Turcsány Péter
Nemzeti toborzó, 2010

(Március Idusán – költőkre és a népre emlékezve)// Mit akarsz, Isten, tőlünk,/ lobogjunk egyre, egyre,/ mint valahány elődünk,/ barátunk volt Petőfi,/ Csengey is velünk szólt,/ s ki online-unk letölti,/ kíván-e szabad lenni,/ tavaszban lélegezni?// Miért, hogy ismét, újra/ százezrével tolongva/ a szó, a tér, az utca/ szabadságára vágyunk,/ s a lélek hóvirága/ egymás szívéből hajt ki:/ kívánságaink szárnya,/ reptess egy új világba! (Vers)

Nyiri Péter - A Magyar Nyelv Múzeuma
A nyelvtarisznya

Az aláhúzott szavak a nyelvújítás korában, a nyelvújítás során keletkeztek (az 1790-es évektől az 1800-as évek közepéig). Ennek a mesének ez az egyik sajátsága, ezért neveztük nyelvújítási mesének, és a nyelvfelfogásunkról is sokat elárul: mi a nyelvet isteni adománynak tekintjük, mellyel erkölcsösen kell élnünk, de nem szabad visszaélnünk. (Tudomány)

Szerkesztő A
1848 március 15.

See video

Lukáts János
Újratöltve: Potomság

Megható írás Petőfi haláláról, múltjáról és jelenéről. Egyben példa a magyar nyelv művelésére és a hazaszeretetre. Minden magyarnak ajánlott! Szerkesztő A - Augusztus 2-án írom ezeket a sorokat, százötvennégy évvel ezelőtt, te már két napja halott voltál. Ott feküdtél talán valahol a kút környékén, talán a hídnál (ott láttak utoljára a menekülők, te álldogáltál, aztán futásnak eredtél), de lehet, hogy sikerült messzebbre jutnod, arra keletre, az (Novella)


Készüljünk március 15-ére!

Készüljünk nemzeti ünnepünkre, március 15-ére! Emlékezzünk, 164 évvel ezelőtt a márciusi ifjak, élükön Petőfivel, Jókaival, valamint a magyar nyelv és irodalom kiválóságaival felkeltek Hazánk külföldi elnyomása ellen. A mi feladatunk nyomdokukba lépni mind a haza mind a magyar nyelv védelmében! Várjuk további írásaitokat! a MIL Szerkesztősége Magyar Irodalmi Lap (Hírek)

Csernák Árpád
2005-ben elmondott ünnepi beszéd az 1848-as forradalom ünnepén

Kurucos hévvel mondhatnánk, hogy a magyar hősies, becsületes, igazságszerető... és ezt történelmi példákkal, többek között 48-as és 56-os példákkal bizonyítani is tudnánk, de ezzel nem csapnánk-e be önmagunkat? Érvényes-e ez még ma is? Vajon igaz-e? Utassy József/ Zúg március/ Én szemfedőlapod lerántom:/ kelj föl és járj, Petőfi Sándor! / Zúg Március, záporos fény ver,/ suhog a zászlós tűz a vérben (Egyéb)

Jókai Anna
Az együttlét 25/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Balogh Bertalan
Regénygyártó masina

Közhely, hogy cél, érték és hős nélküli korban élünk. Régen kezdődött ez, és kulturálisan az utolsókat rúgjuk. A pillanatnyi világirodalom is tükrözi ezt. Például, Churchill is irodalmi Nobel-díjat kapott, és nyilvánvalóan nem azért, mert nagy író volt, mert nem volt az, vagy mert nagy európai volt, hiszen fele Európát lökte oda a bolsevik szférába... hacsak nem azért kapta, mert az ő helyesírása bizonyult a legjobbnak abban (Novella)

Jankovics Marcell
Magyar karácsony

A történettudomány hivatalos álláspontja szerint 1000. december 25-én (vagy 1001. január 1-jén) István magyar fejedelmet királlyá koronázzák. A történészek és a művelt közvélemény szerint a koronázás napja a keresztény magyar állam születésnapja. A szimbolikus aktus megpecsételte a száz éves folyamatot, amelynek során Magyarország betagozódik az egykorú Európába, évfordulója ekképpen méltó alkalom a megemlékezésre (Egyéb)

Papp Lajos
Újratöltve: "Bízzatok, Magyarok!"

Beszéd a pécsi Rendszerváltó Nagygyűlésen: "A Szellem, Erkölcs forradalmárait nem lehet kifárasztani. A megszólítottakat nem lehet az utcákról, a terekről visszaszorítani a karámok közé, a panelboxokba, nem lehet visszacsalogatni az ólakba vályúkba öntött moslékkal. Hiábavaló vágyakozása a mammon szolgálóinak, a zsarnokoknak, hogy megunjuk, hogy belefáradunk. Nem tudják kivéreztetni (Publicisztika)

Jókai Anna
Az együttlét 24/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Sebeők János
Nyílt végű alapok

avagy: a kérdőjel kiegyenesíthetetlenségéről Oh, Platón… Egy bekezdésed akad Atlantiszról, s meglehet, ez volt a legsikeresebb. A média számára ma talán leginkább emészthető. Hisz mindenkinek megvan a maga elsüllyedt Atlantisza. Atlantisz a nagy fellelendő, a Válasz maga. De hívhatjuk akár El Doradónak is. Attól függ, mi a kérdés – a válasz lehet arany. Egyesek úgy gondolják, hogy életüket majd megoldja a pénz. Úgy gondolják, kérdéseikre a válasz a pénz. (Publicisztika)

Jókai Anna
Az együttlét 23/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Borbély András
A halott és a hallott

– egy genealógiai metafora történetéhez – „Hősszívű Tűdeidész, minek is kutatod születésem? Mint levelek születése, olyan csak az embereké is. Földre sodorja a lombot szél, de helyébe az erdő Mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra: Így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.” (Homérosz: Iliász)1 1. Trencsényi-Waldaphel Imre a genealógiai metafora példájaként idézi az Iliász VI. énekéből a fenti szövegrészt2, amely (Publicisztika)

Kenessey Csaba
A virtuálissá vált világ...

Modern időket élünk, a 21. század küszöbén érdemes egy kicsit elgondolkodni, hol is állunk, mik a jellemzői ennek a világnak, aminek tagjai és részben alkotói is vagyunk. A 19. századot az iparosodás jellemezte. Chaplin a Modern Times c. (modern idők) örök értékű filmjével remekül karikírozta az akkori élettel kapcsolatos viselkedésmódokat. Ezután azt a kérdést teszi fel magának a gondolkodó, amennyiben Chaplin ma is élne, mivel... (Tudomány)

Horváth Lajos
Leányrablás Kerlésnél

Történt, hogy a Moldvában lakó besenyők népe a borgói szoroson keresztül tavasszal áttörte a gyepű sorompókat, leverte a gyepű őröket, akik Magyarország határát őrizték és Erdélyen át rabolva és pusztítva a Meszes kapun keresztül berontott Biharba, hogy ott is zsákmányra tegyen szert. A besenyő sereget Gyula besenyő vezér Osul nevű főembere vezette. A pogány besenyők Bihar városáig kegyetlenül végigprédáltak mindent. Azután seregük (Tudomány)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap