„Hívő vagyok anyám méhétől fogva” 2/5

Jankovics Marcell, k, 02/05/2013 - 00:10

 

 

 

 

 

II.

 

  • Élete során alkalma volt számos távoli nép életét is megismerni. Kutatásai során tapasztalta-e, hogy valóban vannak nyomok a történelemben, amelyek arra utalnak, hogy az ősi korok primitív embere a természet, az égbolt jeleit kutatva már rendelkezett egy korát meghaladó istenképpel?
  • Számos ilyen példát talál az ember, ha figyelve keresi őket. A Napnak van egy 22 éves napfolt-tevékenységi ciklusa. A 22 ebben az esetben időbeli fogalom. Ugyanakkor van két szent szám, amelyet a Naphoz kapcsolnak, a 22 és a 7. Ennek a hányadosa adja ki a Ludolph-féle számot, a „pí”-t, e látszólagos körpályát leíró, forgó, gömbszerű testnek meghatározó számtani értékét. Vagyis a Naphoz kapcsolódó térbeli meghatározáshoz is hozzákapcsolódik a 22-es szám. Az afrikai dogonok és a zsidók – vajon egymástól független? - hagyománya szerint a Napnak 22 sugara van, és e 22 sugár szállította az emberiségnek a tudást, vagyis az írást. A  héber ábécének 22 betűje van, ezek úgynevezett „láng-betűk”. A kettő összeköthető, mert a Kabbala szerint a héber írásjelek Isten világosságának fénysugarak útján hozzánk érkezett jelei, ezért vannak lángnyelvekre emlékeztető módon megformázva. Ez egy erőltetett magyarázat, de a gyökerében ott a huszonkettő igazsága. Tagadhatatlanul. Ha egy organikusan, vagy analógiákban gondolkodó művészember ezzel a számmal a Napra utalóan, de egymással véletlenszerűen kapcsolódó módon találkozik mind a fizika, mind pedig a szimbólumok világában, akkor összefüggést lát, de legalábbis úgy érzi, hogy kell lennie összefüggésnek.
  • S akiket ez még nem győzött volna meg…? Amit példaként említett ugyanis, azt hívő ember és ateista egyaránt gondolhatja a véletlen játékának.
  • Előtte leszögezném: az ateizmus hit. Ők is hívő emberek. Hisznek abban, hogy „valami nincs”. Mai világunkban kevés a kereső, a kételkedő. Véletlenek viszont nincsenek, csak a kis, lényegtelen jelenségek körében. Mondok egy másik példát.

Ebben is keveredik tudomány és mítosz. Van az égbolton, a Tejúton egy Hattyú nevezetű és hattyú alakú csillagkép, amely a legkülönbözőbb mitológiák szerint az eltávozott Nap útját jelzi, mivelhogy a napisten madárlelkét testesíti meg. A Tejút a Lelkek Útja is, eleink így is nevezték. Nagyon sok mitológiai rendszerben, amikor meghalunk, a lelkünk egy meghatározott módon jut el a Tejútra, azon megy el a Túlvilágra, és újjászületésünk alkalmával ugyanazon az úton tér vissza. A szibériai népek a Madarak Útjának hívják többek között azért, mert a lelkünket is madár alakúnak képzelik el. Mivel a Tejút a Naphoz képest változtatja a helyét, tehát más az iránya februárban, mint mondjuk októberben, ebből az a különös „véletlen” adódik, hogy amikor a madarak délre vándorolnak, akkor a csillaghattyú csőre délre, amikor pedig északra, akkor a hattyú csőre is északra mutat. Persze, azt mondják erre, hogy ez egy véletlen egybeesés. Igen ám, csakhogy a vadludakról bebizonyosodott, hogy a csillagok szerint tájékozódva repülnek vándorlás közben. Én persze nem azt mondom, hogy fölismerik a Hattyú csillagképben az útmutató hattyút, és azt követik. De kicsordul a könnyem ettől a csodától, attól, hogy ilyen összhang van az emberen túli világban. Lehet ezt véletlennek tekinteni? 

  • Isten szándékosan helyezett el olyan útjelzőket az ember világában, amelyek bennünket keresésünk helyes irányába vezetnek?
  • Valahol Valaki – aki ezek szerint mégiscsak egy Személyiség – ahhoz, hogy az ember megértse a világ működését, elhelyezett olyan mazsolákat ebben a hatalmas kalácsban, hogy ebből az embernek könnyebb legyen rájönni dolgokra. Az ember minden lényegesre rá is jött sok ezer évvel Krisztus színrelépése előtt. Azóta ezeket másképp fogalmazgatja, a kényelmére tesz ezt-azt, számítógépet és angolvécét gyárt, de már nem fedez föl újabb lényeges dolgokat. Sőt, újabban kezd felejteni. Az én hitem azért hasonlatos az univerzalizmushoz, mert abban benne van, hogy a világ rendje és törvénye, bármilyen szinten nézzük, Egyetlen Egy. Énrám ugyanúgy érvényes a kozmosz törvénye, mint a kozmoszra az én törvényem. Ő nem lép ki, mert nem tud. Én ki tudok lépni, ha akarok, ha a bennem munkáló, de általam nem uralt erők föllázadnak a törvény ellen, akkor viszont felborul a rend.
  • Ha Isten a maga módján gondoskodott arról, hogy az ember rátaláljon a helyes útra, Ön szerint miért következett be Jézus Krisztus megjelenése?
  • Jézus Krisztus megjelenése már önmagában csoda, mert a színrelépése óta eltelt 2000 esztendő, amit az asztrológusok a Halak korszakának szoktak nevezni, visszamenőleg is igazolja Őt. A kereszténység teljes szimbólumrendszere arról szól, s maga a feladat is, hogy „megtartani jöttem, nem eltörölni”. Ez azt mutatja, hogy Jézus föllépése szükségszerű volt, de az is, hogy ilyen hatású tudott lenni, s hogy napjainkig kitart. Sajnos, mai hatásfokában már erősen kételkedem, s inkább azt mondom, hogy azokban az országokban, ahol később jelent meg, ott visszhangzik még erősen, így a Fülöp-szigeteken, Afrikában, vagy Dél-Amerikában, de az európai és az amerikai kereszténységet tekintve már majdnem hogy „keresztet lehet vetni rá”. Ha a fölfutását és hanyatlását nézem, elmondható, hogy a felemelkedése – megtorpanásokkal – jóval tovább tartott, de ötven évig sem volt evangéliumi vallás. Nagyjából az első pillanattól kezdve nem az. Azt hiszem, hogy a naivok közé tartozott Szent Péter, aki csak a zsidók között kívánta terjeszteni. Péter apostol sokkal inkább állt evangéliumi alapon, mint a kívülről jött Pál – most eltekintek attól, hogy az evangéliumok utánuk keletkeztek -, aki viszont úgy látta, hogy ebből világvallást lehet csinálni. Ennek érdekében le kellett lépnie arról az útról, amin mindaddig a többiek jártak. Ilyen értelemben is damaszkuszi út az övé, hiszen ő már 49-ben megreformálja a kereszténységet. De a fölfutás első időszaka eltart a cluny-i reformig. A cluny-i reformból virágzik ki egy káprázatos csoda, az európai történelem legnagyobb korszaka, a gótika. Művészemberként engem elsősorban a művészi megnyilvánulás kápráztat el, a templomépítészet, az üvegablakok, a falképek, a szárnyas oltárok, a gregorián ének, az illuminált kódexek, a kultusznak az a nagyon beszédes formája, ami hihetetlenül gazdag szimbólumokban, Szent Ferenc, Szent Bonaventúra, meg persze Albertus Magnus és Aquinói Szent Tamás is, de nem is az általuk közvetített teológiai tanítást tartom  fontosnak , hanem azt, ami ennél általánosabb, és más világvallásban is megtalálható.  Lovagi eszmények és keresztény lovagrendek…
  •   Így van, s ez tart is a reformációig. És a reformációtól egy más irányú fejlődés indul – ha ez a folyamat egyáltalán fejlődésnek nevezhető -, amiért a pápista reneszánsz, meg a reformáció is felelőssé tehető. Visszatér egy avítt, ószövetségi szemlélet, melyben az embernek az a dolga a Földön, hogy verejtékkel keresse a kenyerét, ami viszont a modern kapitalizmus alapja. Más kérdés, hogy Magyarországon a reformációnak fontos funkciója volt, de csak politikai-történeti funkciója, a katolikus osztrákokkal való szembenállás okán. Ha a Habsburgok nem lettek volna katolikusok, hanem ők lettek volna protestánsok, úgy, ahogy sok német fejedelem, akkor a magyaroknál nem történt volna meg ez a tudathasadás. S talán ez lett volna számunkra a jobbik út, mert akkor az ország egységesebb marad.

Angolszász területen ez az ószövetségi alapú protestáns gondolkodás eredményezte ezt a karrierközpontú, munkaközpontú, fejlődés-centrikus, „mindent ide nekem!” jelszavú, pazarló fogyasztásba fulladó végeredményt. Ehhez képest a laza, mediterrán gondolkodás, ami az olasz katolicizmust jellemzi, sokkal kedvesebb a számomra.

  • Az imént megragadott a kalácsban elhelyezett mazsolák hasonlata. Az Ön nevéhez kapcsolható többek között két mű, a Jelképkalendárium és a Jelképtár - megpróbált bennük néhány ilyen mazsolát összeszedegetni?
  • Tudatosan említettem az előbbi két példát, az egyik A Nap könyvében, a másik Jelképkalendáriumban szerepel. De természetesen ezen kívül bőven vannak még ilyen mazsolák. Azt is lehet tudni, hogy a csillagos égbolt – majd minden könyvem erről szól – az én számomra a nagy eligazító, a nagy útmutató. Az óránk mind a mai napig a csillagos égbolt körforgását, a Nap és a Hold járását követi. Volt egy időszak, amikor kitalálták a digitális órát, az egy-két évig nagyon keresett is volt, ám utána kiment a divatból.  Átmenetileg a digitális és számlapos, mutatós óra kombinációját gyártották, nyilván azért, mert nem volt elég kelendő a csak digitális, ugyanis ezt követően a digitális óra szépen el is tűnt az emberek karjáról. Ez abból következik, hogy mi alapvetően téridő gondolkodásra vagyunk beállva. A nyelvünk is téridő szemléletű, olyan, amilyen a világegyetem. Ha én azt mondom, hogy „dél”, akkor kénytelen vagyok ezt valamilyen szövegösszefüggésbe tenni, hogy tudjuk, hogy térben gondolok a déli irányra, avagy az időpontra. Más nyelvekben is megtalálható ez a fajta kettősség. Amikor mi az óránkat nézzük, akkor nem definiáljuk a számokat, hanem viszonyítunk. Időben viszonyítunk, hogy tíz perccel múlt fél négy, vagy húsz perc múlva négy. Valójában el akarjuk magunkat helyezni az időben, de az óra ugyanakkor mint látvány, térben is elhelyez bennünket. Nem kell ahhoz állandóan betájolnom magamat, hogy tudjam, merre van a korábban, és merre van a később, az óra követi az égitestek járását. Ha a buddhista zarándok megérkezik egy sztúpához, akkor az óra járása szerint kell azt körbejárnia. Amikor a muzulmánok Mekkába mennek, akkor kizárt, hogy az óra járásával ellentétes irányba mozogjanak a Kaaba körül. Ez a természetes késztetésünk. A digitális óra kijelzője a téridőtől független pillanatnyi időt mutatja, ami természetellenes. Hétköznapi beszédben soha nem mondjuk, hogy 15 óra 40 perc, már csak azért sem, mert mire kimondjuk, már nem is igaz.
  • Említette, hogy az Ön számára a nagy útmutató a csillagos ég. A Szentírásban azonban benne szerepel, hogy „ne foglalkozzatok az ég jeleivel, mert a pogányok tesznek így”… A csillagok közvetítette ismeretek valóban olyasmi lenne, ami már nem az emberre tartozik?
  • Az összes ősi vallás csillagvallás, de a zsidó-keresztény felfogás megpróbál elszakadni ettől. A vallások megpróbálnak az eredetüktől elvonatkoztatni, ám engem a gyökerek érdekelnek és nem a végkifejlet. A vallások mai állapota nem győz meg arról, hogy nem a gyökerek a fontosak, mert a végállapot, mint látjuk, nem valami fényes… A pí, a Ludolph-féle szám, benne van a Teremtésben, a csillagokban, s ezáltal mindenben. Hasonlóképp a vallások mondanivalója sem csak a csillagokban van jelen, de a csillagokon át jut el az emberhez. Engem ez érdekel, de mint már mondottam, nem kívánok teológus lenni.
  • Mai korunkra miért felejtettük el ezeket az igazodási pontokat?
  • Minden civilizációs törekvés megpróbál ennek ellene szegülni, például a digitális órával kiszakadni az összefüggésekből, s csak az adott pillanatra utalni. Ez a mai civilizációnak egyébként egy nem is biztos, hogy tudatosan alkalmazott, mindenesetre sátáni tette. Ha meg akarja fogni az embert, az egyént, és kiszolgáltatottá tenni, akkor ki kell őt ragadni a térből és az időből. Erre az egyik kiváló kínálkozó alkalom a televízió, mert tévézés közben nem abban a téridőben érzi magát, amiben valójában van, hanem egy virtuális téridőben, ráadásul helyzete ott sem stabil, mert hol a tegnapi Irakban van egy pillanatra, hol pedig egy húsz évvel ezelőtt játszódó magyar filmben, hol egy épp zajló focimeccsen, tehát teljesen szabad préda a téridőbeliségét illetően. Időben, ha tényleg nem tudja viszonyítani a jelenét múlthoz és jövőhöz, rá kell bíznia magát a vezetőire, s akkor végképp nem lesz – mondjuk – öntudatos választópolgár. Miért is kell a múltat végképp eltörölni? Múlt nélkül megszűnik a viszonyítási lehetőség! A lebutításnak is célja van.  Egy művelt embernek nem lehet bármit beadni.

A bennünk levő ösztönös késztetést az idő és a tér alkalmazásáról – ami az összes hagyományos kultúrában magától értetődő – ma nem tanítják sehol, senkinek. Magától az ember nem gondolja végig ezt, amikor a „dél” szót kiejti. Mondanak viszont olyanokat az iskolában, hogy Einstein óta tudjuk… egy nyavalyát! Egész mitológiánk erről szól! Az égtájak és a napszakok egyeztetése, az egyik térbeli, a másik időbeli kategória. Az ősi kultúrákban ez már evidencia és erre épül minden!

  • De vannak még nyomai a kereszténységben ennek az ősi tudásnak?
  • Sokat foglalkoztam az Orion csillagképpel és az Orion mitológiájával. Ez azért lehetne izgalmas a mai ember számára, mert ez a csillagkép épp karácsonykor ragyog a legszebben az égbolton, de tudni kell, hogy a mithraizmusból kapcsolódik a karácsonyhoz, hiszen a mithraizmusban Sol Invictusnak, a Legyőzhetetlen Napnak, – akit Mithrasszal azonosítanak, akinek viszont a csillagképmása az Orion –, a születésnapja volt eredetileg december 25-e. Ráadásul az Orion mitológiája és a karácsonyi üzenet tökéletesen megfelelnek egymásnak.
  • Ez véletlen?
  •  Már hogy lenne az? Íme, egy hátborzongató párhuzam. Jézus húsvétkor, nagypénteken halt meg a kereszten. Nem vonom kétségbe azt a történelmi tényt, hogy Jézust ott és akkor keresztre feszítették. Azt sem vonom kétségbe, hogy a kereszt alakja olyan volt, mint amilyennek ismerjük. Nagypéntek legkorábbi időpontja március 21-e, vagyis a tavaszi napéjegyenlőség napja lehet. Mivel mozgóünnepről van szó, nem állítom azt, hogy maga a halálesemény akkor történt volna, amikor épp március 21-én volt a zsidók pészáhja, de elvben lehetséges. Hogyan jelölöm én a tavaszi napéjegyenlőséget? Egy kereszttel. Nem tudom mással jelölni, ugyanis ez az a pont, amikor az égi Egyenlítő és a Nappálya keresztezi egymást. A közép-amerikai maják Kolumbusz előtt két keresztbe tett pálcika közé rajzolt körrel jelezték a tavaszpontot, két keresztbe tett faág volt ui. az a műszerük, amivel a kelő Napot befogták ezen a napon. Ez a jel olyan, mint a Khí-Ró Krisztus-monogram. A deszana indiánok csillagvallása, akik Kolumbiában az Egyenlítő vidékén élnek, úgy nevezett egyenlítői vallás. Az egyenlítői Orion csillagképet tisztelik „ősnapként”, főistenükként, ősükként, megváltójukként. Dzsungelben élnek, tisztásokat irtanak, ott építik fel a házaikat s a kultuszhelyet. Az erdő fái miatt oldalra nem látnak, azt látják az égből, ami odafönt van. A legtöbb primitív kultúrában horizontcsillagászat van, azt követik, mi mikor kel és mikor nyugszik. Ám a deszanák szerencséjére az Egyenlítő épp a fejük fölött helyezkedik el. Rettenetesen érdekes, hogy ők, ott mégis tudnak arról, hogy létezik olyan, hogy tavaszi napéjegyenlőség. De honnan tudják ők ezt? Nem tudják, mégis számon tartják. Mégpedig a következőképpen. Az anakondák párzási időszaka a napéjegyenlőség idejére esik. A deszanák ezt az időpontot kereszttel jelölik, pedig nem keresztények, és azt sem tudják, hogy ilyenkor két láthatatlan égi pálya keresztezi egymást. Azt mondják, azért van ez, mert amikor az anakondák párosodnak, akkor kereszt alakban összefonódnak, s azt, hogy mikor kell párosodni, az anakondák onnan tudják, hogy felemelik a fejüket és nézik a csillagokat. Ez persze tévedés, mert az anakonda azért emeli fel a fejét a vízből, hogy a magasból a vízbe csapódva adjon hangos jelet a társnak, hogy kész párosodni. Mint mondtam, a deszanák erre a kereszt jelét alkalmazzák. Tehát a kereszténységtől teljesen függetlenül megjelenik egy jel, amely az állatvilágból merül föl az ember számára. Az állatok adják a jelet, az állatok hívják fel a figyelmet arra, hogy a csillagokban keresd ennek az okát. Ugyanakkor a keresztény tanításban sehol sem szerepel az a megfigyelés, hogy „lám, milyen nagy az Isten csodája, hogy Krisztus kereszthalála pont akkor történik, amikor az égen keresztútjához érkezik a Nap és a Föld pályája”.

A kételkedő ember ebből tudást kap. Megmagyarázódik valami, vagyis egy kétellyel kevesebb.

Még egy példa. A fa mitológiája című könyvemhez találtam egy illusztrációt az aztékok Jakatekuhtli nevű istenéről. A keresztutak védnöke volt, akit úgy ábrázoltak, hogy egy keresztet visz a hátán.  Még szakálla is van, és a kereszten lábnyomok vannak.  Keresztút, „Én vagyok az út”… Az aztékok is feszítettek keresztre, sőt, még a deszanák is. A deszanák hitében az Orion-isten egyszer megtestesült, és az emberiségért halt keresztre emlékeztető alkotmányon megváltó halált.

  • De ha ennél a példánál maradunk, nem lehetséges, hogy ezek már az európai  conquistadorok utáni feljegyzésekből származnak?
  • Nem. Amikor megérkeztek az első misszionáriusok, ők is csak azt észlelték, hogy milyen érdekes, ez ott is „így van”. Létezett ott is elképzelés arról, hogy az Isten egy fára feszítve hal meg. Miért pont Mexikó vált annyira erős bástyájává a katolicizmusnak? Mert az oda behozott kereszténység visszhangra talált. A protestáns térítés nem hatott volna rájuk ilyen meggyőző erővel. Szokták mondani, hogy Kecalkoatl és a fehér hódítókra vonatkozó jóslatok találkoznak az ő hitvilágukban. Tehát az emberiség a föld legkülönbözőbb pontjain készül valamire, egy tanításra, s ezek összetartanak. Egy ateista számára ezek csupán művelődéstörténeti véletlenek. Én meg azt mondom, hogy ezek azok a figyelmeztető mazsolák.

Szent Pál azt mondja, hogy fokozatok vannak, van a közönséges tudás, van a hit és van az isteni bölcsesség, s ez utóbbi felé kell törekedni. Nem lehet persze sosem elérni, mert csak Isten mindentudó. Ha csak a saját munkámat nézem, minden könyvemet újraírnám, mert az ember mindig egyre többet és többet tud meg, másképpen szólva, egyre több tévedésére jön rá. Mégis törekszem a tudásra, és én úgy gondolom, hogy ez a jó út. Ezért nem tudnék megelégedni a hit alázatával.

  • A tudással ötvözött vallás Ön szerint tehát közelebb visz Istenhez, mint a legtöbb ma élő hívő ember mélyebb értelmeket és összefüggéseket nem kereső hite?
  • Az emberek legnagyobb része ma nem foglalkozik vallási kérdésekkel. Még csak nem is „tamáskodik”, pedig a kételkedés alapvetően fontos a hit megélésében. Én az apostolok közül Tamást választottam, mert annyira megrendítő, amikor az ember valamit megért a dologból, s ezt követően talán már megoldásokat is képes találni a saját életére.
  • S honnan tudjuk, hogy az almáskertben hol kezdődik a tiltott tudás fája?
  • A hitet én adománynak tekintem. Pál apostol szerint a tudás alacsonyabb rendű, mint a hit, hogyha a Végtelenséggel és az Örökkévalósággal társalog az ember. Pál a hit fölé az isteni bölcsességet emeli és az arra való törekvést, hogy azt megpróbáljuk megérteni. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ember, ha nem elég körültekintő, olyan hibákat követhet el, amely visszahullik a fejére. Ez a tiltott tudás. Azt a bizonyos tudást nem azért tiltja az Isten, mert irigyli azt az embertől, hanem mert csak kevesen értik meg, hogy a tiltott tudás a rossz tudás. Ilyen az atombomba. Mivel az ember egymagában azonban tehetetlen, mindig többen lesznek azok, akik nem „választottak”, csupán „meghívottak”. Ezért van ma világszerte környezetszennyezés, televíziós elbutulás és fogyasztói őrület, amely azonban magában hordozza a bűnhődést is. A gondolkodó ember egyetlen válasza erre az önkorlátozás lehet. Én úgy hiszem, ennek megfelelően élek…
  • Ahhoz, hogy az ember rátaláljon újból Teremtőjére, - és ezáltal létének igazi értelmére -, nem volna-e rá szükség, hogy eddig általa nem ismert, akár új  szimbólumok érjék?
  • Nincs szükség új jelképekre. Jézus Krisztus ugyan a Halak korszakát kezdte el, az Evangéliumok ezért a Halak korszakának szimbólumait használják, és ez a korszak lefutott. A Halak korának a szimbólumai tehát a múlté lettek, de nem váltak semmivé. Csupán arra alkalmatlanok, hogy a Vízöntő korát jelképezzék. Annak is megvannak a régi szimbólumai. Keresztelő Szent János megadja a kulcsot a Vízöntő korszakához, a szimbólum és az üzenet szintjén is, azaz tisztuljunk meg, mert van mitől megtisztulni.
  • A vallás szimbólumai azt a célt szolgálják – s feltételezem, hogy nem csak a kereszténységben -, hogy az ember saját nyelvére fordíthassa, s ezáltal könnyebben befogadhassa a hitet?
  • A buddhizmusnak két ága van a hinajána - a kis szekér-, és a mahajána - a nagy szekér. A hinajána tan a keveseknek szóló beszéd, Jézus utal is erre, hogy „sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”. Kevesen értitek meg, hogy mit mondok én igazából. A mahajána tan tele van mítosszal, mesével, csodával, tele van istennel. A hinajána tanban, ami csak keveseknek szól, csak színtiszta buddhista bölcsesség van. Ott nem szerepel Isten. Csak tiszta filozófia van, de azt Mari néni nem értené. Én azonban nem mondtam le Istenről. Ahogy a mahajána szimbólumokkal utal a hinajánára, az a valódi művészet. Ami művészet nem ilyen, az a hamis próféták bűvészete. Művész vagyok, szimbolikus beszéd az én nyelvem. És a magam eszközeivel igyekszem rámutatni a lényegre.
  • S milyen modern szimbólumok érik mai korunk emberét?
  • A jelképek egy része velünk születik, kimutatható, hogy vannak örökletes jeleink, jelzéseink és jelképeink. Nem azért tesszük az orrunk, vagy a szánk elé a kezünket, amikor hazudunk, mert a szüleinktől így láttuk, hanem azért, mert a metakommunikatív viselkedésnek szimbolikus alapformái örökletesek. Egy csomó dologban, ha az ember árnyaltan, eufémisztikusan beszél, leplezni kíván a mondandójával valamit, már szimbólumokat használ. De még a nyílt beszéd is szimbolizációs tevékenység. A szavaink szimbólumok. Minden szimbólum, ami minket körülvesz. Az emberek anélkül, hogy tudnák, folyamatosan szimbólumok közt élnek. Bizonyos szempontból mi magunk is szimbólumok vagyunk. Az emberi karakter genetikusan meghatározott. Két arcra, termetre hasonló idegen fintorai, gesztusai, hangja is rendszerint hasonlók, belső tulajdonságaik között is sok hasonlóság lehet.

Volt egy írásom „Mitől rózsaszínű a párduc?” címmel. A rózsaszín ugyanis kifejező szín, azt mondják, „a kislányoknak rózsaszín kell”. Ez ma már áttevődött a felnőttekre, eladható szinte mindenben, ez mára a társadalom infantilizálódásának a jelképe. Ma a rózsaszínbe öltözött nő – azon kívül, hogy nevetséges – saját infantilizmusát mutatja ki. Amikor egy férfi öltözik rózsaszínbe, egyben utal saját nemi irányultságára, az angolban a „pinky” szó valaha a homoszexualitás jelzője volt. Hogy másik példát említsek, Hankiss Elemér írt egy Emberi kaland című könyvet, amelyben ő többek között a reklámok jelképes hátterével foglalkozott.  A csillagporos reklámok a hajdani, de ma is vágyott kozmikus kapcsolat jelképeinek kiürült utódai.

  • Mit nevezünk tulajdonképpen jelképnek?
  • A jelkép – szemben a jelzéssel és a jellel, amelyek egyértelműek – mindig több jelentésű, de jelentésrétegei nem mondanak egymásnak ellent. A jelképek korokon átívelő, jelhordozók, tartalmuk igazodhat a változásokhoz, éppen ezért érvényességük nem feltétlenül vész el. Vannak egyetemes jelképek, széles körben ismertek, és olyanok is, amelyek csak szűk térben hatnak. Jó példa erre a nyelv. Egy szónak egyidejűleg sok jelentése is van, évszázadokon át értjük a jelentéseit, amelyek azonban idővel átrétegeződhetnek. A fontos nyelvi szimbólumok sem egy nyelvhez kötődnek. „Kereszt” szavunk változatai minden európai nyelvben megtalálhatók. Az átértelmezés szomorú példája az ókorban egyetemes szvasztika, a horogkereszt. Hitler óta használhatatlan jelkép lett.
  • A XX. századi diktatúrák jelképeiben van valami közös?
  • Mint minden totalitárius állam, az elmúlt század diktatúrái ösztönösen vagy tudatosan az örökkévalóságban utaznak. A náci lobogó piros-fehér-feketéje, s azt megelőzően a német birodalmi zászlóban a fekete-piros-fehér szín sorrendben a megvilágosodásnak vagy a megtisztulásnak a jele. Ezek fontos színek, a népmesében az elvarázsolt fekete kisasszonyból előbb piros kisasszony, a piros kisasszonyból pedig fehér lesz. A szvasztikát is azért használta, mert a napszimbolika ösztönös igény. Akinek karizmája van, az mintegy napistenné válik hívei szemében. Hitler ezért választja a szvasztikát, Sztálin tudatosan ezért teszi át a téli napfordulóra születésnapját. Mao Ce Tung képmásain a feje sugárzik, mintha ő lenne a Nap. Ho Si Minh neve Budddháéra, a „Megvilágosodott”-ra emlékeztet, azt jelenti: „Aki megvilágosít”. Puka Inti, „Vörös Nap”, volt az egyik neve az inkák napistenének. A kecsua indiánok így hívták Guzmánt, a perui „Fényes Ösvény” nevű maoista gerilla-mozgalom vezérét.
  • A Jelenések Könyvében mintha már találkoztunk volna Hamis Prófétával…
  • Pontosan. A hamis próféta mindig populista. Csak a műveletlen rajtaveszt. Amikor egy miniszterelnök zsidók előtt a Megváltó Jézus Krisztusról beszél, az olyan, mint amikor az elefánt betör a porcelánboltba.
  • Az ősi jelképek hatnak még ránk?
  • Hatnak, de már nem annyira erősen, a városi tömegemberre pedig a legkevésbé. Érdekes megfigyelni, hogy a televíziós műveltségi vetélkedők első kérdései között olyan szimbolikus tartalmúak szerepelnek, amelyeket mindenkinek illik ismernie. „Milyen rózsa van?” – „Rohanó, sétáló, futó, bandukoló”, - a helyes választ tudja minden magyar ember. „Keresztet vet rá” – ezt még egy ateista is tudja értelmezni, ha másképp nem, hát így: kiikszeli, keresztbe vágja. Jeleztem már, hogy a kereszt jel milyen mélyen gyökerezik bennünk, sokkal régebben annál, hogy Jézust megfeszítik a kereszten.
  • Régebben A fa mitológiája címmel írt egy könyvet, melyben különös szerepet tulajdonít az életfa motívumnak…
  • Az életfa is a természettől belénk kódolt jelkép. De keresztény szimbólum is. Szent Bonaventúra a XIII. században nevezte el Krisztus keresztjét Lignum Vitae-nek, az igaz Élet fájának, mely holtában is kihajt. Nekem is volt – avagy van – személyes életfám. Kisfiú koromban az Attila út és a Vérmező sarkán lévő általános iskolába jártam. Ahogy a villamosok betérnek a Moszkva tér irányába, ott van egy lejtős oldalú bevágat és egy rövid alagút. Gyerekkoromban észrevettem, hogy az egyik rézsűn egy szikla megrepedt, s a résből kibújt egy ágacska. Borzasztóan érdekelt engem ez a kis „fa”. Közben kitelepítettek, de amikor visszajöttem, elkezdtem figyelni, és habár nem tudtam semmit az életfáról, elkezdtem a sorsomat összeláncolni az övével. Neki is, nekem is sziklát kellett áttörnöm, égbetörő jegenyévé lett, én is „emelkedtem” a pályán. Gondoltam, ameddig ez a fácska megmarad, addig bizonyosan én is. Nos, Budapest egyik nevezetes fája lett, amennyire én is nevezetes lettem szakmai utam első szakaszában, belekerült a Budapest című folyóirat egyik számába is, amely a főváros ismertebb fáit gyűjtötte össze. 1981-ben, amikor én a Fehérlófiát befejeztem, teljesen le- és kimerült állapotban voltam. Annyi problémám volt ennek a filmnek az elkészítésével, hogy miután a film meglett, azt hittem, ez az utam véget is ért. Ebben az évben fa kiszáradt. Ki is vágták, viszont a tövén elkezdtek különböző újabb növények nőni, s az a csörgőfa-fajta jelent meg közöttük több tövű bokor formájában, amely abban az utcában nő, ahol én lakom. Most ők az életfáim, mert az én életutam is sokágú lett időközben. Az életfa mint szimbólum mindannyiunkba bele van kódolva, az a több millió év tehet róla, ami alatt a fa életfontosságú volt az ember számára. Vagy vegyük a reménység színét: a zöldet. Azért lett az, mert a tél végét jelezte, ami után egyből lett ennivaló. Lehet, hogy ezek ma puszta babonaként hatnak, de egy kis erőt adnak. Ahhoz, hogy saját sorsomat tekintve a rajzfilm véget ért, de még van más…
  • Csupán az ön számára ért véget ért a film, vagy globálisan?
  • Valamikor a nyolcvanas évek elején kezdtem érzékelni, hogy a filmművészet hanyatlásnak indul, és olyan közönséget céloz meg, olyan szándékok dolgoznak a háttérben, amelyek miatt már kezdi elveszíteni művészi funkcióját és értékét. És ezen belül az én területemre, az animációra is érvényes volt mindez. Ezért határoztam el, hogy animációs filmre viszem Az ember tragédiáját, mert úgy gondoltam, hogy a szél ellen fogok menetelni. Ez a mű is szembemegy az általános tendenciával, sok évre fog munkát adni, és segít majd a pályán tartani. De ha nem jutott volna eszembe egy ilyen feladat, mint Az ember tragédiája, azt mondtam volna, keresek magamnak valami teljesen más foglalkozást.
  • Hol tart jelenleg a sorozat?
  • Elkészült 13 szín adaptációja. Mivel nem sorrendben születtek, ezért most dolgozom a bizánci és a londoni színen. Ezek a leghosszabbak és a legköltségesebbek, ezért hagytam őket a végére. A bizáncit talán már idén be tudom fejezni, annak megvan az anyagi fedezete, a londoni még csupán előkészületi fázisban jár. Pályáznunk kell még, ám jelenleg egy igen intenzív sajtótámadás folyik ellenem, ami mögött olyan pályatársak állnak, akik ki szeretnének szorítani a pályázati körből.

 

 

 

  Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap