előképzettség nékül kitanulta a kőműves szakmát. Télen, mikor a közeli gyárban kampány időszak volt, akkor ott dolgozott. Meg is ismerkedett egy kétgyermekes elvált asszonnyal. Egyszer egy hétfői nap beállítottak hozzám a kollégiumba és hoztak nekem az esküvői tortából. Egy hónapos ismeretség után polgári esküvőn összeházasodtak. Nagy meglepetésemre és fájdalmamra, mert én nem voltam ott. Fel sem tudtam fogni, mi is történik az én családomban. Miután egybekeltek, elköltözött otthonról. Anyám, amivel csak tudta, segítette őket. Nem hiszem, hogy az Apám tudott róla. És valószínű, nekem is azért volt mindig szűkös, keretek között vergődő gyerekkorom.

Egyik nap azt mondja nekem az Anyám - Soha  nem fogsz férjhez menni! - csak álltam és bámultam és nem tudtam mit feleljek, hisz alig múltam tizenhét. Na gondoskodtam én arról. És akkortájt történ az, hogy kiszöktem és elmentem táncolni. Jól meg is bűntettek érte, még az Anyámat is behívatta az osztályfőnököm. Rettenetesen féltem és szégyellettem magamat. Hát mikor megláttam az Édesanyámat mennyire sír. Mintha megöltem volna valakit, mintha életem legnagyobb bűnét követtem volna el. Valójában, eddigi életem legnagyobb bűne ez volt. Negyedik osztályos voltam a középiskolában. Már nem akartam még egyszer sem hazajárni egy hónapban, mert minden a városhoz, a szeretett Tokajhoz, a Tiszához kötött. Rengeteg szép élményem, szép emlékem maradt utánam.Meg néhány megsárgult papír, amit egyik iskolatársam gondosan megőrzött. Szerelmes verseket kezdtem el írogatni. Apámnak meg sem mertük mondani a nagy eseményt, hogy az ő szeme fénye, az ő egyetlen gyöngyszeme, már nem sokáig az övé. Bátyámnak mertem őszintén kitárulkozni, aki örült annak, hogy engem boldognak lát. Össze is barátkoztak az udvarlómmal, aki negyedik évfolyam közepe táján  eljegyzett. Nem volt szabad hordanom a gyűrűt, de én mindig a zsebembe tettem és iskolában rajtam volt, mikor jöttem haza a hosszú úton gyalogosan, volt időm levenni. Ám egyszer rajtakapott az Édesanyám. Nem volt vidám következménye. Az utolsó félévben bejáró lettem. Minden nap ötkor keltem, és délután öt óra tájban értem haza.

Bátyámék házassága semeddig sem tartott, talán egy fél évet ha együtt éltek, újra hazaköltözött. A szoba, ahol aludtam tágas, most úgy mondják letisztult stílusú . Na az is az volt.. Mindössze két egymáshoz tolt ágy, két éjjeli szekrény, egy asztal négy székkel és egy szenes kályha. Na meg az asztal közepén az elmaradhatatlan befőttes üveg, az szolgált váza gyanánt. Míg csak nyílt az ablakom előtt az oltott lila orgona, mindig tele raktam az üveget. Itt sírtam el az éjszakában minden panaszomat, itt álmodoztam egy szép életről, itt próbáltam bátyám életvitelét, szüleim robotolását  magamban helyére rakni, az orgona illatú magányban...

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap