Hírek

Szerkesztő A
Puskás Tivadar Emléknap

Székely földbirtokos család sarja, de neki a vagyonnak már csak a roncsai jutottak. Ditrói Puskás Tivadar a bécsi Theresianumban tanult, de nem viselte jól a katonás fegyelmet. Öröksége maradékán Angliába utazik, ahol hamarosan egy Erdélyben befektetni kívánó angol vasúti társaság vezérképviselője, majd főmérnöke lesz (a Nagyvárad – Kolozsvár – Brassó vasútról van szó). 1873-ban a Bécsi Világkiállításon Puskás menetjegyirodát nyitott, az utazás, a szállás, a vásári belépő ügyeit együtt intézte, a (Hírek)

Szerkesztő A
1848-as Forradalmi Napok

Ahogyan egy ember életének bemutatása az életrajz, vagy ha önmagáról írta, akkor az önéletrajz, ugyanúgy egy nemzet életét történelme és történelmi kronológiája mutatja be. A magyar nemzet több mint ezer éves, a magyar nép pedig ennél is régebbi, ezért nemzetünk „történelmi életrajzában” nagyon sok fontos dátum van. Mégis, 1848. március idusának napja az egyik legfontosabbnak érzett. Nemzetünk élt addig is, de azon a március 15-i napon felemelte fejét! (Hírek)

Szerkesztő A
Gr. Esterházy János Emléknap

Miért ez a gyűlölet, amikor Esterházy mindig azt hirdette, és eszerint cselekedett is, hogy az itt élő népek együtt éljenek – az ő szavaival szólva – „mindnyájan egyetértésben és szeretetben”.A válasz egyszerű: valakik, valahol, az igazán hatalmasok nem akarják ezt, se magyar és szlovák, se román és magyar, se mások egyetértését és szeretetét… Azt szeretnék, hogy ha olyan politikusok emlékét, mint amilyen Esterházy János, a feledés homálya fedné. Bár vannak azért pozitív jelek: ma már a magyarországi Nyíregyházán (Hírek)

Szerkesztő A
Március 10., A Székely Szabadság Napja!

Ez a nap Székelyföld önrendelkezésének újra megfogalmazásáról szól, ami nem egyedülálló óhaj és kívánság az Európai Unióban. Székelyföld több mint egy évezreden keresztül az egykori történelmi Magyarország keleti területén helyezkedett el, sajátos önrendelkezéssel, autonómiával, egy jól körülhatárolható földrajzi-történelmi-néprajzi tájegység, terüle... tének nagysága 10.876 km², lakossága 808.827 fő, melynek több mint 80%-a magyar nemzetiségű, (Hírek)

Szerkesztő A
Zas Lóránt Napok

Családja Erdélyben, Maros vármegyében, Malomfalván évszázadokig Malomfalvi Zas-ként volt jegyezve. Nevüket a múlt század végén, Magyarországra kerülve írták át Szásszá. Ősei nevét Amerikában kezdte ismét használni költői névként. Zas (Szász) Lóránt 1938-ban született Budapesten, 2011-ben, 73 éves korában. 2011. július 8-án hunyt el. Utolsó leheletéig lánglelkű, megalkuvást nem tűrő költőként és hazafiként élt. 1956-ban ... (Hírek)

Polszerkesztő2
Balliberális gyökerek: megalakult az új ellenzéki párt

Balliberális gyökerekből táplálkozik a Momentum Mozgalom, a pártalapításban ismert politikusok gyermekei vállaltak vezető szerepet. A Momentum vezetői már a megalakulás pillanata előtt külföldi sajtóorgánumokban népszerűsítették magukat. Könnyen tetten érhető liberális gyökerek, Soros György patáival: még formát se öltöttek a párt belpolitikai célkitűzései, de hogy külpolitika terén mit fognak tőlük elvárni a támogatóik, az már a párttá alakulás előtt kiderült. (Hírek)

Szerkesztő A
Gr. Esterházy János Emléknap

Miért ez a gyűlölet, amikor Esterházy mindig azt hirdette, és eszerint cselekedett is, hogy az itt élő népek együtt éljenek – az ő szavaival szólva – „mindnyájan egyetértésben és szeretetben”.A válasz egyszerű: valakik, valahol, az igazán hatalmasok nem akarják ezt, se magyar és szlovák, se román és magyar, se mások egyetértését és szeretetét… Azt szeretnék, hogy ha olyan politikusok emlékét, mint amilyen Esterházy János, a feledés homálya fedné. Bár vannak azért pozitív jelek: ma már a magyarországi Nyíregyházán (Hírek)

Felber Zsolt
Turcsány Péterre emlékezem

Fájdalommal vettem tudomásul, hogy Turcsány Péter elment közülünk. Személyesen nem ismertem, de egyszer közvetve kapcsolatba kerültem Vele. 2012. őszének végén a Kráter Karácsonyi tehetségkutató pályázatára küldtem be egy írásomat, melyet az Ő vezette zsűri első hellyel díjazott. A novella az általa szerkesztett POLÍSZ szépirodalmi magazinban is megjelent. Nagy lökést jelentett irodalmi pá... lyámban ez az elismerés, hiszen korábban prózával még nem foglalkoztam. (Hírek)

Szerkesztő A
Kodály Zoltán Emléknap

Vannak művészek, akiknek külső és belső világa nincs összhangban: művészetük attól válik naggyá, hogy életútjuk, lelkük sötét sebeit tagadják meg, vagy emelik egyetemes szintre - de Kodály nem tartozott közéjük. Kodály szememben a Harmónia nagymestere. Művészete egységbe forrasztja a látszólag ellentétes végleteket: egyszerre egyszerű és összetett, nemzeti és liberális, könnyen befogadható és mély, magyar és egyetemes, világi és szakrális. (Hírek)

Polszerkesztő2
ELMOZDULÁS BENES ÜGYBEN!

Kedden délután tárgyalta az EP Petíciós Bizottságának koordinátori ülése a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos petíciót. A szlovák diplomácia, illetve néhány szlovák EP-képviselő mindent megtett azért, hogy megakadályozza a kérdés napirendre vételét. Ez nem sikerült, mivel az EP összes frakciója támogatta Csáky Pál EP-képviselő (MKP) javaslatát a megtárgyalásra, illetve a közös határozat meghozatalára. A szlovák parlament 10 éve fogadott el támogató tartalmú nyilatkozatot a dekrétumokról. (Hírek)

Szerkesztő A
1940. március 5. a katyni népírtás emléknapja

A Szovjetunió és a náci Németország közötti paktum alapján közös erővel lerohanták Lengyelországot. A technikai és emberfölényben lévő agresszorok seregei a lengyel hazafiak kétségbeesett ellenállását letörve szinte akadálytalanul haladhattak előre a meghódított országban. Az egyenlőtlen harcokról elképesztő híradó-tudósítások maradtak fenn: lengyel lovasok rohamot intéznek az ellenséges tankhadosztály ellen! A lengyel nép (Hírek)

Szerkesztő A
1953. március 5-én meghalt a tömeggyilkos Sztálin

Sztálin, a történelem legnagyobb tömeggyilkosa becslések szerint legalább 11 millió ember haláláért felelős. A Szovjetunió diktátora meggyilkoltatta, avagy kirakatperek után kivégeztette vélt vagy valós riválisait. Titkosrendőrsége, az NKVD, a német Gestapo szovjet megfelelője, tárgyalás nélkül kínozhatta és megölhette ártatlanok ezreit. A diktátor kényszermunka táborokat hozott létre, mint a szibériai Gulág, amelyek a fagy, az alultápláltság, a betegségek (Hírek)

Szerkesztő A
Zakariás József Emléknap (Aranycsapat)

Zakariás József az Aranycsapat balfedezeteként lett ismert. Már pályája kezdetén is elismerő szavakkal méltatta klubedzője, Jakubcsek János: „Mindent tud, amit egy futballistának tudnia kell, és amit tud, azt minden poszton érvényesíteni tudja. Jobb láb, bal láb, neki mindegy, szélső, belső csatár, fedezet, ahogy tetszik! De nemcsak a pályán, a privát életben is igazi mindenes, aki az égvilágon mindenre használható. Nagyszerű gyerek az, kérem, nem hiába irigykednek rám miatta." (Hírek)

Szerkesztő A
Hidegkúti Nándor Emléknap (Aranycsapat)

Hidegkuti Nándor korának legnagyobb játékosai közé tartozott. Technikailag mindent tudott a labdával, taktikailag tökéletesen képzett, jól cselező és fejelő labdarúgó volt. Távoli lövései erősek és pontosak voltak, nemegyszer szerzett gólt messziről. Így nemcsak korával vívott ki magának tiszteletet a pályán. Az öntörvényű zsenik közé, Bozsik és Zakariás elé kellett egy olyan egyéniség, mint ő, aki a támadások kialakításában, támogatásában és befejezésében is jeleskedik. Ezáltal lett csodacsapatunk karmestere. (Hírek)

Szerkesztő A
Arany János Napok

Arany János a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, az epika és líra mestere, műfordító, irodalomtudós. A gazdag 19. század kiemelkedő alkotója, Petőfi barátja, Vörösmarty, Jókai kortársa. Nagyszalontán született, Debrecenben tanult, volt vándorszínész, tanító, szerkesztő, a nagykőrösi gimnázium tanára; a Kisfaludy Társaság igazgatója és az Akadémia főtitkára. Különlegesen értékes, lassan bontakozó, de nagy ívű pálya ez, a korszak minden jellegzetességével. (Hírek)

Patócs Júlia
…dalnok fiát a hű magyar Szalonta haló porában sem feledé”

Bármelyik irányból közeledik valaki Nagyszalontára, a Csonkatorony már messziről köszönti. A település legöregebb épülete a templomtornyok között kémleli a látóhatárt. Egykor őrtoronyként szolgált, majd hosszú éveken át csonkán, üresen állt. Arany János, a város nagy szülötte még a tetőszerkezet nélküli, denevérek és baglyok lakta elhagyott épületet ismerte, s ezt örökítette meg rajzán Petőfi Sándor is, amikor barátjánál (Hírek)

Patócs Júlia
Arany János kézirata: Közönséges tanítás

Közönséges Tanítás - Sz.Leczke.Préd.I:14 - Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, hogy mindezek hiábavalóságok és a lélek gyötrelmei. Nincsen a teremtett Igék között is egy is, mely a változásnak …törvénye alól fel volna szabadítva és mégis az emberi szív oly veszendő dolgokba helyezi bizalmát, melyek hiábavalóságok és a lélek gyötrelmei. Nagyon balra magyarázná valaki a Bölcs elol... vasott szavainak értelmét, (Hírek)

Patócs Júlia
Arany János kézirata: Toldi szerelme

Arany János az elbeszélő költemény megírását szeretett leánya, Juliska halálát követően folytatta, e sorokat 1867-ben vetette papírra. Szeretett gyermekének korai elvesztését soha nem tudta feldolgozni lelkében, a csecsemő gyermekét árván hagyó asszony tragédiája megtörte az apai szívet. A nagy fájdalom elvesztésében a kisunoka, Piroska jelentett némi vigaszt az öreg szülőknek, ugyanakkor na... ponta átélték a fájdalmat, (Hírek)

Patócs Júlia
Arany levele szomszédjához

Nagykőrös, márc. 28.1852. Kedves Szomszéd úr! Furcsa szomszédság ez a mienk, 20 mérföldnyire egymástól! No de sebaj, azért a szomszédi jó érzet nem változott. A kérdéses számadásról egyebet nem tudok, mint azt, hogy az a forradalom alatt akkori főszolgabíró Sughó József úrnak volt kiadva (a megyei közgyűléstől) megvizsgálás végett: Súghó úr 1849-ben ha jól emlékszem január vagy február hóban köz... lötte is a várossal hogy észrevételeit (Hírek)

Polszerkesztő2
Hivatalos: NATO-tagállam akarta megbuktatni Magyarország kormányát

Matolcsy István, Magyar Nemzeti Bank elnökének kijelentése szerint az Amerikai Egyesült Államok titkosszolgálati eszközökkel akarta megbuktatni a magyar kormányt. Az amerikai puccskísérlet elhárítását követően került lejtmenetbe a két ország közti viszony. Az Orbán-kormány azt követően kezdett szorosabb kapcsolatokra törekedni Oroszországgal, hogy az amerikai titkosszolgálatok megkísérelték a magyar kormány elmozdítását. (Hírek)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap