Szerkesztő C
Ma 5 éve hunyt el II. János Pál pápa

Emlékezzünk a szent életű lengyel pápára, akit néhány napja avattak boldoggá. Bővebben itt: http://irodalmilap.net/?q=cikk/ii-janos-pal-papa-boldogga-avatasa (Egyéb)

Balogh Bertalan
A lányka

A lányka felnevetett. Ok nélkül. Nem volt már gyerek, néhányszor kirándult már az emberi kapcsolatok őserdejébe, de mint aki csak beletévedt. Nem akart fölfedezni semmit, csak az esték voltak muzsikásak és szelídek, és ő kószált egy kicsit a szélénél... (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Wass Albert (12/a rész)

12/a. Wass Albert kiválasztottsága és hivatástörténete. „A nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha” – jelentette ki a múlt század harmincas éveinek záró akkordjaként minden idők nagy erdélyi, katolikus püspöke: Márton Áron." (Novella)

Doma-Mikó István
Leállítják a Tokió melletti Hamaoka atomerőművet

Tokió lakosságát egyre jobban nyugtalanítja, hogy egy erős helyi földrengés a főváros melletti atomerőművekben is hasonló veszélyeket generálhat. Elgondolni is szörnyű, mi történne, ha a zsúfolt, 13 millió lelket számláló főváros lakosságát kellene evakuálni. (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Piramisok

Hosszú írás a boszniai piramisokról az interneten... Egy kicsit megáll az ész: megmunkált kőtömbök, kövezett jératok és rakott falak, barlangrendszer, és mindezen túl 35.OOO éves írás, sőt rovásírás, sőt, székely-magyar rovásírással pontosan megegyező! (Novella)

Lukáts János
Erőd a keresztúton (4. rész)

Történelem utáni töprengés Korda Zsolt munkaszolgálatos magyar honvéddal. A szándéka – mint máskor is – az volt, hogy Maléterhez vezeti őket, ellátást biztosít a sebesülteknek. A pincefolyosó egyik szögletébe húzódva azonban az egyik orosz katona oldalfegyverével az ügyeletes tisztet fejbe lőtte. (Publicisztika)

Sajdik Ferenc
Petőfi Sándor: Ha

Illusztráció Petőfi verséhez (Humor)

Eszterke
A székely szekér esete

Az öreg székely látja, hogy a szénás szekér be van borulva az árokba, a székely fiú meg nyugodtan ül a tetején és pipázgat. Illően köszönnek egymásnak. - Aggyun Isten, Józsi bátyám! (Humor)

Ács Mária
Németh László nőalakjai 20/20

Az Irgalom Kertész Ágnese. 3. A szülők és lányuk viszonya, a megtalált hivatás jellemformáló hatásának feltárása készíti elő, és teszi hitelessé Ágnes párválasztását. Két férfi, Vetési és Halmi közül a hősnő irgalomra beérő szíve a rászorulóbb felé hajlik. (Novella)

Lukáts János
Erőd a keresztúton (3. rész)

Történelem utáni töprengés Korda Zsolt munkaszolgálatos magyar honvéddal. Október utolsó napjaiban (úgy 26-28-án) egyszerre rettenetes aknatűz zúdult a környékre. Semmi kétség, nekünk szólt ez az üzenet, csak éppen… Csak éppen az aknák legtöbbje a laktanya mögé, a Tűzoltó utcai gyermekklinikára hullott. (Publicisztika)

Balogh Bertalan
A gyilkos

A szegény norvégnak is valószínűleg elege lett az egészből, kilépett a munkahelyéről és elment az őserdőbe, a fjordokba, az égig érő illatos fenyőfák közé. Pecázott, vadászgatott, és azt ette, amit a természet adott: halat, bogyókat, fenyőmagot, nyúlsültet gombamártással (Novella)

Turcsány Péter
Ki volt Vass Albert (11. rész)

11. Wass Albert a magyar jövő iránytűje. Wass Albert életművének megbecsülése és nemzeti önbecsülésünk egy alapvető kérdés párhuzamos tételei. Önértékelésünk része és – műveit megismervén – beteljesítője az Erdélyben született író minden mondata, minden munkája. (Novella)

Sajdik Ferenc
A karácsonyi hal

See video

Eszterke
Fekete székely-történet

A székely meg a fia éjszaka mennek a szénás szekéren. Egyszer csak elhúz mellettük egy fej nélküli motoros. - Nocsak - mondja az öreg székely. (Humor)

Ács Mária
Németh László nőalakjai 19/20.

Az Irgalom Kertész Ágnese. Németh László regényírói módszerében az előző három regényét követi: a cél itt is a főszereplő, Kertész Ágnes tudatának, gondolkodásmódjának teljes mélységű feltárása. (Publicisztika)

Lukáts János
Erőd a keresztúton (2. rész)

Történelem utáni töprengés Korda Zsolt munkaszolgálatos magyar honvéddal.A századparancsnokunk, a kevesek egyike, aki velünk maradt, azért néhányunkat maga mellé vett, a laktanya védelmére. A kezünkbe nyomtak – honnan, honnan nem szerezték – olyan kispuskát, amelyet vidéki gyerek flóbert néven ismert (ami amúgy nem rossz fegyver). (Publicisztika)

Turcsány Péter
Ki volt Vass Albert (10. rész)

10. Wass Albert, a nemzetféltő politikus. A személyiség táguló hatáskifejtése. Etológiai megfigyelés szerint a társas lények hím egyedeinek egyedeinek territoriális helykijelölése úgymond erőfitogtató hatáskifejtési igényként a fajtán belüli pozíciószerzés legfőbb jelzőrendszeri mutatója. (Novella)

Sajdik Ferenc
Petőfi Sándor: Ha

Sajdik Ferenc karikatúrista illusztrációja Petőfi verséhez (Humor)

Balogh Bertalan
Hétköznapi janicsárok

Első anyósom szőröstalpú volt, és bizonyos értelemben tudathasadt. Húszéves korában ment férjhez egy nagyszerű székely-magyar tiszthez, és meg kellett játszania a magyar nagyasszonyt. (Novella)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap