Nyiri Péter - A Magyar Nyelv Múzeuma
Virághullás Penyigén

Kedves Barátom! Amit kér tél tőlem, most elküldöm. De ne lepődj meg, ha felismered, mindezt nem én ötlöttem ki: mások szavait fogod olvasni. Sokáig és sokat kutakodtam, s végül arra jutottam, hogy én ezt nem tudnám elmondani. Ezért bíztam másokra magam. Két emberre a faluból, két különböző, mégis egyazon világ képviselőjére. Egy parasztra, a természete... sség minden sajátságával és egy orvosra, a maga távolságtartó rálátásával és műveltségével. (Egyéb)

Szerkesztő C
Wass Albert - Gazda és kereskedő

„Azzal nyakába vette a tarisznyát, fejébe csapta a kalapot, s úgy ment ki a házból, mint aki nem is készül visszatérni soha. Ment, mendegélt az úton, lassan besötétedett. Haragja lelohadt, s bánta már, hogy eljött hazulról. Visszafordult volna szívesen, de nem tehette. Mert aki egyszer kimond egy szót, annak tartania kell magát hozzá.” Simorka Sándor illusztrációival /A gazda és a kereskedő / Magyar népmesék sorozat 8. / ISBN (Könyv)

Szerkesztő A
TORMAY CÉCILE - BUJDOSÓ KÖNYV VI/21 (Kötelező olvasmány!)

Tormay Cécile (1876-1937) A századforduló legnagyobb magyar írónője. Lelkében izzón magyar, műveltségében teljesen nyugati. Stílusművészetének koronája hatalmas trilógiája; az "Ősi küldött", amelyben a Kelet és Nyugat két malomköve közé szorult tragikus magyar sors nagy regényét írta meg. Ő írta meg a világháború után bekövet bekövetkezett összeomlás siralmas krónikáját látomásos erejű "Bujdosó Könyvében". A bujdosó ő maga, aki számkivetve bolyongott, de mindig hazai földön, feje fölött a (Könyv)

Sajcz Bandi
Lóhűség (Arany Sas 2016. pályamű)

Egyszer, a fű közt Csillag meglátott egy sokhegyű szerszámot, s hogy épp közeledik felé a Gazda. Hirtelen úgy érezte, valami nagyon rossz fog történni. Amikor a Gazda elment mellette, beleharapott a kabátujjába és akkora erővel rántotta vissza, hogy az ember lehuppant a fűbe. Mihály gazda már épp kapott az ostor után, hogy móresre tanítsa az alamuszi csikót, mikor lenézett maga elé a fűbe és megmeredt, mint akit villám sújtott. Hazaérve, még mindig hitetlenkedve mu... tatta a feleségének a

Jankovics Marcell
Ahogy emlékszem 1/2.

Animáció félárnyékban? // Magyarországon a kommunista hatalomátvételt követően a filmgyártás államosításának részeként jött létre a később Pannónia Filmstúdiónak nevezett alkotóműhely, mely az ideológiai parancsnak megfelelően, az állami ellenőrzés (cenzúra) szándéka szerint az egyetlen olyan stúdió lehetett, ahol forgalmazásra számító rajz- és bábfilmek, későbbi gyűjtőnevükön animációk készülhettek. Ebben a közegben ellenzéki szellem, művészi önállóság sokáig elképzelhetetlen volt. Ismeretes, hogy az animáció (Egyéb)

Losonczy Attila
Új rügyek az ágon (Arany Sas pályamű 2016.)

– Eljött az idő, urak, nem várhatunk tovább! – Vata hangja betöltötte a földvár fogadótermét. A későbbi századokban Abaújvár néven elhíresült erődítmény vigyázta az észak-keleti határvidéken átívelő kereskedelmi utat. A várat még Sámuel építtette, a magyarok első választott királya, aki időlegesen elűzte az országrontó Pétert, és annak idegen csahosait. Sámuel halála után ismét boldogtalan időszak köszöntött Magyarországra. Orseolo Péter vérszopó talján és német pribékjei nem ismertek többé mértéket.

Csata Ernő
Állomás a mezőn - Halta pe câmp

Dinescu, Mircea, 1950 november 11-én született a dél-romániai Slobozián. A jelenkori román irodalom egyik meghatározó alkotójaként tartják számon. Állomás a mezőn - Halta pe câmp // (Fordította Csata Ernő) // Mikor a Hold, mint melltű, akad rá a ruhádra, / álmodod magad rózsaszínű tégla állomásnak, / ahova a vonat szinte érzékien jön be. / De nem tudom, benned a forgalmista lázad / vagy a csőszt érzed lesben a gabonában, / s a lámpánál lázasan kapaszkodsz a bűnbe? (Vers)

Szerkesztő A
Wass Albert: Előszó egy fontos lépéshez

EZT a folyóiratot maroknyi józanul gondolkodó, különböző nemzetiségű ember hozta létre, akiknek két fő közös jellemzőjük van. Valamennyien Közép- Európában születtek, és szilárdan hisznek abban, hogy a világnak ebben a zavaros szegletében nem jöhet el a tartós béke mindaddig, amíg az egymás mellett élő népek nem tanulnak meg békében és egységben élni és dolgozni. Ahhoz, hogy a békét és egységet elér... hessük, el kell távolítani (Publicisztika)

Turcsány Péter
A fegyvertelen katona győzelmei

(D. Kenese Erzsébet könyvének utószava) Wass Albert egy háború alatt írt levelében úgy emlékezik meg D. Kenese Erzsébetről, hogy az írónő éppen későbbi regényének spanyolországi színhelyéről írt neki a frontra levelet: „Fölkeresem azt az asszonyt, azt, aki levelet írt a spanyol tenger mellől, s magát adta ide ebben a levélben, lelke tiszta és illatos melegét. Ezt az asszonyt keresem föl olyankor gondolatban.” – A hely... (Novella)

Szerkesztő A
Lisztóczky László: Wass Albert pályaképe

Mi a titka Wass Albert régóta tartó párját ritkító népszerűségének? Egyik legfőbb indítékát bizonyára sorsának gazdagságában, összetettségében és látásmódjának, világképének ebből fakadó sajátosságaiban jelölhetjük meg. Egymást váltva, egymással összefonódva élte át a többségi, a kisebbségi és az emigráns sorsot. Az ebből fakadó következményeket tovább árnyalja, hogy az első – még gyermekként megismert – többségi sorsot a kisebbségi sors, a másodikat pedig – mely 1940-ben, Észak-Erdély (Publicisztika)

Szerkesztő A
Szabó Dezső Emléknap

Szabó Dezső a magyar irodalom különleges tehetségű alkotója. Életművének megítélése ellentmondásos és átpolitizált, a vélemények többnyire politikai vagy ideológiai szempontból közelítenek, és kevesebbszer esik szó a szövegek művészi-esztétikai, erkölcsi értékeiről. Szabó Dezső az Eötvös Kollégium magyar-francia szakos hallgatójaként tanult (akkor volt ott egyetemista Szekfű Gyula, Horváth János és Kodály Zoltán is). A Nyugat közölte (Hírek)

Szerkesztő B
1945. január 13-án hunyt el Szabó Dezső író, kritikus, publicista

Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 13.) magyar író, kritikus, publicista. A két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselője. - Életpályája - 1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait ma... gyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, (Hírek)

Fedák Anita
Szabó Dezső, az ungvári gimnáziumi tanár

„Roppant szigorú oktató volt, megvetette a lustákat, hanyagokat, kötelességmulasztókat, és ennek gyakran hangot is adott. Különben nem volt az emberi jóság mintaképe: szerette kigúnyolni a gyenge diákokat, ha kellett, irgalom nélkül büntetett, és erre igen változatos módokat eszelt ki. A Kálvárián lakott, a sírkerttel közvetlenül szomszédos utolsó házban, és azoknak, akik nem készül... tek el az órára, pontosan éjfélkor kellett megjelenniük az ablaka előtt, be (Egyéb)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap