Humor

Balogh Bertalan
Lángészek és agyalágyultak

Úgy látszik, csakis haláluk után lesznek igazán befogadottak a lángeszek, sőt kiderül egyikükről-másikukról, hogy a világ szellemi lángoszlopai, vagyis akkor eszmél rá a világ ezeknek az értékére és jelentőségére, amikor már "csak" az általuk hátrahagyott anyag izzik és világít, és nem zavarog már a személyük izgató jelenléte. A másfajták, azok, akik híresen és köztiszteletben őszültek meg, mint például (Arany vagy Goethe) semmivel ... (Humor)

Petrozsényi Nagy Pál
Fogyatékosság

Minden embernek van valamilyen fogyatékossága. Az enyém abban áll, hogy néha összetévesztek bizonyos dolgokat. Gyermekkoromban például mindig összecseréltem a filagóriát az allegóriával. Szerencsére még idejekorán figyelmeztettek a tévedésemre. Azóta tudom, hogy hogy a Föltámadott a tenger című Petőfi-vers olyan allegória, melyben a gálya a kormányt, az uralkodó elitet, a víz pedig a népet jelképezi, más szóval valami egészen mást, mint amiről éppen szó van. (Humor)

Adorján András
Iksz Ipszilon hülye

Hogy lehet valaki olyan hülye, mint én? – tette föl a kérdést (szokás szerint) önmagának Iksz Ipszilon. Ő volt az egyike a megmaradt keveseknek, akik még szóbaálltak vele. Bár nem mindig szívesen tette, néha meg egyáltalán nem volt hajlandó. Választ persze nem kapott – hogy is magyarázhatta volna meg egy hülyének egy hülye, mi is a hülyeség mibenléte, titka? Mert Iksz tényleg hülye volt, nem csak bolond, mint ahogy hosszú ideig hitte, hirdette. Az egyetlen (Humor)

Doma-Mikó István
Hétpálinkás Yamada

- Az mindjárt kiderül – matatott zsebeiben a rendőr szonda után – ejnye, hova is tettem? No, mindegy, leheljen csak rám jó erősen!. A felszólításra, Yamada, mint férfi és szamurájok büszke leszármazottja, tudta mivel tartozik őseinek. Megigazította sokdioptriás szemüvegét, és csatatéren haldokló sebesültek módjára, akik utolsó erejükkel harsogják, hogy „éljen a haza”, mindent beleadott a lehelésbe. Japán sokezer éves történelmi (Humor)

Balogh Bertalan
Az asztrológiám jelzése

Az asztrológia is érzékeny terület. Aki valamit is ad a közmegbecsülésre, véletlenül sem veszi komolyan (nyíltan) a hókuszpókuszt. Különös módon, mégis több asztrológus van Amerikában, mint orvos, és mind nagyon szépen megél. Én, a magam részéről, szeretem őket, mert szép öregséget ígérnek nekem, minthogy nem ígérhetnek már szép fiatalságot. Az én fordításomban az öregség valószínűleg csakis az évek számának boldogságban való növekedését jelentheti, ugyanis máskülönben, a dolgok egyáltalán nem látszanak (Humor)

Doma-Mikó István
Az első karácsony

Szüleim már hetekkel a Jézuska jövetele előtt elkezdték elméleti felkészítésemet. Bennem pedig működésbe léptek az ősembertől örökölt gyanakvó és önvédelmi gének. Arra késztettek, hogy tisztázzam, ki a Jézuska és milyen szándékkal kíván felkeresni otthonomban. Mert, ha például azért jön, hogy a labdámmal játsszon, mint a szomszéd Jancsi, akkor nem szívesen látott vendég. A labdához fűződő kizárólagos tulajdonjogomat mindig heves üvöltéssel je... leztem a környezetemnek. (Humor)

Adorján András
Bölcselmek és marhaságok

Marhaságokat bárki tud mondani, akár másoktól valót is összegyűjteni. Bölcselmeket világra hozni már nehezebb feladat. Mivel mindannyian elfogultak vagyunk sajátmagunk, illetve szellemi gyermekeink iránt, az Olvasókra bízom, vajon az alábbi miafenék soraiban a bölcselmek és a marhaságok arányát milyennek ítélik. - Képes lennék arra, hogy egy lakatlan szigeten polgárháborút robbantsak ki. De hogy megél... jek rajta…? // Reinkarnáció / Figyeld meg: megint rosszkor fogok meghalni, mint a múltkor… (Humor)

Balogh Bertalan
Tanács a szörnyű költőnek

Még otthon történt, egészen fiatal korunkban. Egyívású barátom megmutatta titkon írott verseit, ahogy Harpagon tenné, ha egy gyönge pillanatában az egyetlen és megbízható valakinek fölfedné a pincében őrzött öreg ládika titkát, amelyben már évek óta gyűjti kincseit. Szörnyűek voltak a versek. Irodalmi szörnyetegek. Nem formailag, mert az még csak jó volna, hanem minden második szava vér... zivataros volt valahogyan: velők loccsantak ki bennük, csigolyák csikordultak, belek ömlöttek az ember ölébe (Humor)

Fedák Anita
Már hogyne szeretném a focit...

Nem is tudom, hogy történhetett, de a VB időszakában szánta rá magát a lányom, hogy valamikor világra jön. A rangadókat Olaszországban játszották, ami semmi jelentőséggel sem bírt akkor még számomra, viszont a kedves férjem a taljánok nagy drukkereként is, meg megszállott foci-imádóként a szó szoros értelmében rátapadt a tévére. Csak zárójelben jegyzem meg: minden nap szülni készültem… - … a világ legdrágább kincsét köszönhetem neki. Persze... (Humor)

Cservenka Attila
Futballzseni II.

Berczi bácsi – aki a labdarúgás hőskorának nevezhető korszakról az információk jelentős részét szolgáltatta - gyermekkora óta gyengén látó, és a Lukullusz Kertészeti Technikum első osztályából eltanácsolták, miután meglocsolta a hentes kétéves zsemleszínű retrieverét, aki mit sem sejtve éppen kifújta magát a hónapos retek ágyás közvetlen közelében. Előrebocsájtom, 2005 óta a nemcsak a leshelyzet megítélése a partjelző dolga, hanem a les sza... (Humor)

Cservenka Attila
A futballzseni

Utánanéztem! Nemcsak az ajánlott irodalmakat böngésztem, hanem felkerestem néhány fogatlan öregembert, akik elmondásuk szerint tanúi voltak az eseményeknek, melyben nincs okom kételkedni, hiszek a saját szememnek. Azokban az időkben ajánlatos volt a biciklipumpát bevinni a nézőtérre, egyrészt azért, hogy nehogy leakassza valaki a kerékpárról, de legfőképpen a tekintély növelése érdekében. A nézőtér kicsiny, családias han... (Humor)

Doma-Mikó István
A riviérai rendőrség fenegyereke

Ne ilyen lanyhán üssön, hanem gyorsan, férfiasan, keményen! – pattogott a mester. Az nem lesz jó - szabadkozott hősünk szerényen, mert már így is sok volt a rovásán. Gyerünk, gyerünk - pattogott a mester - mire vár még? Pierre egy vértanú lemondásával készülődött az aktusra. Később a fegyelmi bizottság előtt a foghíjas mester eképpen adta elő az esetet: "Csak affft kértem, hogy üffön, de mint egy faltörő koff kiverte a két (Humor)

Balogh Bertalan
In flagranti evolúció

Fontos dolgokat tanulhat meg az ember a majmokat tanulmányozva. A természet bölcsessége fedezhető fel például abban, hogy noha a falkaközösség, azaz családközösség borzasztó fontos a magasrendű állatok között, a férj, vagyis az uralkodó hím jogait a természet mégsem támogatja eléggé, sőt a nőstényekbe jóformán szándékosan, és éppen a faj erősen tartásáért oltotta be a hűtlenségre való fundamentális hajlamot. Az erős hím ott basáskodik (Humor)

Steinné Gruber Katalin
Fábián Zsiga paprikái

Ezek a falusi legénykék, öten-hatan-heten. mikor mennyien verődtek össze a híres "Fingóci" téren (így hívták ezt a kis teret, a Faragó Viliékkel átellenben). Ott volt a napi gyülekezőjük, ott születtek világ­rengető ötleteik. Egy szép tavaszi este a csapat újból összejött, jó szokásukhoz híven. Ment a tréfálkozás, nagy derült­ség, egymás ugratása. Már egy jó órányit esztelenkedtek, amikor az egyik meg... kérdezte: - Nem tudjátok, Zsigával mi van? Nem jött el. Pista, te sem tudod? Te mindenkiről tudod, hogy mit (Humor)

Erdély-szerkesztő
Jászai – Borgia Lukrécia

A Borgia Lukrécia – Victor Hugo vérfagyasztó rémdrámájának címszerepe Jászai Mari híres alakítása volt. Gyakran lépett fel az akkor divatos ,,kasszadarabban” vidéki vendégjátékain is, s majd minden alkalommal, a tapsok emlékén kívül, egy-egy ízes történetet is hagyott maga után. Egyik kolozsvári vendégszereplése alkalmával a fiatal Fehér Gyula volt a partnere. A méregkeverő pápalány törvénytelen fiát, Gennarót játszotta, s a próbán (Humor)

Szerkesztő D
Sajnálatos európai szellemiség

Új, uniós környezetvédelmi, állatvédelmi és diszkriminációellenes normatívák, esztenával rendelkező pásztorok részére, jóváhagyva a Román Parlamentben is. / (ismeretlen szerző - internetről) // 1. Amikor legeltetnek, a pásztorok kötelezően a juhok után kell menjenek és környezetbarát tasakokba összeszedjék a juhok ürülékét. / 2. Túlkapásnak és kegyetlenségnek minősül olyan szavak használata, mint: „hóó... ó”, „nyeee”, „marș” és ehhez hasonlók. / 3. Ha jönnek a farkasok, akkor a pásztoroknak kötelességük (Humor)

Petrozsényi Nagy Pál
Közmondások

A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint elvet, tapasztalati igazságot, (vélt) életbölcsességet kifejező, mondatértékű szólásmondások. Ezek egy része idővel természetesen módosult, más része elveszítette érvényességét, illetve kommentálásra szorul, íme, néhány példa az ismertebb „bölcsességek” közül: Bátraké a szerencse. És a mennyeknek országa. Béke poraikra. A türelem rózsát terem. Mondják meg gyorsan, hol, hogy én is ott teremjek. Aki korán kel, a... (Humor)

Eszterke
„Így írtok” –én!

- A maga novelláit nem lehet letenni! Ellenben sarokba vágni, megtaposni, darabokra tépni és a szélbe szórni, azt lehet, sőt, kell is! - Jaj! Ez azt jelenti, hogy nem méltóztatatták elnyerni a tetszését? - Nézze, a szerkesztők fő erénye az őszinteség és tárgyilagosság. Ezekkel a nagy gonddal teleírt, öt-húsz oldal terjedelmű írásokkal annyi mindent el lehet nyerni, hogy azt én magának estig sorolhatnám. De a tetszésemet… - azt nem! Hallgassa csak ezt a részt: „Sárika apró kockákra vagdalta a hagymát. A vágód (Humor)

Adorján András
Iksz Ipszilon hülye

Hogy lehet valaki olyan hülye, mint én? – tette föl a kérdést (szokás szerint) önmagának Iksz Ipszilon. Ő volt az egyike a megmaradt keveseknek, akik még szóbaálltak vele. Bár nem mindig szívesen tette, néha meg egyáltalán nem volt hajlandó. Választ persze nem kapott – hogy is magyarázhatta volna meg egy hülyének egy hülye, mi is a hülyeség mibenléte, titka? Mert Iksz tényleg hülye volt, nem csak bolond, mint ahogy hosszú ideig hitte, hirdette. Az egyetlen (Humor)

Adorján András
Ipszilon halál komoly

Milyen lehet a halál? – kérdezte magától Iksz Ipszilon. Nem, mintha inge-renciája támadt volna végre kipróbálni. Arra, hogy megöljék, hozzátartozó-it, barátait deprimáltan szokta kérlelni, azzal kecsegtetve mindet, hogy nem lesz hálátlan. Nem, most egészséges kíváncsisággal szerette volna körüljárni a témát, sokirányú tudásszomja okán. Nem óbégatott a böllér után, önmagát megölni meg a legsötétebb időkben sem próbálta, azonkívül, hogy gyáva, gyönge és ... (Humor)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap