„Ez légyen ostorod…” P.E. grófné levelei Rodostóba, M. K. úrfinak - 4/37

Lukáts János, sze, 08/22/2012 - 00:06

 

 

 

 

IV.

Konstancinápoly 19. Decembris 1720.

 

Lelkem, fiókám, hát hiszen azt se tudod rólam, mely részén lakozom a világnak. Talán csak a kopertáról olvasod a Konstancinápoly nevezetet, és a felséges szultán nevével azonosítod. Hogy én is ebben a rengeteg méretű, világszéli méhkaptárban élek, ugye bizony eszedbe se jut. Pedig elhiheted, haragos katonaméhek és nagy lustaságú herék egyaránt lakoznak benne.

Perának hívják ezt a részét a városnak, melyben házamat bírom. A város fölött vagyon, de a tenger fölött is, és némiképp a stámbuli örök zsivaj és túlságos mértékű utcai szemétszag fölött. A házam, mint más kőház is erre tájt, emeletes és hűvös, amelyet kert övez, ami nagy szerencsémre szolgál. Ha kertem végébe kiállok – de ezt írtam már -, a napot láthatom hajnaltól, napközben nyugtatom kezemet a korláton, a bárkák sürgését és a vitorlák gömbölyödését szemlélhetem odalenn. Mintha a Maramora arravaló volna, hogy nekem egész napon át gyönyörködnivalót mutogasson.

A kevés fa meg a sok kő jó egyetértésben lakik kertemben, hét kisebb-nagyobb teraszhoz való követ bontogattam le és rakodtam fel az évek során. Mint az angyalok könnyű kertecskéje, úgy néz ki kora tavaszon az apró birtok, nyáridőben pedig, mint a pokol valamely bugyra, olyan hőség árad a kiszáradó, kőkemény rögökből. De hát a kert szeszélyes jószág, nehezen válik kezessé.

Kertem művelésében nagy segítségemre vagyon Filkó, a szolgalegényem, aki valójában a Palkó névre hallgatna, de agyának állapotját tekintve a Filkó nevezetre érdemesebb. Férjuram gyermekségének társa, idővel fegyverhordozója lőn, s ő utána maradott Filkó rám és a házra. A kertben gyakorta veszem hasznát, különösen a kövek szidalmazásában, a rögök korholásában jeleskedik, de a felhők nézegetéséből is kiveszi a részét. Szólni azért minden hónapban szokott, ezért jó kedvemben néha a „szószátyár Filkó” névvel illetem. A domboldal köveit jobbára ő bontogatta ki földalatti rejtekükből, és addig rakosgatta, míg mára valóságos teraszok alkotják kertemben a tekintélyes lépcsőket. Felhőszakadás azért nagy ritkán Perában is vagyon, ilyenkor a tavaszi ár harsogva rohan le a dombtetőről, át- meg átugrálva a terasz kőkerítésén, miközben magával hurcolja a követ, a földet, a belévetett magvakat, de még volt élők csontjait is elhozza időnként innen-onnan. Filkó ilyenkor megáll bokáig a hegy sárga levében, öklével fenyegeti az özönvizet, és haragjában még a könnyei is kiperdülnek. Amikor fertályóra múltán visszatér a nap, Filkó sóhajtozva kap lapátot a kezébe, - és ismét hallgatásba kezd egy hónapra.

A víz ritka vendég Perábán, és megbecsült vendég. Nekem szerencsém van, a kút a ház közelében vagyon, fölfelé menvén az úton, egy ligetecske alján hever egy szikla, s alóla bukkanik elő a csermely. Amint kilép a ligetből, az út pora fölszippantja a kevés vizet, de ahol kicsordul a szikla alól, tiszta és hideg a vize. És a fölfelé úton vagyon, üres vödörrel baktat föl Filkó napjában kétszer, a telttel pedig lefelé, amiben a sors kegyes mosolyát érzem magunk iránt.

Kertemben, teraszaimon illatos füveket termesztek, amelyek török földről meg Itáliából valók, az örmények is ajándékoznak időnként a maguk távolabbi hazájából elhozott, kaukázusi fűszereket, de én legjobban mégis az erdélyi árnikát, borsikafüvet, csombort meg a tárkonyt becsülöm. Alig, hogy zöldellni indul, az illata már nagy halványan muzsikálni kezd távolba süllyedt hazámról.

A fűszerszámok mellett számos gyógyító fű is vagyon kertemben. Ezeknek a tudálékos nevét bizony nem ösmerem, hanem, aki javallotta, annak a nevével tartom számon. Meg amely bajra használatos, így aztán a Mehmed doktornak főfájás ellen, a Zsaszmen asszonytól féregűző meg a Talján étekhozó nevezetű növények is ott zöldellnek, együtt a kertben, szépen elkülönítve jobbra meg balra.

Sok munka vagyon ám az ember kertjével, különöst, ha abból kell megélnie. Az ember, mert hát az orvos is, meg a beteg is csak ember, de olyan, hogy ha baja van, azonnal kellene neki a gyógyszer, a medikáment, a remedium. Így aztán a gyógyfű terem, ahogy Isten rendelte neki, én pedig szortírozom dobozaimba és ládikáimba, ahogy a betegség és a gyógyítás rendelte énnekem. Az is nagy úr ám!

Mindezt azért mondom el neked, fiókám, hogy tudjad, miféle élet az, melyet folytatok, nem a leghitványabb, de a vigalom sem mindennapos nálam. Most tél ideje van, ezért a plánták is szunnyadnak, vagy dideregnek a maguk földalatti házaikban, kevés ilyenkor a munka vélük, van hát időm gondolni rájuk, és írni róluk. Csak köszöntsön bé a tavasz, nem fogok én neked egyetlen sort se körmölni. Legföljebb majd küldök egy kis tubákolásra való dohányt, hogy nagyokat prüsszenthessél. Elhallatszik az Rodostóból Peráig is, ha egy bujdosó igazán nekibúsultan prüszköl, én meg majd az egészségedre kívánom!

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap