Gyarló ember

Balogh Bertalan, k, 08/28/2012 - 00:05

 

 

 

A kor sunyi törekvése nem csupán az "utca emberének" a megteremtése. Az is. De az ideális utca emberének jámborsága és engedelmessége csak alapfok, a Szisztéma ennél sokkal többet akar. Orránál fogva akarja vezetni az embert, és alkalmatlanná tenni minden másra a jámborságon és kihasználhatóságon kívül. Észre se vesszük, hogy a hasznos hülyék társadalmát teremti meg.

Karcsi jut eszembe, amikor a konzumertársadalmat említik. Értelmes, életerős, olvasott, lázadó, hősködő és szorgalmas ember. Képzett és rendkívül jó kárpitos, ezenkívül olyan átlagosnál magasabb intelligenciával áldatott meg, hogy mesterembernél több is válhatott volna belőle. Valahogyan azonban sem több nem lett belőle, sem más, mert nem könnyű mássá, vagy többé válni olyan világban, amelyben minden körülmény az alsóbb szintekre tessékeli le az embereket.

Persze, nem érzi jól magát, mert a feje és lelke megvan hozzá, és mégsem szorított ki akkora köbtartalmat a társadalom langyos vizéből, mint amekkora az ő "termete". Érzi, hogy reménytelenül megmajmolják, és lázad az ellen a valami ellen, ami megmajmolja. Keményen dolgozik, gürcöl és már-már tudatosan gyűlöli az keskeny fachot, ami megadatott neki, és gyűlöli, hogy egyetlen esélye csakis a munka volt és a munka lesz mindig itt Amerikában is.

"Mások persze nem izzadnak, és tele vannak pénzzel!" füstölög magában szinte egész életén át, mert valóban nem tapasztalt mást, mint azt, hogy őneki mindig csak az izzadás jut, mások meg mindig főnökök voltak. Sokszor lúdtalpas senkik voltak a főnökei, sokszor lüke horpadtmellűek, sokszor agyalágyultak, jellemhibásak, hitványak, kapzsiak, primitívek és hozzá nem értők.

"Igen ám, de nekik megvolt a pénzük, hogy üzletbe kezdjenek" - szokott fölsóhajtani.

Ilyenkor mindjárt azt is hozzáteszi, hogy ha neki egyszer pénze lenne, majd megmutatná ő!

A nagy pénzt persze sohasem tudta összeizzadni, mert talán nem okvetlenül munkával jut az ember nagy pénzhez, különösen, hogy közben ott vannak a gyerekek, a háztartás, a rezsi... Túl sok a kis rés, nagyon el tud folyni a pénz ebben a hónapban is és a rákövetkezőben is...

Hanem, egyszer mégis megtörtént vele a csoda! Egy ház ára ütötte a markát, és nem értékpapírokban, humbug szimbolikus formában, hanem igazi, ropogós, kézzel nagyon is megfoghatóan: - készpénz! Váratlanul. Mert befutott véletlenül egy vevő, és megvette Karcsi másik házát, amit ő annak idején romosan vett, fillérekért, befektetésképpen, de igazándiból azért, mert a kis fölösleges pénzt biztosabbnak látta befektetni egy házba, akármilyen lehetetlen állapotban is volt az, mint betenni a bankba, meg aztán egy ilyen öreg ház csodálatos valami tud lenni, évekig képes az embert foglalkoztatni. Mármint a szorgalmas és ügyes embert, aki még ért is a reparáláshoz. Dolgozott is rajta eleget. Komótosan, szakszerűen, kitartóan, sőt élvezettel. Átalakította, épített hozzá egy tornácot is, és lassacskán igazán csinos kis ház lett belőle, sőt nem csak csinos, hanem jó ház, hiszen úgy fúrta-faragta, mintha magának csinálta volna. Nincs lelke az ilyen embernek kontár munkát végezni akkor sem, ha befektetésnek gondolta az egészet. És az évek gyorsan múltak, és a ház lassacskán valóban pénzt ért. Méghozzá több pénzt, mint amennyit valaha is markolt széles két tenyerével.

Hanem a pénz, mégpedig a nagy pénz, a vártnál is nagyobb pénz varázsos dolog tud lenni. Olyan lelkiállapotban volt hetekig a sikeres és gyors eladás után, mint aki kótyagos a szerelemtől. Révedezett, tervezgetett, kancsalul merengett a világba és mosolygott hozzá sejtelmesen az eladdig sohasem érzett, hasonlíthatatlan, szívet melengető élménytől: az erőtől és rangtól, amit a PÉNZ képviselni tud.

Vállalkozáson törte a fejét. Önálló vállalkozáson. Igen ám, de az a bizonyos "légy a magad ura" ügy nem olyan egyszerű. Bizonyos üzletágak például leáldozóban vannak, vagy már le is áldoztak. Az órásoknak is rendesen befellegzett, amint tudjuk, de a kárpitosság sem különb pálya, mert a nagyüzemi bútorgyártás megölte az iparost. Egy szobaberendezés annyiba kerül az áruházban, amennyit ő csak munkadíjért számítana. Javítani, áthúzni antik bútorokat is olyan, mint a kutya vacsorája...

Figyeltem, ahogy a napok múltak, szerelmes-lüke ábrándozó tekintete egyre komorodott, mert az az igazság, hogy a kárpitossághoz értett legjobban, és hiába ötlöttek fel ígéretes gondolatok más pályáról, mint például motel-vételről, bicikliüzletről, kávézóról és egyebekről, élete egyetlen és utolsó tőkéjével nem vág bele az ember olyasvalamibe, ami nem kenyere.

Előbb komoran dünnyögött, aztán káromkodott, aztán magát okolta tehetetlenségéért, hiszen a PÉNZ ott állt, csakhogy...

Időközben más gondolatok is kísértettek. Előbb az asszony kezdte, aztán ő is rájött, hogy az életben ezt sem tudta még megengedni magának, meg azt sem, és el lehet csípni egy kicsit abból a pénzből anélkül, hogy nagyon meglátszana. És csipkedték, és nagyobb húsok kerültek az asztalra...

Egy év múlva a kép ugyanaz volt, mint annakelőtte: bejár dolgozni, káromkodik, és szidja a horpadt mellű lúdtalpasokat. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap