Kalász István
Az ég alatt

Az idő olyan, mint a gyerek, mindig elfut, mondta az anyám, ha megint nem jöttem, ha megint csak telefonáltam, kimentettem magam, bizony, az idő az erkölcs gyereke, mondtam erre mindig. És nevettünk. Nagy baj van, mondta a szomszédasszony a telefonba, jönnie kell. Most. És kanyarodtam, dudáltam, átvágtam a záróvonalon, áthajtottam a piros lámpán, száguldottam a folyó felett, és eszembe jutott, hogy randevúkra mennyit rohantam... (Novella)

Csernák Árpád
A cinikus

Hályogzöld háttér előtt mozgó hályogszürke alakok; meg-megrezdülő sötét lombok, halott fák ágainak fekete rajzolata, váratlanul felizzó vörös fényfoltok... Dr. Werth János minden este végignézte a naplementét a hegy tetején ülve mint egy szakrális színházi előadást, és ez az előadás sohasem volt egyforma: megunhatatlan volt és leírhatatlan, titkokat rejtő és távlatokat nyitó... Dr. Werth János régen elfelejtette, hogy doktor. Pontosabban... (Novella)

Jókai Anna
Téli esték 1/5

– De igen – mondta Lelikné, és ült a lazacszínű hokedlin. – Én itt lakom – ismélelte halkan, posztóba burkolt lábát egymásra rakta. – Tessék várni – mondta Szappanos, és befutott a szobába. – Ki az? – kérdezte Leila fekvő helyzetben, a bolyhos anyaméh szőnyeg közepén. – Nem fogjátok elhinni. – Szappanos csak állt, kezét zsebére szorította, mint aki tárcáját félti a tömött villamoson. – Egy öregasszony. Azt állítja, itt lakik. És kancsalít. Leila feltápászkodott, ropogott a... (Novella)

Magyar Nyelv Múzeuma
Fotóalbum: Közép-Erdély női népviselete

A Kazinczy Ferenc széphalmi birtokán álló A Magyar Nyelv Múzeumában illusztris kiállítások erősítik anyanyelvünk történetének és szépségének bemutatását. A kiállított tárgyak és fényképek gyűjteményéből álló kis "fotóalbum" tartalma színes és változatos. Találunk benne kódexmásoló szerzetest, az első magyar biblia szomszédságában álló kőangyalt és... (Fotó)

Jankovics Marcell
A szegény ember szőlője

See video

Szilágyi Balázs
A síp: 1995 (2. rész)

Gondoltál már arra, mihez kezdenél, ha újraélhetnéd az életed? Ha jönne egy jó tündér, és a kezedbe nyomna egy sípot, amit ha a legnehezebb helyzetben megfújsz, a múltban találod magad? A saját múltadban, és csak rajtad múlik, hogy másodszor jobban sikerüljön? Mit tennél akkor? Mit csinálnál másképp? Megfújnád egyáltalán azt a sípot? Krisztiánnal szembejött az utcán egy tündér, és a kezébe nyomott egy ilyen sípot. Amik... (Egyéb)

Turcsány Péter
Emlékezz, hogy emlékeztess!

– Moldvai magyar Passió –// I.// A lélek, ha szállna,/ mi bennem él,/ A láng, ha volna szárnya,/ mely hozzátok ér –/ Eggyé lobogna mind a fény/ köszönteni magas Urát!// Kifordított subánk,/ Csángó-hazánk,/ Báránybőr-meleged/ már nem áld,/ tegyél csodát!/ Terítsed mégis reánk/ Emlék-hazánk,/ Emlék-hazánk./ Urunk, te Magasságos!/ Tegyél csodát,/ tegyél csodát!// Mert megállta hányszor,/ hogy magalázták százszor, (Vers)

Szerkesztő C
Wass Albert: Hagyaték

Az öregember ott ült a barlang szájában, a pihenő padkán és csontos kezét odatartotta a roskadó tűz zsarátnoka fölé. Odébb, az aprító tönkön, ott ült a gyerek. Tizennégy éves ha lehetett, de ember módjára ült ott, ázott ködmönében, szakadozott harisnyában, ócska katonabakanccsal a lábán, s mellette a balta. Szeme kerekre... (Könyvbemutató)

Balogh Bertalan
Medgyessy-szobor

Úgy segített magán, hogy Medgyessy kisplasztikáit és nagy műveinek kisméretű másait kezdte titokban sokszorosíttatni, cserépből, (erre volt jó barátom), és eladogatni. Éppen az Anya gyermekével című híres szobor kicsinyített mása készült el azokban a napokban. Ámbár, lehet, hogy Szoptató anya volt az igazi címe... Nem tudom. De mindenki ismeri. Gyönyörű volt így, másfél araszos méretben is a nő, ahogy ül, szoptat... (Publicisztika)

Jókai Anna
Soror Dolorosa 3/3

A kórház új igazgató főorvosa sokkal fiatalabb, sokkal magabiztosabb volt minden elődjénél. Nem is hivatkozott udvariasan az elődök érdemeire, s forradalmi törekvéseit egy percig sem titkolta. – A betegellátás számtalan fogyatékossága javarészt abból fakad, hogy a kórházat mint intézményt hajlamosak vagyunk titokzatosságba burkolni; mintegy misztifikálni a mechanizmusát – mondta az első munkaértekezleten. – Nem tudom, világosan értenek-e? A... (Novella)

Horváth Lajos
Szent László jár a légben a magyar had fölött

A szent lovagkirály halála után sok-sok évvel tatárok sanyargatták kívül a Kárpátokon a szépséges Moldva magyar, német és román lakóit falvakon és városokban egyaránt. Az Arany Horda rablócsapatai voltak, akik a Krím-félszigeten székelő kánnak engedelmeskedtek. Lajos királyunk nem tűrhetvén az országunkhoz tartozó tartomány kirablására irányuló szándékot sem (Tudomány)

Padisák Mihály
Miska bácsi negyedórája

Az évek múlásával a körülmények változnak, az emlékezet fakul. A sárguló újságlapok csupán rideg tényeket őriznek, a történészek az események puszta csontvázát rakosgatják össze. Azt, hogy egy jelentős történelmi esemény hogyan hatott akkor, a történések napjaiban az emberekre, milyen érzéseket, reményeket keltett bennük, csupán a korabeli hangfelvételek vagy az akkor íródott levelek őrzik hitelesen. Az alant olvasható levelek 1989. december végén,... (Publicisztika)

Doma-Mikó István
Újratöltve: Tévedni isteni dolog

Az Úristennek megfájdult a feje az angyalok énekétől. Még ha csak fájt volna! Szúrt, sajgott, hasogatott, lüktetett! A bárányfelhőn hárfázó kopasz pocakos angyal szörnyű kornyikálása minden bizonnyal bekerült a mennyország végtelen történelmébe. - Életem baklövése volt ideszólítani ezt a pancsert – hörögte elkínzottan a Teremtő – még évtizedig maradhatott volna adóhivatalnok. A kopasz újult erővel fülsértő dallamba kezdett, az Úr felszisszent,... (Humor)

Szilágyi Balázs
A síp: Krisztián vagyok (1. rész)

Gondoltál már arra, mihez kezdenél, ha újraélhetnéd az életed? Ha jönne egy jó tündér, és a kezedbe nyomna egy sípot, amit ha a legnehezebb helyzetben megfújsz, a múltban találod magad? A saját múltadban, és csak rajtad múlik, hogy másodszor jobban sikerüljön? Mit tennél akkor? Mit csinálnál másképp? Megfújnád egyáltalán azt a sípot? Krisztiánnal szembejött az utcán egy tündér, és (Egyéb)

Szerkesztő A
Év végi jókívánságok

Kedves Íróink és Olvasóink! Eredményes esztendőt zár a Magyar Irodalmi Lap. Az elmúlt évben Alkotóközösségünk tagjaitól sok színvonalas, maradandó írást tehettünk közzé Lapunkon. Tisztelet és köszönet íróinknak, akik magyarságtudatuktól vezérelve anyanyelvünket nemesítették. Köszönet hűséges olvasóinknak, akiknek kitartó érdeklődése íróink motorja volt az alkotásban. A MIL valamennyi írójának és olvasójának kívánunk írásokban és... (Egyéb)

Eszterke
Western-kivonat

- Yvette kisasszony! Nézzen a szemembe! Az ön pillantásáról álmodom, önért dobog e kemény férfiszív! Legyen a feleségem! Ugye, remélhetek? - Oh, Sheton káplár, hetek óta sírok, és sírok... Kérem, ne szaggassa a szívemet! Tudja, hogy nem válaszolhatok. Atyám másnak ígérte a kezemet! Hogyan is szállhatnék szembe tábornok atyám akaratával, hiszen anyánk halála óta ő viseli gondomat. Kívánsága, hogy Murir hadnagy felesége legyek, és én engedelmes (Humor)

Jókai Anna
Soror Dolorosa 2 /3

A kórház új igazgató főorvosa sokkal fiatalabb, sokkal magabiztosabb volt minden elődjénél. Nem is hivatkozott udvariasan az elődök érdemeire, s forradalmi törekvéseit egy percig sem titkolta. – A betegellátás számtalan fogyatékossága javarészt abból fakad, hogy a kórházat mint intézményt hajlamosak vagyunk titokzatosságba burkolni; mintegy misztifikálni a mechanizmusát – mondta az első munkaértekezleten. – Nem tudom, világosan értenek-e? A... (Novella)

Balogh Bertalan
A magyarok módszeres megosztása

...például Trianon, a területi széttrancsírozás is az egyházat szolgálta a maga módján, amennyiben nemcsak bosszút állt az Atillás magyarokon, hanem jó néhány millió magyart egyenesen a nem katolikus szférába kanyarított át, és ezzel nemcsak kisebbítette a sátáni cigány magyarok országát, hanem automatikusan katolikus hídfőket is teremtett... (Publicisztika)

Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap