|
Nem az a kényszer, ha a pisztoly csövét/ homlokodhoz nyomják: az csak erőszak. / Kényszer az, ha rossznak vélt szokásaid/ leküzdendő, újakat veszel fel, körmöd/ szakadtáig ragaszkodsz hozzájuk, s azon/ túl, közben a régiek is elősompolyognak,/ hogy televényük befonja egész napod.// Kényszer az, ha barátod lakodalmán/ befekszel a hűtős kocsi alá, órákon át/ moccanni sem mersz, mert nem tartod/ magad méltónak arra, hogy kockáztasd/
a világrendet (Vers)
|
Én úgy képzelem el,/
hogy a halál egy óriási nász,/
legszentebb, legemberibb ölelés./
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő./
Nem rém: rémeket elűző./
Több mint a Szépség/.
több mint a Szerelem,/
a Jóságnál is több:/
Kegyelem./
Én úgy képzelem el,/
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás/
és akkorára nő a fájdalom,/
hogy nem bírom tovább:/
hozzám lép egy fehér ismerős,/
szép csendesen lecsókolja a számat,/
lefogja ezt a vergődő szívet,/
és ennyit szól csak elnémuljatok./
Erre... (Vers)
|
|
Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz/ Súrlódjék az írás Móricz Zsigmond úrhoz./ Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte, / De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. / Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, / Adják át Móricznak ezt az én levelem / A könnyes, áldott hang, aki általadja / Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja. // Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond, / Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond. / Ezért is jövök (Vers)
|
Ady-parafázis a Fájdalomról /// „Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?” / S ujjaimat kell imádsághoz törnöm? / 2011. augusztus 22. Szombathely /// Élet- és billentyűritmus „Szívbillentyűritmus” // Mirtse Zsuzsa //// Olyan ez, mint Liszt zongorajátéka, / csak élő emberek adják az életjeleket / hangok leütése nyomán! /// Ady-parafázis a Fájdalomról /// Magyar Irodalmi Lap (Vers)
|
|
Az én magyarságom / / / Az én magyarságom / Mindennél keserűbb, / Mindennél igazabb. / / Az én magyarságom / Véres és fekete, / Véres és szomorú. / / Az én magyarságom / Büszke felleg-orom, / Büszke, nagy sirató. / / Az én magyarságom: / Nincs ilyen átkozott, / Nincs ilyen igazi. / / / / Magyar Irodalmi Lap (Vers)
|
Az élet a zsibárusok világa, / Egy hangos vásár, melynek vége nincs. / Nincs semmi tán, melynek ne volna ára, / Megvehető akármi ritka kincs. / Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak / Kufár lélekkel hasznot, üzletet; / Itt alkusznak, amott már áll a vásár, / A jelszó mindig: eladok, veszek!... / / Raktárra hordják mindenik portékát, / Eladó minden, hogyha van vevő: / Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság, / Rajongás, hit, eszmény és szerető. / Aki bolond, holmiját olcsón adja, / Az... (Vers)
|
|
Nem élek én tovább, / Csupán addig élek, / Amíg a szivemből / Felfakad az ének; / Amíg a lelkemet / Sírhatom a dalba, / Amíg lángra gerjeszt / Ihletés hatalma; / Amíg titkos órán / reám száll a bánat, / Feketén, komoran, / Mintha a világnak / Végzetszerű átkát / Csakis én érezném, / Tépődve annyi bús, / Megfejtetlen eszmén. // Nem élek én tovább, / Csupán addig élek, / Míg vérező szívvel / Ezernyi kétség közt / Még mindig remélek (Vers)
|
…A lelkek temetője // Ez a föld, melyről gesztáink / dicső históriákat mesélnek, / a lelkek temetője ma is, / hol bús édesanyák mára, / hatmillió magzatot / boldogan elvetéltek. // Ez a föld, mely vérben ázott / a szabadság szent zászlaja alatt, / a megölt lelkek sikolyától / hangos ma, és megátkozott / magvának eljövendő / termése is por maradt. // Ez a föld, melyen azok a /
boldogok ma is, akik nem élnek, / pityókaföld, mely felett mérges / bogyók teremnek s szapora (Vers)
|
|
Wass Albert életművének egyik meghatározó vonása az üzenetorientáltság. Ez témám, a Rézkígyó című regény kapcsán azért lényeges, mert az üzenetorientáltság éppen a mítoszok és mesék nyelvezetének a jellemzője. A Rézkígyó pedig mítoszregényként is olvasható, mely egyfelől kapcsolódik a Thomas Mann-i szövegtípushoz, hiszen első részében a mű egy már meglévő mítoszt beszél el újra, igényt tartva a hiteles elbeszélő szerepére; másfelől pedig ezt a történetet folytatva saját maga teremt új mítoszt. (Vers)
|
Elvesztünk mindent. Szülőket, szerelmeket, barátokat, mestereket. Bereményi Géza is vesztett nagyot. De Ő ismerte Cseh Tamást, én csupán (?) szerettem. Szeretem azóta is. Nincs nap, hogy ne hallgatnám. A szívemhez nőtt. Velük halok meg naponta, vagy velük virrasztom át az éjszakákat, pityeregve. A magány kiélesíti az ember érzeményeit. Elvették a szülői házam, többször az életemre törtek, "és megis itt vagyok!" "Születttem Magyarországon...", Tatán! Halok ekkor és ekkor... Ki sír majd utánam? Fiam tán? (Vers)
|
|
Épp augusztus 7-én, egyik alkotótársam menyegzőjének napján, a Károlyi-kastélyban (Petőfi Múzeum) tartották, halt meg Tamás s Édesanyám születésnapján temették, s 1941-ben, egy évvel születése napján ezen a napon indult a Magyar Csillag folyóirat, a Nyugat jogutódja. Én egy sötétzárka-albérletben szorongtam, Jannisz Ritszossz se különbül, s szólt a mobilom, fiam anyja (feleségnek nem mondható! - kipaterolt a cigány pereputtyával a szülői házból). Néztem a riportfilmet. Azóta sokszor. Ilyenek az augusztus 27-éim. (Vers)
|
Pályakezdése irodalmunk egynémely valódi klasszikusát idézi. A poétai indulás nemzeti költészetünk olyan óriásáét, mint Ady Endre. Közelebb jőve az időben: olyan nagyságát, mint Nagy László. Még közelebb: mint Kányádi Sándor és mint Csoóri Sándor. Mi a közös bennük? Hogy valamennyien megtagadták első két kötetüket. Túlléptek rajtuk. Vagy úgy, mint Ady: az Új versek címmel jelezve, hogy régi avult, kihullt a mából, ami előttük volt. Vagy mint a másik (Vers)
|
|
Cirkuszról álmodtam az éjszaka./
Emberek, az álom szörnyű volt!/
Még le sem ment a nap egészen/
s már följött véresen a hold!/
Indulót kürtölt frakkosan a Halál!/
Körben a világ valamennyi népe/
megtöltötte a páholysorokat/
s minden szem az arénát nézte./
Ott gyilkolták egymást a magyarok,/
Torz jelmezekben részegen!/
Szemükben láz, kezükben kés/
s csorgott a vér a késeken…!/
Mindenki küzdött ott mindenki ... (Vers)
|
Egy ország van a lelkünk mélyén,/
más országokkal nem határos./
Úgy épült fel a szívünk vérén/
sok könny-falu, sok bánat-város.//
Egy ország van a lelkünk mélyén,/
úgy építgetjük napról-napra./
Csalódás-házak gond-falakból,/
keserűség a tető rajta.//
Véren vett ország ez az ország,/
önnön vérünket adjuk érte,/
s addig fog bennünk egyre nőni,/
amíg telik még könnyre, vérre.//
Amíg, hogy fa égig ne nőjjön:/
alkony vigyáz a napsugárra./
Míg min... (Vers)
|
|
Kele Jánosnak, a testvér szomorú szeretetével // Úgy jár itt az emberek között, / mint ki messzi nagy hegyekről jött. / s túl emberen és sorsokon felül / egy fenséges titokban elmerül.//
Arcán a mindenttudók mosolyával / bölcs-szelíden néz szembe a világgal. / Hányszor gondolta már, hogy megtalálta! / De beleveszett újra a homályba,/ Keresztül lát álarcon, jelmezen. / Előtte minden ember meztelen. // és nem maradt más, csak a vak zavar, / az örvény, amely... (Vers)
|
Eminescu, Mihai: Mi a szerelem? - Ce e amorul? // (Csata Ernő fordítása) // Mi a szerelem? Alkalmak / Sora, hosszú fájdalomra, / És nincs oly könnyáradat, / Amitől csillapodna. // A nő bájos mozdulatával / Annyira leköti lelkedet, / Hogy egész életedben / El nem felejtheted. // Még a küszöbön is megvár, / Árnyékos zugokban, / Hol kedves kedvesére vár, / Mint szíved óhajában: // Ég és föld eltűnnek / És szívedbe szúrnak, / A világ egy szón csünghet, / Amit alig súgnak. // ... (Vers)
|
|
Örökség - Wass Albert emléke/ / Egy vonítás, mely zengett / Erdély fölött, / a magányos farkasé, / de hangja szétörött; / / hallgatás és némaság / vermébe vettetett, / de himnuszként csendül föl, / ébresztve nemzetet. / / Albi, Mezőség gyermeke, / ajkán a lélek mnagyar, / s hogy felnőtt, szívén a szó: / gyász és diadal. / / Jaj, mesze elszakadtál, / de irtva – gyökered / itt maradt, s emléked / itt szökik föl védve tiéidet! // Magyar (Vers)
|
Ember jött le a Hegyről, / Bukó szél sodorta égígérő fák közül, / Kesernyés, boksaillattal telt levegőben, / Bogáncs és mácsonya között / Keresvén, az örökké nyíló virágot, / S talált, békétlenséget, panaszt, / Hontalanok szomorúságát. / Vad sziklák között / Csendes furulyaszó, / Szárnyával tájat simító madár, / Forráshoz inni járó Csodafiú-szarvas, / Kerekre koptatott kavicsú, / Magyarul muzsikáló patak, / Körtáncot járó lep... (Vers)
|
|
*A Dodeszukaden (japánul: どですかでん) Kuroszava Akira 1970-ben készült filmdrámája, mely epizódokat mutat be egy tokiói nyomortelep lakóinak életéből, akik között fogyatékosok, iszákosok és gyermekek is vannak. Címe egy hangutánzó szó: onnan származik, hogy az egyik szereplő, a fiatal Rokucsan állandóan egy képzeletbeli, síneken döcögő villamossal közlekedik, miközben ezt a szót ismételgeti. A filmet 1971-ben jelölték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra. (Vers)
|
Olasz Ferencnek / Nyûve kôbe, fatömbbe mélyszántás-erejûn, / kikalapálva pléhbôl – képmásotoktól / boldoggá avatva a bádog! –, a szelíd / jelenlét dacával idôztök az Isten szabad / ege alatt, emelkedetten, mint akiket nem nyûgöz / nehézségi erô, mégis súlyosabban, mint / liturgiás Igehirdetés. Tomboljon bár / korpuszotokon a Nemere, a Bóra, a lecsapó / balatonfelvidéki fônszél és mennybôl / a madárgané vagy a zápor, kikezd... hetetlenebbek /
vagytok odakint, mint a szívünkben idebent! / Stigmáitok nem (Vers)
|
