Hírek

Szerkesztő A
Lóránt Gyula Emléknap (Aranycsapat)

Lóránt Gyula az Aranycsapat középhátvédje igazi küzdő típus volt. Edzések után továbbra is a futballpályán maradt és megállíthatatlanul, nagy alázattal gyakorolt. Állóképessége felülmúlhatatlanná vált, alappillére lett a válogatottnak. Mindent a labdarúgásnak szentelt. A mérkőzésekre úgy futott ki, hogy csak a győzelem az elfogadható, és ennek szellemében játszott. A válogatottban mutatott teljesítményével sok örömet szerzett nemzetének, hazájának. A sport iránti alázatossága ma is példaértékű. (Hírek)

Szerkesztő A
Máté Péter Napok

„Elmegyek, elmegyek…” Ez a dal, azt hiszem, mindnyájunk fülében van. Dúdolni tudjuk, még az úgynevezett „botfülűek” is, többen énekelik ma is, de mindenképpen, ha felhangzik a dal, akkor tudjuk, miről van szó. Gondolni rá nem akarunk, mégis ott van életünk minden másodpercében, sőt a másodpercek töredékében, hiszen élünk, ezért „elmehetünk”, bármikor. A dal az elmúlás dala, de a reményé is. Máté Péter énekelte… ITT VAN KÖZTÜNK! (Hírek)

Szerkesztő A
Grosics Gyula Emléknap (Aranycsapat)

Grosics Gyula olimpiai bajnok, VB ezüstérmes, az Aranycsapat tagjaként az ország több millió lakosának szerzett örömérzést, büszkeséget. Sikereikkel egy országot ragadtak magukkal, sőt az egész világ figyelmét felhívták e kicsi, de büszke nemzetre. Átérezték, hogy nem csak tizenegy ember játszik a pályán, hanem egy ország, egy nemzet, tizenötmillió magyar.A kapuslegenda kitartása, embersége, hazaszeretete ma is példaként lebeghet előttünk. (Hírek)

Polszerkesztő2
A volt ungvári polgármester szerint Kárpátalja elválhatna Ukrajnától

Kárpátalja megye elválik Ukrajnától, és falat emel a határára, ha a kijevi parlament elfogadja az ukrán nyelv kizárólagos használatáról szóló törvényt – vélte Szerhij Ratusnyak volt ungvári polgármester. “Ez konfrontációhoz és szembenálláshoz vezető út. Ha Kijev továbbra is ilyen törvényeket fogad el, nem marad számunkra más, mint az, hogy Trump stílusá... ban krími, Donyec-medencei, csernyivci, odesszai, lembergi falakat építsünk, és eltávolodjunk a kijevi gyűlöletes hatalomtól” – írta a Facebook (Hírek)

Szerkesztő A
Sebes Gusztáv Emléknap

Sebes Gusztáv a Magyar Aranycsapat szövetségi kapitányaként világhírnevet szerzett országunknak. Irányítása alatt a nemzeti tizenegy olimpiát és Európa-kupát nyert, VB ezüstérmes lett. A labdarúgásban olyan új taktikai elemet kísérletezett ki (4-2-4 felállás), mellyel megleptük a világot. A hátravont középcsatár poszt továbbfejlesztett változatban a brazil és a holland labdarúgó válogatottak sikeres játékstratégiájában is megjelent. (Hírek)

Szerkesztő A
Mádl Ferenc Emléknap

Dr. Mádl Ferenc kiváló jogtudós, neves professzor, köztársasági elnök, mindig kiállt a jogegyenlőség, az emberi méltóság védelme, a szegények, a hátrányos sorsúak és elesettek mellett. Bölcs, tapasztalt, haza- és magyar szerető volt, mindig az ország javát szeme előtt tartva döntött. A keresztény értékek elkötelezett híveként szolgálta nemzetét határon innen és túl. Így válhatott az 1990 utáni Ma.... gyarország egyik legelfogadottabb személyiségévé. (Hírek)

Szerkesztő A
Deák Ferenc Emléknap

Deák Ferenc, a 19. századi magyar történelem legjelentősebb személyiségei közé tartozott. A „nemzet prókátora” politikai pályafutásával és országunkért tett munkájával megkerülhetetlen személye lett nemzetünk történelmének. Vörösmarty Mihály ekképpen jellemezte a nagy államférfit: „Ilyen emberre szükség van a világon, nemcsak az országért, hanem azért is, hogy rossz óráinkban meg ne tagadjuk azon állítást, hogy az ember Isten képére alkottatott.” (Hírek)

Szerkesztő A
Csokonai Vitéz Mihály Emléknap

Csokonai Vitéz Mihály a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, a felvilágosodás kiemelkedő alkotója. Született tehetség (poeta natus) és tudós költő (poeta doctus) is, az eredendő zsenialitás, a folyamatosan gazdagodó műveltség és a gyakorta keserű élettapasztalatok tették őt klasszikus értékű művésszé. Debrecenben nőtt fel, kiváló nyelvtehetsége, csodálatos emlékezőképessége, sokoldalúsága és érzékenysége, „cimbalom” volta korán megmutatkozott. (Hírek)

Szerkesztő A
Benczúr Gyula Emléknap

Volt idő, nem is olyan régen – úgy százvalahány évvel ezelőtt, amely kor egy nemzet életében nem nagy idő –, amikor mindenki tudta, ki az a Benczúr Gyula. A nagy festőművész! Vagy sokkal inkább a magyar nemzet nagy festője. A király kegyeltje. Sikeres, gazdag ember. Akire felnéznek határainkon belül és túl. Mára pedig… újságokban és könyvekben sokszor a neve is rosszul van írva, rövid ú-val, „Bencurnak”. (Amit pedig még a helyesírás-ellenőrző is kijavíttatna.) (Hírek)

Szerkesztő A
Szent Margit Emléknap

Mi Magyarok sok embert adtunk a világnak, tudósok, sportolók személyében egyaránt. De ha csak a történelmi személyekre fókuszálunk, akkor sem szégyenkezhetünk, mert megannyi szent és boldoggá avatott emberel büszkélkedhetünk. Szentjeink pedig egy két kivételtől eltekintve az Árpád házból kerültek ki. Királyok, hercegnők, egyházi személyek tartoznak bele eme nemes társaságba, melynek egyik előkelő tagja szent Margit. (Hírek)

Szerkesztő A
Ady Endre Napok

Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, a Nyugat kiemelkedő művésze, költészetünk táltos erejű alkotója. „Faltörő kos”-nak nevezte magát, s valóban, szenvedélyesen haladt előre útján, s a nemzet jövőjéért ostorozta nemzetét. Új irányt, új utat tört, új időknek új dalaival jelentkezett, s elmét-lelket megmozgató, szimbólumos lírájával új alapjait rakta le a magyar irodalomnak. Vándor volt Ady Endre, aki a magyarság lel... kében is utazott. És utazott saját lelkében is (Hírek)

Szerkesztő A
Bolyai János Emléknap

Bolyai János neve a politika révén ismert ma, Magyarországon. Igen, a politika révén, amely – legyen az magyar vagy román – kérés nélkül is boldogítani akarja a rábízott népet. A Kolozsvárott alapított hányatott sorsú – magyar – egyetem 1945-ben vette fel a Bolyai nevet. Van, aki azt mondja, hogy Bolyai Farkas, az apa miatt lett így elnevezve, van, aki szerint az ifjabb Bolyai, azaz János miatt, mások szerint meg kompromisz... szumosan a két Bolyai, a két nagy erdélyi tudós miatt kapta az egyetem ezt a nevet. (Hírek)

Szerkesztő A
Selye János Emléknap

Sok olyan magyar tudóst ismerünk, aki tudásával, és munkájával kivívta a világ elismerését, de sikerei többségét sajnos nem hazájában, hanem - a történelem viharai folytán - külföldön érte el. Közéjük tartozik Selye János is, aki a huszadik század egyik legnagyobb orvos-kutatójaként tartanak számon. Személye az endokrinológia, az élettan, a biokémia és a krónikus megbetegedések járványtani kutatása területén még ma is meghatározó. / Selye János szüleit tekintve magyar apa (Hírek)

Felber Zsolt
Selye János munkássága

Selye János magyar származású professzor, a stressz kutatója megoldást kínált korunk népbetegségeinek leküzdésében, megelőzésében. Kutatásaival hozzájárul a magyarság testi és lelki felépülésében, megerősödésében. A magyarság szempontjából azért fontos munkássága, mert a leggyakoribb betegségek Magyarországon: az allergia, a daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a depresszió és a különböző szenvedélybetegségek, mind a stresszhez, pontosabban a distresszhez köthetőek. (Hírek)

Szerkesztő A
Fekete István Emléknap

Fekete István a természetleírásnak, a teremtett világ bemutatásának egyik legnagyobb mestere irodalmunkban. Avatott ismerője a természet titkainak, a vadászatnak, halászatnak, a magyar földnek. Termékeny és sokoldalú író volt, Jókai után az ő műveit olvasták a legtöbben; művei nyelvezete olvasmányos, gördülékeny, sok helyütt költői; stílusa a legkiválóbb prózaírók sorába emeli a szerzőt. Fekete Istvánt a szakirodalom, a hivatalos kánon nem tartja számon a (Hírek)

Szerkesztő A
Kempelen Farkas Emléknap

A XVIII. századnak – a százötven éves török uralom után, és a Rákóczi szabadságharc kifulladása után – különösen nagy szüksége volt igényesen gondolkodó magyar elmékre, alkotó művészekre és tudósokra, akik képesek voltak megújítani a magyar tudományosságot, s még talán az európai kultúrát is meghökkentették a magyar szellem legújabb eredményeivel. A század egyik legsokoldalúbb feltalálója volt Kempelen Farkas, aki nemcsak terveket készített, de módja volt meg is valósítani terveit. (Hírek)

Szerkesztő A
Gr. Széchenyi Zsigmond Emléknap

A vadászat egyike a legrégebbi főúri sportnak és szórakozásnak már évszázadok óta. A legtöbb főúr ezt nem céltalanul végezte, a természet tisztelete, az állatok védelme is szerepet játszott benne, de jelentette a szabadságot, a magányt is. Ezek közé tartozott gróf Széchenyi Zsigmond is, aki híres vadászként, íróként egyaránt megállta a helyét. Trófeagyűjteményével, a kalandjairól írott köny... veivel hozzájárult számos távoli kontinens élővilágának megismeréséhez, egy egész generáció nőtt fel az ő (Hírek)

Szerkesztő A
A Magyar Kultúra Napja

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Himnuszát. Annak a versnek a születésnapja tehát ez a nap, mely később – Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben – nemzeti imádságunk lett. 900 évet tekint át a költő, s fájó hangon szól legnagyobb bűnünkről: ”Hányszor támadt ten... fiad/Szép hazám kebledre,/S lettél magzatod miatt/Magzatod hamvvedre!” Mert a legnagyobb veszély nemzetünkre a belső viszály, a magyarságon belüli széthúzás-gyűlölködés. (Hírek)

Szerkesztő A
Cseh Tamás Napok

Mennyivel másabb a napkeleti és mennyivel földhözragadtabb a napnyugati művészlét-szemlélet manapság! A nyugati kultúrában, amikor azt mondjuk, polihisztor, nevetnek, hogy nincs ma olyan, esetleg csak régen, mondjuk a reneszánsz időkig léteztek olyanok. Manapság a nyugatiak szerint, ha valamit csinálsz, azt az egyet csináld, de azt jól. A nyugatiak szerint nem több lesz az ember azáltal, ha fest, ír, színdarabban játszik és zenél. Pedig, Cseh Tamás példája mutatja, mind, egyszerre jól lehet csinálni! (Hírek)

Szerkesztő A
Sebes Gusztáv Emléknap

Sebes Gusztáv a Magyar Aranycsapat szövetségi kapitányaként világhírnevet szerzett országunknak. Irányítása alatt a nemzeti tizenegy olimpiát és Európa-kupát nyert, VB ezüstérmes lett. A labdarúgásban olyan új taktikai elemet kísérletezett ki (4-2-4 felállás), mellyel megleptük a világot. A hátravont középcsatár poszt továbbfejlesztett változatban a brazil és a holland labdarúgó válogatottak sikeres játékstratégiájában is megjelent. (Hírek)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap