Az asztrológiám jelzése

Balogh Bertalan, h, 07/11/2011 - 05:01

 

 

 

Az asztrológia is érzékeny terület. Aki valamit is ad a közmegbecsülésre, véletlenül sem veszi komolyan (nyíltan) a hókuszpókuszt. Különös módon, mégis több asztrológus van Amerikában, mint orvos, és mind nagyon szépen megél. Én, a magam részéről, szeretem őket, mert szép öregséget ígérnek nekem, minthogy nem ígérhetnek már szép fiatalságot.

Az én fordításomban az öregség valószínűleg csakis az évek számának boldogságban való növekedését jelentheti, ugyanis máskülönben, a dolgok egyáltalán nem látszanak változni egy csöppet sem. Éppúgy fordulok meg ötvenkilenc és fél évesen egy-egy gyönyörűen gömbölyödő szoknya után ma is, mint negyven, vagy húsz évvel ezelőtt, és képtelen vagyok elképzelni, hogy húsz év múlva másként fordulok majd utánuk. Azt azonban észre kellett vegyem, hogy a nők azok, akik egyre ritkábban fordulnak meg utánam, mintha egyáltalán, valami különös okuk volna erre.

Szenvedélyes asztrológus barátom azt mondta, hogy a szerelem alapvetően szerves része életünknek, és a szerelemmel való találkozás éppoly sorsszerű, mint minden más.

Hiszek neki.

Szerinte azt is meg lehet mondani előre, hogy milyen korú és típusú lesz a hölgy, akit a sors hoz az ember útjába, például, bájos és üde kis csibehús lesz-e, vagy érett, telivér nő, aki egyszerre hat kenyeret süt, felszántja a határt, és szül közben négy erős fiúgyereket, vagy éppen száraz, főnöknő-típus lesz, stb.

"A Vénusz mozgását kell figyelni" mondta, "meg a Hold járását". Az Aszcendensre körülbelül két évenként áll be a Vénusz, az pedig magának a bakfisnak a báját hozza elébem, vagyis a bájos kis fruskának az életembe való belépését, legalábbis valamilyen minőségben.

(Csak ezt a "valamilyen minőséget" ne mondta volna, jobb lett volna, ha azt mondja csupán, hogy minden második évben megjelenik egy az életemben. Tudok várni).

Azt is mondta, hogy figyeljem a Március huszonhetedikét idén, mert akkor éri el a Vénusz az Aszcendensemet.

Nem figyeltem. Elfelejtettem.

De emlékszem így utólag, körülbelül március huszonhetedike lehetett, hogy ábrándozva sétáltam a szokott Avenue-n a korai napsugarakat élvezvén, amikor összeakadt a tekintetem egy szembe jövő bájos kis teremtéssel, amint az már történni szokott nagy általánosságban.

Halvány parfümillat lebben át róla hozzám, amint elhaladt mellettem, és egy pillanatra a tavasz is átlebbent lelkemen minden virágillatával és villamos életörömével.

Automatikusan utána fordultam, amint az már automatikusan szokott történni, sőt ezúttal meg is álltam egy pillanatra, magam sem tudom, miért. Azt hiszem, a régi könyvekben igézetnek nevezik ezt a fajta futó lelkiállapotot.

És csodák csodájára, ő is visszafordult egy pillanatra! Merthogy vagy Vénusz az Aszcendensen, vagy sem.

Csakhogy, szeméből egy riadt fény villant felém, sőt, ha be merném vallani magamnak, valami kis ajakbiggyesztést is észleltem, mintha azt mondta volna szavak nélkül, hogy... Ámbár ez mégsem lehet igaz! Az a báj, az a tavaszi igézetes illat, az a tündérien ruganyos járás és feszes blúz, az a majdnem teljesen érettre gömbölyödött bakfis szoknya... Nem, az nem mondhat ilyet, hogy "Te meg mit akarsz, te vén hülye?!"

Lehet, hogy kívülről nézvést eljártak felettem az évek? Lehet, hogy idén ő volt a kétévente fellebbenő Vénusz?

Csak más minőségben?

Vagy én még mindig én volnék, csak alaposan más minőségben?

És ennyire szemmel láthatóan? 

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap