Wass Albert: Astor története 2.rész

Szerkesztő A, sze, 06/01/2016 - 00:08

 

 

 

 
 
 
 

 

                                                    2. rész
                                               II. Astor Manhattanje

    A gőzhajó megjelenése Florida többé-kevésbé még lakatlan belső területeit is könnyen megközelíthetővé tette azok számára, akik mohón fel akarták fedezni a "világ legkellemesebb éghajlatával rendelkező új végvidékben" rejlő lehetőségeket, ahogy azt a Clyde Line az északi újságoknak küldött hirdetéseiben megfogalmazta. A Szent János/St. Johns folyó lett Florida belső területeinek országútja, új településeket hozván létre gyors egymásutánban, melyek aztán épp oly sebesen megnövelték a kereskedelmi és utasforgalmat Jacksonville és Crow's Buff, majd Jacksonville és Sanford, és természetesen az Oklawaha folyón Silver Springs-ig.
    A folyó keleti partja a George és Dexter tavak között gyéren lakott volt. Néhány, az Unió katonái számára adományozott földterület mellett ott árválkodott a Dillard-tanya a Barberville-ösvény végén, valamint néhány elszórt farm délebbre és délkeletre. Dillard gőzhajó-kikötőhelye a tőle úgy hat mérföldnyire keletre fekvő település derék lakóit szolgálta ki. Ezek egyike Bluffton néven arra törekedett, hogy településsé váljon, de valamilyen rejtélyes okból ez nem sikerült.
    A nyugati parton, a már említett néhány "telepes" mellett csupán egyetlen ismert tanya volt a Juniper patak (Creek) partján, egy másik pedig a Dexter-tó közelében. Mivel a földterület, ahol ma Astor és Astor Park fekszik, még mindig Moses Levy örökösei kezén volt, ott nem létesülhetett magántanya.

1874
    1874. márciusában William Astor, a híres, maga erejéből lett milliomos, I. John Jacob Astor unokája 12.905.93 hold földet vásárolt Moses E. Levy örököseitől. Az okiratban 11,500 holdnyi területet "A Butler-erőd Terület, Orange megye" néven említették.
    William Astor, és két társa, William S. Boyd és Richard McLaughlin egy teljes 12,000 hold alapterületű várost jelölt ki, és Manhattan névre keresztelte azt. A két évvel később kiadott első hivatalos térkép kézzel írott szövege így szól:
"Manhattan Orange megyében található, a St. Johns folyó nyugati partján, Jacksonville-től 149 mérföldnyire délre, valamint öt és félmérföldnyire a George-tótól, a floridai tó-láncolat legnagyobb tagjától. Hat mérföldnyi folyóparti szakasza van, amelyen bárhol építhető gőzhajó-kikötő. A talaj termékeny lápföld, és hatalmas természetes kagyló– és komposztlelőhelyek vannak a területen. Az összes trópusi és fél-trópusi gyümölcs valamint primőr zöldség kiválóan megtermelhető az északi piacok ellátására. Vad narancsfák erdeje terül el a területen, kétség nem férhet ahhoz, hogy az birtok kiváltképp alkalmas narancs és citrom termesztésére.
A terület magas, dimbes-dombos és nyitott, könnyen irtható és hozzáértő bírálók szerint a legjobb földterület a Szent János/St. Johns folyó mentén egész Orange megyében. Egy gazdaságos település létrehozása céljából ezt a birtokot húsz hold területű telkekre osztottuk, és sokkal olcsóbban áruljuk a Floridában hasonló [jó] tulajdonságokkal és termőképességgel rendelkező földekhez képest. A fizetés egyszerű. További információért forduljanak Richard McLaughlinhez Jacksonville-ben, Floridában."

    Ahogy az fentebb áll, a földet húsz hold nagyságú, négyzet alapú telkekre osztották, melyeket minden oldalon út határolt. Sarkokat jelző acélkarókat vertek le az utak közepén a sarokpontokban, s ezen karók mindegyike ma is megtalálható.
    Volt egy külön kimért "belvárosi rész" is a Manhattan Grant-on belül, ahol normális méretű városi telkek, házak és utcák voltak.
    Az új város népszerűsítése érdekében William Astor Manhattan új közösségének (nem felekezeti) templomot és iskolát épített, valamint Astor Park-ban tekintélyes földterületet adományozott ingyenes temető céljára. Ez a templom felújított állapotban ma is áll. Az iskolát már elköltöztették, ma magánlakás és iroda található az épületben.
    Két szállodát épített, az Astor House-t és a Palmetto-t, valamint egy szatócsboltot, a postahivatal pedig az Astor House-ban kapott helyet a Clyde Line irodájával egyetemben.
    Blanche S. McKnight az All Florida Magazine 1962. december 30-i számában megjelent cikkében a következőt írja: "Egyes történészek az feltételezik, hogy William Astor pont azért hozta létre Astort, mint Fercliffet, híres birtokát a Hudson folyó mellett, menekülés gyanánt feleségének az Ötödik Sugárúton folytatott vég nélküli társasági életétől. Mrs. Caroline Schermerhorn Astor, a kiváltságos Négyszázak elismert királynője és vezetője szorosan fogta a gyeplőt.”
    William megvetette a felesége körül zajló társasági kavalkádot, és szintén gyűlölte fivérének, III. John Jacob Astornak íróasztalhoz kötött életét. Bármikor, ha elunta Ferncliffet, megszökött Ambassadress nevű jachtján, hogy a téli hónapokat Jacksonville-ben és virágzó új városában, Astorban töltse. Egyik ilyen útján gyakorlatilag jachtján lakott, még akkor is, amikor az a kikötőben horgonyzott, mert nem kedvelte a szállodákat.
    A történet szerint egyik nap az Ambassadress – ami akkoriban a legnagyobb jacht volt – felakadt a gáton a Szent János/St. Johns folyó torkolatánál. William Astor azonnal kibérelte a Mabey és az Oyster Bay nevű vontatóhajókat, hogy kiszabadítsák. Aztán keserűen panaszkodott arról, hogy a számla csillagászati volt, végül azonban kifizette. Azonban – elhatározván, hogy személyes elégtételt vesz – rögtön lehozatta a kikötőbe saját vontatóhajóját, a Seth Low-t, és meghagyta, hogy ingyen vontassa be és ki az összes hajót. Ez az intézkedés természetesen felkavarta a vontató szakma képviselőit, és Dr. L'Engle, az Ambassadress-t kiszabadító vontatóhajók tulajdonosa úgy döntött, legjobb lesz megvenni a “konkurens” hajót. William Astor beleegyezett az eladásba, de ragaszkodott ahhoz, hogy Dr. L'Engle New Yorkba menjen le a hajóért. Amikor az ügyletet lezárták, Astor ezt írta keresztben a számlára: "Holló a hollónak kivájja!"
    A Schermerhorn-tavat már 1875-ben elnevezték William Astor feleségéről, Caroline Schermerhorn Astor-ról, a Boyd-tavat pedig W. B. Boyd-ról, aki kunyhót épített magának annak a tónak az északkeleti csücskében és a közelben narancsligetet telepített.

1876
    Ugyanebben az időben a Greenly család felvásárolta a Juniper patak menti elhagyott földeket, és újratelepítette a régi narancsligeteket. A George-tó déli végénél kikotorták a folyó csatornáját, megjelölték, és ötszobás világítótornyot építettek a vízbe. Nincs módunk tudni, ki volt a világítótorony első lakója, de 1899-től 1921-ig egy nyugalmazott tengerész, bizonyos Lansing kapitány lakott itt, akinek szintén birtokában volt egy narancsliget a Blue Creek szigeten.

1878
    James E. Drake őrnagy hasznos szolgálatait igénybe véve William Astor saját vasutat építtetett az Astor Landingtől az Eustis-tóig, ahol az csatlakozott a Közép-Floridai Vasúthoz, ebből lett a Szent János/St. Johns, Eustis-tó és Öböl Vasúttársaság. Manhattanből ezáltal virágzó város lett. Cabell és Hanna The St. Johns river című könyvének 12. oldalán a következőt olvashatjuk: "Csupán egyetlen település maradt itt annak a hatalmas forgalomnak relikviájaként, amely valaha a folyó mindezen részeit fontossá és zajossá tette. Ez a falu ASTOR. Ahonnan az 1880-as években vasutat építettek délnyugati irányba, így az Eustis és Leesburg fejlődéséhez vezetett.
    Az új város igényeinek kiszolgálására két kikötőt hoztak létre. Az egyiket Astor Landingnek hívták, a vasútállomással volt szomszédos és a két szálloda, az Astor House valamint a Palmetto közt helyezkedett el, utóbbi nevét később Railroad Hotelre változtatták. Úgy harminc évvel később egy harmadik szállodát is építettek a pályaudvartól délre, a Hendrickson Hotelt. Mind ott álltak, ahol egykor a Butler-erőd, annak előtte pedig Spalding felső boltja állott a folyóparton. Ma ezen a helyen a közkikötő és az Otis Lee rezidencia található.
    A második kikötődokkot Manhattan Landing névre keresztelték és fentebb hozták létre a folyón, a csomagolóüzem mellett, ahol egykoron Moses Levy cukorfeldolgozó üzeme állott, azelőtt pedig a Huertas-birtok. Ez a kikötő kizárólag az Astor-ültetvényeket szolgálta ki.

1884
    Az Astor név először egy 1884. december 11-én keltezett okiratban jelenik meg, ami az Orange megyei levéltárban van iktatva, a vegyes iratok közt, a 492. oldalon, amiben William Astor és neje, Caroline megbíz egy bizonyos Mr. Phillip Kassamot arra, hogy legyen az ügyvédjük "Astor városában."
    William Astor füvészkertet alapított, számos narancsligetet ültetett, meghonosította a citrancsot és a banánfát. A Jacksonville-ből érkező gőzösök naponta kétszer fordultak és a két szálloda olyan ízletes ételeket szolgált fel, mint a roston sült fürj, a sült kacsa, a szarvashús, a medveszelet és a roston sült feketesügér, továbbá olyan kényelmet, valamint horgászati és vadászati lehetőséget kínáltak, hogy Astor sok előkelőséget és milliomost csábított északról. A kisebb jövedelműek is jöttek, egyesek egészségügyi okból, mások azért, hogy letelepedjenek.
    J. G. Gale, a terület egyik korai telepese 1884-ben, 11 évesen érkezett Kentuckyból Astorba. Később An early account című beszámolójában, melyet a Leon megyei könyvtárban őriznek, s következőkről számol be: "Astor olyan zsúfolt volt, hogy amikor megérkeztünk, lehetetlen volt szállást találni éjszakára. Mindkét hotel tömve volt. Befutó hajónknak több órára volt szüksége a ki– és berakodáshoz.
    Astorban két szatócsbolt volt, egy-egy a folyó két oldalán, amin evezős csónakkal vagy komppal kellett átkelni. Ezekben a boltokban lehetett kapni mindenféle zöldséget, dohányt, burnótot, lőfegyvert, hámot, hashajtót, kinint, vásznat és bakancsot. A boltok végében három fahordó állt csappal. Az egyikben szesz állt, a másikban ecet, a harmadikban cukorszirup, s ezeket gallononként árulták. Az embernek el kellett készítnie saját tároló edényét, mi több, a gallononként egy dollárba kerülő szeszt otthon kellett meginnia. Gyakran pénz nem is cserélt gazdát a pult felett. A tulajdonosok elfogadtak mindent, ami az embernek otthon volt, vagy amit nevelt – néha egy tyúkot és pár csibét, tucat tojást, gyümölcsöt, valamint alligátor-, tehén– és szarvasbőrt is.”
    A közösség első állandó lakói William Stokes Boyd, James P. Doss, J. H. Caldwell és A. L. Smith voltak. James P. Doss 1882-ben érkezett ide, hogy az Astor-birtokot irányítsa, és Astor Parkban lakott. A kétszintes favázas ház felújított állapotban még mindig ugyanott áll, a domb tetején, ahol egykor talán Hope Hill, Moses Levy kúriája állott. A bicentenárium idején Astor és térsége legrégibb házaként sok látogatót vonzott.
    J. H. Caldwell volt Astor Park állomásmestere, ahol a fő vasútállomást építették. Astorban állt egy indóház, és a kettő közt volt még egy rakodó-peron, amit később létesítettek a fűrészmalom számára.
Az 1881-ben kiadott vasúti térkép a vonalat "A St. Johns folyónál fekvő Butler-erődtől az Eustis-tónál fekvő Mason-erődig" néven jelöli. A két pont közötti távolság 29 mérföld volt. A Lake Megyei Történeti Társaság Lake megye akkor és most című, 1966. januárjában megjelent kiadványában a következőket olvashatjuk: "Akkoriban csupán két család élt azon a helyen, ahol ma Umatilla van. A Trowell család, akik 1865-ben érkeztek Dél-Karolinából, és a McCredy család.
    A rohamosan fejlődő Astorban a folyó Volutia Land, majd 1865-től Volutia Township (nem város!) néven ismert keleti partján néhány elszórtan elhelyezkedő tanya állt, köztük a jól ismert Dillard família. Mrs. Nell Austin Anderson Bowman Gyűjteményéből (DeLand Sun News, 1939. november 10.) megtudhatjuk, hogy volt egy gőzhajó-kikötő is, amely a "keletre hat mérföldre" fekvő Barberville városát szolgálta ki. A Keleti Part lakói kompátkelőt hoztak létre a kikötő szomszédságában, hogy eljuthassanak a vasúthoz, a boltokba és Astor kiváló éttermeibe.

1887
    Közigazgatási okokból Orange megyét három megyére osztották, Orange, Lake és Volusia megyékre. A St. Johns folyót jelölték ki Lake és Volusia megye határának. Mindazonáltal a keleti part telepesei még mindig Astor-i lakosoknak tekintették magukat, ahol a postahivatal, az iskola valamint a két templom állt: a presbiteriánus és a metodista.

1894
    William Astor 1894-ben bekövetkezett halála után fia, IV. Jacob Astor örökölte a birtokot. Ugyanabban az évben, 1894-95 telén ismét pusztító fagy köszöntött be, ami hasonló volt az 1835. évihez. Nem csak a híres-nevezetes füvészkert, hanem számos narancsliget is elpusztult. A lakosok egy része, akik sok pénzt fektettek a citrusfélék és a banán termesztésébe, eladásra kínálták fel földjeiket. A Juniper partján fekvő Greenly ültetvény csődbe ment, és Kentucky valamint a két Karolina államból érkező tehetős üzletemberek vásárolták meg, akik a területen megalapították a Juniper Vadászok Klubját.
    A fagy okozta pénzügyi veszteséget kompenzálandó, IV. John Jacob Astor kibérelte az Astor és Astor Park lakatlan részein található fenyveseket terpentin kitermelésére. A fűrészmalom termelését is a kétszeresére növelte, és igénybe vette a vasutat arra, hogy faáruját eljuttassa a piacra.

1912
    1912. április 15-én IV. John Jacob Astor a Titanic hullámsírjában lelete halálát. Fiát, William Vincent Astort nem érdekelte nagyapja floridai vállalkozása, és az "Astorok álmának" vége szakadt. Ezt a dátumot Astor történetében egy másik korszak végének tekinthetjük, hasonlatosan 1838-hoz, amikor Moses Levy Hope Hill-ről dédelgetett álmának hirtelen vége szakadt.
    Azonban az a nyom, amit William Astor a Szent János/St. Johns folyó partján hagyott, mélyebb és tartósabb volt, mint elődjéé. Astor és Astor Park három templomával, két iskolájával, vasútállomásával, gőzhajó-kikötőjével, szállodáival és éttermeivel tartósan bevésődött Florida tájképébe.
    Lewis Lawton, az amerikai hadsereg nyugalmazott kapitánya az Astor News-ban 1953. április 3-i számában megjelent cikkében ekképp emlékszik vissza 1912. decemberi első Astor-i látogatására:
    "A Maine állambéli Williams-erődben állomásoztam. Atyám 1907-ben Floridába költözött és azt írta nekem, hogy házat épít Astorban. Továbbá, hogy a város gyorsan fejlődik és jó helynek látszik a letelepedéshez. A föld olcsó és munka akad bőven.
    Így hát 1912. december 2-án Portlandben, Maine-ben vonatra szálltam a Massachusetts állambéli Boston felé, ahol átszálltam a Jacksonville-be tartó Kereskedők és Bányászok Hajójára, ahová december 6-ának reggelén érkeztem meg, s délután 2.15-kor továbbindultam a Clyde Line társaság Frederick Dubary nevű hajójának fedélzetén. Másnap reggel negyed kettőkor kötöttünk ki Astor dokkjánál. A hajót hordárok hada várta, és az éjszakát a Manhattan-szállodában töltöttem. (A városban két szálloda volt.)
    Reggel a szállodában reggeliztünk. Sonkát, valódi sokát és tojást. Aztán új házunkhoz mentünk. Atyám már elkészült vele, már be is volt festve. Miután kicsit kicsinosítottuk, apám elvitt, hogy bemutasson a helybélieknek. Először J. P. Doss-t látogattuk meg, ő volt Astor helyi ügynöke. Nagyszerű úriember nagyszerű családdal. Elmondta nekem, hogy 138 család él Astorban, és 28 Astor Parkban. Volt ott 34 téli lak is, amit csak decembertől áprilisig laktak. Volt irodája a Western Union Telegraph-nak, egy telefonvonal, két doktor és egy fogorvos. Az utcák tiszták voltak és szilárd burkolatúak.
    Mikor itt partra szálltam, a helyiek már majdnem elkészültek a csónakházzal, amit az attól nyugatra fekvő régi sav-gyár faanyagából építettek. A padlót lámpás fénye mellett fektettük le. A helyet Astor Jacht Clubnak hívták. Itt rendeztük a táncmulatságokat. Jókat mulattunk azon a télen. Piknikek, kirándulások a folyón, és általában nagyszerű idők voltak ezek. Szép számmal épültek új házak. A szállodák tömve voltak sportemberekkel és úgy tetszett, ennek a helynek tényleg van jövője. A Doss lányoknak volt egy kis fonográfjuk, aminek alapja úgy egy négyzetláb lehetett, de micsoda táncokat roptunk arra a parányi gépezetből előcsalt muzsikára!”

    Miután 1926-ban nyugdíjba vonult, Lewis Lawton kapitány Astor állandó lakosa lett, Mrs. Lawton pedig hosszú éveken át teljesített szolgálatot postamesternőként. A parányi postahivatal mellett laktak, ahol ma ingatlanügynökség működik.
    Egy másik rövid cikkben, melyet az Astor News 1954. májusi számában közöltek, Lawton kapitány megemlíti, hogy "a város északi végén" a "Logan-farm" látta el [a várost] hússal és zöldséggel 1914-ben. "Marhát és rengeteg disznót neveltek, amik nagyon jól érezték magukat az ingoványokban." (Azokat az "ingoványokat", amelyek a 2000 hold területű Logan-birtokhoz tartoztak, az 1960-as évek elején örököseik eladták és felosztották lakótelkekre, ma ezt a helyet Astor Forest Campsites néven ismerik.)

1916
    William Vincent Astor eladta az egész Manhattan Grant-et a Duluth Land Companynak (Duluth Vidéke Társaság), ami egy igen vonzó prospektust jelentetett meg Astorról, aprólékosan ecsetelve, hogy itt a legjobb az éghajlat és itt vannak a legjobb termőföldek az országban, ahol a kukorica legkevesebb tíz láb magasra nő és egész évben megterem a zöldség. Állításaikat alátámasztandó képeket is közzétettek a buja mezőkről és narancsligetekről, Astor Park iskolájáról, az Astor Hotelről és más létesítményekről. Minnesota állam gyáraiban dolgozó finn bevándorlók vásárolták meg a föld nagy részét látatlanban. Az újdonsült földtulajdonosok, akik azért költöztek le, hogy visszavonuljanak és megépítsék a farmot, amiről álmodoztak, saját kárunkon tanulták meg, hogy a hirdetések nem tértek ki bizonyos tényekre a földekkel kapcsolatban. Bár az Astor Lumber Company (Astor Fűrészáru Egyesület) a fenyőfák nagy részét kivágta, de a tuskókat és a gyökereket a földben hagyták. A pálmafákat is hasonlóképpen. Nehézkes és időigényes volt kiásni a tuskókat, gyökereket és pálmákat, de az edzett bevándorlók legyűrték az akadályokat és az új, virágzó település hamarosan csatlakozott Astor és Astor Park egyre gyarapodó lakosságához. Kicsi, termékeny farmjaik, melyek többnyire a Manhattan Grant déli oldalán voltak, a folyótól egészen Astor Parking nyúltak.
    Martin Hendrickson, a Duluth Land Company ingatlanügynöke érkezett elsőként. Ő és felesége, Saimi építette meg és volt tulajdonosa a Manhattan Hotelnek, amit később Railroad Hotel néven is ismertek. Az Astor Hoteltől (mely a folyóparton állt) nyugatra feküdt, az utca szemközti oldalán, míg 1925-ben leégett. Három fiú és egy leány unokájuk még mai is Astorban és Astor Parkban él.
    Nestor és Elin Wick 1915-ben jött Astorba. (Nestorról köztudott volt, hogy egyik szeme kék, a másik barna volt.) Leányuk, Kirsti volt az astori postamesternő 1957-től 1973-ig, és ma a folyó keleti partján él.
    "Ötéves voltam és csak finnül beszéltem, amikor szüleim 1917-ben az Astor Park-i iskolába beírattak – emlékezett vissza Kirsti egy interjúban – Az iskola a szomszédban volt, egy kis tavacska másik oldalán. Beültem a legutolsó padba, és figyeltem, amint a tanító felolvasta a neveket egy papírlapról. Minden gyermek, akinek a nevét mondta, felemelte kezét és olyasmit mondott, ami számomra úgy hangzott, mint az egyetlen angol szó, mit ismertem: "oposszum". Egy nap fura állatot találtam a házunk alatt, és amikor a szomszédok átjöttek segíteni apámnak megszabadulni tőle, hallottam, hogy "oposszumnak" nevezik az állatot. Így hát, amikor a lista végén a tanító a nevemhez ért és azt mondta: Wick!, felemeltem a kezem és azt mondtam: oposszum! Persze jót nevettek rajtam, mert azt kellett volna mondanom, hogy "jelen!". De ezt nekem senki sem mondta..."
    Charles és Anna Gustafson 1917-ben érkezett és abba a házba költöztek be, ami még ma is áll a Wildwood kemping mögött, melynek most fiuk, Albert a tulajdonosa, aki hathónapos volt, amikor Jacksonville-ből megérkeztek egy "pedálos gőzösön". Charles Gustafson ács volt, és ő építette fel két barátjával, Alex Watanennel és Vaino Ladhével a Juniper Hunting Club épületét.
    A Stone família drogériát nyitott az iskolával szemközt. John Laine szervezte meg és igazgatta a Finish Egg Co-op-ot az egész Astor-i térség számára. Nagyjából ugyanebben az időben érkezett ide Victor Kujanpa sírköves és felesége, Ebba; John és Ebba Gronland, a Vaananen, a Laini, a Uleen, az Allenis, a Jokinen, a Saarinen, a Kasvi, a Mustonen, az Okinen, a Soini és a Savola családok. Adam Niskonene és felesége voltak hosszú éveken át a McQuarie-tábor gondnokai, míg Alec és Sophie Niskonennek zöldségesboltja volt ugyanabban az épületben, ahol ma a Galloway's ajándékbolt működik. (Sophie fiatalabb korában színésznő volt.) Komula felépítette a Forest Tavern-t Astor Parkban, míg Albert és Myria Maki egy kis szatócsboltot vezetett otthonukban, ami ma is áll a 40-es út mellett a Wildwood-kemping szomszédságában.
    Astor Park legelső telepesei a Doss és a Caldwell família voltak. James P. Doss volt William Astor intézője. 1879-ben a domb legtetején kétszintes favázas házat épített magának kemény fenyőfából. Az épület ma is áll, igaz, átépítve és modernizálva, 1952 óta szolgál a czegei Wass család lakhelyeként. J. H. Caldwell állomásfőnök volt Astor Parkban, és háza, mely ugyanakkor és ugyanolyan stílusban épült, mint a Doss-ház, az indóház mellett volt, úgy 300 láb távolságra nyugat felé a mai 455-ös út mellett. Az 1960-as években bontották le.
    A századforduló idején az Astor Parkban élő többi család a Smith, a Huntley, a Shelley, a Cline, a Brantley, a Gibson, a Harper, a Baer, a Thompson, a Dubois és a Sullivan famíliák voltak. A Shelley-ház pontosan azon a helyen állott, ahol ma a Forest Tavern van.

1918
    Mrs. Margaret W. Doss így emlékszik vissza megérkezésére Astorba, miután kinevezték az Astor-i iskola igazgatójának: "Leesburg-ből érkeztem személyvonattal, az éjszaka közepén. Sötét volt és szakadatlanul esett. Mr. John Gibson, a vasút szakaszvezetője kísért el az állomásról a szállodába. Minden sötét volt. Kopogtunk az ajtón. Hosszas várakozás után egy lámpást tartó öregasszony nyitott ajtót. Annak alapján, ahogy kinézett, lehetett volna boszorkány egy tündérmesében. Egy szót sem szólt, csak felvezetett egy vendégszobába és magamra hagyott a lámpással. Annyira meg voltam rémülve, hogy átvonszoltam a súlyos kredencet a szobán, hogy elbarikádozzam vele az ajtót..."
    A Railroad Hotelt, ahová őt vitték, akkoriban egy Fernecke nevű idős pár vezette. Igen furcsán viselkedtek, emlékszik vissza Mrs. Doss. Élt velük egy rejtélyes családtag, akit ritkán lehetett látni és akkor is csak tolószékben, arca és feje erősen be volt pólyálva. Két évvel később hirtelen megjelent az FBI, és letartóztatta a tolószékes férfit. Híres bankrabló volt, derült ki, és csak színlelte a rokkantságot. Csak ott rejtőzött Astorban szüleivel együtt, akiket szintén elhurcoltak.
    Két iskola volt, emlékszik vissza Mrs. Doss, egy Astorban és egy Astor Parkban. Az Astor-i iskolának két tanítója volt, a másiknak csupán egy. A drogéria tulajdonosa Mrs. Stone volt. A postahivatal, mely jószerivel az egész térséget kiszolgálta, még a folyó túlsó oldalán az Astor Hotelben lakó embereket is, a folyóparton épült a mai közkikötőtől délre. Az első postamester Walleycamp volt, akit Uldridge követett, őt pedig Philip Doss, aki akkor már Margaret férje volt, és aki a Clyde Line hajótársaság ügynöke is volt egyben, és a szállodát is igazgatta.
    "Az a Walleycamp – emlékezik vissza Mrs. Doss – elolvasta az össze beérkező levelezőlapot. Egyszer, amikor még kislány voltam, egy doboz nagyon finom csokoládét kaptam Mr. Dosstól (James P. Doss fiától) postán. Mikor bementem a postahivatalba, Mr. Walleycamp ezekkel a szavakkal adta át nekem: "Nem tudom, mi a fenének fáradt azzal, hogy postán küldi el neked! Akár maga is átadhatta volna, az a fiatal gazfickó..!" Nahát, ez volt ő, titokban minket figyelt!
    Astor Parkban is volt egy postahivatal, idézi fel Mrs. Doss, a szatócsbolt sarkában. Az egyik vasutas minden reggel felvette Astor Park postáját a szállodában, és míg a vasúti sínek mentén "sétált", hogy ellenőrizze a vonalat kidőlt fák meg ilyesmik miatt, egyszerűen átvitte a leveleket az Astor Park-i szatócsboltba, ahol az emberek aztán felvehették.
    A városban három templom volt. Egy metodista, egy baptista, és messzebb egy néger templom, ami először metodista volt, idővel baptista lett.
    Míg Mrs. Doss Astorban tanított 1918-tól 1928-ig, a folyó túlsó partján lakó emberek komppal küldték gyermekeiket iskolába. Persze azért is átjöttek, hogy vásároljanak az áruházban, vacsorázzanak az egyik szállodában, vagy felvegyék postai küldeményeiket, templomba menjenek vagy utazzanak a vasúton. Volt arrafelé néhány tanya is – idézi fel –, de ott nem volt se bolt, se posta, de még templom sem.
    1924-ben Philip Doss üzlettársa, Ozell Mattox lett Astor postamestere, míg fivére, Russel több mint két évtizeden át volt a Juniper Vadászklub gondnoka.

1926
    1926-ban megépült az Astor-híd, egy időben az első szilárd burkolatú úttal Ocala-tól Astorig, valamint Astortól Barberville-ig, ahol a 17-es számú Jacksonville–Orlando országutat éppen befejezték. Ily módon az Ocalát átszelő, északról déli irányba futó Central Highway-t (amit később a 441-es váltott fel) összekötötték a keleti tengerparttal, s ez az út keresztülszelte az Ocalai Nemzeti Erdő óriási vadonját. Két évvel később még egy műutat építettek Astorból Umatillába, Eustisba, Tavaresbe és Leesburgba.
    Az Astor híd – ami nyitható híd volt, egy része fedett volt és egy kis híd-házat is építettek a nyugati oldalon a hídkezelőnek – még jobban összekötötte a keleti part kis településeit a többivel. Bár a "túlsó parton" lakók közigazgatási szempontból másik megyébe tartoztak, az Astor közössége tagjainak tekintették magukat, részt vettek tevékenységeiben és az astori civil szervezetek vezetésében.
    Az első hídkezelő McQueen Johnson volt, ugyanaz az ember, aki azelőtt a kompot üzemeltette. Emléke szorosan összefonódik az Astor-híddal, mert kötelessége teljesítése közben érte a halál. Hátba lőtték és a híd kellős közepéről zuhant le; a feje Lake megyében, lába pedig Volusia megyében ’ért földet’. Mivel egyik megye sem volt hajlandó elismerni illetékességét, a gyilkosságot sosem vizsgálták ki.

1928
    1928-ban a híres Astor House szálloda leégett, és a postahivatalt az áruházba költöztették. Ugyanekkor, mivel a növekvő országúti forgalom mind a személyszállító hajókat, mind pedig a vonatokat elavulttá tette, az Astor és Umatilla közti vasútvonalat felszámolták, megszüntetve a telefon– és távírókapcsolatot Astor és a világ többi része között.

1931
    A vasút felszámolásával a folyóparti állomás helyére a csónakház került, bekebelezve mindazt, ami a volt Astor Yacht Klub virágzó éveiből megmaradt.
    A válság áldozatokat követelt. Sokan kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonukat abban a reményben, hogy "zöldebb legelőkre" bukkannak másutt, míg azoknak, akik maradtak, keményen kellett küzdeniük az életben maradásért, minden tőlük telhetőt megtettek családjuk felnevelése érdekében.
    McQueen Johnson meggyilkolása után az Astor-híd hídkezelői állása Mort Lucasé lett, akinek farmja volt fentebb a folyón, Blufftonnal szemben. Attól fogva a Lucas család állandó lakója lett az Astor-híd házának addig, míg 1980-ban le nem bontották. Curtis Lucas apja nyomdokait követte, felesége, Bertha, pedig Kirsti Tienhara nyugdíjba vonulása után sokáig postamesternő volt.

1943
    1943-ban az Astor-i iskolát bezárták, és a gyerekeket busszal szállították Altoonába és Umatillába, míg a keleti parton lakó gyerekek Piersonba jártak iskolába.
    A II. világháború során három astori férfi vesztette életét kötelessége teljesítése közben:
 

ASTOR ALENIUS vadászpilóta
JOHN HUGH CALDWELL tengerészgyalogos
WILLIAM BALLARD SAUL matróz

(Folytatjuk)
Forrás: Polísz, 2006. 86. szám

Kovács Attila Zoltán fordítása

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap