Félelem (Arany Sas pályamű)

Balogh Márta Borbála, v, 09/09/2018 - 00:10

    Dr. Lukács József fáradtan rendezgette a betegkartonokat vidéki rendelőjében. Műszereit már kivitte a fertőtlenítőbe, csupán néhány aktát kell még helyre tennie, s indulhat haza. Julika, a felesége, aki egyben asszisztensnője is volt, korábban hazament, hogy meleg szobával s vacsorával várja férjét a hosszú, kimerítő nap után. Ma különösen sok betege akadt, tombolt az influenza.

    Már épp nyúlt volna a kabátjáért, amikor kinyílt a rendelő ajtaja s két idegen belépett be. A doktor személyesen ismerte a kis település minden lakosát, hisz beteg minden háznál akadt, de ezt a két embert még soha sem látta. Az egyik magasabb és fiatalabb volt, a másik köpcös és alacsony. Mindkét férfi fekete bőrkabátot viselt.

    - Jó estét! Mivel szolgálhatok? – érdeklődött.

    - Bunǎ seara! – válaszolta románul az idősebbik, majd otthonosan elhelyezkedett az egyik széken, s ugyancsak állami nyelven folytatta: – Ön Lucaciu elvtárs?

    - Lukács doktor vagyok, miben segíthetek? – kérdezte újból, de szívét valami rossz sejtés járta át. Nem tetszett neki az idegenek viselkedése, nem úgy néztek ki, mint akik orvosi tanácsot szeretnének kérni. – Kik önök?

    - Az nem fontos. – mondta határozottan az ülő alak. – Inkább az a fontos, hogy ön a falu orvosa, mindenkit ismer, s így jóbarátként sokat tudna nekünk segíteni.

    - Nem értem, mire gondol.

   - Pedig egyszerű. Maga sok emberrel találkozik, beszélget, mindenkiről mindent tud. Csak annyit kell tennie, hogy megosztja velünk az információit.

    A doktor szívét mintha hegyes tőr járta volna át. Most már biztos volt benne, hogy balsejtelme nem volt alaptalan: ezek a Securitate emberei. Sarokba szorítva érezte magát, tudta, hogy az államhatalom titkos képviselőivel nem tanácsos újjat húzni. De mit tehetne ellenük? Gondolatai kiutat keresve kavarogtak. Talán az orvosi titoktartás?

    - Nos, mit szól hozzá? Megegyeztünk? – sürgette az idegen.

  - Ne haragudjanak, de a betegeimről nem adhatok senkinek sem felvilágosítást, tudják. – próbált megkapaszkodni a hirtelen ötletben Lukács doktor.

    A fiatalabbik, aki eddig nem vett részt a beszélgetésben, haragosan mordult fel, szeme villámokat szórt:

    - Na ne szórakozzon már velünk! Tudhatná, hogy nem a vénasszonyok reumájára vagyunk kiváncsiak. Sokkal inkább arra, hogy miről diskurálnak az iskolaigazgatóval, amikor együtt horgásznak, miről panaszkodott az állatorvos, amikor az ön pulikutyáját beoltotta, mi a véleménye a rendszerről a patikusnak, és még sorolhatnám.

    A doktor alig kapott levegőt. Honnan tudják ezek, hogy ő kivel jár a Marosra halászni, s milyen kutyát tart, nem beszélve arról, hogy a gyógyszerész barátja valóban szokott panaszkodni a hiányos ellátásról. Persze ezt csak ismrősök közt, amikor egyik-másik barátjánál születésnapot vagy névestét ülnek, esetleg disznótoros vacsorán borozgatnak egy kicsit. Na de ő nem spicli, hogyan jelenthetne ő bárkiről bármit is. Érezte, szorul a hurok a nyaka körül, valahogy szabadulni kéne. Talán ha tudatlannak tenné magát?

   - Sajnálom, de nem tudok semmit sem mondani. Én nem tudok semmiről. – védekezett kétségbeesetten a doktor.

   - Szóval nem tud semmit. Nem baj, majd tudni fog. Legközelebb arról is beszámol, hogy miről prédikált a református pap. Maga jár a templomba, nem lesz nehéz megjegyeznie. Figyeljen oda, jegyezze meg, különösen, ha izgató, az államra veszélyes dolgokat hall. – oktatta a fiatalabbik, majd fenyegetően hozzáfűzte – Persze erről senkinek egy szót sem, még a feleségének sem, mert akkor mi sem leszünk ilyen barátságosak!

   - Jó lesz, ha ehhez tartja magát, s két hét múlva már információkkal szolgál nekünk! – emelkedett fel a székről az idősebb szekus, majd köszönés nélkül távoztak.

    Lukács doktor sápadtan vette fel kabátját, majd szinte gépiesen zárta be a rendelőt s indult hazafele a kihalt, sötét utcán. Nem tudta, mit tegyen. Nem akart besúgó lenni, de azt is tudta, hogy a családja bánhatja meg, ha ellenáll. Mit tegyen? Adja el lelkét az ördögnek? Erről szó sem lehet, nem így nevelkedett. De akkor mi legyen? Mi lesz a családjával, ha ellenáll? Gyermekei középiskolások, még előttük áll az egyetemi felvételi. Mi lesz, ha csak azért nem juthatnak be, mert az apjuk nem viselkedett elég ,,hazafiasan,,? De hogyan menekülhetne? Kitől kérhetne tanácsot? Aggódó gondolataiban elmerülve észre sem vette, hogy az egyik ház sötét ablakából figyelő szempárok követik lépteit. Nem ő volt az egyetlen, akit ma meglátogattak a Securitate emberei.

    Odahaza kellemes meleg fogadta a szobában. Felesége kiszólt a konyából, hogy vetkezzen le nyugodtan, azonnal tálalja a vacsorát.

    - Rakott krumplit késztettem, a kedvencedet. Mindjárt ehetünk, csak leszűröm a teát. – csevegett tovább kedélyesen Julika, de arcáról azonnal lehervadt a mosoly, amint megpillantotta férje meggyötört ábrázatát. – Mi baj van, Jóska, rosszul érzed magad? Beteg vagy?

    A doktor nem tudott és nem is akart hazudni feleségének. Leült a konyhaasztal mellé és mindent elmesélt. Neje szótlanul hallgatta.

    - Mit csináljak, Julika? Mit tudjak most csinálni?

    - Nem tudom, Jóska, de nyugodj meg, kitalálunk valamit. Segítséget kérünk valakitől.

    - De kitől? – kérdezte tanácstalanul a doktor.

    - Például Gáltól, a főorvostól. Ő mégiscsak Kolozsvár egyik legnagyobb kórházában dolgozik, sok embert ismer, biztosan javasol majd valami megoldást. Téged amúgy is kedvel, hiszen egyik kedvenc tanítványa voltál az egyetemen.

    - Nem is rossz ötlet, holnap elmegyek hozzá.

    - Az nem lesz jó. Abból, amit elmeséltél, úgy vélem, hogy nem tanácsos neked menned, mert valószínűleg téged is megfigyelnek. Inkább én megyek. A betegeknek majd azt mondod, hogy szülői értekezletre hívtak, így senki nem gyaníthatja, hogy milyen ügyben járok.

    - Jól van, Julika, ha így gondolod, legyen. Majd meglátjuk, mire jutsz. – egyezett bele a doktor.  

     Az este további része csöndesen telt. A kihűlt vacsora elfogyasztása után hiába feküdtek le, egyikük sem tudott elaludni. Hajnalig csak forgolódtak az ágyban.

    Julika másnap korán reggel buszra szállt és beutazott a közeli nagyvárosba. Izgatottan sietett a kórházba, reménykedve, hogy dr. Gál Sándor, belgyógyász professzor segíteni fog. Ám a portástól csalódottan értesült, hogy az ismerős főorvos épp Bukarestben van egy fontos tudományos konferencián, csak jövő héten érkezik haza. Csalódottan lépett ki az utcára. Most mit csináljon? Kihez fordulhatna? Céltalanul ballagott a főtér felé, amikor ismerős hang köszönt rá.

    - Jó napot, Julika! Mi járatban Kolozsváron?

    Az asszony meglepetten pillantott fel, s örömmel ismerte fel az idős fogorvost.

   - A Jóisten áldja meg, Zoli bácsi, de jó hogy találkozunk. Nagy bajban vagyunk, ezért kerestem volna  Gál professzort, de sajnos nincs idehaza, pedig sürgős volna a dolog.

    Zoli bácsi, azaz dr. Tóth Zoltán, nyugalmazott fogorvos régről ismerte a Lukács családot. Julika is tudta, hogy megbízhat benne, hisz ő volt az, aki férjét annak idején egyszer már megmentette. Sokszor elmesélte neki Jóska, hogy 1958-ban, egyetemista korában ő is eljárt az irodalmi körbe, ahol össze-összegyűltek a Kolozsváron tanuló ifjú magyar diákok. Azon a délutánon is ott volt, amikor az a bizonyos forradalmi hangulatú költemény elhangzott, amely elindította a terrorlavinát. Mai napig sem tudni, ki árulta el őket, de másnap valamennyiüket beidézték a rendőrségre. Persze tagadták, hogy jelen voltak, de igazolni kellett hollétüket. Jóska hirtelen azt hazudta, hogy fogorvosnál volt. Szerencséjére Zoli bácsi, akinek fülébe jutott az eset, igazolta őt, így nem történt baja, de sok egyetemista kollégája tűnt el azokban a napokban. A teológiáról is számos diák és professzor került börtönbe. Sötét idők voltak, a kollégiumban este jó éjt kívántak egymásnak, de reggel már nem volt biztos, hogy viszontláthatják egymást. Titokzatos módon tűntek el, soha senki sem tudott semmit. Az irodalmi kör megszűnt, Jóska amúgy sem mert volna többet ott megjelenni. 21 éves korában megismerte a félelmet.

    Julika  elbeszélte a történteket. Zoli bácsi egyre komorabban hallgatta.

   - Még szerencse, hogy nem találtad meg Gál doktort. Ti nem tudjátok, hogy ő is a titkosszolgálat embere? Nem csak a kórházban de az egyetemen is ,,működik,,? Minden tisztességes kolléga kerüli, ha tudja. Na de azért ne ess kétségbe, Julika. Mondok én neked valamit. Nem biztos, hogy le tudjátok őket rázni, de próbáljátok meg.

    - De hogyan, Zoli bácsi? – kérdezte kétségbeesve az asszony.

    - Figyelj rám! Mondd meg Jóskának, hogy a rendelőn kívül kerülje a társaságot. Négyszemközt beszélhet ugyan semleges dolgokról, de harmadik tanú ne legyen, hisz nem tudhatjátok, ki figyeli, s hogyan ferdítík el szavait. Ne menjetek mostanában templomba se, megbocsátja nektek az Úristen, ha odahaza imádkoztok. Tudom, hogy nehéz lesz, hisz ti társasági emberek vagytok, de ennek vége. Vagy a barátok, vagy a tisztesség. És még valami: próbálj meg mindig vele lenni, ne engedd sehová sem egyedül. Tégy úgy, mintha féltékeny lennél. Tudom, nehéz ügy, de talán így lerázhatjátok őket. És senkiben ne bízzatok meg!

     Szomorúan búcsúztak el egymástól, majd Julika hazatért.

    Ettől a naptól a Lukács család élete megváltozott. A község lakói megdöbbenve vették észre, hogy az eddig barátságos doktor szinte sehová sem jár. A lelkipásztor hiába látogatta meg, többet nem vett részt az istentiszteleteken, presbiteri tisztségéről is lemondott. Az a pletyka terjedt róla, hogy Julika nem engedi sehová, mert félti az urát. Pedig igazán nem adott rá okot, hiszen imádja a családját. Hiába orvos, a felesége képzelgésein nem tud segíteni. Szegény doktor!

    Dr. Lukács József megszabadult a zaklatóktól. Megjelentek még ugyan néhányszor a rendelőben, de Julika soha sem hagyta magára velük a férjét, aki soha senkiről nem tudott semmit. Talán ez volt az oka, vagy talán más ,,barátot,, találtak maguknak, de a fekete bőrkabátos idegenek lassan elmaradtak. De a biztonságos nyugalom soha nem tért vissza. Még sokáig kísértették őket az álmatlan éjszakák. A félelem sötét árnyéka örökre beköltözött a szívükbe.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap