|
MONDD, MIT ÉRLEL.../...parafrázis József Attila verséhez - humor//Mondd, mit érlel annak a sorsa,/kinek nem kell már kapanyél;/kinek a bajszán kávézacca,/s hűvös irodában henyél;/ ültethet krumplit harmadába,/van ma szabad föld végtelen,/s tudásért nem hull haja szála,/
nem veti szét az értelem?/Mondd, mit érlel annak a sorsa,/akinek a közpark terem;/lompos tyúkja nem kárál torsra/s gondja csak az ülésterem;/s igája nem zörög, sem ök... re/nem bőg elnyújtva - nincs neki -/mélyen lapul a csúszópénze,/miből (Vers)
|
Lemhényi Gábor Áron (Bereck, 1814. november 27. – Uzon és Kökös között, 1849. július 2.) székely kisbirtokos, asztalosmester, magyar nemzeti hős, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntője és tüzértisztje. A magyar szabadságharc erdélyi küzdelmeinek aktív részeseként vagyonát pénzzé tette, hogy támogassa a szabadságharcot, és a honvédsereg számára ágyúkat öntsön. A hazát védve a csatamezőn vesztette életét, amikor az Uzon és Kökös közötti kökösi ütközetben az orosz tüzérség ágyúgolyója eltalálta. (Vers)
|
|
Zúdultak ránk az éjszakából / köpte őket sötétség méhe / Az volt a legfeketébb hajnal / Az volt a szörnyek születése / Amikor tájainkra törtek / és Budapestre ötven éve / Fölverték álmából a várost / szent suhancok álltak eléjük / Az volt a szauruszok éje! / Amikor kormos páncél szörnyek / gyilkolva álmainkra törtek / vérben füstben és halállal / csordákban miránk özönöltek / Nyomukban romok és halottak / nyomukban rettegések kínja / Jöttek jövőnket eltiporni / birodalom o... kádta dobta / őket drága kisfiúkra (Vers)
|
Nicolae Labiş // Az idő földrajza//Geografia timpului // (Fordította Csata Ernő) // 1. A tenyerek // Igen, a tenyerem év végére kérges lett./Rajta, tartós keményedések nőttek. / A fém, ami kínozta még az elején / Megkeményítette, beleolvadt a bőrbe. // Ezért miatta jobban kell figyelnem, / Túl legyek érthető, friss gondokon. / Kérelme egyre jobban eltökélt, / Ha segíti néha gondterhelt homlokom. // Mégis észreveszem, nagy későre, / Hogy köröttem a világot nem értem, / Hogy mindenben nagy igazság van (Vers)
|
|
KÖTELEZŐ OLVASMÁNY! // …akik leseperték, besöpörték / akik átvertek, megvertek / akik szónokoltak, elnémítottak / akik ránk nevettek, kiröhögtek // kuss, burzsuj / huj, proletár / isten, haza / soha már! / Nem lesz többé senki szegény / ököllel üt aki legény / népautó, éji csengő / törpe legyen aki felnő / a három színből csak a piros fehér és zöld sunyin tilos. Októberi arany napok /szabadság vagy gyáva rabok / „ez a kérdés, válasszatok” / a rádióban Sors-szimfónia (Vers)
|
(Kárpát-medence egymáshoz rendelt népeihez)
Magyarrá, szlávvá, szásszá, románná/
Dübörögtek görgeteg-súlyú sorsok,/
Szétszóródva is egymást lapítjuk,/
Hogy a szertetekintő beleborzong.//
Szász freskókon mennyi elevenség,/
Oláh bányászokkal szürcsög a cujka,/
Tóth szorgalom és ruszin nóták/
Lankáin a magyar dac mintha lapulna.//
Szégyellünk élni, szűrjük álmainkat,/
Szédülünk ránk vert sár rágalmaitól,/
Földjét tagadja, magyarnak az kit szült,/
S itt ki teng-leng, múltról az feledve szól... (Vers)
|
|
A Siklósi vár, amit gyermekkorunkban a Tenkes kapitánya szerettetett meg egy országgal, s tett a kurucos szabadságvágy jelképéve. De Siklós vára ennél sokkal több: történelmünk minden korszaka nyomot hagyott rajta, mint ősi tengerek üledéke, csak kutatni kell...
Mert vannak várak, amiket lerombolták, így temettették el a múltját, vannak várak, amiket átépítettek, új uraik dicsőségére, eltakarva a múltat - de a múlt örök. (Vers)
|
(Könyörgés összeomlás ellen – a Földanya gyermekeiért) // Mi lesz a milliókkal, / kik elhagyták leégett / házaikat, fölperzselt / kunyhóikat, kik éhezés / elől tengerekre kelnek, /
kik utolsó pénzüket / kufárokra bízzák / és belevágnak egy kétesnél / bizonytalanabb jövőbe /
és biztos talaj nincsen / alattuk és biztos fedél / nincs felettük, de izmuk ép / és erejük erőben, / miért, miért jönnek felénk, / kiktől rettegnek és / mire is vágynak ők? Csak / erdők, mocsarak homálya, / csak vizesárkok sora, (Vers)
|
|
KÖTELEZŐ OLVASMÁNY A HAZASZERETETRŐL! // Öregisten, Nagyisten/ nézd, hogy élünk itt lenn/ katlanba zárva/ csodára várva/ csöbörből-vödörbe magyarok./ Itt élünk se élve se halva/ hurrá a vödörben hal van/ süthetünk szálkás kis pecsenyét/ a friss húst viszi már a fürge menyét/ körben a bozótból/ ragadozók szeme villog/ az elhevert csordákon/ áldozati billog/ (csitt, csak csen... desen, ne kiálts,/ mormold, csak mormold az imát) // Öreg... (Vers)
|
(Mihálynapi búcsúnap Szabófalván) // Elűzve innen már a magyar szó, / ahogy gólyafészek alá települt verébsereg / marja ki a tojást, veri ki fiókák szemét – / úgy estünk áldozatul egy fajnak, / mely lelkünkre éh; / úgy ülök katedrálisuk bézárt kapujánál, / mint kitaszított koldusok: / üres tányéromra nem hullanak már / odavetett szavak, magyar igék. / Csak a hársak! csak a diófák! / csak a Szeretre néző meredek lejtő! / csak az ősi forrás és a száradó vásznak! / csak a pujt morzsoló (Vers)
|
|
(Könyörgés összeomlás ellen – a Földanya gyermekeiért) // Mi lesz a milliókkal, / kik elhagyták leégett / házaikat, fölperzselt / kunyhóikat, kik éhezés / elől tengerekre kelnek, /
kik utolsó pénzüket / kufárokra bízzák / és belevágnak egy kétesnél / bizonytalanabb jövőbe /
és biztos talaj nincsen / alattuk és biztos fedél / nincs felettük, de izmuk ép / és erejük erőben, / miért, miért jönnek felénk, / kiktől rettegnek és / mire is vágynak ők? Csak / erdők, mocsarak homálya, / csak vizesárkok sora, (Vers)
|
1566-ban a nagy hódító, Szulejmán elindult Bécs ostromára, de a Szigetvári vár, Zrínyi Miklós vezetésével az útjában volt. A maroknyi sereg 34 napig állta az ostromot, hogy végül egy önfeláldozó kitörésben hősi halált haljanak. A török látszólag győzelmet aratott, de nagy árat kellett fizetnie érte: nem tudott továbbhaladni Bécs irányába, így stratégiai célját nem tudta megvalósítani, ráa... dásul a világhódító szultán is elhunyt ostrom közben. Devictus vincit (legyőzetve győz), ahogy Mindszenty József is mondta. (Vers)
|
|
Az ősz Márkóra érkezik // Hárskút felől süvöltő szelekkel / szállt alá az ősz és nem érdekelte / hogy lábon áll még itt-ott a vetés / hogy én sem várom, nem érdekelte és / csak hömpölygött hideg lendülettel / sebes térddel, meghorzsolt üleppel / vásott kölökként nyakunkba csörtetett /
majd Márkó fölött eltehénkedett // Rozsdás üstökű zabolátlan kamasz / elszállt a nyár, még messze a tavasz / a lombokat te fested újra rőtre / borút borítasz minden délelőttre / és mint Vénusz arcán véra... láfutások / nyomasztanak (Vers)
|
(Könyörgés összeomlás ellen – a Földanya gyermekeiért) // Mi lesz a milliókkal, / kik elhagyták leégett / házaikat, fölperzselt / kunyhóikat, kik éhezés / elől tengerekre kelnek, /
kik utolsó pénzüket / kufárokra bízzák / és belevágnak egy kétesnél / bizonytalanabb jövőbe /
és biztos talaj nincsen / alattuk és biztos fedél / nincs felettük, de izmuk ép / és erejük erőben, / miért, miért jönnek felénk, / kiktől rettegnek és / mire is vágynak ők? Csak / erdők, mocsarak homálya, / csak vizesárkok sora, (Vers)
|
|
Szörnyű bűnhődés érte nemzetemet:/Meglakoltunk hazafiatlanságért,/Erkölcsi züllésért, könnyelműségért,/De az Atyaisten mindent eltemet./Magyar vér keveredett magyar földdel,/
Mert a halál poharát ürítettük,/Nem csak országot, hazát is vesztettünk,/Falnak rohantunk végtelen nagy dölyffel./Vérmezőkön enyészet virágzik,/Rontás marja az elhullt hősök csontját,/
Szélfergeteg lebbenti tova gondját,/A végzet rekviemet furulyázik./Kihunyt a Nap a hon tündöklő egén,/Fennen már csak török fél... hold ragyog,/ (Vers)
|
"A régi Győr dohos utcáinak illata oly mélyen ivódott belém, hogy a szaglóhámom tetszőlegesen kiválasztott mikronnyi darabjából kirajzolhatók lennének a málló vakolatú falak, és tulajdonképpen bármelyik utca a maga teljességében, hasonlóan ahhoz, ahogy a sejtjeinkben hordott örökítőanyagból mi magunk is felépíthetők vagyunk. Talpamon a bőr a kockakövek lenyo... mata, egyeneseim a várfalak vonalai – a Rába nyaldossa őket; és íveimben a Káptalandomb hordalékkúpját meg a Révfalusi hidat látom." (Vers)
|
|
Vers Nagy királyunkról // Óh, Bűnös város! Sötét fellegek zuhatagát/űztem el felőled, hogy a szenny, a méreg,/a pokol minden kínja, mit az emberiségre/küldtél, legyen holnaptól napborított vigaszság!//Nem kellet sokáig rémült kapuid előtt állnom,/Mert a hit diadala harcosaink szívét izzította,/Míg az ellenséget a félelem elhomályosította/lelkében. Győzelmünk, Isten neked ajánlom!//Erőnket a végtelen szabadság iránti... (Vers)
|
Huszt // Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;/ Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. / Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott / Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. / És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán? / Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl! / Cseke, 1831. december 29. // ... (Vers)
|
|
Pokoli múlt széttört jégtáblái / Még úszkálnak a tudat óceánján, / De hol érsz szárazföldet, /
Fájdalmak, kételyek hajósa? / Most erdőzöld és tengerkék / Hullámzást ver körénk a szél, / És sirály-visongás vigasztalja / A lábadozó reményt. / Ő, mérleg-nyugalmú vadász, / Magasból csapsz a halak közé, / S elégedetten száll fölöttünk / Ragadozó lelked öntudata. / De karcsapások szelidítik / A hullámokat, s naponta vérzik el / Az alkonyat, s visszatér királykék / Távlata... ival az égboltozat. (Vers)
|
Nyár Cornwallban // Sétány, tengerpart, madarak, / hatalmas dombok, legelők, / kedves, barátságos emberek, / kis halászfalu bújik az öbölben, / fehér házak, meseszerű fehér / és meseszerű kék, / az észlelések káprázatán átsiklik a lélek, / hogy utóbb mélyítse halhatatatlan érzésekké, / mondatok telt gyümelcseivé, / a tenger váratlan változásai / és a partra lépő tekintet / nyugodtsága. // Töredék a jövőnkhöz / Újra élek, / érzem tenyérnyi / megőrzött / szereteted, / amire várost építhetek. (Vers)
|
