Felnőtté tiporva (IV/2.)

Csernák Árpád, h, 08/22/2011 - 05:57

Csernák Árpád–Gerencsér Zsolt

 FELNŐTTÉ  TIPORVA

regény az ötvenes évekről és az 1956-os forradalomról

 

Mansfeld Péter, Komondi Sándor, Csűrös Zoltán,

Gérecz Attila és más, a forradalomban hősi halált halt

és a megtorlások során kivégzett gyermekek, ifjak

emlékére.

 

IV.2.

 Párát lehelt a föld. Nehéz, átláthatatlan függöny borult a Dunára... Hiába meresztettem a szemem, csak a sűrű, gomolygó ködöt láttam, Pestből, az ikervárosból semmit; sem a Széchenyi rakpartot, sem a hátrébb sorakozó épületeket. Valahonnan gépfegyverkaffogás hallatszott, nyomban rá ágyú dörrent, megzördültek az ablakok, de hogy a tűzpárbajt hol vívják, nem tudtam megállapítani... A ködfüggöny vaskos anyaga elfedett mindent, ugyanakkor, akár egy jó akusztikájú teremben, a legapróbb neszeket is felerősítette. Akár egy színház... Az ügyelő intésére bekapcsolják a füstgépet: az pedig telefújja a színpadot, a nézőteret. Vagy itt már nincs is elhatárolható különbség a nézők és a színészek tere között?... Az illattalan műfüstben épphogy csak felsejlenek a formák, kontúrtalan foltokká olvadnak szét az alakok... Velem szemben, kissé délebbre terül el a Parlament épülete. Nem látni belőle semmit, de én tudom, hogy valahol ott van: oda építették. Ott lőtték le Szucsák Lalit. Mint valami vadászaton, lesből, figyelmeztetés nélkül lőttek bele az ávósok a fegyvertelen tömegbe... Újra felropogott valahol egy géppisztoly, aztán egy másik, aztán a harmadik. Kattogva feleselni kezdett velük egy golyószóró vagy géppuska. Percekig vitatkoztak valamin, majd egy újabb ágyúdörej mindegyikükbe belefojtotta a szót... A remegő ablaküvegnek nyomtam a homlokom. Jólesett az üveg részvéttelen hidegsége. Anyám nyitotta rám az ajtót:

Levente, hányszor mondjam, hogy csukd be a szobaablakot, kisfiam!...  Gyere, Laci keres!

Laci a konyhában toporgott.

Üljetek le, beszélgessetek csak mondta anyám, nyugalmat erőltető hangon , én leugrok a boltba, hátha kapok valamit, amiből a mai meg a holnapi ebédet meg tudom csinálni. Az ajtót nem zárom be, apád is bármikor megjöhet...

Na, mi van? kérdeztem Lacit, anya becsukta maga mögött az ajtót.

Újvári Laci, aki büszke volt arra, hogy a tél végéig is megmarad arcának indiános bronzszíne, most sápadt képpel állt a konyha cementlapján, és a szája szélét rágta.

Képzeld, apám eltűnt Nagyfáról!

Az lehetetlen... Hogyhogy? dadogtam.

Tegnapelőtt éjszaka a rabok kitörtek!...

Dermedten bámultam Lacira.

Honnan tudod?

Ma hajnalban itt volt egy ember..., közülük való, ő mondta. Apám meghagyta neki, ha feljut Budapestre, keressen meg minket.

És apád, hol van most, mit csinál?

Nem tudom biztosan, de a férfi szerint Szegedre indult...

De hiszen félig-meddig vak!... csusszant ki a számon.

A pasas szerint egészen jól lát. Azt mondta, látta, amint apám behúzott az egyik smasszernek, ...na, az sem röhög egy ideig teli szájjal, így mondta. Látta, hogy apám ütése nyomán kiköpte vagy három fogát!...

Belevaló ember a te apád! sóhajtottam Bárcsak az én...

Te meg teljesen hülye vagy! csapott a térdemre Laci Remek ember a te édesapád, csak az a baj, hogy ilyen hülye három fia van. Nem tudtok megülni a feneketeken, hanem hárman három felé szaladtok. Nem csoda, hogy idegbajt kap tőletek!...

Anyám lépett be a lakásba. Kérdőn Lacira néztem, nemet intett a fejével.

Akkora tömeg áll a boltnál, hogy nem lehet kivárni, mire az emberre sor kerül mondta anya, mintha szabadkozna. Még szerencse, hogy Suhajda Sanyival találkoztam, és vállalta, hogy nekünk is vesz valamit. Apa itthon van?...

Nincs válaszoltam.

Anyám a homlokát ráncolta:

És Béla?

Ő sincs feleltem.

Anyám idegesen szöszmötölt a konyhaasztalon. A sótartót átrakta a mosogató szélére, majd visszatette az asztalra, de nem a gyertyatartó mellé, ahonnan az imént elvette, hanem a tűzhely felöli sarokra... Kihúzta a kredenc fiókját, de úgy, hogy belecsörrentek a kanalak.

Légy szíves, Levente... menj le a bolthoz. Talán Sanyinak is jutott némi rizs vagy krumpli. Biztosan sietne haza, nem akarom, hogy miattunk késsen...

Laci szedelőzködött. Anya ült egy hokedlin, és a rádió sávkeresőjét csavargatta: ...ismétlem: minden fegyveres csoportnak! hallatszott egy érces férfihang a testes dobozból ...Az ellenállás reménytelen! Szüntessék be a harcot!... Fegyvereiket adják le a legközelebbi rendőrkapitányságon vagy lak...

Kattanva kikapcsolódott a rádió. Anyám vékony ujjaival a hajába túrt; szeme alatt gyűrűt vetettek a néhány napos ráncok: Megőrülök! suttogta...

Lacival kifelé iparkodtunk. A gangon elbúcsúzott. Nem jössz? pillantottam rá.

Mennem kell, az én anyám is zsibbadtra aggódja magát... mondta.

Az utcán ember- és motorzsivaj. Szórványos puskalövések durrannak a távolban. Az emberek meg-megállnak, fél füllel hallgatóznak, aztán indulnak tovább. Itt-ott kisebb csoportok olvassák a hajnalban kitett falragaszokat. Cirkáló piros-fehér-zöld karszalagot viselő járőr halad el a járdán: két géppisztolyos férfi katonai zubbonyban és egy hosszú bőrkabátos fiú. Egy-két évvel lehet idősebb nálam, szőke haján fekete sapka. Első pillantásra fegyvertelennek tűnik, de amikor elmennek mellettem, és hátrafordulok, látom a kidudorodó fegyvert a kabátja alatt...

A bolt közel van, még ott találom Sanyit. A sor nem apad, csak a sorban állók cserélődnek: nem mindenkinek van türelme órákon át ácsorogni a nyirkos, esőt ígérő időben. Akinek van még otthon valamennyi tartaléka, inkább hazamegy, vagy megpróbálkozik egy másik bolttal...

Sanyi megörül, amikor meglát:

Jáki pógáltáls is lemétósztatott fáladni az utcála!

Mogorván üdvözlöm, most az sem vidít fel, hogy napok óta nem láttam, és el is szoktam a hangjától némileg... Sanyi visszaadja a pénzt meg a szatyrot, amit anyámtól kapott. Barátságosan hátba vereget.

Na, mit szósz az eseményekhesz, hihetetlen, mi?

Asz! utánzom balga módon a hangját.

Suhajda nem sértődik meg, csak néz rám: hogy te milyen marha vagy!-féle tekintettel. Mi a baj? kérdezi.

Nem tudom... mondom , ez az egész olyan hervasztó...

Mi, a folladalom?

Nem, csak a...

Szevasztok! lép mellénk Rántotta. Hát ti?...

Hát te?… kérdezek vissza Napok óta nem láttunk…

Tóth arca elkomorodik. A cipőjét vizsgálja, aztán az arcunkat.

Mit szól apát a folladalomhosz? érdeklődik Suhajda.

Nem tudom, kedd óta nem láttam… mondja, és újra csak a cipőjét szemléli.

Nézem Rántotta lábbelijét. Jóféle bőrből készült bakancs volt, magas talppal, hosszú, vastag szárral.

Apád hozta...?

Igen feleli, és olyan mozdulatot tesz, mintha a legszívesebben azonnal lerugdosná a bakancsot a lábáról, és eldobná a szemétbe...

Fogynak előttünk az emberek, egy-egy lépéssel közelebb jutunk a közért bejárathoz. Mögénk új vásárlók érkeznek, beszédfoszlányok ütik meg a fülünket: ...és azt hallottad mondja egy sovány, fejkendős asszony a vele együtt érkezőnek , hogy az ENSZ-csapatok már útban vannak Európa felé? ... Ugyan már szól oda egy köpcös, vastagnyakú ember , badarság ez asszonyom! Az ENSZ nem fog miattunk háborúba keveredni a ruszkikkal!... Különben is, minek jönnének Amerikából, amikor Németországban is vannak elegen?... Hát akkor onnan jönnek mondta az előbbi nő , nekem teljesen mindegy, honnan indulnak, csak érjenek már ide!... És az miért lesz jó magának? szólt közbe egy langaléta férfi, akinek a kabátja alatt szerelő-overall látszott. Ha bejönnek az amcsik, minden olyan lesz, mint a régi csúf időkben, Horthy alatt... Kapitalizmust akar, nagysága? Mert akkor a lakosság fele már ma elkezdhet koldulni!...

Az asszony talán még visszavágott volna, de akkor nyihogva-sivítva egy teherautó hajtott be a keresztutcából. Le sem fékezett, úgy vette be az éles balkanyart. A járókelők elugráltak előle... A teherautó mit sem törődve az eléje kerülő gyalogosokkal, szabályosan közlekedő személyautókkal, fokozta a sebességét. Éktelen robbanástól reszketett meg a levegő. Megremegett alattunk a föld, az előttünk állók a földre buktak... Még fel sem ocsúdtunk, amikor a mellettünk elszáguldó gépkocsi ponyvája alól kirepült a második kézigránát. Mozdulni sem tudtunk, csak álltunk, Tóth, Sanyi meg én, az üzlet előtt, és lélegzet visszafojtva vártuk a következő robbanást... A földre! Hasra! kiabálták a mögöttünk levők. Valaki a kőre taszított, de az is lehet, hogy a sor közepébe becsapódó gránát légnyomása lódított arrébb... Repesz- és kődarabok záporoztak szerteszét... Sikoltás, káromkodás. A távozó teherautóról még felénk pörkölnek géppisztolyokból. Egy érkező autó gőzfelhőt árasztva rohan neki az utca túloldalának... Kábultan emelem a fejem, dobhártyámat kíméletlenül püföli a vér... A kabátomon törmelék, hajamban a szálló vakolat pora. Rántotta a fal tövében kuporog, arca akár egy viaszbábué. Sanyi ordít: Meglőttek, meglőttek!... Nézem a lábát, csúnya seb éktelenkedik a vádliján. Sziréna visít az utcán. Egy fehérköpenyes ápoló már kötözi is Sanyi lábát. Nem vészes, csak egy téglaszilánk!... hadarja, és már fordul a következő sérült felé... Engedjenek, hagyjanak! hadakozik két másik ápolóval az overallos férfi, akinek jobb alkarját csontig felhasította egy repesz. Nincs énnekem semmi bajom... kiabálja miközben baljával tartja patakzó vértől iszamos kezét , inkább ezen az asszonyon segítsenek!... A fejkendős nő, aki az előbb még az ENSZ-katonákat várta, most hanyatt feküdt a bolt előtt. Mintás kendője félrecsúszott, látni lehetett fején a tenyérnyi sebet. A szájából vér szivárgott, alvadó cseppjei fekete rácsot formáztak a koszos utcakövön...

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap