Kiknek ünnepe október 23.-a?

Kenessey Csaba, p, 10/21/2011 - 14:48

 

 

 

 

Aggodalom és reménység 1990 - 1998

Folytatás
      

(Megjelent az 1996 októberében az Új Magyarországban)

 

1956-ban a Forradalom leverése után többszázezred magammal hazámat elhagyni kényszerültem. Fiatal életemet kellett mentenem, a megtorlás előrelátható volt mindazoknak, akik 1945-től 56-ig megélték a kommunista diktatúrát. Azóta mind Magyarországon (titokban), mind külföldön a legnagyobb magyar ünnepnek tartottuk október 23.-át.

A kádári időkben mindent megtettek annak érdekében, hogy október 23.-a emléke elhomályosodjon, azaz a magyar köztudatból ki legyen törölve. Tették ezt minden síkon, a megfélemlítés, az elbutítás a félrevezetés eszközével, de később a lelkek megvételével egyaránt. Az elkövetett bűnöket, a haza és embertársaink elárulását, fiatalkorúak meggyilkolását, az elhurcoltakat el kellett felejtetni. Ehhez kellett a "gulyáskommunizmus", a háromévente 80 dolláros külföldi utazások engedélyezése - amennyiben a feltételek adottak voltak, a trabant-demokrácia.

(TRABANTOKRÁCIA)

 

A hatalom alapvetően félt, érezte, hogy a társadalomra végzett nyomás előbb-utóbb a végére fog érni, ezért kellett mindenféle megmozdulást, a rendszer agóniája végén is, rendőri gumibotokkal elnyomni. 56 szelleme mégis ott volt a lelkekben, az emlékekben, a "barikád" mindkét oldalán, kinek-kinek a maga beállítottsága szerint!

 

A rendszerváltozás után 56 emlékei és eszméi elemi erővel törtek fel a társadalomban, sokan érthetetlenül álltak velük szemben, mert a közben felnőtt két nemzedék jóformán semmit sem, vagy csak eltorzított formában tudott az "56-os tragikus események"-ről. Az említett gulyáskommunizmus lett volna arra hívatott, hogy a relatív anyagi jólét köpenyét ráterítve elfelejtesse az emberekkel, hogy volt és van elnyomás és idegen megszállás az országban. Ahogyan a rendszer a végéhez közeledett, úgy változtak az 56-al kapcsolatos "új meglátások", lassan de biztosan elindult egy áramlat, amelyik egyre hangosabban kezdte hangoztatni, hogy 56-ban nem ellenforradalom, hanem jogos népfelkelés, forradalom volt.

A nyolcvanas évek végét a SZOVJET hatalom összedőlése, illetve hatalmának megrendülése jellemezte. Az örökös fenyegetés, a kizárólagos katonai hatalomra való támaszkodás és ennek kapcsán a hadiipar mérhetetlen fejlesztése meghozta logikus eredményét, az államhatalom teljes kudarcát, gazdasági csődjét. Ennek folytán lett a párt politikája a peresztrojka és a glasznoszt, aminek egyetlen célja, a nomenklatúra hatalmának egy új korszakba való átmentése volt. Mindezek az új politikai áramlatok kihatással voltak a magyarországi politikai és gazdasági életre is, így természetesen az 1956 új megítélését követelő szemlélet követői is egyre hangosabban hallatták hangjukat. Ebben az időben a hatalom sem volt tétlen, az évtizedeken keresztül kiépített "hálózatain" keresztül igyekezett mindenüvé beférkőzni, ami a társadalom betegsége folytán nem ütközött nehézségekbe. Egyre nehezebben lehetett szétválasztani a valóban 56-ot tisztelő csoportosulások, egyének és a hívatásos provokátorok megnyilatkozásai között.

 

A nyugati magyarság 56 óta nem volt tétlen. Minden évben megrendezték az október 23.-i megemlékező rendezvényeiket, mindenütt a világon. Ébren tartották a közvélemény, és ezen keresztül a politikusok lelkiismeretében azt a tudatot, hogy ezt a kis népet 56-ban újfent cserbenhagyták, kiszolgáltatták az elnyomóknak - mint a történelemben már számtalanszor - saját érdekeik szerinti nagyhatalmi pozícióik kiépítése és megszilárdítása érdekében.

 

Az 1988-ban megszervezett Nagy Imre szimbolikus temetése a párizsi temetőben, nagy hatással volt a magyarországi fejleményekre is. Már nem lehetett sem rendőri beavatkozásokkal, sem propagandisztikus fogásokkal agyonhallgatni. Nem egészen egy évvel később került sor az emlékezetes újratemetésre Budapesten, a ravatalnál ott álltak olyanok is, akik azelőtt évtizedeken keresztül Nagy Imre és mártír társai nevét vagy a szájukon sem ejtették ki, vagy csak a legocsmányabb jelzőkkel illették. A világ kezdett felborulni. A fiatal nemzedék már nem élte meg az elnyomás durva éveit, a kitelepítések korát, lassan de biztosan követelte jogait és már nem volt meg benne az a félelem, amit a hatalom biztosítása érdekében évtizedeken keresztül az ország népébe beoltottak. 56 kezdett mindenki számára szalonképes lenni. Megjelentek az utcai árusok asztalain az 56-os könyvek, a jelvények, a nemzetiség jelképeként a kocsik visszapillantó tükrein a nemzetiszínű szalagok. Ebben a hangulatban nem volt nehéz az új 56-os csoportosulásokba, a lassan körvonalakban felismerhető pártokba a hatalom embereit is becsempészni. Aki hangosan kurjongatta az 56-os jelszavakat, gyorsan bekerült a szervezetek vezető grémiumaiba is. Egyszerre annyi forradalmár lett, hogy elárasztották az egész országot. A hatalom azonban saját emberein keresztül továbbra is kezében tartotta a gyeplőt!

 

A keletnémet menekültek magyarországi viselkedése, majd menekülése egy újabb bizonyíték volt a kommunista/szocialista rendszer bukásának. A kemény diktatúrák ideje végérvényesen lejárt. A SZOVJET bele bukott saját hatalmi törekvéseibe, elvesztette a fegyverkezési versenyt, azaz a 3. világháborút! A berlini fal lerombolásával véget ért nagyhatalmi törekvése, éppúgy, mint minden más világhódító szándékkal útra kelt hordáé.

A rendszerváltozás 56 megítélésében is nagy változást hozott, október 23.-a nemzeti ünnep lett, a magyar nép nemzeti öntudatának, szabadságszeretetének ünnepe. A nép nagy része azonban ezzel az ünneppel a mai napig nem tud sokat elkezdeni. Nincsenek meg azok az alapok, amikre ezt a megemlékező ünnepet fel lehetne építeni. A 40 esztendős tudatos elhallgatás, vagy az 56-os események eltorzított ismertetése mégis megtették hatásukat. Ehhez a lejáratáshoz sajnos sokan hozzájárultak, néha még olyanok is, akik 56-ban életüket is kockáztatva tisztességesen kiálltak a magyar szabadságeszme mellett. Viselkedésmódjukkal gyakran ellenszenvet váltottak ki, különösen azokban, akiknek nem volt meg az 56-os tudatuk, érzésviláguk. Idegen hangon szóltak hozzájuk, amit a fiatal magyar nemzedék már nem értett meg kellő képen. A különböző 56-os szervezetek egymás közti vitái, veszekedései ugyancsak nem használtak a magyar történelem legszentebb szabadságharca ismertetésének, a társadalomban által való elfogadásának. Ez a diszkrepancia az ország népében hasadást okozott, ezt a fejlődést természetesen olyanok is elősegítették, akiknek ez volt a feladatuk!

 

A mai Magyarországon nem könnyű kiigazodni, mind az otthonélőknek, mind a külföldre kényszerülteknek egyaránt. A kölcsönös csalódások programozva vannak. Ennek okait elemezni nem könnyű, az emberi gyöngeségek teljes csokrát megtalálhatjuk benne; kezdve az irigységtől a pozícióféltésig, a múltban elkövetett kisebb-nagyobb vétségek felfedésétől való félelem stb. Hogy ennek az áldatlan állapotnak mik és kik az okai, nehéz megállapítani. Egy azonban tény, a mai, 40 esztendővel 56 utáni áldatlan állapotoknak nem kizárólag az adott kormány az oka. Éppoly, ha nem még nagyobb felelősség terheli az egész ország választópolgárait, azokat akik a szoci-ál-liberális kormányt megválasztották, de főként azokat, akik passzivitásukkal járultak hozzá az adott politikai helyzethez, mert nem mentek el szavazni!

 

Ezek után igencsak nehéz megválaszolni a kérdést, kiknek ünnepe október 23.-a. A privatizációból hasznot húzóké, a hirtelen meggazdagodottaké, a mindenüvé beépült nómenklatúráé, a kormányé, a széthúzó pártoké, az államháztartási juttatásokból magukat fenntartó 56-os szervezeteké, a külföldre kényszerülteké vagy a még életben maradt 56-ot megélt veteránoké?  Ők azok, akik a legkevesebbet kaptak 56-os szereplésükért, sőt nekik kellett az elmúlt 40 esztendőben a legtöbbet szenvedniük. Jogos a kérdés, befejeződött-e valójában az 56-os forradalom? Szerintem nem. A mostani és a következő generáció feladata lesz az 56-os eszmék teljes mértékben való megvalósítása. Szép lenne, ha egyszer megint képesek lennénk október 23.-át egységesen megünnepelni. Ez lenne a valós nemzeti ünnep!

 

 Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap