Vörös és vörös 2/22

Jókai Anna, p, 05/25/2012 - 00:01

 

 

 

Első fejezet

A táj és lakói

 

Szomjas Juli édesanyja így a higgadtabb pillanataiban gondolkodott. De ritkán volt higgadt. Szeretett ordítani, verekedni; szeretett káromkodni. Néki ez volt a pótcselekvése – de Szomjas Julitól igazán nem kívánhatjuk, hogy miközben püfölik, mindezt elemezze és bölcsen megértse. Szomjas Juli akaraterejéből csak arra tellett, hogy az anyját vissza ne üsse. Magasabbra nőtt, és szert tett némely nyeszlett férfit meghazudtoló izomra. Véletlenül nagyot taszajt rajta, és akkor senki se mossa le róla a vádat… Szomjas Juli nem is panaszkodott. Már tizenévesen megtanulta, a panasz nem orvosolja a bajt, csak azt éri el, hogy még ferdébb szemmel néznek össze a normális, tisztességes emberek a háta megett. Ha sikerül eltagadnia a körülményeit – vagy legalábbis enyhíteni a tényeket – van reménye arra, hogy befogadják. S ahhoz, hogy majdan fölibe kerekedhessen a társaságnak, először el kell keveredni.

Mert Szomjas Juli karrierre vágyott. Ezzel aludt, ezzel ébredt. Álmodozott? A kifejezés pontatlan. Ártatlan álmodozási korszaka tizennyolc éves korában lezárult. Tizennyolc éves koráig gyakran képzelte magát ellenállhatatlan popsztárnak. Az iskolai bulikon énekelgetett, a hatást a begyűjtött fiúk számával mérte. Ennek eredményeként már tizenöt éves korában aktív nemi életet élt, anélkül hogy a hempergésekben a legcsekélyebb élvezetet találta volna. A hódítás tetszett neki; a hiúsága elégült ki, nem a teste. Tizenhét évesen – két egymást követő művi vetélés után – szakított ezzel az ábránddal s párhuzamosan a férfiakkal. Visszaszigorodott megközelíthetetlenné. A halvány vörös köd a lelkében formába szilárdult: nem a reprodukálás az igazi kiválás, nem a tiszavirágéletű, divat vonszolta kornyikálás vagy ehhez hasonló, művészetcsúfoló „művészkedés”. Kifaggatni a sorsokat: majdnem hatalom. Hirtelen váltott: a híres riporterekért rajongott ezután. A televízió bel- és külföldi „bátor embereiről” vette a mintát. Ujjuk köré csavarják akár a legnevesebb alanyt is. Nem tabu előttük a rang. Kikészítenek, fölmagasztalnak kedvük szerint. Fél tőlük a közvélemény. Baromi öregen, ötvenévesen is produkálnak még. És utaznak. Nincsenek kalitkába szorítva. Oriana Fallaci fogalom. Nőnek is szép. Megnyílt előtte minden ajtó, még Komeini is fogadta. Szomjas Juli egy időben gyűjtötte a fényképeket. A sikertelen felvételi után csak Orianának kegyelmezett. Nem, terveit nem adta fel. Csak keservesen rádöbbent, nem egyenes a dolgok folyása. Hiába érettségizett jelesen. Hiába olvasott összevissza, sokat és vegyeset. Hiába tanulta az oroszt úgy, hogy az Anyegin-t például eredetiben szavalta, az elejétől végéig. Bár nem sült föl a vizsgán, tizenkilenc pontot szerzett, de hely csak a húszpontosaknak jutott. A húszpontosok apukája, anyukája kezdetektől megteremtette a szélesebb tudás feltételeit, sőt esetenként átpasszolta a körültekintő tudást a csemetének. Húsz pont alatt csak a „szülői érdemmel” rendelkező kivételezetteket vették fel. Az iskola is elkövette azt a hibát, hogy a származásnál Szomjas Juli esetében tétovázott. Disszidens apa, „kinti” munkás, talán mégsem minősíthető itteni munkásnak? És az anya, miféle paraszt? Nincs téeszben, nincs állandó jövedelme, eltartott. (Kabalán Józsefre céloztak.) Lumpen. Ilyen rovat nincs. „Egyéb”: ma ez már nem megbélyegzés, nem a volt kizsákmányolókat jelölik így. S valóban. Szomjas Julinak semmiféle hátrányt nem jelentettek a szülei. De azt a parányi előnyt sem, hogy helyszűkében a javára döntsenek. Szomjas Juli tehát az ábrándokat megfojtotta. Célja megmaradt. A gyakorlatban hiába keresett utat, a szerkesztőségben és a megyei rádiónál ajánlás nélkül, a fogadóórákra betoppanva, nem vették komolyan. Hőbörödött kislány. Az egyetemen pedig, a második, legutóbbi nekifutásnál reklamálták, miért nem próbálkozik a szakmában, miért nem szerez tapasztalatot? Tudniillik Szomjas Juli bután azt is kilocsogta, neki az egyetem ugródeszka, tanítani sose fog, alig várja, hogy vidékről elkerüljön. (A nyulakat, a libákat és az anyját értette vidéken, de a részletekről nem érdeklődött a bizottság.) Mindezt összevetve, úgy látszott, a társadalom, illetve annak képviselői nem tartják kívánatosnak, hogy az amúgy is túlnépesedett Szabadvár Szomjas Juli-félékkel szaporodjon.

Szomjas Juli krónikánk kezdetén már elmúlt húszesztendős, s ahelyett hogy lelohadt volna, csak duzzadt tovább eltökéltsége. Ábránd szintjén, édes képzelgéssel és puszta szorgalommal, szüntelen önképzéssel nem képes kiugrani. Lehetőségek közelébe kell férkőzni, s azután meghódítani a lehetőségeket, de ügyesebben, mint a szexuális partnereket korábban; valahogy úgy, hogy közben megmaradjon sebezhetetlennek. Új dolgokat kell megtanulnia – s ezek megalázottságában nem is oly nehezek –, új dolgokat a viselkedésben, s ki kell irtani mindent, ami csak hasonlít is a romantikához. Meg kell büntetni ezt a közönséges és felfuvalkodott világot. Fel kell használni a férfiakat, de nem ám szeretgetni őket! A begyöpösödött öregeket arrébb tessékelni.

Kétségbeesetten szuszogott a liba Szomjas Juli combja alatt. Juli az utolsó adagot is letolta a liba nyakán, s mint mindig, leküzdötte hányingerét. Szomjas Juli a haszonszerzést megvetette. Micsoda népek! Egy szót sem értenének, ha Szomjas Juli megszólalna, istenigazából. De pénzzel dugig vannak! Nevetségesek. Nem az állatból, emberből, földből kikínzott ragacsos pénz az igazi dicsőség. A halálra tömött libát szűk ketrecbe zárják. A hízás érdekében még totyogni is tilos. A zöld réten nem ballag többé alkonyatkor a tóról hazatérő fehér libasereg…

(Az olvasó jól sejti, a krónika Szomjas Juli mellé szegődik, kiválasztva őt a vámszentistváni sokaságból. Az olvasó arra is hajlamos, hogy Szomjas Juli alakjában általánosságokat véljen felfedezni. A szerző megkéri, ezt óvatosan tegye. A szerző nem hisz abban, hogy általában az ifjúság ilyen, s abban sem, hogy általában az öregek olyanok… . Az általánosítások, különösen megbélyegzéssel párosulva, fölhígítják az igazságot. Egyszerűsítik a bonyolultat, és bonyolulttá teszik, ami egyszerű. Szomjas Juli története elsősorban önmagára, sajátos személyiségére és sajátos körülményeire jellemző – tipikusnak legfeljebb azon réteg körében tekinthető, mely réteg nem tud a kizárólagosan anyagi gyarapodásban kellő elégültséget, örömet nyerni; viszont egyébként helyes individuális törekvései mélyebb tanítás és életteljes eszmény híján hamis célok felé vonzzák. Hogy az e fajták közül választott egyed fiatal, inkább csak hitelesítő – s hogy nő, inkább csak színező elem. Lényeg a kor, a kor levegőtlensége. Az áporodott légben a szagos gáz is üdítő, ideig-óráig. Ezt a szerző Szomjas Juli mentségére bocsátja előre.)

Szomjas Juli bármily eltökéltnek látszik, gondolkodásában még sok a homály. Nem határolja el pontosan a fogalmakat, s hogy életvezetésében mire készül, nem nevezi néven. Egyet tud biztosan: nem fog beleveszni a szürkeségbe. Még nem ismeri harci képességeit, a közeget sem, ahol lépésről lépésre halad majd. A hazáról csak szavalni, a közösségről csak szövegelni hallott. Istent körülötte csak a káromkodások emlegették. A legfogékonyabb korban se tapintható minta, se elvont példa meg nem érintette. Nyugtalan. Elégedetlen a látvánnyal, ami körülveszi, de nem megváltoztatni akarja, eszköz számára a zajló világ és mindannak figurái. Szüleiben már beérett a krónikus értékzavarban szenvedő személyiségek első generációja. Ő saját szobrán dolgozik, eleddig nem lelt érvényesebb modellt. Vésőket keres tehát elsősorban, bármely csarnokba lép. De még van lényében valami remegés, valami, ami hasonlít a reményhez. Szomjas Juli ezt tagadja. Retteg a felsüléstől. A gúnytól. Ne csalja többé csapdába senki. Szomjas Juli tizenkét esztendős volt, amikor röpke esztendőre Pestre, az irtózatosan hideg albérletbe hurcolta az anyja. Az új iskolában az osztályfőnök addig sose ismert nyájas és a megtévesztésig szerető hangon a katedrához kihívta. És amikor ő olvadó szívvel – azóta is szégyelli! – kiment, az osztályfőnök elhúzta oldalt Juli haját, és körmével a nyakára mutatott, retkes a nyaka, egy ekkora lánynak…! Ezek a megtévesztésig szerető hangok!

Az új körülményeket Reményi Balázs felesége teremtette meg. Reményiné megunta, hogy mindhárom fiúgyermeke, az ötödikes Lajos, a hatodikos Tamás és a hetedikes Kisbalázs tendenciózusan bukásra áll, épp hogy csak bukdácsol orosz nyelv- és irodalomból. Ha megbuknak, ha nem, mindenképpen szóbeszéd: átengedik, mert a református lelkész az apja, meghúzzák, mert a pap fia… S ehhez az esetleges sanda gyanú: miért éppen az oroszt nem tanulják a kölykök? Ha már gimnazisták lennének, bebizonyosodna, egyszerűen a nyelvérzékük hibádzik, a másik idegen nyelv se megy nekik, de így? Be se jutnak a gimnáziumba! Reményiné kötelességközpontú, gyakorlatias asszony, Reményi Balázs sokat köszönhet neki. Részben azzal, hogy Reményiné családfáját egészen a gályarabságba hurcolt prédikátorokig vissza tudja vezetni, s kutyabőrrel igazolt nemessége – melyet szerény „nem tehetek róla” mosollyal visel – egyre szélesebb körök tiszteletét hódítja meg. Komoly vámszentistváni funkcionáriusok szemlesütve vallanak, anyai ágon vagy apai ágon, balkézről akad egy-egy dzsentri az őseik között. S bár ez a negyedszázadig lappangó, s úgy látszik, gyökerestül mégis kiirthatatlan valami Reményi Balázsnak nem imponált különösebben – ő maga a kilencgyerekes szenci tanító legkisebb sarja –, de azt elismerte, a vonzerő megteremtéséhez segítség ez is. Reményiné hivatalosan „háztartásbeli” volt, de az ország másik végében élő kiterjedt rokonsága, özvegy anyja révén folyamatos jövedelemforrásokkal rendelkezett. Mindig örökölt valamit: ékszert, telket, antik bútort. Kiegészítette Reményi csöppet sem fényűző jövedelmét. Ami másnak a libatömés: az volt számukra a hol innen – hol onnan élvezett váratlan rokoni juss. A konyhakert meg a három gyerek, alkalmi segítség mellett is, adott elég munkát. Másrészt Reményiné szigorú, már-már protokoll szerinti időbeosztása, a mindennapi élet apró nyűgeinek szinte maradéktalan átvállalása meghagyta egészben Reményi Balázs energiáit az általa legfontosabbnak vélt szféra kutatására. Nem akart az asszony folyton vele – tudott mellette is élni.

 

 

    

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap