Godot megjött (18.)

Jókai Anna, k, 08/23/2011 - 05:18

 

 

 

Folytatás

Föl-le. Föl-le.

Hinta-palinta.

Posso higgadt és eltökélt.

– Húgyagyúak… Vagy kihúztok – mondja Teriusnak, Meriusnak, tárgyilagos ridegséggel –, vagy titeket is lerántalak. A büdös picsába.

A két fickó egymásra pillant.

Megegyeznek, apró biccentéssel.

– Hórukk…! – kirántják Possót a gödörből.

Posso egy kissé megviselt. A görkorcsolya deformálódott. Visszanyúl a kalitkáért, kihalássza. A kalitka összepréselődött, a madár megdöglött.

Posso a madarat a két ujja közé csippentve visszadobja a gödörbe, a görkorcsolyát lecsatolja, s kalitkástul a kísérők nyakába sózza.

– Oppá…! – balettmozdulattal, ollózva ugrik egyet a levegőbe. – Megbotlottam. Valami követ tettek ide. Kurva nagy követ.

– Tudjuk, ki – mondja Merius.

– Tudjuk, miért – mondja Terius.

Posso sántikálva, mégis kecses sasszéval, nyomában a két famulussal, hátrafelé letűnik a színről. Ideiglenesen.

 

(A fény előrevetül.)

 

Masha és Michy

(lihegve föl-föltornásszák magukat a lépcsőfokra, ahonnan az előbb lepottyantak. De mindig visszacsúsznak.)

 

Masha (kétségbeesetten)

Nem t… t… tudok

megállni.

A l… l… lábam helyén.

 

Michy (kétségbeesetten)

Nem t… t… tudok

kapaszkodni.

A k… k… kezem helyével.

Masha

Da… da… da

Dadogunk.

Michy

Du… du… du

Dumálnak.

Masha

Ő…

hallgat!

Michy

Ő…

hallgat?

 

Sadotvigyorog. Előhúz egy papírtekercset; átmenet a pergamen és a WC-papír-tekercs között. Göngyölíteni kezdi, amíg az egész olvashatóvá válik.

Élvezettel mutatja a vastag filctollal írt szöveget:

RETORIKA KÉZIKÖNYV

AZ ÉKESSZÓLÁS MŰVÉSZETE

(A fény megborzong. Menekül – inkább a dúlt emberi közegbe.)

 

– …Odébb állt – dünnyögi Gabriel. – Ez a lókötő.

– Visszajön! – mondja Alexandra.

– Nagyon is – mondja Vilmos.

– Vesztünkre – mondja Flóra.

– Nono! – mondja Alex.

– Hacsak Vosso nem – mondja Albia.

– Mert Vosso… mégsem Posso! – Paulus reménykedve sóhajt.

– De nem is Godó – mondja Flórián.

Egy kis szünet után megismétli:

– Nem ő a Godó.

Csend lesz. Súlyos, ordító csend.

– Minden mindegy – mondja végül Albian.

– Nincs értelme – mondja Lorenza.

– Finito – mondja Lorenzo.

– Kár gürcölni – mondja Gabriel.

– A halál! – Lidi néni kihúzza a kötésből a tűket.

– A nagy rohadt semmi – mondja Góliát.

Belus nullát formál a drótból. Mint a pajzsot, maga elé tartja.

– Hát akkor fájront.

– Még pahittyám sincsen – mondja Dávid.

– Már anyám sincsen – mondja Gabó.

Felícia felbődül. Több ez, mint jajgatás.

A Fiú sóhajt. Hosszú a sóhaj, a csenevész fácska csupasz ágai megint megremegnek.

Beátus és Beáta a Kapu két oldalán áll rezzenéstelenül, s igen, igen! az arcukon mosoly. Nem „archaikus”, életteli mosolygás ez.

– Egy utolsó sansz – fohászkodik Flórián –, ha volna! Egy utolsó esély!

– Egy langyos „hátha” – fohászkodik Flóra. – Ha adódna… a dermesztő „mégsincs” előtt…

Paulus tusakodik, majd nekidurálja magát.

– Egy életem, egy halálom, én még egyszer megpróbálom – mondja, mint a hajdani mesékből a legkisebb királyfi. – Ha megint jönne, akkor csak annyit szóljunk majd, hogy „szabad”…

– De persze résen lenni! – Alex figyelmeztet. – Lekáderezni, ahogy bedugja az orrát!

Paulus a Kapuhoz lép, kiveszi a zárból a kulcsot, s újra beilleszti.

– Ne fordítva – mondja halkan Beáta.

Paulus javít, röstellkedve. Majd mozdítaná a kulcsot óvatosan, jobbra.

– Amerre zárt, nem arra nyílik – mondja Beátus halkan.

– Ja, ha egyesek folyton lejáratnak! – Paulus sértődött, hátrább vonul.

Vilmos megrántja a vállát. Mint a láncreakció, a „vállvonogatás” úgy terjed személyről személyre.

„Mit bánom én”; a hárítás gesztusa ez.

Flóra és Flórián végül szintén vállat rántanak, de ez a „nem tehetek róla”, a tehetetlenség beismerése.

Felhangzik a mindennél hangosabb

DÖRÖMBÖLÉS.

– Na nem! – kiáltja Lorenza. – Micsoda brutalitás!

– Ha betöri a kaput – mondja Belus –, mi fogjuk megfizetni!

– Már az elején el kellett volna zavarni! – Alex dühösen bólogat.

– Kívül tágasabb! – Alexandra hessegető mozdulatot tesz.

– Aki így viselkedik – mondja Gabriel –, attól minden kitelik!

– Nem volt gyerekszobája! – mondja Lidi néni.

 

Második dörömbölés.

 

– Ez egy vadállat! – Albia megborzong.

– Add a kisujjad, bekapja a kezed – mondja Albian.

Vilmos bólogat.

– Végképp megrendül a piac bizalma. Ha az erőszak tért nyer köreinkben.

– Extrovertált alak – mondja Lorenzo. – A dilettánsok tipikus agresszivitása!

Góliát megdöngeti a mellét:

– Hőzöngő erőfitogtatás!

Dávid kézen fogja Gabót. Ők ketten kíváncsiak.

Beáta s Beátus nyugodt.

A Hajléktalan Csonka Család Felíciával törődik. Törölgetik a kendővel Felícia verejtékes arcát.

– Könyörgök – mondja Flóra –, nézzen már ki, Paulus úr…

– Mégiscsak ön a hivatott – mondja Flórián.

Paulus rászánja magát. A kukucskálórésen kitekint.

Az izgalom a tetőfokán. A nyakak megnyúlnak.

Feszülten várakoznak.

Paulus – mintha megégette volna a szemgolyóját – a fejét visszakapja, s pánikban, szinte bújkálva, a Kaputól tovabukdácsol. Összegörnyed embriópózba, a kezét a gyomrára szorítja.

Flórián Paulus mellé guggol, próbál a szemébe nézni:

– De hát mit látott? Milyen?

– Rettenetes? – kérdi Lidi néni. – Ugye rettenetes…?

– Vagy undorító? – kérdi Albia.

– Netán szörnyeteg? – kérdi Lorenzo.

– Fényességes? – kérdi Flóra – Ennyire vakítóan?

Közel nyomulnak Paulushoz, körbeveszik.

Paulus feltápászkodik. Fulladozik. Többször nekifut a válasznak, amíg végre kinyögi:

Más.

Félrevonul, arcát a tenyerébe hajtja.

– Más… más… – A kurta szócska szájról szájra jár. Idegenkedve, rosszallóan, botránkozva, hitetlenkedve, ironikusan, borzongva, de mindenképpen értetlenül ismételgetik:

– Más…!

A Hajléktalan Csonka Család nevet. Diszkrét, ezüstharang nevetés ez.

Beátus és Beáta is kacagnak, egy árnyalatnyival hangosabban, épp csak egy csipetnyi kárörömmel.

Alex a Hajléktalan Csonka Családra mutat:

– Ezeket rendőri felügyelet alá kellene helyezni. Íme, a trójai faló!

Felhangzik a

 

harmadik dörömbölés.

 

Hosszabban, folyamatosan és még nagyobb erővel, mint az eddigiek.

 

(A fény hisztérikus foltokat vet, cikázik ide-oda. Általános szorongás.)

A társaság riadtan összebújik.

– Félek! – kiáltja Belus. – Rajtam csattan az ostor, mindig.

– Gyáva népnek nincs hazája! – kiáltja Flórián.

– Jobb félni, mint megijedni! – kiáltja Albia.

– Mindenemből kiforgat – mondja Alex. – Kilúgozza az egómat. Ha egy fantomnak bedőlök.

– Megfoszt a szabadságomtól – nyafogja Alexandra.

Lorenza kapaszkodik, Góliátba:

– Fekete mágia! Fekete mágia!

– Még a kölkeinket is megkaparintja – kiáltja Gabriel. – Kikottyantotta, még anno dacumál, ő maga!!

– Átideologizálja az emlékeimet – Lidi néni felsír.

– Lelkileg kommunizál – mondja Lorenzo.

– Antitalentum – mondja Vilmos. – Nemhogy a szarból pénzt, de még a pénzből is szart csinál!

– Leszedálja a hormonokat – mondja Albian. – Irigy a szexre.

– Mindent számon tart – mondja Góliát. – És a gyengét emeli pódiumra!

Kórusban zengik, rettegve:

– …és bosszút áll, visszamenőleg!

– …halomra gyilkol!

Flóra felkiált:

– Én viszont Őt féltem! Még korai…

– …orvul levadásszák. Vagy kifosztják, bűnszövetkezetben – kiáltja Flórián is.

Gabó cinkosan oldalba böki Dávidot:

– Te, ezek berosáltak…

– Most máh azéhtis ennek a Godónak dhukkolok! – mondja Dávid.

Paulus – a többiek közül kiválva – előrehúzódik. Megtört. Az arca hamuszürke.

Motyog; a kézelőjével babrál. Lazít a szoros csipkegalléron:

…Más. Mi lesz velem, ha az eleddig nélkülözhetetlen: egyszerre csak feleslegesül?!

 

(A fény megragad Pauluson, vigasztal, cirógat. Majd otthagyja a felbolydult, fejvesztett embereket.) 

 

Folytatjuk

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap