„Ez légyen ostorod…” P.E. grófné levelei Rodostóba, M. K. úrfinak - 34/37

Lukáts János, h, 03/11/2013 - 00:06

 

 

Folytatás

 

 

XXXIV.

Venécia 21. Novembris 1740.

 

Senki halálát soha ne kívánd, a halál kiszabása az Élet Urának joga – s idővel – tiszte. Hogyan szólhatna belé olyan, ki maga is részese életnek, várományosa halálnak. Csak hát egyesek halála fölgerjesztője lehet olyan tűznek, mely mások, százak, nemzetek számára az életet jelenti, a túlélést, új életek indulását. A császárok élete nem csupán övéké, a haláluk még kevésbé. Meghalt a viennai császár, éljen a viennai császár, Kelemen. Ez a császár – császárnő lesz, akár milyen különös a dolog, de e különösség még akár áldásos is lehet az élők más különösségei között.

A császár, ki reátok rossz szemmel nézett, és rossz szavakat szórt, nincs többé, mostan egy ifjú asszony tölti be a trón birtokosának posztját, aki alighanem békességet akar országában, vagy inkább országaiban, mert sok országa van neki, talán maga sem tudja, mennyi. És bizonyosan a békét akarná megteremteni, s megtartani, ahol csak lehet, mivel sokfelől rágják és ráncigálják a falánk szomszédok, de leginkább a cudar burkus király, kinek ugyan csak egyetlen országa vagyon, de az erős, és serege, mint a tenger. A királynő, amilyen ifjonc, oly éles elmével bír, mint mondják. S a trónra lépők szeretik, ha első lépéseik áldást hoznak rájuk, s megszerzik nekik népeik szeretetét. Ezt ugyan nem magam bölcs eszéből mondom, de Venéciában sokan gondolják így, legfőbbképpen a kiváló Lorenzo, aki ugyebár három alakban kifaragott ékszerész-ötvös művész, az alacsony, de magas elméjű Brisantini mester, de mind a venéciai polgárnép, és a hajósok sok világot látott társasága is.

Te se gondold másképpen, és azt a kérvényt megírdd! Mostan van ideje az élet újrakezdésének, miként szent Paulus, a bölcs apostol mondta, - és a teszetoszázás elhagyásának, miként édes nénéd üzeni neked! Ez utóbbit jól vésd eszedbe, mert Paulus ugyan nem lesz elmenendő hozzád Rodostóba, én viszont igen, lánchordta fiókám! Ha egy hónapon belül a folyamodványod nincs a kezemben, hajón termek, persze előbb meginstálom a legfőbb kapitányt, Lorenzót, és a házad előtt fogok Felicénkkel hamarost partra szállni.

Hallánk, s megnyugovánk benne, hogy József úr is eltávozott a ma élők közül, azt is beszélték, itt, Venéciában legalább is, de itt az ilyes dolgok iránt érdeklődés vagyon, hogy nevezett nem egészen maga akaratjából hurcolkodott át a napvilágról a sötétség birodalmába. Beszélnek szultáni segítségről, aki nem bízott a maga faragta márványszoborban, miután kiderült róla, inkább agyag volna, mintsem márvány. Meg emlegetik Pestis urat is, ki kedvenc látogatója a hadjáratoknak, s egyúttal a nyalka madridi ifjoncot is meginvitálta förtelmes lakába, de én azt hiszem, a fölöttünk bölcsen kormányzó Úr látta jónak, hogy időben eltakarítsa ezt a teremtésben kétségtelenül félresikerült alkotását. Tudom, a Duna-fertályon lévő Feketevíz nevezetű helyben érték utol az ördögök, nagy napjuk lehetett, onnét messze vagyon a birodalmi Stámbul, nem is engedé a szultán semmi módon, hogy az elhullottat fejedelmi apja ura mellé temessék. Hát, hiszen ezt jól gondolá a felséges padisah, bizony gyalázatos dolog lett volna, ha József urat is ott éri majdan a dicsőséges feltámadás a galatai mellékutcában. Azt hallottad-é, Kelemen, hogy vala néki egy leánygyermeke, valamelyes szeretője lepte meg ily módon ezt a fejedelmi pendelyvitézt, de ez a leány nem atyjára fajzott, anyjára sem, mert apácának állott, már kora ifjúságában, lám, az Úr intő ujja némelykor révbe irányítja a vesztésnek indult lelket. Rákóczi unokája ő, de kétlem, hogy igazán ösmerné nagyatyja nevét, és tudná, hogy az miféle dicsőséget hozott reá.

S most a holtak, s a földön tisztességben elvonultak közül forduljunk ismét magunk dolgához, melyben oly sokat kellene végezni, amennyi nem egy embernek, s talán nem is egyetlen nemzedéknek volna feladata. Magam beszéltem neked sokszor, hogy elhagyhatnád már Rodostót, de én arra gondolék, hogy Magyarország, Párizs vagy Venécia irányába, a magad békéje szándékával. Ezért nagy zavarral olvasom dohogó leveledben, hogy a szultán, ki egyik kezével áldásos dolgokat cselekszik, a másikkal bizony nagy galádságot tőn, amikor tégedet indított útnak az oláh s a muszka bojárok földjére, hogy szövetséget koholjon a viennai császár ellenében. S mindezt a te kezeddel s lelkes szavaddal cselekedte, remélem, e csúf kötés kudarca nem okoz lelkednek akár csak egy pipadohánnyi búbánatot sem. S hogy Erdélyországnak csak a köpönyege sarkát láttad, ne bándd, fogod te még azt onnan bévülről is láthatni, s majd a Bodza-szorosból vagy akár a szép nevű Vöröstorony-szorosból kikandikálhatsz, megpislanthatod a szultán kaftánjának a béléscsücskét. Ezen utadra, itt ígérem meg teneked, magam is elkísérlek. Adja Isten, hogy ez minél előbb essék meg vélünk!

Hogy a száműzötteknek mi volna mostan szándéka, magam alig tudhatom. Az eddigi serénységet ösmerve, mely bennük buzgott, bizonnyal még a század következő fordulatját is ottan akarják megélni, Rodostó s a Tekír-hegy oldalában. Légyen úgy, ha úgy jó nekik, te néked már régen nem jó mindez, ugye, jól remélem, lelkem, fiókám?

Abban a levélben, melybe most azonnal beléfogandsz, írjál magad míveltségéről, a jámbor keresztény olvasmányokról, pendítsd meg a kegyelmes császárnőnek, mert persze néki címeztessék a levél, még ha beamterek kezébe adatik is, hogy te azokat akár német nyelven is megösmerteted a legjámborabb páterekkel. Írjál arról, mely igen vágyod látni Viennát, aztán nehogy Bétset írjál helyette, magyarosan, kótyonfitty, írdd, hallád, mely szép lőn az elmúlt időben, s hallád a terveket is, miként lészen Vienna hamarosan a földkerekség első városa. Azért túlzásba ne vidd a dicséretet, a császárok a kevés dicséretet kevesellik, a sokat sokallják, a helyes mértéket eltalálni igazi kamarási feladat.

Írdd meg, hogy csekélyke vagyonodban nem esett kár, mivel azt öcséd urad birtokolja, s műveli illő módon. Hogy anyád asszonnyal könnyeket sajtoló leveleket váltottál, aztat ne írjad, de ennyi eszed magadtól is vagyon, remélem. Arról is hallgassál ám, hogy oskoládban a jezsuita atyák elméletje szerint tanultad az Urat dicsérni, e kegyes atyáknak manapság nincs igazán jó híre egyes udvarokban, így a viennaiban sem, a bölcsességüket túlzottnak, a gondolataikat roppant önállónak tartják, elég, ha iskolád jámborságát írod, ezt akár alá is húzhatod kérvényedben.

Aztán föltétlenül írjad oda, hogy csatáknak színét se láttad, s a muskétát a buzogánytól meg nem különözheted, az asszony és a királynő egyaránt csak rokonszenvvel érezhet az ilyen jámbor személy iránt. S ha odafirkantod mellesleg, a királynő, beszélik, jól bírja Cicero nyelvét, hogy a neved, a Clemens, kegyes jelentéssel bír, talán bizony még mosolygást is csalandasz a felséges orcára, ez sem hiábavaló dolog.

Leveled, ahogy manapság íratik, cirkalmas legyen, tele komplimentekkel, neves auktorokból vett idézetekkel, és frappáns szentenciákkal. De azért inkább rövidebb legyen egy sorral, mintsem hosszabb. Rangot ne írjál levelednek végére, bármilyen büszke is vagy rangodra, mely nem létezik, vagy te magad adtad magadnak. Attól ne félj, hogy a felséges asszony nem ösmeri nevedet, majd ösmeri azt a viennai miniszteriális szimatolók valamelyike, a negyvenetek neve nem oly hosszú, hogy ne volna róla alapos lajstrom. Ezt az egérnek való csapdát el semmiképpen nem kerülheted. Cirógatást kapni érte persze nem fogsz, de a dorgálás már nem olyan idegen neked, hogy valamennyit ki ne bírnál belőle. És szépen formázott, nagy bötűkkel írjad a végére, hogy Mikes Kelemen, nehogy valaki túlzott büszkeségben vagy túlzott szerénységben akarjon elmarasztalni.

Ha ezt a levelet még sokáig folytatom, magamat fogom beajánlani akár a kegyelmes dózse úr kamarási vagy egyéb tintanyalói állásába, meglásd, fiókám!

 

 

 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap