A Történelem az élet tanítómestere. De ki az ember tanítómestere? (Arany Sas pályamű)

Danka Balázs, k, 07/10/2018 - 00:07

Háború a tengerek Istene ellen

"Halál mi volna szebb, mint hullajtva vért;
Isteneink templomáért, és őseink hamvaiért?"
 Quintus Horatius Flaccus.

Minden bizonnyal ez járhatott az idősődő Caligula fejében, aki úgy döntött, háborút indít a tengerek Istene ellen. Egy szál karddal hadonászva, csupaszon, vizesen, csapzottan, a tengerpart kies közepén, ordítozva, fröcsögő szájjal, a katonákat szintén erre az őrültségre parancsolva. De hogy is történt ez? Egy távoli katonától ismertem a történetet, régen mesélte, valamiféle centúrió volt, Rómától nem messze egy Mansióban történt az eset. Kellemes nyári nap volt,  szinte már őszbe fordult az idő. Közel távol nem volt már a háborúba vonulás hónapja. Ezért nem is értettem elsőre a császár bolondságának történetét. Mindenesetre úgy történt, hogy rotyogott a friss ürühús a kondérban, sült a kenyér, a csinos felszolgálónők pedig hozták a jobbnál jobb Toszkán vöröseket, aminek amúgy semmi íze nem volt, mert iszonyatosan harsogó fejfájás tört az emberre, ha csak fel nem vizezte. Ezt is a görögöktől tanultuk. Szóval volt ott egy centúrió. Közepes termetű, izmos, kissé borostás, látszott rajta, hogy nemrég érkezhetett Rómából, mivel még túl friss volt a borostája, s azt hadi utakon nem tudták a katonák gyakorlatilag maguknak levágni. Ő mesélte a történetet, ami Rómában kezdődött, a kicsi Caligulával, avagy csizmácskával, ahogy katonái "csúfolták". Az egész kiskorában kezdődött. Tiberius kegyetlenkedéseivel, aki elzárva tartotta a fiatal császárt. Ekkor alakult ki borzasztó személyisége, úgy hiszem. Habár a fiatal császár jó tehetség volt, de hamar kiderült szenilis, bolond természete.

- Mi az, hogy bolond volnék? Hogy merészeled a császárt felelősségre vonni? Harsogta az ereje teljében lévő, szinte babaarcúhoz hasonlító Caligula.
- Megmutatom én a népnek, hogy szerethetnek engem, s hogy bizonyítékát lássad, hogy teljesen épeszű vagyok, kinevezem a lovam konzullá.
- Konzullá. Mondta fennhangon egy szenátor.
- Mi lesz a következő lépés nagy császár?
- Nagyságom szimbolizálva az Istenek közé kívánok felemelkedni. Hisz minden császár egyben Isten is. Nemde, kedves szenátorom?
- De igen fennséges császárom! Azonban hogy kívánod ezt bebizonyítani a népnek? Rettegnek tőled tivornyázásaid, s pazarlásaid végett.
- Hogy merészelsz kérdőre vonni, engem a nagy Caligulát? Majd én megmutatom! Ha Nero felgyújtotta Rómát, én valami annál is nagyobbat fogok tenni!
- "Varus add vissza a légiómat!"
- Ne idézgess nekem itt az őseim hagyatékából. Fel sem érhetsz nagyságukhoz.
- Mert egy ló felér?
- Szenátor, kezdem elveszteni a hitemet benned. Mi lenne ha leülnél, ahogy látom megsérültél. Azzal a császár egy apró mozdulattal gyakorlatilag gyomorszájon szúrta az egyik tanácsadóját.
- Van még valakinek ellenvetése? Harsogta a fennséges száj, akinek senki nem mert ellentmondani.

Ekkor ismertem meg lélektársamat. Mariusnak hívták, hasonlóan centúrió volt mint én. Bár az ő ruházata másabb volt. Szinte lerítt róla, hogy nem római volt. A gall testfestések, és gyengéd szövetminták néhol még kikandikáltak.

- Mit szólsz ehhez az őrültséghez?
- A császárok mindig Herculeshez hasonlították magukat. Úgy gondolom, hasonló lépésre fogja magát a császár elszánni.
- De jót csevegtek ott a háttérben, miközben engem majd szétvet a düh! Ordított a császár két katonatisztjére.
- Úgy vélitek, hogy fennségemnek valami hatalmas munkát kéne végrehajtania? Hát legyen.
- Háborút intézek a tengerek Istene ellen! De ehhez előbb végrehajtatok veletek tíz próbát, hogy felérjek az Istenekhez.

- Miféle próbákat Nagyuram?
- Azt majd még meglátom.

Így telt hát el a lassú reggel, a még szinte hamvas, büdös, koszos, csatornabűztől, casakkal szőtt római utcákon. Mit ne mondjak, nem aludtunk jól. Pedig volt itt minden. Szószerint minden. Bor, örömlányok, felkészülve a legroszabbra. Aréna. Azonban reggel nem a szokásos katonák jöttek, hogy megszokott dolguk végezzék, hanem a császár egyik intézője hozott a királyi fennséges pecséttel ellátott papirusztekercset. A tekercsen jól kivehető volt fenséges (amúgy gyűllt) figurája.

-Ezek képtelen követelések!
 

A Lapon a következő feladatok álltak:
1. Hozzd el egy görög spártai harcos legféltettebb kincsét, a pajzsát.
2. Hozz egyet a velencei teknős láthatatlan barlangjának tojásai közül.
3. Birkózz meg a verhetetlen germánnal, Germanicussal.
4. Látogass el egyiptomba, s kérd el a fáraónő csókját
5. Lopj szelet a tirrén tenger legszelesebb áramlatán.
6. Hozz egy kínai selyemhernyót
7. Hozz egy indiai tehéntejet
8. Vágd le a Myceai bikát
9. Hozd el Mithras fejét
10. Hozz egyet a Szent Kereszt szögeiből.

Az utolsó volt talán a legdöbbenetesebb. Honnét tudott a császár erről a titkos csoportosulásról? Mondjuk bolond kérdés, hisz "elvileg" ők a felelősek Róma felgyújtásáért. De a többi feladat. Volt ami teljesíthető, volt ami nem. Egy évet kaptak rá hőseink. Csak azt nem értették, hogyha ők ezt megteszik, a császár miért viselhet hadat az Istenek ellen. Hisz így is Isten. Hőseink nem voltak mindazonáltal teljesen hebehurgyák. Megfogadták, hogy bérelnek fel maguk mellé segítőket. A választás egy görögre esett, és egy zsivány kelta nőre. Állítólag képes volt a hajával egy embert megfojtani.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap