Humor

Adorján András
Iksz Ipszilon együttérez…

(Based on a TRUE story!) Iksz Ipszilon barátját kirúgták a munkahelyéről! Akkoriban Közép-Kelet-Kietlenben ez gyakorta megtörtént. Rosszabb: igen gyakran nem is a munkamorál, -színvonal, hanem – úgynevezett – „egyéb” szempontok alapján. Iksz Ipszilon szociális érzékenységét (amelyet mindig magával hordott egy kis tokban, a szatmári szilva mellett) ez általában is irritálta, de hát itt ráadásul a barátjáról volt szó! Egy családos emberről, akinek csak az... (Humor)

Adorján András
Vidám Világvége

Iksz Ipszilont a minap hazafelé menet megállította a "Vidám Világvégét" szekta egyik tagja, és szigorúan felszólította, hogy gondolkodjon végre el. Iksz Ipszilon zavarában azt nyögte ki, hogy kicsiny gyermekkora óta műveli, azóta abba sem hagyta, hisz foglalkozása ezt eleve megkívánja. Hivatali órái pedig sohasem telnek le, lévén szellemi szabadfoglalkozású. A zord egyházfi azonban arra utasította, hogy bánja meg bűneit, s térjen meg az Úrhoz. Egy brosúrát is (Humor)

Adorján András
Iksz Ipszilon átgondolja

Iksz Ipszilon folyton gondolkodott, töprengett és persze gyakran tépelődött is. Nem ritkán hülyeségek foglalkoztatták, többnyire talán mégis fontos kérdések, értelmes dolgok. Ő maga pedig - a komoly emberek szerint - nem volt komoly valaki, de mert a pályáján az idők folyamán mégiscsak elért egyet-mást (és nem kinevezés útján, hanem a nemzetközi porond homokján nyilvános gladiátorharcban), azért nem hülyézhették le következmény nélkül. Csak úgy (Humor)

Serfőző László
Kuglóf

BEAZONOSÍTVA - Az öreg birkapásztornak sejtelme nem volt a Nacza vonalak létezéséről, ezért is furcsállotta, hogy a semmiből előbukkant televíziós riporter miért tér vissza állandóan ehhez az érdekes nevű csíkhoz. Hogy ő csak leutánozta ezeket, hogy bolondítsa a médiát, meg hogy feltűnési viszketegsége van? Viszketegsége éppen volt, mert Kapcából, a terelő puliból átmászott néhány élősködő a suba alá - ez tény. De hogy feltűnési? Ami igaz (Humor)


Savanyú uborka

Sajtótájékoztató - csattanóval! Nem tudom miről, de a sztori bekattant… talán az időjárás? Nyomott. Vagy mert ép’ az imént hívott telefonon Kati néni? Na mindegy, mondom a beszélgetés után csak így magamnak (jól elvagyunk), ezt nem hagyom ki. A történet ahhoz a Szoboszlai Barnabáshoz kötődik, aki – mindenki emlékezhet rá - Kesznyétenben védte az uborkáját elektromos vezetékkel, és tragédia lett a vége… … arra is emlékezhetünk, hogy mint új szerveződés, (Humor)


Dőrerímek

Bemutatkozás // Harminc éve kertem túrom/ a szép Rákoskeresztúron./// I. Állatságok// Látomás / Erdőszélen vadkan áll,/ agyara közt nagykanál.// Ajánlat / Jaj de fürge az a ponty ott,/ szülök neked egy porontyot.// Ebadta/ Kutyám folyvást odavakkant:/ sose látott eddig vak kant.// Tisztázzuk csak! / A macskát nem tekergeted,/ ám biztos, hogy te kergeted.// Szaktudás / Sikerült a birkanász,/ mert juhász lett a kanász.// Ebféltés / Vigyázz, kutya, jön a sintér,/ jaj (Humor)

Csernák Árpád
Magyar író ebédel

A magyar író; ma, legföljebb: eszik. Befal valamit, tömi a fejét, azt is ritkán, keveset, rendszertelenül és kapkodva, úgy mellékesen; inkább: iszik, azt viszont úgy, mint a kefekötő vagy a gödény (vagy leginkább úgy, mint a kefekötőgödény), ettől aztán a magyar író egyre inkább kezd hasonlatossá válni a kefekötőgödényhez. (Eddig nem volt ilyen állatfajta; most már van.) Tehát: jelen esetünkben a magyar író ebédel. Ami azt jelenti, hogy véletlenül... (Humor)

Ircsik Vilmos
A vértanúk dala

Amikor elkezdődött az 1957-es iskolaév, egyszerre vezér és játék nélkül maradtunk. Viktort, aki egy évig itt lakott a nagyszüleinél és velünk járt iskolába, visszavitték Pestre. Nélküle pedig elképzelhetetlenek voltak az utcai tankcsaták, amelyekben a gépállomás kiselejtezett traktorai, pótkocsijai, vetőgépei jelentették a ruszki tankokat, bennünket pedig bölcs vezérünk két részre osztott: a traktorokra, pótkocsikra, vetőgépekre kerültek (Humor)


Ez se mese

A békáról való mese - - Látta a béka, hogy olasz marhakereskedő alkuszik egy szépen fejlett ökörre a vadvirágos májusi réten, a frissen csörgedező patakocska mellett. Az ökör békésen legelészett, gazdája pedig büszkén mutogatta az olasz marhakereskedőnek, mekkora hasa, micsoda jó vastag húsa, milyen merészen ívelő, szép szarva van. Közelebb mentek. A kereskedő elégedetten lapogatta meg az ökör hasát. (Humor)

Verrasztó Gábor
Félperces novellák

Mint beregszászi szőlősgazda, elbocsátott pénzintézeti alkalmazott népfelkelő hadnagyként a zászlóaljparancsnok úr segédtisztjeként szolgáltam az orosz fronton egészen 1915. május nyolcadikáig, amikor is megbokrosodott lovam a földre vetett és sok méter távolságra magával hurcolt. Azóta bajtársaimmal nem találkoztam. * Miután a városból visszaértünk a rutinpályára, a vizsgabiztos kezet nyújtott, hogy sikerült, megkapom a jogosítványt, és kiszállt az autóból. Oktatóm szólt, hogy húzódjunk egy... (Humor)

Nextepp Béla
A csend dőre őrei

Ülök a szobámban. Csendben, egyedül. Odakint a folyosón rendőrök jőnek. Hangosak, s kopogtatnak. Kívül, belül csupa csend vagyok. – A rendőrség van itt. Nyissa ki! – mondja az egyik, a másik meg csak kopogtat. Nem nyitom ki, mondom, de csak magamban. Kifelé még inkább hallgatok. A zsaruk összetanakodnak. – Lehet, hogy nincs itthon. – Vagy igen. – Mi? – Mi mi? – Mi igen! – Nem értem. – Mit? – Azt, hogy mi igen. – Nem mi vagyunk itthon, hanem ő. – S nem nyit ajtót?! (Humor)


A víg kedély nagy tartaléka

A nyolcvanas évek közepén lehetett: moziban ültünk a feleségemmel. A film előtt volt két kisfilm. Az egyik Mária Terézia idejében Békéscsabára telepített szlovákokról szólt. A feleségem ott született, édesapja az első világháború után jött Dunakeszire a Járműjavítóba dolgozni, aztán itt építettek házat, és dunakesziek lettek. A másik kisfilm pedig az én rokonaimról szólt. A Fekete-erdő tájékáról... (Humor)

Szalay Károly
Napjaink humoráról

A humor, a szatíra, a vicc útjai kiszámíthatatlanok. Jókai még azt hitte: „a humor csak szabadelmű és felvilágosult népek tulajdona”. Meg volt arról is győződve, diktatúrában nem él a nevetés. Azt hitte, a „kereszténység diadalával egy időre el kellett hallgatnia a néphumornak”. Ma már tudjuk, az elnyomás, a diktatúra, lett légyen az ideológiai vagy szuronyt szegező, képtelen elejét venni a kinevetésnek. 1951-ben csepeli tanítványom bátyját azért... (Humor)

Gyárfás Endre
A tragédia komédiája

– Barátaim! A társulati ülést megnyitom. Első és legfontosabb bejelentésem: műsorra tűztük Madách halhatatlan remekét, Az ember tragédiáját. – Bravó! Végre! – Be lesz mutatva a nagy mű, igen? – Főrendező úr, kérem, ki tetszenek bővíteni a társulatot? – Sajnos erre a jelen gazdasági helyzet nem ad lehetőséget. Szeretett városunk gazdái nem tudnak több áldozatot hozni a színházért. Be kell látnunk… (Humor)

Ircsik Vilmos
A nevető ember

Ha foglalkozásom felől kérdeznek, magabiztos ember létemre is zavarba jövök: elvörösödöm, hebegek-habogok. Persze, könnyű annak, aki kijelentheti, hogy teszem azt kőműves. Mennyire irigylem a könyvelőt, a fodrászt, az írót, akik egyszerű, közérthető hivatalt viselnek, amely nem igényel hosszadalmas magyarázkodást. Bezzeg én a fenti kérdésre kénytelen-kelletlen ezt felelem: nevető vagyok. Ez a kijelentés óhatatlanul... (Humor)

Zalán Tibor
Azért mégis hiányoznak

Azért mégis hiányoznak az olyan egzotikus szókapcsolatok, mint a rovátkolt barom, melyet (a csonkított névszók összerántásának módszerével) rovarrá alakított a nyelvújítás. A rovátkolt barom legalább olyan szépséges állatot képez meg az ember agyában, mint a lótetű. A lótetű nemes kiállású, kihalóban lévő, a rossz nyelvek szerint a ló és a tetű összekeveredésével keletkezett különös lény, a harcsák nagy... (Humor)

Cserényi Zsuzsa
Kritikus negatív előjellel

Ez a dög légy itt ül a monitoromon, és bámul. Nem engem, épp háttal van nekem. Na várj csak, majd adok én neked! Egy újság hajtogatva és: paff! Még szerencse, hogy nem holmi csip-csup üvegből van a monitor. A légy azonban elszállt. (Humor)

Szilágyi Balázs
Olcsó hús

Mese a nyúlról és a békáról: Amikor eljött a tavasz, a nyúl elhatározta, hogy gyönyörű, élénk barnára festeti télen igencsak megkopott, szürkés bundáját. Meghirdette hát az erdőben, hogy bundafestőt keres. Jött is a fecske és a béka, és kínálkoztak a nyúlnak mindketten, hogy bízza csak rájuk a munkát, ha a legjobb eredményt akarja. Tanácstalannak érezte magát a nyúl, hogyan is választhatna közülük. (Humor)

Csata Ernő
Hej, sormetszet, sormetszet…

Felhasznált forrás: Békés István: Új magyar anekdotakincs, Budapest, 1963, 79.oldal. // Mikszáth Kálmán negyven esztendős írói jubileumának végzetesen hajszás ünnepségeire Pósa Lajos is megérkezett. Egy régi, megsárgult papír lapult a zsebében, amit valaha Taxi: az ifjú Mikszáth írt neki emlékezésül a rimaszombati gimnázium padjaiban. Zsongtak sorra a köszöntők, csengtek a poharak, az emelkedett hangulat... ban egyszer csak felállt Pósa: - Ide hallgass, Kálmán! Úgy is, mint Taxi! Ezt írtad te nekem, valaha (Humor)

Kondra Katalin
Őszödi mese (Az őszödi beszéd kiszivárogtatása)

A lyukas hordóból kifolyik a bor, aztán jönnek a darazsak és lesz nemulass! Jól összeszurkálják azt, aki megpróbálja felnyalni a földről a drága nedűt. Így aztán a nagy felfordulás közepén eszébe nem jut senkinek őrizni a pincét. Inkább azon töprengenek, hogy a hordót meglékelte-e valaki, vagy magától lyukadt ki. Ebben az ügyben nyomoztam egy kicsit. Korábban már említettem, hogy Veres Jani bácsi, aki tősgyökeres bala... tonőszödi lakós, Frici nevű kutyájával a kormányüdülő környékén sétált. (Humor)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap