Vers

Vasi Ferenc Zoltán
Születés és halál keresztjén

Épp augusztus 7-én, egyik alkotótársam menyegzőjének napján, a Károlyi-kastélyban (Petőfi Múzeum) tartották, halt meg Tamás s Édesanyám születésnapján temették, s 1941-ben, egy évvel születése napján ezen a napon indult a Magyar Csillag folyóirat, a Nyugat jogutódja. Én egy sötétzárka-albérletben szorongtam, Jannisz Ritszossz se különbül, s szólt a mobilom, fiam anyja (feleségnek nem mondható! - kipaterolt a cigány pereputtyával a szülői házból). Néztem a riportfilmet. Azóta sokszor. Ilyenek az augusztus 27-éim. (Vers)

Szerkesztő B
Babits Mihály: Karácsonyi lábadozás

Komisz, kemény idő. Még a vér is megfagy / állatban, emberben. / Öregek mondják, hogy / ritkán láttak ily nagy / telet decemberben. / A hó szőnyegébe puhán süpped a láb, / mintha dunyhán menne. / Hejh, ha a hó cukor volna, ez a világ / milyen édes lenne!… // A kis nyugtalan nő, ki a friss hegypályát / futja hótalpakon, / akármennyit zuhan, puha / combocskáját / nem üti meg nagyon. / És az állástalan szegény ember, aki / nem mer még meghalni, / örül hogy reggeltől (Vers)

Szerkesztő B
Babits Mihály - A szökevény szerelem

Annyi év, annyi év: / a szerelem tart-e még? // Azt hiszem, kedvesem, / ez már rég nem szerelem. / A szerelem meggyujtott, / meggyujtott és elfutott, / itthagyott, / itthagyott. / / Mintha két szép fa ég / puszta környék közepén / és a lángjuk összecsap, / s most a két fa egy fa csak: / pirosak, / pirosak. / / Nem is két fa, két olajkut / és a lángjuk összecsap - mélyek, el nem alszanak. / A szerelem messze van már / és kacag, / és kacag. (Vers)

Szerkesztő A
Babits Mihály - Délszaki emlékek

Olyan meztelen volt az ég / fényes köldökével, a nappal; / akár egy szemérmetlen őrült, / ugy ünnepelte önmagát. / / A kába tó fehéren izzott / s ugy hullt rá a fekete hegy / bozontosan; kacagtak véres / foggal a gránátalmafák. / / Guruló, tüskés gesztenyék / csiklandozták a buja föld / néger husát; a fény sötétkék / nyelvei nyalták a tarajt, / hol az erdőtüzek kiégett / tarlói ujravörösödtek, / mint napvaditó lobogók / s most (Vers)

Turcsány Péter
Ezerkilencszázkilencvenkilenc, te napkelte!

Emelve a tét! / Új esztendő! / Illyési magassággal mérettetik. // Most a mén, a visszatekintő, / hazaértében fölnyerít. // Mit hoz a telt szekér? / Van-e még csűr és van-e még lélek, / mibe a rakott fuvar belefér? // Szavak – kishitűen sekélyek? / vagy a mélybe bátran hatolók? / Kutatván rokont, társat ott is, / hol kolduson segít csak kódis. // Csilláros teremben tart-e szünetet a mámor, / ha balsors sodorta családokkal számol? // Bíztat-e szem, összeért váll és kéz / egymásra és céljainkra nézvést? // A (Vers)

Turcsány Péter
Rilke és Prága

Hullámzik, hullámzik, / látod, a Moldva, / partjaira vén városodat / pakolta, // hogy fenekedik / felém / vihara szárnya, // délről tör rám szelek / suhogása, // hány falvacskád / sikolya rázza // ablakaidat, / büszke Prága! // Hány patak és hány / szikla // szeleidet − mi / felém fúj − / aprítja, // hány malomlapát, / hány leány csókja // fonja körém ezt a vihart, / fonja, // fölkapva és mégis / marasztalva / lelked teszed ki / megtartó asztalra. // Észak Rómája! (Vers)

Szerkesztő B
Jókai: Petőfi-keresők

Elhallgata régen a lanton a húr;/ Megfogta a rozsda a kardot;/ Nem zeng sem a dal, sem a véres aczél;/ Sziv elfeledé, elhordta a szél:/ Álom vala az csak, reggelig tartott./ Fű tudja: miért zöldebb a mezőn/ Egy folton, a melyre a vér hullt?/ A hagyomány tudakozza Homérrul/ Azt, hol született, s ahol elholt./ Oh halva bizonynyal a dalnok.// Itt látta az egyik a földre leesni;/ Ott szólt vele más a csatában;/ Sirjához az útfelen búcsura járnak;/ Másutt még visszake... (Vers)

Szerkesztő B
Móra Ferenc: Mártonka levele

Aranyos nagyapó, / ákom-bákom-mákom, / szíveden kopogtat / kis unokád, Márton. // Szíveden kopogtat / gyönge kis ujjával, / könnyeket pergető / nehéz bánatával. / Mit ér, amit küldtél, / a szép csengős szánkó? / Az egész határban / régen nincsen már hó. // Aranyos nagyapó, / ákom-bákom-mákom, / tudod-e, mire kér / kis unokád, Márton? / Gyere el mihozzánk, / légy te a Télapó: / fehér szakálladból / hátha hull majd a hó. // Hátha hull belőle erdőre, mezőre, / hátha a tavasz (Vers)

Döbrentei Kornél
Két emlék

Játszótér // Beszakadt horpaszú kulacsok lihegnek / a messzeség fekete istrángja közt. / Féltérden az idegen katonák, / a hajnal árterében rohadók, hasukban / erjed az ábránd, hogy a rózsák / tavaszi detonációjában meglelik / a kegyelem egyetlen pillanatát. / A bor torkolattüzében kihunyt / a katonák röpte, virradatból / magukra szült zubbonyaik elhervadnak, szívünkig növesztik puskacsô-ujjaik. / Csizmájukból elszabadul a vérengzés szaga. / Eleven létesítmények a katonák, / elrettenô tájban, és játszanak (Vers)

Döbrentei Kornél
Barokk mise

Arccal az ôszirózsákra zuhanok, a földet harapdálva / várom, hogy az illatok megöljenek. Hétévesen látom magam: / a kényszernek engedelmeskedve földet eszem és rózsaszín / gilisztákat. A másvilágról ábrándozva elalélok / a fôfájdító virágporban. Öntudatlanul átadom elrabolt testemet / a bûn gyönyörteljes kipárolgásának, hogy elpusztítson. / A kifosztott szentségtartók sírnak. Fölmerül / gyönyörû mívû elefántcsont arcod és kigyúlnak a tömör / arany gyertyatartók szemeidben, s hajlonganak a ministránsok (Vers)

Döbrentei Kornél
Kérelem, csata előtt

Bús János tüzér alezredes úrnak /A hegy irdatlan, nagytürelmû lejtôivel, / a magasságot kövenként cipeli fel, / megszédülök látva, lent mi maradt még ott: / az aláhullással megkísértô szakadékot, / a hasíték nôsténytágulat, meredek, / alján a zuhanás ereszt-e még vastag gyökeret? / És megtörténik, mit kerülni akart Az eltévedt lovas, / mögötte ügetek bízón és vakon, lovászfiú, istállószagtól avas, / hirtelen barna bazalttömbként telik be a katlan, / kétlábra nagy... mérgû medve ágaskodik mítikus alakban / csontig (Vers)

Szerkesztő B
Juhász Gyula: Szabadka

„Fáj a földnek és fáj a napnak/ s a mindenségnek fáj dalom,/ de aki nem volt még magyar,/ nem tudja, mi a fájdalom!”// Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar irodalomból. -Juhász Gyula: Szabadka (Vers)

Szerkesztő D
Körmendi Lajos: Barbaricum 7/8

Dunából, Visztulából font varkocs / lobog a hátadon. // Válladon a Körösök szélfútta fürtje. // Csókodban izzanak / és elvéreznek / a csalánok. // Cézár-idő patanyoma a szemed alatt. // Falvak tetvei bőrödön. // Tanyák serkéi. // Baltás fagyok ólálkodnak a kertek alján. // Nekem nem kell / a káinmundér! // Vezetnek tenyered életvonalai: // utak, vasutak, / vezetnek ékköveidhez. // Igazgyöngytallinn. Gyémántprága. // - Égtájak Hajnalok tűzvészei (Vers)

Rozványi Dávid
Halálerdő – Recsk

...jött kor, / mikor már erdőként termett a gyilkosság, / több ezer férfit / gépfegyver és / szögesdrót / gyűlölködő ÁVÓ-s / az élők földjéből kivág, / ítélet nélkül, / önkény törvényéből / rothadó halálra szán. // Recsk: a halál és a diktatúra jelképe. Nem a számok, nem a statisztikák, hanem a halál tette azzá. Nem elég a történelemkönyveket olvasni, nem elég meghallgatni a visszaemlékezéseket: el kell menni és meg kell érezni azt az erdőt. // Régen az erdőben, / nagy hegyek völgyében / a vándorra halál leset (Vers)

Csata Ernő
Magányos cédrus

Egy pszichológusi elemzés szerint a Magányos cédrus tükrözi Csontváry igazi lelkiállapotát, a nagyságvágyat és a szörnyű magány iszonyatát, az ellentétpárja a Zarándoklás a cédrusokhoz pedig, hogy milyen szeretett volna lenni a festő: fenséges, társas, kiegyensúlyozott és ünnepelt. A tengerszínt fölött 1800 méterre magasodó hegyen nőtt facsoda a festményen életfává növekedett és egyúttal a győztes, haragvó festő jelképévé is. Ezért olyan a cédrus, mintha lélek lakoznék benne. (Vers)

Szerkesztő B
Sajó Sándor: Trianoni dal

„Fáj a földnek és fáj a napnak/ s a mindenségnek fáj dalom,/ de aki nem volt még magyar,/ nem tudja, mi a fájdalom!”// Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar iro... dalomból. (Vers)

Csirke Rozália
Elhagyva

nélküled nem vagyok az,/aki voltam,/veled együtt mindent/midobtam,/a kristályt a vöröset /és a kéket,/nincs mi megszinezné/újra a szépet../szétfolyt a türkisz,/elnyelte a szürke,/alszik a vászon/és már fel sem ébred,/elvitted magaddal/minden színem/úgy a pirosat, mint a kéket,/barnám/sincs/most már,/mind megőszűlt,/s néha azt hiszem,/mindenki megőrűlt../elvittél mindent/és én csak néztem,/némán, szótalan,/hófehérre égve... (Vers)

Szerkesztő A
Sajó Sándor: Fegyverre!

„Fáj a földnek és fáj a napnak/ s a mindenségnek fáj dalom,/ de aki nem volt még magyar,/ nem tudja, mi a fájdalom!”// Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar irodalomból. //Magyarország katonái, / Tudtok-e még talpra állni? /Tudnotok kell: űz az átok, / Tudnotok kell (Vers)

Szerkesztő B
Sajó Sándor: E rab Föld mind az én hazám

„Fáj a földnek és fáj a napnak/ s a mindenségnek fáj dalom,/ de aki nem volt még magyar,/ nem tudja, mi a fájdalom!”// Ahogy Dsida Jenő is megírta a Psalmus Hungaricus című versében, igen is létezik magyar fájdalom. Ez minden magyar embernek a fájdalma, nem kell nekünk idegeneké. Trianon az igazságtalanság, a kegyetlenség szimbóluma is egyben. Összeállításunkban e fájdalom hangjait jelenítjük meg a magyar iro... dalomból. (Vers)

Szerkesztő B
Ady Endre: Levél-féle Móricz Zsigmondhoz

Rózsafa-vonóként nagy zöngésű húrhoz/ Súrlódjék az írás Móricz Zsigmond úrhoz./ Szóban hozta vón' el a beteg, ki küldte, / De sok Élet-lázban magát tönkre-hülte. / Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem, / Adják át Móricznak ezt az én levelem / A könnyes, áldott hang, aki általadja / Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja. // Szerelmetes barát, zömök Móricz Zsigmond, / Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond. / Ezért is jövök ost hozzád kényes verssel: (Vers)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap