Vers

Kühne Katalin
Fent és lent

Értékek múlóban,/ emberek halóban,/ világunk hálóban,/ rabként éltünk, poshadt// civilizáció,/ átok ül ráción./ Nincs többé emberség,/ hűség, mérték, erény/ helyett haszon számít,/ mindenkit elámít./ Pénz hatalma rajtunk,/ bénák vagyunk, hagyjuk.//... Az Atya fölöttünk,/ A Fiú közöttünk,/ a Szentlélek bennünk,/ tanításuk velünk.//...Imádság, zsoltárok/ temetnek mély árkot,// ...Földet Éggel forraszt,/ fent és lent együtt él,/ egész-ség, teljesség.// ordassal megküzdhet / pacsirtákkal ébred (Vers)

Döbrentei Kornél
Angyaltemető

Szentjánosbogarak tündöklô szitává / szétlövik az éjt, / angyalok temetkeznek a szélben. / Véremben ôrzött lábnyomuk láncán / kolompol a koponyám. / A mezôvel bélelt gulyák / rózsanyers hullámai a nyárnak, / csöndet ér bennük a bárd. / A kisíkált hajnal újra szennyes. / A sarkig kitárt marhákban lakom. / Ragyogásomból fekete folyosót / gombolyítanak / az Isten hûlt helyétôl áthatott / kukacok. / Meztelenségem örökös köntös / egy fénybôl gyúrt / asszonyon, / szégyenem elhamvad hónalja / barna melegében. (Vers)

Döbrentei Kornél
Vaskampó

Komor pillangón lovagló felhô / a hazám, hol megszelídített / szívemben az álom hallgatag / malma jár, a búzaszálban / égre nyargal nagyapám és / megzúzva, nagy pelyhekben / hull alá. / Odalent a csontokból / kirakós játék az anyám, / belôle Kisherceget építek / az idô köré, míg elviharzik / felettem a hosszúléptû rét, / hol a gyermek az ajándék / lepkét a hernyóból kibontja. / Csattanva bezárul a rózsa / mögöttem, és kigyúl a róka / az égi ablakokban, / szörnyû / vaskampó lóg le onnan, / hegyében (Vers)

Döbrentei Kornél
Vakablak

Nem tudom, Isten szándéka-e a szívem. / Elnyikorogtak a kordék az ég derûjével / megrakottan, az agyam csupa fekete / kocsinyom és annyira úttalan. / Halottaimmá / hátrálnak a nárciszok, rozsdában rettegô / menyasszonyaim, döglött barázdát vontatnak / lefelé a dombon. / A Föld emlékezetében / sötét gödör vagyok, színültig nélkülük, / magamba merülve hallgatom, amint odalent / visszhangozva nô megtiltott fogsorom. / Kiáltanék, de torkomban elnyugodott / már a homok, / az égnek támasztott / létráján megôszülök (Vers)

Csata Ernő
Régi Székely Himnusz

(vagy: Csíksomlyói Mária-siralom, kb. 1350-ből). Az alábbi Mária-éneket Bartók Béla jegyezte le a Csíki-medencében. Dallama hasonlít a Bartók Béla által írt "Egy este a székelyeknél" c. zenemű nyitányához. Mivel a nem-katolikus székelyek himnuszukként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a XX. században, az 1921-ben Csanády György által írt és Mihalik Kálmán által megzenésített Ki tudja merre kezdetű dal. Ezt a (Vers)

Döbrentei Kornél
Az útkövező

Parázsló menny sistereg a hátán, / a bôre szakadozott vörös lobogó. / Szíjas testébôl kínzó tengert facsar / a dél. Magasba lendített csákánya / szarván rostokol a Nap, csikorgó / fogakkal ôrölve sorsát lesújt / az útkövezô. / Áhít alkonybelû / dinnyét vagy sört, melyben örök a hó, / de megaszalt szöcskelábakban lappang / az idô, s a fény ôrjítôn zizegô / szalmakazla egyre nô. / Akkor felragadja / a szôke hôbôl kikalapált üst-nyarat, / melyben a világ minden szutyka kátránnyá / kiforrott, és arcul önti az eget (Vers)

Döbrentei Kornél
Kentaurok a porondon

Koravén magzatként patánkkal tiportuk / anyánk szívét, s ô sorshatalmú combjai / jármába törte a Létet, fölpántlikázta / a tej selyemszalagjaival, s elindított – / És mi úgy bömböltünk, hogy a sírás torkunkból / elszabaduló mindenség-kerekében / terpeszbe állt a Teremtô, s mint egy mutatványos, / kinek a csömör vállára galamblott, forgott körbe / a Porondon, hol a tavasz úgy hatja át a / rögöt, mint kated... rálist a fohász-szította / várakozás és ágaskodik a fû, mert a / fény nekisarkantyúzza mennyei tereknek (Vers)

Döbrentei Kornél
Szurokfény

Kormos Istvánnak / Lehet, mozdonykerékre hangszerelt / sors robog felém. / Szôlôkarókkal / fölparcellázott agyamból kikélnek / a rémek, vércsöppekkel labdázgatnak / e lassan megférgesedô tavaszban – / fényességes országutak a borotvák. / Nagy lélegzet hiába fú veszettül, / istenmenekítô mélyeimbôl / dôl a bûz, akár a rügyeket / kamaszodó táj, gyomrából a lila / kankalincsordák. / Epekeserû az ígéret. / Akaratom óriás bimbait, / két öklömet, bár nyelje el a cethal-ég, / Faust, légy a barátom (Vers)

Kühne Katalin
Fénytörés

A csillagos égbolt tükröződik a tengerben, foszló felhők a Hold körül. Szívem nyugodt, csendben örül. Sötétkék rózsák formázzák a Telehold éjszakáját. Szűzanya fátylát borítja, kék köpönyege az inga, mely forog-pörög mellette, nappal felfénylik fölötte, éjjel nyugoszik, eltemet, hajnal kelti az ősöket. Így emlékezhetünk rájuk, ismételgetjük sza... vukat, járjuk a saját utunkat, bízunk az erőnkben, áldjuk őket és tanításukat, nekünk példát, utat mutat. / Feketéből fehér lehet, Ezt reméljük, imádkozunk: (Vers)

Döbrentei Kornél
A csend anatómiája

Összesöprik a vágóhidat fölnyalábolt széllel. / A messzeség döglött csapdái, bakancsok, kiûzettek az ádáz alkonyatba sorstalan – / reggelre nem hoz beléjük primôr bokákat / a Mikulás, / a bendôjükben elemésztett / lábak brutális szaga ezer mennynek-csírázó / fonál: földhöz férceli az éteri orrot. / Összesöprik a vágóhidat fölnyalábolt széllel. / Nadrágok baljós alagútjaiban expresszként / robog a combok hiánya, napvilágra ki / sose ér, / a nadrágok furulyaszárain kiszippantják / a fényt behemót mesterek, (Vers)

Kühne Katalin
Tűz sárgás aranya

A körülöttünk lévő természet mindig megújul. Minden lény átadja magát a változásnak, hiszen világunkban pillanatok alatt új és új élet születik. Azt remélem, hogy az emberek fogjanak össze, a szeretet jegyében a nemzetek is alakuljanak át, így fennmaradhatunk. Ha Isten szavára nem hallgatunk, pusztává lesz Földünk, tűnik Napunk. Mi vagyunk ezért a felelősek, rajtunk múlik, lesz-e új, vagy mindennek vége. Az ajándékul kapott életet adjuk tovább gyermekeinknek, óvjuk az értékeket. (Vers)

Szabó Anikó
Fehér akác

Ablakunk előtt büszke akácfa díszeleg, / ragyogó nap süti leveleit, és a szél is selymesen lengedez. / Sokszor mesélt róla nagyapám, s apám, / mennyi csapás érte őt az idők hosszú során. / Az ég bár sokszor beborult, és szorító fagy lepte el az egészét, / benne rejlő ezer éves erő éltette a gyökerét. / Csavarhatta erős szél zöldellő koronáját, / moshatta hömpölygő ár nehéz, kérges talpát. / Hiába jött szárazság, hiába tépte azt vihar, / mit erős ke... zek műveltek, az újra és újra kihajt. / Ha végignézel e tájon, (Vers)

Döbrentei Kornél
Emlékképek az ő gyermekkorából

Mintha zenitre törô nap robogott volna rajta át, / úgy égett arcába az ács kezenyoma hatalmasan. / A mindenségbe csalinak belógatott álom-iszákot / akarta horpadtra döfölni, elcsente a gerendanyûvô / szekercét, amelyben a kereszt ábrándja már benne élt, / és kivágta lándzsának a langaléta fügehajtást, / amin át az elgyötört föld zihált asztmásan / föl az égre, míg sugallaterejû méhébôl kihordta / üdetüdejû dinnyék sorát, hogy a remény zamattól / degesz, konok bolygóiként kerengjenek az aszály (Vers)

Csata Ernő
A géniusz magánya

1881. március 25-én született Bartók Béla. A Felső-Torontál című helyi lap már február 22-én hírül adta a tehetséges zeneművész érkezését. Március 22-én újabb beharangozó foglalkozik a Felső-Torontálban a közelgő Bartók-hangversennyel. „Megemlékeztünk már mi is Bartók Béláról, városunk nagy szülöttéről – írja a lap – akkor, midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a legnagyobb mértékben lekötötte remek játékával (Vers)

Döbrentei Kornél
Karácsony, 1956

1. A Fiú / Még fel-felugatnak a gépfegyverek, / hangjuktól az álom burka megreped, / kint, ha zörg a szélzilálta pléheresz, / jól tudom már, nem angyalszárny neszez, / surrog halálvemhû ólombogyó-raj, / és torokgyíkos gyermeki torokkal, / a hajnal sebnedvétôl nyákos gallyak / között hörögve gyászolnak a varjak, / s én riadt anyámat aggódva kérdem: / eltalálták a Kisjézust az égben? / (Talányos válaszát: „már igen s még nem”, / harminchárom évig tart, míg megértem.) / S a kívánság-levél, amit az este / az ablakba (Vers)

Döbrentei Kornél
Szomjúság

Géza fejedelemnek / Leiszom nyakamról a fejemet, / Ázsiából, hahó! Gyécse kagán, / porhüvelyedbôl hová visz a ló? / Hordóban savanyítnák fejemet. / Csatákat harmonikázó mezôkön / a zátonyra futott csodaszarvas / egy halom szörnyethalt bicikli. / Belémrejtett sírodon, Gyécse, / a köszörûs tûzokádó vadrózsabokor, / a kereket, mérföldek malmát, föléli. / Színén üli meg a tigrist az ôsz. / Az üvöltés napraforgó-kottákban / elaranylik a tájon, pergetik / a dobokat a szívünk helyén, / a rácsok hímpora elszáll (Vers)

Kühne Katalin
Áldott népem

Közeleg Nagyboldogasszony napja, hozzá imádkozom oltalmáért, adjon hitet, reményt, élhető életet, ölelje magához népemet. Ne engedje, hogy rombolhassanak gonosz szellemek, ártó, kígyólelkű emberek. Adjon erőt sz elesetteknek, nyomor, betegség, fegyverek ne pusztítsák áldott népemet. Maradjon Hunor-Magor népe, ne vesszen el népek tengerébe, magyarnak ne szakadjon magva. Itt élhessenek velünk, szülőt támogassanak, de mi is mellettük le... szünk, míg dolgozni tud kezünk. (Vers)

Döbrentei Kornél
Az utazás

Elindul a sírás, a leghosszabb tehervonat. / Piac iszákjában gebe mezô baktat, / nógatva ekéktôl. / A szél abrakostarisznyájában / bátyáink csörögnek. / Lábszárukon át az üvegfúvók / micsoda égboltot kínlódnak körénk! / Hátukat megolvasztja tükörré / a jezsuita nyár. / Rajta egy nemzet korcsolyázik. / Az idô rongybaba a Teremtô / dajkaölében, / fûrészpor szemerkél a kosárba. / Zsíroskenyérszekerünkön döcög / a meghitt Idegen, / fején a nagyharang, mély kalap. / Négy paradicsomkeréken fölkocsikázunk (Vers)

Kühne Katalin
Légy te ajándék

Felnőtt fiamnak szántam ezt a verset, Istenhez fohászkodtam, amikor sorsdöntő kérdések előtt állt: "Repülhetsz más tájak felett,/ fészket rakhatsz családodnak,/ égig szállhatsz értelmeddel,/ fölénk nőttél, jóra oktatsz.// Alakítod sorsodat,/ felnevelhetsz utódokat./ Ősök szava, gyökered,/ visszahív szülőfölded.// Útjaidon kísérjen/ sugárnyalábok fénye,/ legyen veled az Isten,/ szóljon ajkadról ige.//...Reményt adj, szeretetet,/ valósítsd meg önmagad!/ Te légy ajándék annak,/ ki veled él, melletted!/ (Vers)

Döbrentei Kornél
Tükörben

MeJaj, az hogyan lehet, / tükör mélyébe vad / csigalépcsô vezet: / grádicsos fájdalom –, / fokonként elapad: / az idôt elhagyom, / folyama fekete, / hûs-ezüst gömbtorony / a tükör közepe, / lépdelek, fogy a kín, / mögöttem sárteke / ôrjöng a tengelyin, / bennem a lélek a kóc, én vagyok Harlekin: / öndublôrös bohóc, / majd órjás szenesló, / kin fénybôl a pokróc, / és télbe párálló / hatalmas testébôl / a kozmoszt átjáró / vastag szénaszag dôl, / s vagyok sólyommadár, / ki a szférákba tör, / Isten karjára száll (Vers)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap