Szerkesztő A
Szent István király intelme Imre herceghez

Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, (Publicisztika)

Balogh Bertalan
Magyar "szabadság" szobor

Változatlanul nem tudom megérteni, hogy milyen nép az, amelynek a fővárosában, a legmagasabb csúcson egy síremlék mered éktelenkedve. Akár Szabadságszobornak nevezzük, akár tudjuk, hogy voltaképpen a lezuhant Horthy István síremléke ez a pálmás réztyúk, így is, úgy is síremlék ez valóságosan és képletesen is. (Publicisztika)

Eperjes Károly
Thália és teológia 4/20

Mára azonban megszületett az új ellenségkép: a terrorizmus. S ekkor következik a hatalmi rendszer eszmei megindokolása: miért van joga az Amerikai Egyesült Államoknak ahhoz, hogy az egész világ fölötti rendőrhatalmat gyakorolja? Hát azért, mert nem csak katonaság által gyakorolja. (Publicisztika)

Doma-Mikó István
Újratöltve: A japán Különleges Támadó Alakulat

A II. Világháborúban létrehozott japán Különleges Támadó Alakulatnak ez az egysége olyan szupertitkos volt, hogy évtizedekkel a háború után még honfitársaik sem tudtak a létezéséről. (Publicisztika)

Balogh Bertalan
"Jugoszláviai turné"

Adriai tengerpart. A századok folyamán többször volt ez a vidék olasz ilyen, vagy olyan formában. Kotor, az öböl bejáratánál ez a nagy és érdekes város is őrzi az olasz építkezés sok-sok nyomát, ha ma már modern kockaházak és küszködve megszélesített utcák jelzik is, hogy lezárult a régi éra. (Publicisztika)

Turcsány Péter
Újratöltve: Ki volt Wass Albert (4. rész)

4. Wass Albert utóélete – Isten kenyere. Isten kegyelmi munkájának köszönhetem, hogy segítőtársakat és türelmet adott e könyv szerkesztésének aprólékos, gyönyörű és hatalmas munkájához. A Jönnek – Adjtok vissza a hegyeimet! című ikerregények 1993-as kiadása után 1998-tól tervezzük a Wass Albert Életmű kiadását. (Publicisztika)

Cserényi Zsuzsa
Mint egy imádság

A fotón Nagy László fafaragó művész Madonna szobrát láthatjuk a Lőrinci Kegyeleti parkban (Vers)

Lukáts János
Reggel Velencében

Reggel Velencében (Fotó)

Balogh Bertalan
Új Világrend

Lehet, hogy sikerülni fog az emberiség tökéletes becsapása, vagyis lehet, hogy megvalósul egy időre az a világ, amelyben mindenütt demokrácia lesz, minden országot az Új világrend helyi gondnokai fognak irányítani, és bégető nyáj lesz az emberiség. Lehet. Az előjeleket máris látni lehet: a nemzetek különleges voltát máris tagadják a hatalmi körök,... (Publicisztika)

Szerkesztő A
Gratulálunk lapunk két fővárosi díszpolgárának!

Szeretettel köszöntjük Eperjes Károly színművészt és prof. Dr. Papp Lajos szívsebészt, lapunk íróit, akik tegnap átvehették a „Budapest Díszpolgára” kitüntetést! Alkotóközösségünk e két tagja egész életében nem ismert fáradságot és meghátrálást a Haza és a magyarság szolgálatában. Életművükhöz, eredményeikhez gratulálunk! (Egyéb)

Eperjes Károly
Thália és teológia 3/20

...része vagyok egy kicsiny, tizenötmilliós nemzetnek. Ráadásul olyan nemzetnek, amelynek az első szent királya az egész nemzetét -- hívőket, nem hívőket, magyarokat, cigányokat, svábokat, horvátokat, románokat, ruszinokat stb. egyaránt -- fölajánlotta, a Szent Szűz kezébe tette. És én ezt a népet hagyjam itt? Menjek ki Amerikába? (Publicisztika)

Doma-Mikó István
A Mifune-legenda (II. befejező rész)

- Hogyan került kapcsolatba a filmmel? Mifune Shiró, a színész. - Hogyan került kapcsolatba a filmmel? - Tizenkilenc éves koromban a szülővárosom, Szédzsó egyetemének gazdasági karán tanultam, amikor Kuroszawa asszisztense, Deme Maszanobu felkért A tanárnő című film főszerepére. Engem akkor érdekelt apám munkája, hogy hogyan dolgozik. (Publicisztika)

Papp Lajos
Újratöltve: Dr. Papp Lajos szívsebész professzor beszéde Kunszentmiklóson

Szeretetben Testvéreim, Magyarok! Összefogás. Kivel? Kikkel? Ki ellenében? De kivel fogjon össze a magyar? Kik vagyunk, honnét jöttünk? Vajon ide sodort a szél valahonnét Ázsia belső területeiről, vagy másként van ez? Az összefogás első kérdése: kivel? A válasz egyértelmű: a teremtő Istennel! (Publicisztika)

Sajdik Ferenc
Újratöltve: Arany János: Házasság (2.)

Illusztráció Arany János verséhez (Humor)

Cserényi Zsuzsa
Öregnéne

Igaz történet egy néniről, aki nagyon a szívemhez nőtt... (Novella)

Szerkesztő A
Üdvözöljük alkotóközösségünkben Cserényi Zsuzsannát!

Kedves Olvasók és Írótársak! Üdvözöljük körünkben Cserényi Zsuzsannát, aki A bükkszéki szilvalekvár c, írásában mutatkozott be lapunkon. Zsuzsanna, aki a jövőben rendszeresen ír nálunk novellákat és vesreket így vall önmagáról: "Heves megyében, Lőrinciben születtem, és ma is ott élek. Életem nagy részét számok és a realitások jegyében töltöttem... (Egyéb)

Lukáts János
Kilátás a canal Grandéra

Kilátás a canal Grandéra (Fotó)

Doma-Mikó István
A Mifune-legenda (I. rész)

"A legnagyobb volt, nincs nála jobb színész!" Kilencvenhét karácsony estéjén Tokióban, a Mitakai kórházban egy csontig lesoványodott 77 éves férfi haldoklott. Ágyát csak legközelebbi hozzátartozói állták körbe: két fia, régen elhunyt barátja felesége és a kezelőorvosa. A férfi fölemelte elkínzottan is szép arcát, szólni kívánt, de már nem volt rá ereje. (Publicisztika)

Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap