Vers

Döbrentei Kornél
Erdő, álomi tájban

A fák kérge alatt Valaki munkadalt dudorász. / Az ember magát bezárja, majd döngeti. / A vadászkürtök már befelé szólnak, / aztán iramodó kopók körme-kopogása / a vágtába-riadt szív iránt, és idillé / kéredzkedik az iszonyat: arkangyali karddal / lékelik koponyánk, rajta éhkoppon maradt / balkáni nagy fakopáncs döbbenten tarkáll. / Mélyértelmû zöldben tobzódik az erdô: / százezer lábon tolongó lélek, setéttömör / erôddé testesült Ige, falán az arcod / dereng elérhetetlen, mint magzatkoromban / az anyám képe (Vers)

Csata Ernő
Nagyságos fejedelem

1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenc, olyan történelmi személy, aki a magyarok nemzeti hőse és mai napig is szívesen emlékeznek rá. Rákoczi és szabadságharca a népzenére is nagy hatást gyakorolt, ebből az időből számos kuruc nótát gyűjtöttek össze. Ilyen például a Rákóczi kesergője, a Rákóczi-nóta és a Hahj! Rákóczi! Bercsényi! A szlovákok körében megítélése az utóbbi időben részben negatív irányba fordult. Ennek egyik mozzanata az (Vers)

Döbrentei Kornél
Oldott vers a magányról

Mint vérrög a szívben, oly gyilkos tökéllyel / befejezett a magányod, a hányinger / úgy terrorizál, úgy kísért meg, akár a / megmaradást a piramis: émelyítô / homállyal balzsamozzák be hûlt helyed, / nélküled történnek meg az évszakok is – / de maradék félszárnyával beborít egy / angyal: csonkoltan is leálmodtad ide / a hit keserves kékjébôl, hogy felmáglyázd / az istensercegtetô fényt pernye... vágyó / életedbôl, noha kiüt a verejték, / ez a benned pimpósodó halál-lôre, / odakint vékony dongával boroshordul (Vers)

Csata Ernő
A géniusz magánya

1881. március 25-én született Bartók Béla. A Felső-Torontál című helyi lap már február 22-én hírül adta a tehetséges zeneművész érkezését. Március 22-én újabb beharangozó foglalkozik a Felső-Torontálban a közelgő Bartók-hangversennyel. „Megemlékeztünk már mi is Bartók Béláról, városunk nagy szülöttéről – írja a lap – akkor, midőn egy bécsi hangversenye alkalmával a zeneszakértők érdeklődését a legnagyobb mértékben lekötötte remek játékával (Vers)

Döbrentei Kornél
Otthon

Itt a küszöb is egy az ima magasával. / A messzeségnek vízfesték a vére. / Villámok hímporából és anyatejből / fejemben aranyrögöket vajúdott / az idő, s én, beléfeszülve egy csúzli istrángjába, fellődözgettem mind / abrakul a napnak – és csak az árnyék hízik. // Itt a küszöb is egy az ima magasával. / Jácintjogarral uralkodó édesanyám / égtájakat megzendítő akarat: / búzavirágból szülessék meg a végtelen / Mária... (Vers)

Turcsány Péter
Scherzo a Dél diadaláról

(S. Quasimodo születésének 100. évfordulójára / ajánlom a Dél szerelmes lelkeinek)// Orpheusz lehelete,/ Odüsszeusz evezőcsapásai,/ Rilke megérkezése É-Itália partjaira, / Mann halálos búcsúcsókja;// Dél: ez az adakozó lehelet,/ a Föltámasztóé,/ a visszaváró nő fokozhatatlan ölelése,/ a tisztánlátás kábulata,/ hol a levegő és a szellem könyörtelen erejétől/ kap tériszonyt a lélek káprázata,/ a Közönyt szétloccsantó dörrenés visszhangja // Algír partajainál… / Dél – most Te (Vers)

Döbrentei Kornél
Reggeli sörök

Váncsa Istvánnak / Tatata tamm, a két halántékom között / ámokfutó mozdonyok, beethoveni tüdôvel / messzeségre ítélten, tatata tamm, / rombadöntik idebent a salakból ihletett / mozit, / kürtjeikbôl istent szigonyzó / füttyök eresztnek fátylat életemre. / Burjánzik füleimbôl a kegyelmes felleg, / elrágja sárrá a gyermekláncfûvel árnyékomra / kötött komondor, pórázát csak az ôsz / tépheti el. / Akiben az Úr delejzô mágnesét / odahagyta, az magához rántja a jancsiszöges / eget, és fejének roncsait virágzásig (Vers)

Döbrentei Kornél
Árnyékszelidítô

Napláng mélyén lapulsz / párduccá testesült árnyék, / szökkenésed sötét híd, / karmaid rácsok a világra, / köztük elvérzik gerincetört / prédád: a nagyapai sírdomb, / kurrogva zabálod, torkodban, / az üvöltés izzó kürtôfalán, / lecsörömpöl egy üres rohamsisak, felettünk kihûl, nem lüktet / többé az ég, magzatvizébôl a tél / faragott kicsi bálványai, / hópihék sereglenek: selymesen / tenyészô gyász a bundád, lenyúznám, / öltsék föl me... lengetni halálukat / ezer év elesett magyarjai – / mennyharapó szájukban (Vers)

Döbrentei Kornél
Karácsony, 1956

1. A Fiú / Még fel-felugatnak a gépfegyverek, / hangjuktól az álom burka megreped, / kint, ha zörg a szélzilálta pléheresz, / jól tudom már, nem angyalszárny neszez, / surrog halálvemhû ólombogyó-raj, / és torokgyíkos gyermeki torokkal, / a hajnal sebnedvétôl nyákos gallyak / között hörögve gyászolnak a varjak, / s én riadt anyámat aggódva kérdem: / eltalálták a Kisjézust az égben? / (Talányos válaszát: „már igen s még nem”, / harminchárom évig tart, míg megértem.) / S a kívánság-levél, amit az este / az ablakba (Vers)

Döbrentei Kornél
Zrínyi Ilona éjszakája

Rajongásunk kôtornya, te, Te mégis lüktetô / bizonyság, hogy a szenvedés örök jelenidô, / fohászaink túlterhelve erôlködnek hozzád, / nem éteri verejték: nyál, mellyel lábad mossák. / Magyarország Nagyasszonya, Mária, tekints rám, / sorsosodra: derûmázas márványból nincs ruhám, / már nem vértem a szeretet, láncing töri mellem, / kéj ösztökéit, bimbain a Fiút neveltem, / homloka virradatában növekszik az ábránd –, / hajszoltan vetkôzi a gyászt az áldozati láng, / hány messiást tékozolsz még (Vers)

Döbrentei Kornél
Tükörben

MeJaj, az hogyan lehet, / tükör mélyébe vad / csigalépcsô vezet: / grádicsos fájdalom –, / fokonként elapad: / az idôt elhagyom, / folyama fekete, / hûs-ezüst gömbtorony / a tükör közepe, / lépdelek, fogy a kín, / mögöttem sárteke / ôrjöng a tengelyin, / bennem a lélek a kóc, én vagyok Harlekin: / öndublôrös bohóc, / majd órjás szenesló, / kin fénybôl a pokróc, / és télbe párálló / hatalmas testébôl / a kozmoszt átjáró / vastag szénaszag dôl, / s vagyok sólyommadár, / ki a szférákba tör, / Isten karjára száll (Vers)

Döbrentei Kornél
Nagyanyánk utolsó vászna előtt

Ezek nem a gyehennaszenvedélyû, vangoghi / sárgák, a géniusz-sóváran vonítók, akik a / látomás ketrecnyi kozmoszában örök-szabad / fenevadak: örvénylô epedéssel véget nem / érôn zabálják teremtôjüket, hogy el ne / avuljon mindenség-egyberántó pillanata / a csodának, mögötte kavicsokká csomósodott / halállal megtelik a téboly jégvillámos / bádogvályúja, galaxis-mélyi tárgyilagos / szél rengeti, csörgeti, a kisdedekben megmártózott / idô vacogása ez: ütemére sasszézgat / a sorsunk a szerzôdéses vesztôhely körül (Vers)

Csata Ernő
Március 15.

Március idusán / Sándor, amint láttad, / körülötted déltől-estig / nagyon sokan álltak, / szavaltak s koszorúztak / kacagó diákok, / kamaszos fiúk / s székelyruhás lányok, / sorban, sokan-sokan mások. / Előbb a szocik, / később majd a polgik, / magyariknál mostanság / ez vészjóslóan dívik, / a helyzet azért / nem olyan szomorú, / néha lehet derű / nem mindig csak ború. / A Maros mentén / bőven találni még magyart, / aki érzi még s érti / a Talpra magyart. (Vers)

Turcsány Péter
Tűzimádó gyermekkorom

Téli estén leguggolva / varázs-vasam kézbe véve / rács-ajtónkat résre nyitva / néztem Tűz-váram vermébe: // lángos tornyok veres fénye / ahogy épült egymást érve – / hőt lehelő sárkánytorok / tündért léptetett mesémbe, // s mennyi-mennyi tűz-darabont / várt gyermeki parancsra ott, / szívbéli szép város benne / emlékezett Betlehemre! // Tűz-pálcikák egymást űzve / hurkolódtak – cérna tűbe –, / néhol-máshol összerogytak / szőttes-szálból – pa... rázs-rojtnak, // ahogy ültem csöndes estén / mesélt nekem parázs és (Vers)

Jókai Anna
Az Advent

Az Advent / / / Az Adventben nincs hiba. / Sóvárogva várjuk a valódit./ De az Érkezőt nem ismerjük fel; / s helyette dícsérjük, aki lódít. / Az Antikrisztus cifra névjegyét / színes bakelit-tálcán kínálja – / az Égi Küldött a küszöbön ül, / hogy behívják, arra várva. / Jöjj el, jöjj el… ahogy már eljöttél, / megölettél, ki sosem öltél. / Mégse haltál: feltámadtál, / a vég ellen gyógyírt adtál. / A csalónak kívül tágasabb; / bennünk sütött föl már a Nap. / / / Magyar Irodalmi Lap / / / (Vers)

Csata Ernő
Székelyföldem

Az én Székelyföldem független és szabad, területe a szívem határain belül van, ahova csak azok léphetnek be, akik tetteikkel kiérdemelték a megbecsülést és lábnyomaiktól nem sorvad el a táj. Erre a földre – idegenek által bizonyítottan - többezer éves telekkönyvem van, a tatárlaki agyagkorongok révén, amelyeken három rovásjel is igazolja tagadhatatlan személyazonosságunkat és legfőképpen azt, hogy tökéletes írással rendelkeztünk már akkor (Vers)

Csata Ernő
Székely Miatyánk

Az én Székelyföldem független és szabad, területe a szívem határain belül van, ahova csak azok léphetnek be, akik tetteikkel kiérdemelték a megbecsülést és lábnyomaiktól nem sorvad el a táj. Erre a földre – idegenek által bizonyítottan - többezer éves telekkönyvem van, a tatárlaki agyagkorongok révén, amelyeken három rovásjel is igazolja tagadhatatlan személyazonosságunkat és legfőképpen azt, hogy ... / Szilágyi Béla: Székely Miatyánk // Mi Atyánk! Ki a mennyekben vagy! (Vers)

Turcsány Péter
Történelmi ősz Székelyföldön

Orbán Balázs, Tompa László/ s a ma élők lelki üdvéért// Az ember, mint a földi párák/ összegyűlt hada,/ felhővé burkolva száll,/ már nem önmga.// Vonzza őt az időtlen múlt/ szellem serege,/ de terheit nincsen sehol/ hely - letennie.// Kifakad olykor, villámlik,/ körlángja pusztít,/ táncba hívja egíy-egy vidék/ szellem-seregeit.// Máskor csöndes bánatában/ könnycseppje pereg,/ s lelkek rezonanciája/ véle együtt lebeg.// Ó, a nap sütése (Vers)

Szerkesztő A
Zas Lóránt: Maradnak

Maradnak // (Társaimnak a végeken) // Maradnak ott, ahol kikelnek / a magok, ahol temetőik / is kertek. Maradnak írásnak, / tettnek. Maradnak akkor is, ha / űznek, ha házaikra csóvát / vetnek tűznek, ha gúnyolódnak, / ütnek. Maradnak virágnak és / fának, ahol a kopjafáik / és keresztjeik állnak, ahol / bölcső ringat új nemzedéket. / Nem mennek el majd. MARADNAK ott: / kacagnak, énekelnek. ÉLNEK. // Kalifornia, 2008. február 9. // Forrás: (Vers)

Szerkesztő B
Zas Lóránt: A felkelő Nap

(Rolandnak) // A felkelő Nap sem határos/ bolygóinktól túli világgal. / Hogy vízeséses vagy kalászos? / Találgatjuk. Van, aki számmal / bizonyítja, hogy lehetetlen / feltételezni is, hogy ember / lakna az ismeretlen tájon. / Esténként kinézek ablakomból: / a megszokott űr-járgányt látom, / és tudom, hogy messze, távol / valami feldereng. Az óceánom. / Nem ittam, enni is csak gyéren. / A megrémítő halál a télen / mást (Vers)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap