Godot megjött (19.)

Jókai Anna, sze, 08/24/2011 - 05:11

 

 

 

Folytatás

 

Masha (a lépcső alján kuporogva, vacogva)

Ne féljetek…

Michy (kuporogva a lépcső alján, vacogva)

Kicsinyhitűek…

Masha

Új bor.

Michy

Új tömlő.

Masha

De még.

A régit isszuk.

Michy

Amíg.

Az új érik.

Masha

Az óbor sose.

Romlik el.

Michy

Az új bornak is.

Van zamatja.

Masha

A pince.

Nem változik.

Michy

De okul.

A gazda.

Masha

A szőlő is.

Ugyanaz.

Michy

S ugyanaz a tő.

Ami tartja.

Masha

Tudva-tudván.

Michy

Mégis-mégis.

Masha

Akár ott lent.

Michy

Itt is félünk.

Masha

Mindhiába.

Fonogattunk.

Michy

Bontogattunk.

Mindhiába.

Masha

Megrekedtünk.

Michy

Nem haladtunk.

Masha

Nem mi emeltük.

Fel a lentit.

Michy

Ők rántották.

Le a fentit.

Masha

Godó, Godó.

Ne bízz bennük.

Michy

Elveszejt csak.

Minden tettük.

Masha

Alsó-világod.

Hagyd sorsára!

Michy

Minket ments meg.

Valahára!

 

(Még lejjebb csúsznak, brutálisan, látványosan.)

 

Sadotbólogat. Boldog. Mint a parázs, ragyog a szeme. A győzelem V betűjét mutatja.

 

(A fény ingerülten vissza az összeverődött, az átmenetileg még szorosabban egymáshoz bújó embercsordához.)

 

A talaj fenyegetően felmorran. A gödrök okádva füstölnek.

Sikoltozás. Pánik.

Valami enyhe földrengésszerű, ami kitör, hirtelen. A szerkentyűk is elmozdulnak, ide-oda ütődnek, görögnek.

Valahol, valamelyik megszólal; recsegés, berregés, majd három pengeéles pittyegés hasítja át a teret.

Semleges bariton beszél, némi visszhang közepette, az állandó zavarás miatt hézagos érthetőséggel:

– Majdnem pontos időjelzés… következik. (Recsegés, berregés.) – Megismételjük legfontosabb híreinket. …Huszonhárom óra ötvenöt perc… (zrrrr) helyi idő szerint… (zrrr) Godó menetrendszerinti járattal (zrrr)… huszonhárom óra ötvenhat perc… Godó térfelünket (zrrrr) …Godó….

Minden eddiginél fülsértőbb zavarás, majd

 

HALÁLOS CSEND.

 

A még ferdébbre döccent talaj rögzül. De alig van kapaszkodó.

Száznyolcvan másodperc döbbent némaság. Ha volna toronyóra, elütné az éjfelet.

Paulus térdre roskad:

– Godó elment.

A rettegés oldódik.

– Ahhhh… – sóhajok rebbennek.

A remény káoszát a reménytelenség álságos rendje váltja.

Apátiába torkolló – csaknem általános – megkönnyebbülés.

– Gyáva – mondja Flórián Paulusnak.

– Te gyáva – mondja Flóra Flóriánnak.

Mi gyávák – mondja Flórián Flórának.

Beátus és Beáta leülnek, a hátukat a Kapufélfához támasztják.

Lassított felvétel: embereink szakaszosan, darabosan hanyatlanak (kábulat, tudatvesztés) majdnem egy szintre a hepehupás, ferde talajjal.

Már nem sok, és elfekszenek a matériában; megkülönböztethetetlenül.

Mintha– az ismert kezdetektől – minden hiába történt volna.

 

(A fény sürgetően előreszalad.)

Masha és Michy

(erőteljes huppanással, szinte komikumba hajló mozdulattal fenékre esnek, a legalsó fokon.

Tehetetlenek.

Dühösek.

Kétségbeesettek.)

 

Sadotvillámgyorsan, diadalmas mámorban felmutatja a közérdekű közleményt:

GAME OVER

VÉGE

Két kézzel tartja, magasan a feje fölött, tudomásulvétel végett, s parancsként a fényforrásnak.

 (A fény most az egész játszó-játszódó teret átfogja, de pislákol, halványodik.)

 

A Fiú mozdul.

Biztonságosan lépdel a hanyatló testek, a pöfékelő gödrök között.

Dávidnál megáll, kiveszi a SZERETETSZOLGÁLAT feliratú szatyorból a parittyát, Dávid kezébe nyomja.

Megtörli Gabó nedvedző orrát az inge ujjával; a baseballsapkát a fején szabályosra húzza.

A választókerítéshez megy, megfordítja az

ÉPÍTÉSI TERÜLET

NO TRESPASSING

táblát.

A fonákjáról a színére.

SZAKADÉK

ÉLETVESZÉLY

DANGER

Lecsavarja a derekáról a vastag kötelet, az egyik végét átveti a falon.

nem póráz; nem rablánc; nem a hóhér kötele.

Mentőkötél.

Felícia utoljára feljajgat, elnyújtott jajgatással. A halogatásra már képtelen. Lovaglótartásba helyezkedik, terpesztett lábbal, egy párolgó gödör fölött.

Születik a Gyermek.

A halál-sorsú?

A Fiú Felícia elé áll; az öblös szatyrot az asszony nyitott öle alá tartja. A csusszanó Gyermeket felfogja.

A Gyermek egészséges sírása, mint a gyöngyöző kacagás.

Felícia megtörölgeti a lucskos testecskét a kendőjével, a mellére veszi, visszaül Miriam mellé.

Boldogasszony.

 

(A fény lobban-robban egyet, majd egyenletesen beragyogja a lent-halandók és fent-születendők tudatmezejét.)

 

A Fiú a tér peremére lép, határozott mozdulattal kicsavarintja Sadot kezéből a táblát, megfordítja.

A fonákjáról a színére.

Így lesz a koporsó formából kehely alak;

az irány nem a hanyatlás, hanem az emelkedés.

Vissza.

TO BE CONTINUED

FOLYTATJUK

A Fiú a közérdekű értesítést a lassan-lassan némiképp egyenesbe billenő talajba szúrja.

A gödrök abbahagyják az agresszív füstölgést.

Sadotfokozatosan, ízenként megbénul. Tekinthetjük, merész optimizmussal, élethű viaszfigurának.

A Fiú a Kapuhoz megy; szelíd, rokoni biccentéssel üdvözli Beátust és Beátát.

A kulcsot a zárban, puhán, mintha az vajban haladna, háromszor megfordítja.

A Kapu közelébe támogatja – a régi, sokszorosan megbocsátó nyájassággal – Paulust; odainti Flórát és Flóriánt, majd, mintegy serkentve őket, a többieknek is jelzést ad.

Nem süllyednek tovább ők sem; nem laposodnak végképp a földhöz.

A Fiú leül a Küszöbre.

Lábához telepszik Miriam, és Felícia a nevesincs kisdeddel. A kisdeddel, akinek még a nemét sem tudjuk. De nem ez a fontos.

Az a fontos, hogy él. Már él. És a szegény, kótyagos emberek még élnek.

Mindannyian nézik a Kaput. Nem egyforma elszántsággal, nem azonos áhítattal – de nézik.

A csenevész fácskán, a leleplezett szakadék oldalában – varázsszóra – a rügyecskék kibújnak.

 

Masha és Michy

(mintha a hónuk alá nyúltak volna, frissen felpattannak. Félkönyékkel a már annyiszor megóhajtott felsőbb lépcsőfokra támaszkodnak. Fürtös fejüket, mint a szecessziós képeslapok őrzőangyalkái, profilba igazítják. Összehangolt, kecses mozdulattal, mindkét kezükkel, épp csak egy csipetnyi teatralitással, a Fiú által felfedett táblára,

az igazságra

mutatnak)

Masha

Mert Ő.

A világ kezdetétől.

Michy

Mert a világ végezetéig.

Ő.

Sadotlezuhan a lyukba. A csapóajtó rácsapódik. Durva, fémes csattanás ez.

Végre fellélegezhetünk.

…Gyanúra, aggodalomra az ad okot, hogy a fedél újra és újra – ha csak résnyivel is! – meg-megemelkedik.

 

Még mindig.

 

VÉGE

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap