Hírek

Szerkesztő A
Csokonai Vitéz Mihály Emléknap

Csokonai Vitéz Mihály a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, a felvilágosodás kiemelkedő alkotója. Született tehetség (poeta natus) és tudós költő (poeta doctus) is, az eredendő zsenialitás, a folyamatosan gazdagodó műveltség és a gyakorta keserű élettapasztalatok tették őt klasszikus értékű művésszé. Debrecenben nőtt fel, kiváló nyelvtehetsége, csodálatos emlékezőképessége, sokoldalúsága és érzékenysége, „cimbalom” volta korán megmutatkozott. (Hírek)

Szerkesztő A
Puskás Ferenc Napok

Puskás Ferenc a magyar sport kultikus személyisége, a világ egyik legnagyobb sportolója, olimpiai bajnok, VB ezüstérmes, Európa bajnok, sokszoros magyar válogatott, ötszörös magyar és ötszörös spanyol bajnok, háromszoros BEK győztes, Világkupa győztes, négyszeres magyar és spanyol gólkirály. Sikerei mellett neve Magyarország szimbólumává vált, szinte varázsütést vált ki a Föld bármely országában járva. A világ futballra... jongóinak örökös kedvence, igazi példaképe minden labdarúgást szerető magyarnak. (Hírek)

Polszerkesztő2
Frauke Petry: a politikai korrektségnek vége

Frauke Petry, az AfD német párt társelnöke írásában megjegyzi, hogy Donald Trump győzelmével vége van a politikai korrektségnek. Az emberek unják már az eufemizmust, a valóság „jó szándékkal” történő elleplezését. Elegük van abból, hogy elhanyagolják a hazájukat, és állandóan bűntudatot oltanak beléjük. Abból pedig végképp elegük van, hogy a politika és a média folyton kimagyarázza mindennapi ta... pasztalataikat. Az emberek torkig vannak már az antirasszisták rasszizmusával és a toleránsok (Hírek)

Polszerkesztő2
Megvédjük dicső romjainkat

Évekkel az uniós csatlakozás előtt még szirénhangokat hallattak; arról énekeltek a reménykedésre még fogékony emberek tömegeinek, hogy az Európai Unióhoz csatlakozás esetén Magyarországon évek leforgása alatt nőni fognak a bérek, és ugrásszerűen emelkedni fog az életszínvonal. Gazdasági hírportálok színes grafikonokon mutogatták mennyire nagy a jólét “Európában” a magyar viszonyokhoz képest. Egy teljes propaganda... gépezet azt a képet sugallta; csak be kell lépnünk az Európai Unióba, utána minden jó lesz. (Hírek)

Szerkesztő A
Katona József Emléknap

Katona József drámairodalmunk nagy alakja, nemzeti drámánk, a Bánk bán szerzője. Leginkább ez a műve él a köztudatban, ezzel az alkotással foglalta el helyét a magyar kulturális emlékezetben. Jogásznak tanult: kecskeméti és szegedi iskolái után Pesten bölcsészetet és jogot hallgatott. Kipróbálta magát a színészmesterségben is, bár kevés sikerrel. Itt élte át a viszonzatlan szerelemet Déryné Széppataki Róza, a kor híres színésznője iránt. Közben alkotott, fordított, dramatizált, majd eredeti műveket is írt. (Hírek)

Szerkesztő A
Erkel Ferenc Emléknap

Himnuszunk megzenésítője, Erkel Ferenc, zeneszerzőként előkelő helyet foglal el a magyar zenetörténetben. Műveit az európai operai köznyelv helyett a nemzeti hagyományok megőrzése, ápolása jellemzi. Nagy érdeme, hogy egyedülálló magyar operastílust teremtett meg, új szint vitt be az operairodalomba. Egyre inkább élt magyaros fordulatokkal, verbunkos-stílusú hangszere... léssel, bokázó ritmusokkal (Sarolta, Dózsa György, Névtelen hősök). A „szabadságharcos” Erkel álmát Kodály folytatta (Hírek)

Szerkesztő A
Nagy Októberi Szocialista Forradalom: minden másképp volt

Nemcsak az Auróra cirkáló ágyúi nem dördültek el 1917-ben, hanem a téli palotát sem ostromolták meg: a legtöbb dolog nem úgy történt, ahogy évtizedeken át tanították. A szovjet történelem azt tanította, hogy békés munkások és katonák kivonultak Petrográd utcáira a bolsevikok vezetésével tüntetve az ideiglenes kormány ellen, amely vérbe fojtotta a tiltakozást. Valójában a frontról szökött és a bolsevikok által felfegyverzett katonák golyószórókkal járták a várost, és számtalan civilet sebesítettek meg. (Hírek)

Szerkesztő A
Tóth Árpád Emléknap

Tóth Árpád költő, szerkesztő, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alkotója. Magányos lélek volt („magam vagyok a föld kerekén.” – írja Meddő órán című versében), évtizedeken át, szinte egész életében küzdött betegségével és szegénységével, s ez, tüdőbaja és körülményei meghatározták, tematikájában-jellegében egységessé tették életművét. „Az ő költészetét nemcsak utólagosan színezi a tra... gikus végzet. A fiatal halál beivódott életébe, gondolataiba, rímeibe.” – írta róla nagy tisztelője, Babits Mihály. (Hírek)

Szerkesztő A
Ganz Ábrahám Emléknap

Vasöntőmester, gyáralapító, nehézipari vállalkozó. A reformkorban és a korai magyar polgári kibontakozás idején lett a hazai nehézipar egyik megteremtője. Sokgyermekes, svájci polgárcsalád sarja volt, aki a vasöntést már szinte gyermekkorában kitanulta Zürichben. Ezután – a középkor óta élő polgári hagyományoknak megfelelően – vándorútra indult, bejárta Németországot, Franciaországot, Itáliát és Ausztria városait, nyelveket tanult, megismerte a nehézipar (vasöntés, malomipar, (Hírek)

Szerkesztő A
Az '56-os forradalom bukásának gyásznapja

November 4-e az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverésének napja, az idegen hatalom ellen küzdő magyar nemzet gyásznapja. 1956-ban, ezen a napon, hajnali 4 órakor indult meg a hadüzenet nélküli háború Magyarország ellen, melynek célja a szabadságharc eltiprása, a kormány letartóztatása, az ellenálló honvédség lefegyverzése, letartóztatások, deportálások voltak. A nemzetközi erővonalak tragikussá alakították hazánk sorsát. A két nagyhatalom háttéralkut kötött. (Hírek)

Szerkesztő A
November 3., A Magyar Tudomány Napja, az MTA alapításának napja

A magyar elme mindig is híres volt nagyságáról. Kutatóink, tudósaink eddig is eredményesen járultak hozzá az emberiség tudásának, ismereteinek gyarapításához. Megannyi találmányuk, újításuk szolgálta és szolgálja akár a mai napig is a jövőnket, s táplálja kultúránk megmaradását, felemelkedését.Fejet hajtunk elődeink előtt, akik a magyar tudomány fejlődésében részt vállaltak, ötletességükkel előrelépést hoztak nemzetünknek. (Hírek)

Szerkesztő A
A Japán Kultúra Napja

1852-ben, november 3.-án született a japán császári hatalmat visszaállító Macuhito herceg, a későbbi Meidzsi-császár. (A jelenleg uralkodó Akihito császár dédapja.) Halála után az ő születésnapja, lett Japánban a Kultúra Napja (文化の日, Bunka no hi), amit 1947. óta minden évben megünnepelnek. Ugyanerre a napra esik 1956-ban a II. világháború befejezése után az új japán alkotmány elfogadása is. Mire emlé... kezhetünk a Japán Kultúra Napján? Felidézhetjük a Szigetország sajátságos kultúráját: világhírű filmjeit (Hírek)

Szerkesztő A
Kosztolányi Dezső Emléknap

Kosztolányi Dezső a magyar irodalom egyik legnagyobb alkotója, író, költő, újságíró. Felejthetetlen versekkel ajándékozta meg az utókort; gondoljunk csak a szépség, tisztaság, műveltség eszményét megvalló Marcus Aureliusra, az ember csodálatos himnuszára, a Halotti beszédre vagy a költő megrendítő, magasztos és misztikus élményét rögzítő Hajnali részegségre! Regényeiben gyakran végzetes konfliktusokat, emberi válságot ábrázol, lélektani kérdéseket boncolgatva. (Hírek)

Szerkesztő A
Mindenszentek és Halottak Napja

Az elmúlás az emberi lét legfájdalmasabb eseménye. Anyák, apák, nagyszülők, gyermekek között nem válogat, nem tesz különbséget nemek és korok között. Ilyenkor elveszítünk egy szeretett személyt, valakit, aki fontos volt nekünk, fontos volt a családunknak. A fájdalom, a hiány néha olyan erős, hogy egész életünket végigkíséri, egész későbbi életünk szerves része marad az az űr, ami marad utá... na. De van egy dolog, ami segít a fájdalom elviselésében, a túllépésen. Ez pedig az emlékezés. (Hírek)

Szerkesztő A
Illyés Gyula Emléknap

Illyés Gyula a huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő írója. Sok műfajban alkotott, hat évtizeden át, nemzedékeket összefogva, az avantgárdtól a Nyugaton át a nép-nemzeti irodalomig, a versektől a prózán át a drámákig. Tolna megyében, Rácegrespusztán született, Párizsban is élt, később a Nyugat munkatársa, 1937-től társszerkesztője lett. Költő volt, prózaíró és drámaíró. Avantgárd próbál... kozásai után megtalálta (Hírek)

Szerkesztő A
Albert Flórián Emléknap

„Rendkívül szerény volt, rokonszenves a csapattársak számára is. Tisztelettudó, jó magatartású, jó modorú, intelligens fiatalember volt a magánéletben éppúgy, mint a pályán. Nem rúgott meg ellenfelet. Amellett hihetetlen, bámulatos cselező készsége volt, ami kivételes adottság, olyan, amit nem lehet megmagyarázni. Baróti így könnyen és gyorsan megtalálhatta a nagy hármast, Göröcs, Albert, Tichy személyében. A külföld is fölfigyelt erre a csodálatos mozgástechnikára és gólérzékenységre...” (Szepesi György) (Hírek)

Szerkesztő A
Gárdonyi Géza Emléknap

Gárdonyi Géza a magyar próza mestere, aki feledhetetlen szépségű történelmi regényeivel csodálatos szépségű, de hiteles világba repíti olvasóit. Egyik irodalmi közhöz sem tartozott, különös, magányos ember volt, aki ugyanakkor a közösségért élt. Tanító volt a szó legnemesebb értelmében, szívén viselte az ifjúság sorsát. Néptanítóként féltő-gondoskodó kézzel nyúlt a falusi gyermekekhez, akik felemelése a neve... lők, a felnőttek feladata, kötelessége. (Hírek)

Szerkesztő A
Varga Csaba Napok

A ma magyarnak nevezett nyelvet már eleink is beszélték – igaz akkor még nem magyarnak hívták, mert ez egy ősnyelv, - az ősnyelv - az Isten által teremtett nyelv. Gyöknyelv, egy szerves egész. Ebből alakulnak majd ki sorban „szellemi lerombolódással” az európai nyelvek. Ugyanakkor a mi nyelvünk maradandó, időtlen. A szókincsében "nyugatosított" magyar nyelvben mindvégig ott „parázslik” a háttérben a változatlan magyar nyelv, a nép nyelve. (Hírek)

Polszerkesztő2
Külföldi aknamunkáról ábrándoznak Gyurcsányék

A tények nem támasztják alá, amit a DK a választók felé képviselni próbál. Összeesküvés-elméleteket gyártanak, és ellenségképet kreálnak, mert kizárólag az ember legelemibb ösztöneire hatva tudják egyben tartani minimális szavazóbázisukat. Ugyanazokkal az eszközökkel élnek, amivel az általuk olyannyira megvetett “szélsőjobboldal” – azzal a lényegi különbséggel, hogy nekik – a balliberálisoknak – nincsenek elveik, hanem egyszerű piaci érdekek mentén teszik mindezt. (Hírek)

Szerkesztő A
Kazinczy Ferenc Napok

Kazinczy Ferenc író, költő, irodalomszervező, nyelvújító és művészetpártoló, a magyar művelődéstörténet kiemelkedő szereplője. Neve összeforrt a magyar nyelv megújításának nagy eseményével, s így lett a széphalmi mester a műveltség, a kultúra és nyelv iránti elkötelezettség jelképes alakja. A nyelvújítás összetett jelenség volt, melyben Kazinczy valóban nagy érdemeket szerzett. Kazinczy fő küldetése az irodalom stílusának megújítása, a magyar irodalmi nyelv megteremtése volt. (Hírek)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap