Doma-Mikó István
Három korona szolgálatában

Március 18-án vasárnap telefonomon megjelent egy kínai mobil száma. Nyilvánvalóan a Pekingben tartózkodó Curtis barátom, az elhunyt „öreg király” személyi kísérője hív. Az örömteli üdvözlést megelőzve azt mondta, amit 2006 szeptemberében: „His Majesty passed away.” Őfelsége elhunyt. Királyi udvari festőművészként 21 éve szolgálom a tongai dinasztiát, és immár másodszor hallom a lesújtó mondatot. (Egyéb)


Károly Gáspár búsulása

A magyar nyelvű Biblia születésének előzményei - Ki látott már királyi palástot színarany pikkelyekből összenőve? Olyan most a völgy, ahogy őszi színekben simulnak egymásra a fák, bokrok levelei. Ki is látott volna ehhez hasonlító köntöst, mint ami beláthatatlan terjedelemben, csillogón és habosan most ömlik szét a fénylő hegyek vállain? Mint az Élő Isten szőlőskertje, úgy terül el Tállya és környéke a boldog bőségben, bérces tetők és gerezdes (Egyéb)

Jókai Anna
Az együttlét 32/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Turcsány Péter
Halott lázadók ünnepén

Érdekek ringyója vagy!/ Minden dalosnak újra szűz/ haza./ Benned dal fogamzik,/ nem kívánt, síró-rívó kis-/ baba.// Öröklött vágyak virága:/ szökkenj – szólítunk! – szárba,/ szabadság!/ Puskaropogás jégesője/ zuhoghat rád.// Nyugodjék békében/ hantolt, ezer Petőfi, / míg itt vagyok./ Szabadság zászlaja,/ csak legyen akarat, / mely kézbe fog!// //(1969)// // Magyar Irodalmi Lap // (Vers)

Lukáts János
Lőrinc aranyai

- El akarok mesélni neked valamit, de nem tudom, hogy kezdjek bele. Segíts! Kérdezzél valamit! - Mondd, mit akarsz elmesélni? - Eh, egyszerűbb, ha elmondom, magadtól sose fogod kitalálni! - A te észjárásodon, Lőrinc, nehéz eligazodni! - Néha magamnak is! Na, szóval… A napokban vettem egy nagy lélegzetet… és elmentem aranyat ásni. - Micsodát, aranyat?! Hát te nem vagy… - Ki ne mondd! Valójában nem aranyat ásni, csak aranyat... (Novella)

Jókai Anna
Az együttlét 31/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Papp Lajos
Kunszentmiklósi beszéd

Szeretetben Testvéreim, Magyarok! Összefogás. Kivel? Kikkel? Ki ellenében? De kivel fogjon össze a magyar? Kik vagyunk, honnét jöttünk? Vajon ide sodort a szél valahonnét Ázsia belső területeiről, vagy másként van ez? Az összefogás első kérdése: kivel? A válasz egyértelmű: a teremtő Istennel! A teremtő Isten mindannyiunkat meghatározott céllal és feladattal küld e földi mindenségben. Mindannyiunknak, kivétel nélkül feladata van. (Egyéb)

Steinné Gruber Katalin
Újratöltve: A füstadó

Óriási készülődés volt falunk egyik házánál. Lingel úr 60. születésnapját ünnepelték. Sürgött-forgott mindenki, aki csak élt. Sok vendéget hívtak, még a japán nagykövet is hivatalos volt, hiszen Lingel úr még Japánba is szállított gyönyörű, egyedi bútoraiból. A sok finom ételt helyben készítették el. Az úr ragaszkodott ehhez. Az előkészületek rendben folytak, már csak a tűzhelybe kellett begyújtani, aztán rotyoghat (Humor)


A Művészetért

Figyelem! A Művészet él, még nem halott.// Drága barátom! / Mondd, hiszed a művész erejét? / Megváltható a világ általunk?/ Az én dalom könnyű szárnyakon / száll, s egy orkán elsöpri / majd, mit értünk építettem. // Mondd, hiszed a műved erejét?/ Vers, festmény kihez szólnak?/ Magadért míveled e furcsa hivatást,/ vagy értünk, értük kik nem hallják verseim,/ s nem látják festményeid vonzó báját. // Hitetlen az ember, nem nevelték meg/ meglátni a fontos történést.- / Nem hall mást, (Vers)

Jókai Anna
Az együttlét 30/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Turcsány Péter
A nagyvilág kálváriáján

(A márciusi ifjak és Ady Endre emlékére)// Újra sír és újra lázít/ minden elfojtott gondolat./ „Kárpátoktól az Al-Dunáig”/ tétova népek szájzár alatt.// Az álmunk, a vágyunk megint/ belénkszorul, mint csőbe puskapor./ A nagyvilág kálváriáján/ miért vagyunk mi bal-lator?// Március föllélegző napja:/ szabadságunk Betlehemje,/ Megszületett az a gyermek./ Nem lett, aki fölnevelje.// Keresztapák hogy ölre mennek,/ micsoda kétes születés!/ Megremegnek a parlamentek (Vers)

Kenessey Csaba
Levelezés a médiával 1/21

Tisztelt Hevesi Úr! Egyezer kilométeres távolságból hallgattam tegnap este a Petőfi Rádión 9 órakor kisugárzott adásukat, ill. az Ön gondolatait, melyek a szerbiai ill. boszniai állapotokkal foglalkozott. Ön az ötvenes évek kissé a mai időknek megfelelően kozmetikailag megváltoztatott zsargonjában kommentálta a NATO bombázását, összehasonlítva a 2. világháborúban történt Drezda bombázásával... (Tudomány)

Jókai Anna
Az együttlét 29/34

– József körút, azaz a Népszínház utca eleje. Már a megállóoszlopoknak sem lehet hinni! Hazug – jobb esetben csak pontatlan minden kiírás. Ez esetben mégsem teljesen félrevezető, hiszen a Népszínház utca valóban a Körútba torkollik, s a legalább valamelyest tájékozott utazó könnyen megtalálja a felszállóhelyet. Ameli Ladár sokat utazik, de az ilyen–olyan útvonalakat hamar elfelejti. Mintha fölösleges volna megjegyezni, mintha úgysem ismétlődne soha semmi... ( (Könyv)

Lukáts János
Könyvek között, nyelvek között…

Két év a Berlini Humboldt Egyetem Magyar Tanszékén, 1981-1983 Se magyarnak, se tanszéknek nem hívták akkoriban azt az intézményt, Fachgebiet Hungarologie volt a hivatalos neve, amihez hozzátették: Sektion Slawistik. Vagyis Hungarológiai Szakterület, a Szlavisztika Részlegen belül. Ez volt a neve, de mivel a név nagyrészt igaz se volt, és az ott dolgozók haragudtak is rá, ezért, ha a munkahelyünkről... (Publicisztika)

Szerkesztő C
Zrínyi dala

Hol van a hon, melynek Árpád vére/ Győzelemben csorga szent földére,/ Mely nevével hév szerelmet gyújt;/ S messze képét bújdosó magzatja,/ Még Kalypso keblén is siratja,/ S kart feléje búsan vágyva nyújt?/ Itt van a hon, ah nem mint a régi,/ Pusztaságban nyúlnak el vidéki,/ Többé nem győzelmek honja már;/ Elhamvadt a magzat hő szerelme,/ Nincs magasra vívó szenvedelme,/ Jégkebelben fásult szívet zár. // Hol van a bérc, és a vár fölette,/ Szondi melynek sáncait védlette (Vers)

Csernák Árpád
Más egyéb akkor nincsen, jó?

. Béla minden nap pontosan 5-kor ébredt. Nem kellett neki ehhez vekker. Derűsen, lendületesen pattant ki az ágyból, sietett a fürdőszobába, közben egy pillantást vetett a szobainason rá várakozó, frissen vasalt egyenruhájára… „Különleges zöld”, így nevezte. És valóban, ennek a ruhának a színe nem volt hasonlatos más zöldekhez; nem olyan volt, mint a fű zöldje vagy a különböző fák lombjának ezerféle zöldje, ez (Novella)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap