Az istentelen Rimóczy

Orosz T Csaba, k, 02/05/2013 - 00:06

 

Rimózczy tizedes intézmény volt. Senki nem tudta pontosan, mikor és hol sorozták be a szálas jászkun rögöt.Talán már ő sem. Firmányosan mosolygott, ha erről kérdeztük.

- Azt csak az isten tudja, hadapród úr, meg József Ágost őfensége aki ott volt, amikor mundérba dugtak - válaszolta hunyorogva, és nem lehetett tudni, hogy viccel-e vagy igazat beszél.  Erős röge, támasza volt ő a magyar földnek, mely szülte és ilyen szépszál emberré érlelte. Mióta a századhoz vezényeltek, és ennek már két éve is megvan, Rimóczy itt volt, és mindig, mint tizedes. Néha megkérdeztem.

 

- Mondja Rimóczy, nem vágyik nagyobb sarzsira? Kiérdemelte! - de ő szelíden csak ennyit mondott.
- Tudja hadapród úr, így is mindent Rimóczy intéz, mivégre kéne az a sarzsi? 
És milyen igaza volt. Ha beértünk egy faluba és nem volt már hely a beszállásolt ezredektől, mindenki csak a vállát vonogatta, hogy majd a Rimóczy, ő majd elintézi. Úgy volt! A boszorkányos Rimóczy mindig talált néhány lyukat vagy ólat elfáradt fiainak. Így hívta a bakákat! Ha jól számolom, akár apjuk is lehetett volna. Olyan ötvenéves forma ember volt. A százados úr is kikérte a véleményét, ha egy-egy támadás előtt nagyon ágyúzott a digó az Isonzó partján álló táborunkra. Rimóczy ilyenkor hátratolta a sapkáját és élesen a távolba nézett, majd kinyilatkozta.
- Nézze csak, százados úr, amott a gerinc mellett, ott a digó légigömbje! Onnan figyel a büdös!
Mindig kiszúrta az olasz felderítés új játékszerét. Az olaszok hatalmas gázléggömböket eregettek fel a hegyek mellett, hosszú kötélen, alatta kosárban egy-egy figyelővel, akik jelentették az ellenség állásait. Ilyenkor a tábori telefonisták telefonoztak a főhadiszállásra, és jöttek a Fokkerek leszedni az égi böndőket, ahogy Kalányos Mózes századkürtös hívta a lebegő jószágokat. Szerettek a katonák neveket adni az ismeretlen hadieszközöknek. A Fokkereket például Wittman-darálónak hívták, a nagyszerű repülőmérnök után, aki Bánkival együtt felszerelte a gépeket giroszkóppal, így téve őket szinte legyőzhetetlenné az olasz Capronikkal szemben.
Szóval Rimóczy nélkülözhetetlen volt. Ha csatára került a sor, az élen bömbölve verte a digót azok kaverna betörései során. Az egész arcvonalon hallani lehetett a hangját.
- Ne sárgulj a gatyádba, szógám! Nincs itt a babád, hogy kimossa!
És az emberek követték. De ott volt Rimóczy akkor is, amikor a völgybéli kis falu éhező gyermekei szivárogtak be a táborba. Mindig ült a térdén egy-két apróság, akiknek folytonosan tele volt a szájuk a hatalmas ember hadikészletéből származó kétszersülttel, konzervjével. Tanúja voltam, amikor gazdánk, a százados úr, egyszer magához hivatta. 
- Rimóczy, mit képzel maga? Elosztogatja a harci fejadagját?Mit csinál, ha majd nem jön föl a konyha? Éhezik és elgyengül? Több esze is lehetne, vén lókötő!
Rimóczy lehajtott fejjel, némán tűrte a szidást istenített kapitányától. A százados ingerülten tépte fel saját kenyeres zsákját, és Rimóczy kezébe nyomott vagy két tucat kétszersültet és öt-hat konzervet.
- Most takarodjon! És meg ne lássam még egyszer, hogy jótékonykodik, mert megfenyítem!
- Aranyember, én mondom, aranyember a kapitány úr! - motyogta vidáman Rimóczy, amikor kilépett a veszélyzónából. 
Csak az a hatalmas hibája volt a vén Rimóczynak, hogy csata közben folyton az istent káromolta. „Azt a digó úristenedet!”- vagy „Az úristen rakjon dugót a puskádba!” - és még cifrábbakat. Fedte is eleget Zolnay hadnagy, a fiatal tábori pap ezért.
- Rimóczy, maga nem hisz az Úrban? Hát nem volt maga ministráns gyermekkorában?
-Nem én, hadnagy úr! Munka vót a fődeken, nem értünk rá templomban urizálni! A magyarok istene pedig úgyis megvédi a bakát, ha nem is rohangál állandóan misére! 
Folyamatos volt a feszültség a pap és Rimóczy között. A ritka misék alkalmával Rimóczy mindig valamilyen különös küldetésén járt. A bakák között pedig elnevezte a papot "Tejfölpáternek”, így utalt ifjú korára, és hogy még nem szagolt puskaport. El is terjedt róla hamarosan, hogy istentagadó. Rimóczy csak mosolygott a dolgon és megrántotta araszos vállát. 
Elérkezett karácsony szent napja. A század szorgosan készült az esti szentmisére. Reméltük, hogy a digó most is betartja jó szokását és naplemente után nem ágyúz. A fiúk a környező hegyoldalról össszehordtak egy halom fenyőágat egy hatalmas dolina-mélyedésbe, és szép kis jászlat csináltak. Néhány kitömött bakaruha jelképezte a szent családot. Honnan, honnan nem, Rimóczy még egy bárányt is szerzett a jászolba. Napnyugta után a század kimosdatva felsorakozott isten eme szabadtéri templomában. A pap fehér miseruhában, mögötte két fiatal baka, az egyik csengővel, a másik füstölővel. A hadnagy papunk elkezdte a misét. Amikor a szertartás sora megkövetelte, a ministráns csengetett a kis csengettyűvel. Roppant ünnepélyes mise volt! Egy csöppnyi otthon a vérzivatarban. Rimóczy a dolina oldalában állt, és ahogy láttam, igencsak fénylett a szeme. Az istentisztelet a felénél tartott, amikor surrogva becsapott az első gránát és telibe kapta a csengőt rázó fiút. Pillanatok alatt kitört a káosz. A gránátok folyamatos zápora közben mindenki fedezékbe húzódott. Csak a papunk állt a fenyőoltár előtt a gránáttűz közepette, és felemelt kézzel mondta az imát. Újra egy szakasz vége következett az imádságban. A pap már harsogott a robajban. A mondat végén megszólalt a csengő! Ércesen, jól hallhatóan! Rimóczy állt a pap mögött, és a szertartás végéig ő rázta a csengőt, ott, ahol kellett! Ő, aki állítása szerint nem járt misén soha. Felemelt fejjel állt a pap mögött, és mint isten kardos angyala, úgy felelt a mise szavaira csengettyűjével. Másik kezében az eldobott füstölőt lóbálta. Reggel így magyarázta a százados úrnak.
- Nem hagyhattam, instállom, hogy a páter úr egyedül misézzen! Hiszen nekünk mondta, értünk! Meg asztán… Ő a mi papunk! Csatapap!

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap