Felnőtté tiporva (IV/4.)

Csernák Árpád, v, 08/28/2011 - 05:01

Csernák Árpád–Gerencsér Zsolt

 FELNŐTTÉ  TIPORVA

regény az ötvenes évekről és az 1956-os forradalomról

 

Mansfeld Péter, Komondi Sándor, Csűrös Zoltán,

Gérecz Attila és más, a forradalomban hősi halált halt

és a megtorlások során kivégzett gyermekek, ifjak

emlékére.

 

IV./4.

 

Szerencsétlen, árva Magyarország! Ki hallja meg vészkiáltásodat?... Ki ugrik talpra, hogy segítsen? Harcodban ki támogat?... A szovjet szuronyok árnyékában ki az, melyik nemzet mer szövetséget vállalni veled? Igák országa, jármok népe, a történelem megint csak játszik veled... Szuez! Te olajtól bűzlő csatorna, kanális!… Oly fontos vagy, hogy beléd merül könyékig a glaszékesztyűs politikusok hada. A kelta Anglia, Franciaország, a büszke gallok hona: a Közel-Keletet bombáztatja repülőgépeivel... És Izrael harcias fiai, feledve már a legutóbbi háború borzalmait, győzelmi dalokat harsogva menetelnek a Sinai-félszigeten... Mózes, nézz le a rólad elnevezett hegyről, hol annak idején megkaptad az isteni törvényeket. Nézd a tankok vonuló sorát... lánctalpak mocsara, antennaerdők dzsungele... Száll, harsan a parancs, nyomul a tank, hernyótalpa homokot lövell, ágyúcsöve gránátot spriccel... A magasban, látod?, harcigépek keringenek, nem vadászsólymok: acélhéják, ikergéppuskát cipelő dögkeselyűk... Szuez! Olajtól aranyló, aranytól olajló, meddő malomárok! Bár a Szahara pokla nyelt volna el, amikor megépültél!... Ó magasságos, dollárigézetű nagypolitika, szavak zöldposztós rulettasztala... Nagy a tét, nagyban játszik ENSZ-anyó! Pörög, csitteg-csattog a hófehér csontgolyó... Közben zajlik a nagyhatalmak asztal alatti tenisze. Frázisok pufognak, és a nagyszavak hálójában elakad a labda. De ki figyel oda?... Új pörgetés! A magyar-kérdés lekerül a napirendről... Kit érdekel? Pörög, csörömpöl a csontmezőn a labda... Mózes, nézd a Kárpátokat! Látod nyugatabbra a Mátra pöttömnyi csúcsát? Az ott, az a parányi, elfeledett, ködszínű pont: Magyarország...

Régi barátommal, Bács Pállal, késő éjszakáig taglaltuk a legfrissebb eseményeket. Ő kevésbé volt borúlátó, mint én. Nem tulajdonított különösebben nagy jelentőséget a szuezi háborúnak, szerinte az ország akárcsak a nyugati szomszéd, Ausztria kiharcolhatja magának a semleges státuszt. Ebbe az oroszok nem fognak belemenni vetettem ellen , mert akkor hamarosan Lengyelország, Csehszlovákia is szakítani fog a Varsói Szerződéssel... Ugyan! vitatkozott Pali sehol másutt nem ilyen érett a helyzet, mint nálunk... Meglásd, néhány napon belül kitakarodnak tőlünk az oroszok, a felszabadult hadosztályaikat pedig majd másutt vetik be. Talán éppen Szueznél!... Ezzel meg én nem értettem egyet. Ha a ruszkik háborút akarnak, minek mennének el innen több ezer kilométerre? Szueznél majdcsak megegyeznek a Nyugattal, de addigra már eltiporták a mi forradalmunkat… Bács a fejét rázta, és kibámult a csillagtalan, felhős éjszakába. Nekem Petőfi száz egynéhány évvel ezelőtt írt sorai jutottak az eszembe: Magára hagyták, egymagára / A gyáva népek a magyart / ... / Emelje ez föl lelkeinket, / Hogy mi vagyunk a lámpafény, / Mely amidőn a többi alszik, / Ég a sötétség éjjelén. / Ha a mi fényünk nem lobogna / A véghetetlen éjen át, / Azt gondolhatnák fönn az égben, / Hogy elenyészett a világ...

Most az égő egyiptomi olajkutak szolgáltatják a mécsest a Jóistennek. A háttérben az USA, Anglia és Franciaország szépen kimódolják, hogy a második napja tartó szuezi háború mielőbbi békés, és nekik kedvező döntést hozó rendezése érdekben, lemondanak Kelet-Európa hathatós támogatásáról. A lengyel politikusok magatartása is megváltozik, mihelyt erősebben kezd fújni keletről a szél. Gomulka már ma sem mer egyértelműen szembeszállni a Szovjetunióval. Hiába érkeznek nyugatról a segélyek, hiába tartanak velünk együttérző tüntetéseket a környező országokban, a helyzet kulcsa a helyi karhatalom kezében van. És Romániában, Csehszlovákiában, az NDK-ban keményen markolják a gyeplőt. Figyeld meg! mondtam Bácsnak még néhány nap, és Magyarország teljesen magára marad...

Másnap, 30-án reggel, kialvatlanul ébredtünk. Misinek és magunknak is teát főztem, száraz, szikkadt kekszet rágcsáltunk hozzá. Mivel az iroda napok óta zárva tartott, úgy döntöttem, szétnézek a városban. Misi nem akart velem jönni, azt mondta, egy kicsit később majd átmegy Erzsiékhez. Nekem épp kapóra jött, hogy Bács a kórház mentőjével volt, beültem mellé, másodiknak...

Az utcákon diadalittas, boldog embereket láttunk. Hallgatták az ablakokba kitett rádiók közölte híreket, de csak azt fogták fel belőlük, amit a szemükkel is láthattak: a belvárosból kifelé tartó szovjet járműoszlopokat. Azt viszont csak kevesen látták, tudták, hogy a Soroksár, Tököl, Fehérvár irányába hátrálók mögött már új sáncrendszer épül, álcázott árkok a tankoknak, önjárólövegeknek, és széles, nagy harci tapasztalattal megásott-lefektetett aknamező… Két napja fegyverszüneti tárgyalásokba temetkezik az ország. A felkelők vezetői kitartanak követeléseik mellett, a kormány engedni látszik. Az orosz csapatok megkezdték a kivonulást, de csak a főváros határáig, ott elsáncolták magukat. Várnak. Ez a dolguk. Majd ha Hruscsovék Moszkvában dönteni fognak, és a hadosztályparancsnokok kiadják a vezényszót, megindulnak... És ki tudja, mi lesz a parancs, merre fordulnak majd a hernyótalpasok? Keletnek vagy ismét a főváros felé?…

Az emberek tehát mámorosan járják az utcákat ezen a reggelen Budán és Pesten is, sorokat alakítanak a nyitvatartó boltok előtt, és vidáman, a közelgő béke felemelő tudatával tárgyalják az eseményeket. Felkelők vegyülnek az utcai tömegbe, három-négy fős járőrcsoportok igazoltatják a gyanúsnak tűnő személyeket... Útközben ha jól emlékszem , a Semmelweis utca környékén, felvettünk egy fiatal medikát is, Tóth Ilonát, aki a kórházhoz volt beosztva belgyógyászati gyakorlatra. Pali barátom, aki a járművet vezette, Ilonkával bocsátkozott felhőtlen csacsogásba, én inkább az utcákon sürgölődő embereket figyeltem. Önkéntes brigádok takarították a harcok szennyét: roncsokat vontattak, téglákat pakoltak, törmeléket lapátoltak mindenfelé... Már a Vas utca táján jártunk amikor szórványos lövöldözésre lettünk figyelmesek. Mire a Köztársaság térhez értünk, már szabályos állóharc dúlt a Budapesti Párbizottság épületénél. Az épület védői az ablakokból és a padlás nyiladékaiból tüzeltek, de nemcsak az őket ostromló felkelőkre, hanem minden mozgó célpontra a téren. Még a mentőautót sem kímélték: azt is telibetalálta egy géppisztolysorozat… Ilona fürgén kiugrott belőle, és egy kapualjba menekült. Mi ketten, bátor férfiak, amilyen gyorsan csak tudtuk, követtük. A teret övező utcákból fegyveres felkelők osontak a pártház felé. Meg-meglapultak némelyik ház bejáratánál, leadtak néhány lövést, és máris felugrottak, szaladtak tovább a következő beszögellésig...

Fegyvertelen civilek is érkeztek a térre, és külföldi tudósítók is, láttam nemzeti színű zászlócskáikat személyautóikon. Az ávéhá keretlegényei szakadatlan tűzzel árasztották el a teret. Még a kövön fekvő halottakba is belelőttek, sőt a pártházzal szemben lévő épületek homlokzatát is megsorozták olykor...

Segítenünk kell a sebesülteken! nézett ránk Tóth Ilona.

De hiszen lövik a teret! lihegett Bács doktor Nincs már ott sebesült, csak halott!...

Akkor is ki kell mennünk! mondta Ilonka, és orvosi táskáját hóna alá kapva elrohant a pártházzal párhuzamos utcasoron.

Gyerünk! nógattam Bácsot Utána!...

Futottunk Ilonka után, a fülünk mellett golyók süvítettek el, hiába volt Palin is, a lányon is orvosi köpeny... Ilona lekuporodott egy földön fekvő férfi mellé. Kigombolta rajta a kabátot, hajolt a mellkasára.

Segítsenek! kiabálta a süvöltő golyózivatarban.

Odabotorkáltunk.

Haslövés! harsogta a fülembe Bács Reménytelen.

De ha nem visszük ki innen, bármikor újabb golyót kaphat! ordította Ilona.

A férfi teste megrándult. Bács megfogta a hóna alatt, én felemeltem a lábánál fogva. Fokozódott a pártházra irányuló tűz. A közeli hentesüzlet kitört kirakatában golyószórót állított fel néhány felkelő. Másodpercek töredéke alatt tűzkész állapotba helyezték a fegyvert, és végigpásztázták vele a pártház épületét… Mintha a házban lévő valamennyi ávós fegyvere arra az aprócska boltra irányult volna. Hosszú másodperceken át az üzlet kirakatát lőtték: vastag porfelhőként szállt a vakolat, repkedtek a téglaszilánkok. A golyószóró elhallgatott, de ezalatt sikerült a sebesült férfit a legközelebbi kapualjba cipelnünk...

Egy másik mentőautó is érkezett a helyszínre. Balszerencséjére, a tér másik oldaláról jött, a mentősök még ki sem szállhattak a gépkocsiból, máris pergőtüzet kaptak a pártház keleti oldalán húzódó ablakokból...

A mi sérültünket egy idős asszonyra meg egy fegyvertelen fiatalemberre bíztuk, és kikémleltünk. Ilonka vagy három házzal távolabbról, egy sarkából kifordult kapujú épület mellől integet. Szorosan a falak mellé lapulva jutottunk el hozzá. A kapualj lövedékek rágta szögletében egy tizenéves lány feküdt, mellette négy-öt éves fiúcska ült a földön. Bács a fekvő testre pillantott, majd Ilonára.

Mi legyen a gyerekkel?

Nem tudom... felelte Ilona, és elfordult, a kezébe temette az arcát; rázkódott a válla, úgy zokogott.

Itt nem maradhat! mondtam, miután én is megláttam a lányka nyakán a tenyérnyi tátongó sebet.

Bevisszük a kórházba! határozta el magát Bács.

Ne vigyék sehova! kiáltott valaki a hátunk mögött.

Középkorú férfi volt, viseltes vasutas egyenruhába öltözötten jött ki a lépcsőházból.

Borbándy Anna ... mutatott a halott lányra Ő pedig az öccse, Jancsika. Itt laknak a házban, a másodikon. Mindjárt szólok a szülőknek...

Addigra már többen álldogáltak körülöttünk, itteniek és másutt lakók. Haragosan toporogtak a bejáratnál. Szegény kislány, mondta egy idős nénike, most volt elsős gimnazista. Kísérjük föl a kisfiút!, tanácsolta egy vastag gyapjúsálat viselő alak... Morogva döndült odakinn az ég. Kinéztem a kapualjból. Furcsa, sehol egy felhő... Újabb mennydörgés, majd lánctalpak fülsiketítő csikorgása. A Bezerédi utca felől három páncélos érkezett. Meg-álltak egymás mellett, az ágyúcsövek egyszerre emelkedtek: össztüzükbe a tér minden egyes háza beleremegett... A pártház homlokzatán szekérnyi lyuk keletkezett. A körülötte levő ablakokban feltartott kezű emberek álltak. A tankok lövegtornyaiból zavarodott tekintetű kiskatonák dugták ki a fejüket. A párbizottság kapujánál fehér zászlót lobogtató egyenruhások léptek ki. Ne lőjetek! Tüzet szüntess! üvöltötte egy, a tér közepe felé rohanó férfi.

Megelevenedett a környék. Mindenünnen a pártház felé tartó, fenyegetőző, szitkozódó emberek. Néhány civilruhás felkelő, fegyverét maga előtt tartva igyekezett távol tartani a feldühödött tömeget a magukat megadó ávéhásoktól. Nem vártuk meg a végkifejletet. Báccsal inaltunk vissza a haslövést kapott férfihoz. Botjára támaszkodó öregember állt mellette.

Már meghalt nézett ránk sajnálkozón , röviddel azután, hogy maguk a másik házba átszaladtak.

Ilonka egy puskájára nehézkedő suhancot támogatott. A fiúnak csupa vér volt a jobb lába.

A fiúval törődjenek! mondta a botos vénember Ezt meg csak hagyják itt nyugodtan, majd mi eltemetjük…

Egy árny suhant át a belső udvaron. Pár pillanatra megállt, mintha a karját lendítené, aztán hirtelen eltűnt.

Laci!... kiáltottam önkéntelenül.

Bács és az öreg az udvarra pillantottak: nem volt ott senki és semmi...

Mentőautónkban nem esett nagy kár, csak a karosszériát lyukasztották ki néhol az ávósok lövedékei. A gumiabroncsok épek voltak, a motor megnyugtatóan, halkan berregett. A fiatalembert befektettük a hordágyra, Ilonka rögvest nekilátott, hogy a seb vérzését elállítsa. Ahogy áthajtottunk a téren, láttuk, hogy a tankok csöve még mindig a pártházra mered, melynek ablakaiból, mint a szélrázta fákról ősszel a levelek, kilószám hullanak az évek során összegyűjtött akták, iratok...

A kórházba érve Ilona asszisztálása mellett azonnal megoperálták a fiút. Szerencséjére nem kellett amputálni a lábát, de még így is hetekbe telt, mire felépülhetett. A már ellátott sebesültektől aztán pontosan megtudtam az ostrom előzményeit... Egy csapatnyi felkelő el akarta foglalni a pártbizottság épületét, de az őrség néhányukat letartóztatta, majd tüzet nyitott rájuk. Ekkor kezdődött a szórványos lövöldözés, ekkortájt érkeztünk mi is a térre. Utóbb az is kiderült, hogy a három páncélos az esztergomi harckocsiezred állományába tartozott, és azért vezényelték oda őket, hogy felmentsék az ostromlottakat. Tévedésből azonban a pártházat lőtték, ahelyett, hogy a felkelőkre tüzeltek volna…

Esteledett már, amikor a Rákóczi úton mentem haza, gyalog. Egyedül voltam. Bács a kórházban maradt, Ilona pedig egy másik autóval még a kora délutáni órákban visszament a Köztársaság térre. Még a kórházban ért Nagy Imre rádióban közzétett bejelentése, miszerint megszűnt az egypártrendszer és koalíciós kormány alakult. Megkezdték a szabad választások előkészítését...

Engem a Köztársaság téren látott árnyék foglalkoztatott. Csak egy sziluett szerűséget láttam, de mintha Újvári Laci lett volna... Képtelenség, hessentettem el magamtól a gondolatot, Laci Nagyfán van, szigorú őrizet alatt, hogy kerülhetne ide!... És különben is, alig lát. Nem lehet!...

A Rákóczi úton most alig találkoztam járókelőkkel. Pernye égett szaga sodródott a levegőben... A Blaha Lujza térnél, egy kapualjban, földre rogyott alakot pillantottam meg. Cafatokban lógó, véres ávós egyenruha volt rajta, a feje összetörve, a szája százasokkal kitömve. Körülötte alvadt, fekete vértócsába száradva százasok, a szél is százasokat hajkurászott. Nem vette föl senki. Misi iskolatársának, Tóthnak az apja volt, Tóth Ferenc ávéhás százados...

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap