A VIZUÁLIS NEVELÉSRŐL 13/14

Jankovics Marcell, h, 02/26/2018 - 00:12

 

    

 

 

 

 

 

 

Vizuális kultúra

 

     A művészeti tárgyak kerettantervi bevezetői mind ezzel a szöveggel kezdődnek:

„A szabályozás szerint a gimnázium 9–10. évfolyamán kötelező tantárgy a vizuális kultúra, míg 11–12. évfolyamon a művészetek műveltségterület tantárgyai közül (ének-zene, dráma és tánc, vizuális kultúra, mozgóképkultúra és médiaismeret) az iskola döntheti el, hogy az adott órakeretből mely tantárgyakat és milyen arányban fogja tanítani. A 11–12. évfolyamon a művészetek műveltségterület kötelező összes óraszámkerete heti 2 óra/évfolyam. Ennek megfelelően az iskola 11–12. évfolyamon a számára megfelelő jellemzőkkel ruházhatja fel a művészeti oktatását a megfelelő művészeti tantárgyak kiválasztásával, vagy akár komplex művészeti oktatásban gondolkodva alakíthatja ki a művészeti tantárgyak struktúráját a helyi tantervében.”

      Az iskola választ tehát, nem a diák. Ha tehetségének megfelelő tárgyat nem tanítanak iskolájában, mehet máshová. Nem kell mondanom, mi mindent jelent ez.

      A dolog azért sem tetszik, mert a tehetségesebbek szakközépbe iratkoznak be, konzervatóriumba, balettintézetbe, „kisképzőbe”. Egyetemre készülő átlagos magyar gimnazista számára ez a választhatóság műveltség- és gyakorlatszűkítő. Bizonyára sok olyan van köztük, akik nem egy, hanem több tárgyban szeretne jeleskedni. Mondjuk, iskolájában a dráma, tánc a választott tárgy a 11–12. évfolyamban, ő emellett énekelni, zenélni is szeretne. Az ilyen, mondhatjuk persze, különórára is járhat. Jogos fölvetés, főleg azért, mert a heti 2 óra bizony nem elég többre. Mindazonáltal összevonás elképzelhető, ahogy az ének-zene és a tánc, úgy a vizuális és a mozgóképkultúra is összetartozik. Az utóbbival a dráma is összekapcsolható. Ha nem is teljes körűen taníthatók együtt, a tanárnak, ha otthon van a rokon tárgyakban is, módja nyílik rá, hogy figyelemmel legyen rájuk, valamennyire beavassa a növendékeket – a tantervben egyébként rendszerint kimondatlanul megfogalmazott holisztikus szellem jegyében.

„A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez és megítéléséhez, környezetünk értő alakításához. A tantárgy így nemcsak a képző- és iparművészet területeinek a feldolgozásával foglalkozik tehát, hanem tartalmai közé emeli a vizuális jelenségek, közlések olyan köznapi formáinak vizsgálatát is, mint a tömegkommunikáció vizuális megjelenései, a legújabb elektronikus médiumokhoz kapcsolódó jelenségek és az épített, alakított környezet.”

     A természet kimarad a tantervi szerző látókörzetéből. Reméljük, hogy gondolatban ő is a biológiára, földrajzra terhelte annak látnivalóit, és legalább a Kapcsolódási pontoknál eszébe jutott hivatkozni rájuk.

 

9–10. évfolyam

 

„A médiatudatosság fejlesztését különösen indokolja a kortárs társadalom igénye, amely a fiatalok médiahasználati szokásai miatt egyre fontosabb szerepet kap az adott iskolaszakaszban. E fejlesztés fontosságának hangsúlyozása különösen indokolt az adott tantárgyban, hisz az információs csatornák gazdagodása a szöveges információbefogadás mellé felzárkóztatja a vizuális információk tudatos befogadásának fontosságát is, mivel az információk forrása és jellege alapján szöveg és kép együtt értelmezése napjainkban gyakoribb jelenség valós élethelyzetekben.”

A bonyolult és nehezen kihüvelyezhető szöveg azt akarja elmondani, amit magunk már a bevezetőben megfogalmaztunk, nevezetesen, hogy a fiatalok internetfüggősége és a médiából ránk dőlő képzuhatag kényszeríti az amúgy szövegközpontú oktatókat a diákság vizuális nevelésére.

„ [E] korosztályban kevéssé a kifejező szándékú rajzi, festészeti produktumok létrehozása a cél, mint inkább a tervezői gondolkodás fejlesztése, illetve a technikai médiumok felhasználásával létrehozható produktumok elkészítése, amely egyúttal hozzájárul a digitális kompetencia fejlesztéséhez. Ebben az iskolaszakaszban – csakúgy, mint az előzőben – a vizuális kultúra részterületei közül a „Vizuális kommunikációhoz” kapcsolódó fejlesztés kerül előtérbe, amely közvetlen kapcsolatban van a médiafogyasztás tudatosságának erősítésével, illetve a „Tárgy- és környezetkultúra” részterület vizsgálatával a környezettudatos életforma jelentőségének megértése és elfogadása nyer fontosságot. Miután a tantárgy kultúraközvetítő szerepe erősödik, egyre lényegesebb a befogadó tevékenység jelenléte a tanórán.”

 Ezzel a szintén bonyolultan megfogalmazott elképzeléssel az a bajom (ugyanaz a szerzője), hogy a tanterv a technikai médiumokhoz köti az alkotást, növeli a digitális függőséget. Hogy úgy mondjam, „Istenné teszi a teremtésben a halandót”. A szoftverekkel dolgozó művészek közül sokan azzal áltatják magukat, hogy a gép tudása az övéké, képzeletüket is a gép adta lehetőségek alá rendelik. Megnyomom a gombot, és létrehoztam Valamit.[292] Ez talán csak a fogalmazás hibája, a táblázatokban ui. a szabadkézi feladatok is szép számmal szerepelnek.

      Az a benyomásom, mintha a tanterv(ek) célkitűzései,  a „digitális kompetencia” fejlesztése a pályaválasztás előtt álló diákokat számítógépes munkakörök felé terelnék. Kétségtelen, ez a terület a „mai fiataloknak” való, az informatikai fejlesztésekből oroszlánrészt vállalnak, tudományos haszonnal szolgáló eredmények éppúgy köszönhető nekik, mint játékok. A bevezetőben egyszer, szinte mellékesen említett, választékosságra, ami mint „megfelelő szelekció elvégzése” szerepel, és ízlésre nevelés nem kap megfelelő hangsúlyt. 

„A századforduló irányzatainak (pl. szecesszió, posztimpresszionizmus, impresszionizmus) és a 20. század legfontosabb avantgard irányzatainak (pl. kubizmus, expresszionizmus, dadaizmus, fauvizmus, futurizmus, szürrealizmus) összegzése, a hasonlóságok és a legfontosabb megkülönböztető jegyek kiemelésével.

Kortárs művészeti megoldások (pl. intermediális megjelenítés, eseményművészet) feldolgozása: gyűjtés, elemzés, értelmezés és az eredmények bemutatása adott vagy önállóan választott társadalmi probléma feldolgozása kapcsán (pl. kirekesztés, megkülönböztetés, környezetszennyezés, szegénység).”[293]

    A modern művészetek fenti ismertetésével a korábban fölhozottakon túl két alapvető bajom van. Először is önkényesen, vagy inkább ízlésterrornak engedve válogat, illetve rekeszt ki irányzatokat, iskolákat, az avantgárdnak hódolva. Továbbá, túlbecsüli annak jelenkori megnyilvánulásait, miközben elfeledkezik arról, hogy a nagy művészegyéniségek nem skatulyázhatók be. Még szerencse, hogy neveket nem említ.

    A tanterv kellő teret szentel a tömegkultúrának, reményeim szerint kritikusan. Hasonlóképpen a tárgyi környezetnek. Csak a fogalmazás pontosabb lenne! Egy helyütt „vizuális környezetként” szerepel, amit a „tárgyak vizuális megfigyelése” követ. Ez bizony elég sután hangzik, és rávilágít az idegen szavak túlhabzásos használatának értelmetlenségére. Ha az Olvasó nem értené, mi zavar bennük: a környezet minden porcikája természetüknél fogva látható, legföljebb azért nem látjuk, mert sötét van, behunytuk a szemünket, megvakultunk, nincs elkülöníthetően csak látható részük. Ha megfigyelünk tárgyakat, rendszerint a szemünkkel tesszük, csak akkor lenne indokolt jelzőt használni, ha nem. Akkor viszont nem megfigyeljük, hanem egyszerűen szólva meghallgatjuk, megszagoljuk, megtapogatjuk, megízleljük őket.

     Az építészettörténet kapcsán említem meg, hogy az Európa-központúságot fönntartva indokolt lenne a tanulók figyelmét más kultúrák építészetére és a társművészetekre kiterjeszteni. Ha már a távol-keleti éttermek, kínai piacok, boltok nálunk is gomba módra szaporodnak. Erre utal részben az alábbi mondatrész a záró fejezetben, csak el ne sikkadjon:

„A tananyag tematikus szempontú megközelítése esetében a válogatás fontos szempontja, hogy az adott téma függvényében […]tértől (pl. Európán kívüli kultúrákból származó művek) és időtől (pl. akár kortárs művek) független példák is szemléltessék a tananyagot.” 

A mellékmondat második felének viszont semmi értelme: a kortárs mű mennyiben független az időtől?

 

Mozgóképkultúra és médiaismeret

 

     Mint filmrendező és a médiumok gyakori szereplője, akár dicséretesnek is nevezhetném, hogy a vizuális kommunikáció eme részterülete külön tantárgyként szerepel. Lelkesen egyetértek azzal, hogy a

„tantárgy oktatásának elsődleges célja, hogy a tanulók életkoruknak megfelelő felkészültséget szerezzenek a különböző médiaszövegekkel kapcsolatban az önálló és kritikus attitűd kialakítására, és nyitott szemlélettel használják a hagyományos és az új médiumokat – vagyis a mozgóképírás-olvasástudás és a kritikai médiatudatosság fejlesztése, az alsóbb iskolafokokon más tantárgyakban modulárisan megjelenített és elsajátított alapszintű mozgóképnyelvi és művelődéstörténeti tájékozottság áttekintésére, összekapcsolására, alkalmazására és továbbfejlesztésére, valamint a naiv fogyasztói személet átértékelésére van szükség.”

     A „kritikus attitűd” és a „nyitott szemlélet” egymásnak némiképp ellentmondó fogalmak. Az előbbi inkább válogat, az utóbbi inkább befogad. A valóságban e téren is a honi kultúra megosztottsága érvényesül. Mindkét oldal erősen kritikus a másik oldal teljesítményével szemben, miközben magasan fölülértékeli a sajátját.

     Zavarólag hat az is, engem legalábbis zavar, hogy a par excellence képi világgal kapcsolatban itt és másutt irodalmi, bár nem irodalmi színvonalú fogalmakkal él a tanterv. > „Médiaszöveg”, „vizuális szövegek”, „mozgóképnyelv,” „mediális írás-olvasástudás”, „audiovizuális szövegek szövegértése”,  „audiovizuális szövegértés és szövegalkotás”, „mozgóképi szövegértés”.

      A tantárgy szerzőjének irodalmi beállítottságát mutatja, hogy a ténylegesen elhangzó vagy leírt szövegtől nem akar, nem tud elszakadni. Többször is a narrációba kapaszkodik, mint a „mozgókép eszközébe”, „kulcsfogalomba”, az „elbeszélés” szinonimájába. Rosszindulatúan azt gondolhatnám, hogy sohasem látott némafilmet, vagy akár szöveg nélküli hangosfilmet.[294]

      A téma sok illusztrációt kíván, mindahhoz, ami a tárgy célkitűzésében szerepel.

„Dokumentum, fikció, reprodukció, ábrázolás, valóság, utalás.”

A hamisítás valamiért nem szerepel a fölsorolásban. A magyar és a nemzetközi sajtótörténet a kezdetektől[295] egészen napjainkig , a 2014-es választást megelőző hosszú kampányidőszakig, amelynek közepén e sorokat írom, számtalan emlékezetes példát kínál ez utóbbira szövegben (így értve a médiaszöveget) és képben.[296] Persze, ha a tantárgyat komolyan veszem, akkor nem lesz elég az óraszám, hiszen minden műfajból kell jó és rossz példát mutatni, jón és rosszon nem az alkotó tehetségének, szakértelmének eredményességét értve, hanem a kritikai médiatudatosság szempontjai szerint.[297]

      Sorban haladva az alábbi ajánlás ütötte meg a szememet:

„A web 2.0-ás alkalmazások formanyelvi gondolkodásának megfigyelése (pl. interakció, választás, az animációs és grafikai megoldások terjedése, játékosság, irónia és a szövegek folyamatos alakítása).”

      Kapcsolódó kulcsfogalmak:

„Valóság, tapasztalati valóság, web 2.0, nem lineáris, interaktivitás, irónia, manipuláció, közösségi hálózat.”

Ami szemet szúr: a két idézetben az említett alkalmazásokról és a velük való visszaélésekről, a kommentekről, a szólásszabadság eme torzulásáról mintha nem lenne a tervezet írójának mondanivalója.

„Annak tudatosítása, miért törekszik a média kezdetektől a látvány és a hang lehető legvalószerűbb, a valóságtól egyre kevésbé megkülönböztethető rögzítésére.

Ebből az ajánlásból sem olvasható ki, hogy a média ezen törekvése mögött sok esetben nem a valósághűség, az igazság keresése áll, hanem éppen ellenkezőleg, a fogyasztó virtuális, „második” valósággal való etetése. Huxley Szép új világát, Ray Bradbury Truffaut által filmre vitt kisregényét (Fahrenheit 451, 1966), Orwell 1984-ét ezért is kötelező olvasmánnyá tenném.

 

Művészetek

 

11–12. évfolyam

 

Ének-zene – A változat

 

Csak megismételni tudom, nagyszerű, hogy e tantárgyat érettségiig választhatják – no, nem a diákok, hanem az iskolák. A diákok iskolát választhatnak. Más tekintetben is megírtam már, amit szükségesnek tartottam. A szöveg idegenszó-használata azért föl-fölbosszant: >  „élmény (örömszerző) funkció”,  „generatív készségek”, „generativitás”, „adekvát befogadói attitűd”, „befogadói kompetencia”, „kommunikatív muzikalitás”, „funkcionális énekes feladatot”, „projektnapok”. Rémes! És sem nem érthetőbb, sem nem egyszerűbb, mintha magyarul lenne megfogalmazva.

     Túl a stíluskritikán kérdezem: hogy lehet az élményt, ezt az érzelmi fogalmat még a zene vonatkozásában is biológiai képzettársítással a földre rántani? Amiben a funkció mellett az örömszerző jelző közbeiktatása hatékonyan közreműködik. A generatív ebben az összefüggésben alkotót, teremtőt jelent (okozó, gerjesztő, létrehozó, nemző a Wikipédia szerint.) A generativitás, ez az eredeti latin szóból latin képzővel képzett jelenkori latin hangzású szó maga azt jelenti, hogy teremtőkészség (nemzőképesség).  Ha a kommunikatív muzikalitás helyett azt mondom: kapcsolattartó (-teremtő) zeneiség, beszédes zenei érzék, az sem nem hosszabb, és nem is jelent mást. Az adekvát megfelelőt, illőt, a funkcionális itt célirányost jelent, a projektnapot, ezt a szószörnyeteget egy már bevett kifejezés, a tematikus nap helyére szuszakolták be az iskolai nyelvbe.

 

B változat

 

      Megismétlem: a populáris zene iskolai oktatását teljesen fölöslegesnek tartom. Ahány rádió- és tévéadó, annyian szórják ezt a műfajt minden mennyiségben. Nem beszélve a CD- és egyéb kínálatról. Érteni vélem a célt: a gyerekeket a mindenevésből a minőségi popzene irányába terelni. Szerintem ezt a komoly és népzene oktatásával is el lehet érni.

Dráma és tánc

     Mint az előzőekhez, ehhez a témához sem tudok további szakmai észrevételeket fűzni. Ahogy azonban az előző részben immár sokadszor a tanterv nyelvezetével szembeni aggályaimat próbáltam példákra hivatkozva megfogalmazni, úgy most az ideológiája borzolja – szintén nem először – a kedélyemet. Ezt olvasom:

„Az erkölcsi nevelés területén a tanuló érti és a dramatikus tevékenységek során gyakorlatban is alkalmazza a kisebb és nagyobb közösségekre vonatkozó egyezségeket, társadalmi normákat.

A nemzeti öntudat, hazafias nevelés területén ismeri a néphagyományok, szokások, a folklór jellegzetességeit és néhány elemét, értékeli a kulturális hagyományokat.

Állampolgárságra, demokráciára nevelés, a családi életre nevelés, valamint az önismeret és kapcsolati kultúra fejlesztésének területén ismeri az egyén felelősségét a közösség fenntartásában, fejlett ön- és társismerettel rendelkezik, képes harmonikus emberi kapcsolatok kialakítására és fenntartására. Dramatikus tevékenységek során megismeri és feldolgozza a történelemben, a különböző kultúrákban és a művészetekben ábrázolt emberi viszonyrendszereket, képes meglátni a kapcsolatok motiváló tényezőit és buktatóit egyaránt.

A felelősségvállalás másokért, önkéntesség területén képes közösségben végzett, összehangolt együttes tevékenységre a dramatikus játékok vagy a színházi munka során, képes a közösségen belüli, belső irányítású feladatelosztás kialakítására és végrehajtására.

A fenntarthatóság, környezettudatosság területén képes átlátni a fenntarthatóság fontosságát, a környezeti problémák kialakulásában meglévő egyéni felelősséget. A dramatikus tevékenységek által megismeri a természet szeretetén és a környezet ismeretén alapuló környezetkímélő, értékvédő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett magatartásformákat.

A pályaorientáció területén dramatikus tevékenységek során különféle ismereteket szerez a különböző szakmák, hivatások, életpályák lehetőségeiről, a munkavállalói szerepről. Megérti, hogy az egész életen át tartó tanulás nélkülözhetetlen.

A médiatudatosságra nevelés területén dramatikus tevékenységek során megismeri és képes alkalmazni a tömegkommunikációs médiumok különböző műfajait, a média eszköztárát, és átlátja működési mechanizmusukat is. Emellett képes saját produkciós munkájának szcenikai, hangtechnikai, filmes stb. kivitelezésére, illetve képi, hangtechnikai rögzítésére.

A tanulás tanulása területén képes saját tanulási stílusának, stratégiáinak kialakítására, tudatosan fejleszti memóriáját, szóbeli, írásbeli, mozgásos, képi stb. kifejezésmódjait.

A kompetenciafejlesztés során az anyanyelvi kommunikáció területén a tanuló képes szándékos és tudatos nyelvi választásra a kifejezés különféle szándékai szerint. Ismer és alkalmaz különféle vizuális, nyelvi kommunikációs, metaforikus kifejezésmódokat a dramatikus és színházi jellegű tevékenységekben, és képes ezek felhasználására a mindennapi életben is. Felismeri, értelmezi és közvetíteni tudja a szépirodalmi, a drámai, a színpadi és a mindennapi szövegekben megfogalmazott üzenetrétegeket. Képes adekvát módon kifejezni magát mind verbális, mind nonverbális téren.

A szociális és állampolgári kompetencia területén nyitott és képes a különféle kultúrák megismerésére és megértésére. Képes önálló vélemény kialakítására és megfogalmazására, mások véleményének tiszteletben tartására.

A kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia területén képes összehangolt, együttes tevékenységre, melyben képes a munka elvégzésére és irányítására egyaránt. Rendelkezik önálló ötletekkel, megoldásokkal, de ezeket képes alárendelni a közösségi szándékoknak.

Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség területén képes a különféle műalkotások értelmező-elemző befogadására, kialakul benne a művészettel élés igénye. Részt vesz a kortárs kulturális életben, részt vesz különféle közösségi kulturális alkalmakon, rendezvényeken. Tevékenyen rész vesz vagy közreműködik korosztálya produkciós tevékenységében, az ezzel kapcsolatos szervezőmunkában. Képes az együttes tevékenység élményének örömteli átélésére, tartalmi szintjeinek tudatosítására. Képes a közösen vállalt, megosztani kívánt gondolatok közvetítésére és közlésére színházas munkában, kialakul benne a közös alkotótevékenység belső igénye.

A hatékony, önálló tanulás területén önállóan képes figyelmének és motivációjának fenntartására, ismeri az egyéni és közösségi tanulás örömét. Képes a hatékony tananyag- és időbeosztásra, a tanulást megfelelő módon kezeli életében.

    Értem és értékelem a jó szándékot, de mint az előző körben,[298] itt is túl van lihegve a nevelési cél és a tantárgy összekapcsolása, amely nem egyszer erőltetett, másszor megmosolyogtató, ismét másszor fölösleges, nem utolsósorban pedig bonyolult és nehezen követhető. Lássuk sorjában.

     Az erkölcsi nevelés és a dráma a számomra úgy kapcsolódik össze, hogy a klasszikus műfaji szabályok értelmében a jónak kell mindig győzedelmeskednie. Erkölcsi értelemben legalábbis. Ami a táncot illeti, mi más jutna eszembe, mint az, hogy ne viselkedjünk illetlenül?

     A nemzeti öntudat, hazafias nevelés azt jelenti, hogy olyan darabokat ismerünk meg, amelyek erősítik bennünk a hazafiasságot. Szerencsére ez nem zárja ki a világirodalmat, igazán jelentős magyar dráma ilyen nincs is elegendő. A tánc vonatkozásában értsem úgy, hogy csak magyar táncot tanulnak, vagy úgy tanulják más népek táncait, hogy abból kiderüljön, a magyar táncnál nincs különb? 

      A következő két területen részint össze nem illő témák keverednek, másrészt máshol választanám el a kettőt. Az állampolgárság inkább az előző részbe illik, a demokrácia összekapcsolható a családi élettel, az önismerettel és kapcsolati kultúrával. A felelősségvállalás másokért, önkéntesség viszont redundancia, hiszen ezek részei a kapcsolati kultúrának, mint sok, itt meg sem említett magatartásforma. A dráma szerepét értem, a tánctól elvártakat azonban ugyanolyan nevetségesnek érzem, mint az előzőekben. Az lenne a páros táncban demokráciára (családi életre stb.) nevelő, hogy hagyjuk a partnert kibontakozni, a csoportosban, hogy nem akarunk mindenáron előtérbe tolakodni, vagyis szólózni?

     A fenntarthatóság, környezettudatosság lehet didaktikus drámák témája (> az olyan hipokrita amerikai filmekben, mint a jó Farkasok közt táncoló vagy a giccses Avatar), de nem sok színdarab jut e fogalmakról az eszembe. Mintha nem ez érdekelte volna az elmúlt évezredek drámaíróit. (Az alább példaként fölsorolt klasszikusok egyikét sem.) Persze hogy nem, éppen ellenkező, „győzzük le a természetet!” szellemben nevelkedtek:

„Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon”. (> Ter 1, 28.)

És lőn. Sajnos. Hozzá szeretném tenni, hogy „fenntartható fejlődés” nincs, önbecsapás, és ami még rosszabb, utódaink becsapása. A Föld kimerítése változatlanul folyik, ha a nyugati világ fönn akarja tartani fejlettsége jelenlegi szintjét, az még egy ideig is csak úgy lehetséges, ha a világ többi része továbbra is jóval alacsonyabb szinten él. Ha pedig az egész világ jogos igényeként elismerjük, akkor az évszázad végére az emberi civilizáció összeroppan. Erre kell fölkészítenünk a jövendő generációkat, ne áltassuk őket mással![299]

       Pályaorientáció? Ennek csak szakmai vonatkozásban van értelme.[300] Azaz, a dráma tantárgy ráébresztheti a tanulót, hogy neki színésznek, drámaírónak, díszlettervezőnek kellene mennie. A tánc dolgában viszont az a helyzet, hogy 17 évesen már elkésett vele.  

       A médiatudatosság rendben van, bár itt más értelemben szerepel.

       A tanulás tanulása erőltetett közhely. Minden tantárgy tanulása a tanulás tanulása is egyben. Az anyanyelvi kommunikáció dettó. Ha a diákot feleltetik, ha dolgozatot íratnak vele, ha memoritert magol, javul a nyelvhasználata. Vagy nem, de ez nem a tárgy függvénye.

       Szociális és állampolgári kompetencia. Fölösleges ismétlés, föntebb már szerepelt még csak nem is teljesen más néven.

       A következő kettő olyan magától értetődő, hogy azt kell gondolnom, az, aki ezt a listát összeírta, nem veszi felnőtt számba azokat (a tanárokat), akiknek készült a tanterv. Persze tudom, miért érzik szükségét, hogy mindig, minden tárgynál ismételten fölsorolják ezeket az igazodási pontokat. Mert ez a tantervek tízparancsolata, tizenkét pontja, mert ismétlés a tudás anyja, és mert ez az elvárás, vagy azt hiszik, hogy ez az elvárás. (Odafönn.) És talán mert terjedelem szerint fizetik a szerzőket.

      Az utolsó megint tautológia. Mi a különbség a tanulás tanulása és a hatékony, önálló tanulás között? Semmi. A megtanult tanulás a hatékony, önálló tanulás.

      A teljesen vagy részben idegen szakmai elnevezések mint a „szcenika, tragikum, realizmus és naturalizmus, elidegenítési effektus, abszurd, groteszk, stílus, karakter, státusz, fókusz, kontraszt, harmónia-diszharmónia,  improvizáció” bevett szavak, de magyar megfelelőiket is megtanítanám. A diákok gazdagodnának általa. > Szcenika=színpadtechnika; tragikum=veszteség, komorság, végzetszerűség, gyászos volta valaminek; effektus=hatás, hatáseszköz; abszurd=képtelen; groteszk=furcsa, meghökkentő, torz; stílus=kifejezésmód; karakter=jellem; státusz=állapot, helyzet, színházban állandó alkalmazotti hely; fókusz=középpont, a figyelem középpontja; kontraszt=ellentét; harmónia=összhang; diszharmónia=összhang hiánya, egyenetlenség; improvizáció=rögtönzés.

 

9-10. évfolyam

 

     „Tiszta, érthető, artikulált beszéd.” Már korábban kellett volna kitérnem rá. Azért most teszem ezt, mert saját ismeretterjesztő filmemet vágom, amelynek én mondom a kísérőszövegét is. Meglep, hogy hallókészülék nélkül is tisztán értem saját beszédemet (nagyothalló vagyok), miközben a televízióban sugárzott szinkronizált filmeket hallókészülékkel sem értem mindig. Fogalmam sincs ki tanított tiszta beszédre, azt hiszem, a gyakorlat tette. Az iskolai felelés, a memoriterek hangos biflázása biztos szerepet játszott benne.

      Gesztusnyelv. Fontos. Néha egy mozdulat (kép!) többet mond, mint a szöveg.

„Hangulatok kifejezése mozgással/tánccal. Stílus, jellem ábrázolása mozgással/tánccal.”

Tánccal nem is olyan egyszerű. Viszont tananyagként hálás téma. A keleti táncok gazdag eszköztára ugyanúgy lefordítható szavakra, mint a siketnémák jelnyelve, de ha meg is akarjuk érteni, miről „beszélnek” a táncosok, meg kell tanulnunk ezt a nyelvet is. A legtöbb európai néptánc nem kifejezetten dramatikus, hogy úgy mondjam, túlzottan stilizált a nyelvük, sok közülük akrobatikára hajt, a klasszikus balett mozdulatbeszéde néhány alapvető érzelem kifejezésére korlátozódik, a társastáncok között alig van olyan, amelyik túllépne azon az egyszerű képleten, amely a férfi-nő közti erotikus feszültségre épül. A modern táncjátékok koreográfiája viszont sokat lépett előre ezen a téren. Érdemes mennél változatosabb példatárt mutatni a gyerekeknek.

„ A zenei mondanivaló verbális kifejtése vagy más művészeti ág kifejezési eszközeibe való átkódolása. ”

Már megint a verbalitás! Hadd ajánljam Albert Schweitzer mottóba emelt gondolatát az Olvasó figyelmébe.

     Gondom van ezzel a témamegjelöléssel is: „A vizuális nyelv eszközeinek komplex értelmezése.” Nem egy vizuális nyelv van, hanem rengeteg. Elég nehéz lenne Van Gogh vizuális nyelvének eszközeit Gauguin vizuális nyelv eszközeivel  komplex értelmezésével magyarázni. A komplex sokjelentésű szó, itt talán több szempontú jelentésben használatos, ezért is célszerűbb lett volna magyar megfelelőjét használni.

 

 11-12. évfolyam

„Különféle színházi korszakok, stílusok és műfajok jellegzetességeinek ismerete.”

      Egy filmjelenet készítésének az ideje nemcsak a történetből, technikából, a sminkből, díszletből és kosztümből ismerhető föl, hanem a szöveg nyelvezetéből és a színészi játékstílusból, és annak korra jellemző hamisságaiból is. A tanár helyében mutatnék példát a különböző színészi hibákra (túljátszás, deklamálás, kulisszahasogató, hatásvadász játékmód). A diáknéző a felnőtthöz hasonlóan minden különösebb magyarázat nélkül is fölismeri a dilettáns színészvezetést, színészi játékot, egyszerűen, mert hétköznapi tapasztalataival összemérve érzi, ha nem hiteles. Mivel azonban a tanterv még a „szociális és állampolgári kompetencia” fogalmát is a témába vonja, azt mondom, a politikus, közéleti megnyilatkozások hamisságának leleplezése is célja lehet egy ilyen természetű okításnak. A tévés szereplések bőséges példatárt kínálnak.

 

Vizuális kultúra

 

     Az alfejezetben sok minden megismétlődik a korábbiakból. Ez új:

„További cél tudatosítani az érzékelés különböző formáinak (például látás, hallás, kinetikus érzékelés) kapcsolatát, amely a számítógépes környezet bevonásával képes egy újabb, „más minőségű” intermediális szemléletet is kialakítani.”

     A kinetikus érzékelés vagy mozgásérzékelést jelent, ahhoz pedig a szemünkön kívül nincs külön érzékszervünk, azaz ebben a jelentésében a szóhasználat csupán értelmetlen körülményeskedés. Persze, behunyt szemmel is érezhetjük, ha elsuhan valaki mellettünk, de nyilván nem erre vonatkozik a kifejezés. Vagy mozgásos érzékelést értek alatta, de nem tudom, hogyan értsem. Hogy jól érzékelem a mozgásomat? Más szóval, van érzékem a mozgáshoz (táncban, sportban)? Akkor viszont az érzékelés szó nem illik ide. Nagy baj, hogy nem igazán kifejező és érthető a szóösszetétel. Harmadik jelentést nem „érzékelek”, de lehet, hogy bennem van a hiba.

      Egyébiránt pedig a céllal is bajaim vannak.  Az érzékszervek együttműködésének – ezt akarhatta mondani a szerző – a  tudatosításával az a bajom, ami egy egyszerű teszttel könnyen azonosítható. Ha valakit megkérünk, hogy menjen el az ajtótól az ablakig, akkor valószínűleg úgy lépdeli le a távolságot, ahogy járni szokott.  Ha viszont színészi feladatként kérjük tőle, hogy tudatosan, határozott léptekkel tegye ezt, nagy valószínűséggel rém sután fogja megtenni, amennyiben nincs színészi gyakorlata. Sok ember egyébként az első kérésre is suta mozgással fog reagálni, hiszen magától nem tudatosan, akaratlagosan szedi a lábát, hanem ahogy szokott. Persze mindenkit meglehet tanítani többé-kevésbé tudatosan mozogni, vagyis hogy elegánsabban, kecsesebben mozogjanak, mint korábban, ám ez időigényes feladat, és mennél összetettebb akcióról van szó, annál nehezebben fog menni. Mindennapi életünkben már gyerekfejjel is minden érzékszervünkkel együtt fogadjuk be a világot vagy cselekszünk, ez a normális.

    Nem látom be, hogy színészi (táncosi, manökeni) gyakorlatokhoz szükség lenne a számítógép használatára. Hacsak nem azért, hogy a fölvett szereplést visszanézzük rajta. Lehet, hogy erre utal a „kinetikus érzékelés”?

    Végül mit jelentsen ez az „újabb, »más minőségű« intermediális szemlélet”, amelyre a „számítógépes környezet bevonásával” lesz képes a diák? (Milyen nyakatekert fogalmazás ez is!) Mit értsek intermediális szemléleten? Ha arra gondol a szerző, hogy egy általános gimnáziumba járó diákot nem feltétlenül kell intermediális művésznek képezni, elég, ha a szemlélete lesz azzá, akkor értem. Különösen akkor, ha azt a célt szolgálja, amit én is szorgalmazok, hogy a kép szerepét, hozzájárulását fölismerje a nem képes műnemekben. A szó eredeti jelentése kétszeresen is közbülsőt, közvetítőt jelent. Az internek is között, közti a jelentése, és a médiumé is az (közép, középső), vagyis példásan tautológ a maga nemében, ami arról árulkodik, hogy valami nem stimmel körülötte. A szövegekben: „diskurzusokban és narratívákban”, ahogy a homály prófétái fogalmaznak, többek közt képátvitel, képköziség a jelentése. És olyan értelmiségieknek jelent megélhetést, akik például azt kutatják, hogyan hatnak az új technikák a művészetekre. Akár a XIX. századi magyar írókra saját koruk technika eredményei, látványosságai. Megelégszenek azzal is, ha a kép, a technika csupán témája egy adott műnek.[301]

      Egy csomó szép magyarázat van az intermediális művészetre, más néven mediális művészetre, ismét más néven intermédiára, mind azt jelenti végső soron, hogy az alkotó eszközként veti be a számítógépet és a média más formáit az alkotás létrehozása érdekében. Vegyes, átmeneti technika ez. Nem tartozom a csodálói közé. A művészet nem rendelhető technikák alá. A technika csupán eszköz, amelynek a használatát meg kell tanulni, de új szemléletet nem, legföljebb új megoldásokat és javuló eladási mutatókat hoz. Ideig, óráig. Az „örök igazságokra” épülő szemlélet nem változhat. A változás, újítás izgága élharcosai csupán múló divatokat erőltetnek ránk, amivel azért sikerül tekintélyes kárt okozniuk. Ha az intermediális jelzőt holisztikusra cserélem, nincs az ajánlással semmi bajom, sőt. Az „újabb, más minőségű, számítógépes környezet bevonásával kialakított intermediális szemléletre” viszont semmi szükség. Számítógépagyú lények leszünk?[302]

Mozgóképkultúra és médiaismeret

     Képközpontúságom felől nézve csak örvendezhetek a fölött, hogy ez a tárgy ilyen kiemelt szerepet kap az oktatásban. Mégis el kell gondolkoznom a film, a legfiatalabb művészet és a nem oly fiatal, de legújabban negyedik hatalmi ággá dagadt, egyre inkább vizuális közlésmód, a média sorsán. 2015-ben fogjuk ünnepelni a filmművészet születésének 120. évfordulóját.[303] E 120 év semmi, akármelyik más művészet életkorához mérem. Innen nézve fiatal, ha viszont azt nézzük, milyen ívű pályát futott be e művészettörténetileg semmi idő alatt, akkor a (többszöri) hanyatlás tanújaként – 2015-ben leszek 55 éve ezen a pályán – a jövőjét nem látom megnyugtatónak. Túl gyorsan él(t), mondhatnám. Sok oka van ennek, a drágasága, s hogy a nagy filmgyártó központokban üzletté, iparrá vált; hogy tömegigény egyengeti útját; hogy nem a szellem, hanem a technikai fejlődés a lélegeztető gépe; s hogy a technikának köszönhetően bárki művelheti. A fotózásból véve a példát, a fotóművészetnek nem tett jót, hogy a digitális kameráknak köszönhetően technikailag hibátlan képet még egy csimpánz is tud készíteni. A tantárgy tanítóinak elitista megközelítést javaslok. Szerintem az a feladatuk, hogy abból a hatalmas árudömpingből, amelyből a válogatást nem kifejezetten magas művészetelvi manipulációk (> Oscar-díj) is megnehezítik, csak a tényleg legkiválóbb művek megismertetését tartsák szem előtt. Azok a filmek, műfajra való tekintet nélkül, amelyek nem ebbe a kategóriába tartoznak, legföljebb összehasonlításképpen, a kritika tárgyaként legyenek elemzés tárgyai. Helyesnek tartanám viszont, hogy a kiváló filmeket kiváló irodalmi, zenei és képzőművészeti példákkal vesse össze a tanár, és nem elsősorban kortárs párhuzamokra gondolok. Hasonlóképpen, az elutasítandó filmek mellé is célszerű megfelelő példákat állítani a társművészetekből.

      A médiáról már túl sok szó esett. Itt most csak annyit, hogy e téren is javaslom a történelmi összehasonlítást. Csak három, reményem szerint megvilágító példát hoznék föl a múltból. A Catilina összeesküvést, Cicero Catilina ellenes beszédét a szenátusban, a tollal vívott vallásháborút a XVI-XVII. századból és a francia jakobinusok sajtóját. Az utóbbi lelke a későbbi kommunista illetőleg náci újságírásban, filmkészítésben öltött testet ismét. Szerintem kifejezetten hasznos lenne, ha a tanulók rádöbbenhetnének arra, hogy tényleg nincsen új a nap alatt, a technikai fejlődés becsapja az embert, nem veszi észre, hogy a lényeget illetően a Homo sapiens sapiens semmit sem változott.

       Hogy azért a jelen médiájáról is szóljak még egy szót, íme, egy tanítható példa, mely nagyon ideillik. Ezekben a napokban, amikor ezt a részt írom, foglalkoztatja a kormányoldali és ellenzéki médiumokat az ún. bajai hamis videó. Mivel e tanulmány megjelenésekor már nagyrészt homályba veszett a szóban forgó botrány, néhány szóban érdemes rá emlékeztetnem. A 2012-es őszi helyhatósági bajai választások után fölbukkant egy videó, amely a rendőrség megállapítása szerint hamisan akarta a helyi Fidesz-szervezetet a választási csalás bűnébe keverni. A felvételen elhangzó szöveg szerint a Fidesz le akart pénzelni helyi cigányokat, azzal a céllal, hogy szavazzanak a Fideszre. A sajtóban ki-ki a maga elkötelezettsége szerint próbálta a történéseket értelmezni. Volt olyan, aki elismerve ugyan a videó hamis voltát, de továbbra is a Fideszre kente a felelősséget; volt olyan, aki még a rendőrség állításában is kételkedett. A felvétel készítője azt állította, hogy az MSZP megrendelésére készítette oktatási célból; az MSZP azt, hogy csapdába csalták őket, és későbbi szövetségesére, a Demokratikus Koalícióra mutogatott ujjal, mint a csapda állítójára. A kormánypárt természetesen ellenfeleit tette felelőssé, nem súlyozva köztük a felelősség súlyát, amúgy pedig minden párt elhatárolódott a történtektől. Az egész történetet együtt, a választással, a videóval, a sajtó szerepével, a politikusi és újságírói nyilatkozatokkal tanítani kellene a középiskolákban. Kirívó és tanulságos példája annak, mire képes a média.

      A nyelvhelyességre, a fogalmazásra, a fölösleges idegen szavakra (> „mediatizálódó kommunikáció”, „tabloidizáció”), és a „szövegelésre” (> „audiovizuális szövegek”, „verbális és mozgóképi szövegalkotási gyakorlatok”) vonatkozó kifogásaimat mellőzöm immár, csak ismételném magam.

 

Informatika

      Az informatikáról, a mozgóképkészítés és médiaalkalmazás technikai ismereteinek tárházáról is szóltunk már. A tantervek is, én is. A mibenlétéből is kitetszik, hogy a két tantárgy kiegészíti egymást. Egyszerűen fogalmazva a Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy magáról az információról, az Informatika az információhordozókról, eszközeiről, szolgáltatásairól szól. Árulkodóak az átfedések, nemcsak az idegen szavak, a szövegelés és a többi általam kifogásolt formai elemek, hanem a tartalmak területén is.  A kettő együtt vagy külön új pályákat nyit meg a technikai fejlődés lázában élő fiatalság előtt. Az intermédia önálló egyetemi tantárggyá, sőt, tanszékké, vagy maguknak a főiskoláknak egyetemmé való előléptetése is ezt célozza.[304]

     Az informatika ma már nélkülözhetetlen. Amíg lesz elektromosság, és alkarész a masinákba, az is marad. Amíg nem volt számítógép, nem hiányzott. Sok időt még sem takarít meg vele az átlaghasználó. Én mint íróember igen, mert ha nem muszáj, másra nem használom. Csak, sajnos, muszáj. A kényszeres e-mailezés, a vele az otthonba is betörő ügyintézés, az internet, a rendszer egyéb korlátlan lehetőségei, a „Facepao” és társai hasznosabb foglalatosságok elől veszik el az időt. Úgy van az ember vele, ha már lehetőséget kap, kihasználja, és nagyon hamar válik öncélú cselekvéssé. Ha még a tévé előtt töltött órákat is hozzáadom, előttünk áll, helyesebben ül a kor civilizált embere, fülén vagy a kezében a mobiltelefonnal és a távirányítókkal, aki főleg haszontalanságokkal tölti az időt.  Hogy mi lesz a számítógép után, az már nem az én gondom.

       Jó olvasni arról, hogy a gyerekeket fölkészítésében még a hagyományos könyv, a könyvtárak is szerephez jutnak.  Nyolcezer könyv birtokában bátran kijelenthetem, hogy az internet nem helyettesíti mindenben a könyvet.

Technika, életvitel és gyakorlat

     

     Család, otthon, háztartás tematikai egységen belül: a párkapcsolat, a házasság, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés, gyermek-, fogyatékos- és idősgondozás, valamint betegápolási munkák ellátása. Gazdálkodás anyagi javainkkal (háztartási jövedelmek), fizikai, lelki, szellemi energiáinkkal és az időnkkel is. A szabadidő hasznos eltöltésére, az aktív és passzív pihenésre, a környezetért, illetve a környezetben élő rászorulókért való tevékenységre, az önkéntesség gyakorlására, a környezettudatosságra, takarékosságra, tudatos fogyasztói magatartásra, a fenntarthatóság elvének követésére nevelés. A munkaidő hasznos eltöltéséről nem esik szó, pedig fontos, hiszen általa nyerünk több megérdemelt szabadidőt. Általában az idő beosztását, kihasználását is tanítani kell. (> Idő pénz.)

     Az alapvető pénzügyi és gazdasági ismeretek mellett a vásárlói és fogyasztói érdekvédelem érvényesítésével, valamint a hivatali ügyintézéssel is megismerkednek a tanulók.

     Közlekedési ismeretek: a közlekedési helyzetekben követendő etikus magatartásra, a magabiztos tájékozódásra nevelés. Megismerteti a közlekedés rendszer-jellegét, környezeti és társadalmi hatásait.

     Életpálya-tervezés témakörben a továbbtanulásnak és a munkába állásnak gyakorlati kérdéseit ismerteti, s az ezekhez szükséges képességek megszerzésére nevel.

     A bürokrácia inflálódását figyelve lehangoló arról olvasni, hogy a tanulónak meg kell ismerkednie a hivatali ügyintézéssel, a banki szolgáltatásokkal. Én alapozásra, a tárgyak elméleti, elvi oldalára fektetném a hangsúlyt, hiszen ezeken a területeken is sűrű a változás. A fiatal korban tanultak bevésődnek, a változásokat nehéz az agynak később követni. (A számítógépeim sem szeretnek konvertálni.)

     Bár a tanterv nem említ példaként sem a tárgyak oktatását segítő vizuálisnak is nevezhető gyakorlati („drámai”) segédeszközöket, eléggé nyilvánvaló, hogy ezek nélkülözhetetlenek.  Mondok minden tematikai egységhez egy vagy több példát. Viselkedésjátékok (bár ezt nem 17 évesen kellene elkezdeni tanítani); bánásmód csecsemővel (pelenkázás); elsősegélynyújtó gyakorlatok; közös szemétgyűjtő akciók; banki tevékenység (csekkek, számla kitöltése, kártyahasználat, hivatali ügyintézés) iskolai próbája és ugyanaz gyakorlatban házi feladatként, részvételként a család munkájában. Szakmákkal, hivatásokkal való megismerkedés élőben.[305] Közlekedési szabályok, táblák megismerése, magatartásjáték baleseti helyzetekben. Sofőr-, utas-, kerékpáros-, gyalogosszerepek.

Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek

      Ez a tantárgy rokon az előzővel, átjárás is van köztük (> pl. hivatali ügyintézés, gazdasági ismeretek, család, burkolt életpályaminták: szociológia, szociálpszichológia, politológia, jogtudomány, közgazdaságtudomány). Mondhatni, a különbség köztük „méretbeli”. Az életvitel tantárgy a magánélet és szűkebb közösségben való létezés köreivel foglalkozik, ez inkább a tágabb közösség (ország, nemzet) dolgaiba avatja be a növendéket.

     Meglehetősen elméleti tantárgy, nehéz élményszerűvé tenni vizuális elemekkel és drámajátékokkal, de próbálkozni kell. Egy példát mondanék: a gyerekek drámajáték formájában és a valóságban ismerkedjenek meg a bírósági munkával. Ha nem életben, akkor filmen, egy pert végig követve, és szakértői segítséggel maguk közt lejátszva.

 

Filozófia

 

11–12. évfolyam

      Az elvont modern filozófia sohasem érdekelt igazán. Igazat kell adnom Freeman Dyson fizikusnak (1923), másképp szólva, ő erősít meg engem hitemben a filozófus Jim Holt új könyvéről írt recenziójával, amelyben a filozófia térvesztéséről ír, mondván, hogy a filozófia mint tudomány hanyatlása akkor kezdődött, amikor William Whewell, a filozófia cambridge-i professzora 1833-ban önálló tudományág neveként bevezette a scientist szót, hogy a filozófiától megkülönböztesse. Addig a tudományt természetfilozófia néven a filozófia részének tekintették.

„Ennek eredményeként a tudomány vezető pozícióba emelkedett a közéletben, és a filozófia lesüllyedt. Még tovább süllyedt, amikor leválasztódott a vallásról és az irodalomról. A múlt nagy filozófusai irodalmi remekműveket írtak, amilyen Jób könyve, vagy Szent Ágoston Vallomásai. Az utolsó remekművek, amelyeket filozófus írt, valószínűleg Friedrich Nietzschéi voltak, az Imígyen szóla Zarathustra 1885-ben és a Túl jón és rosszon 1886-ban. A filozófia modern tanszékein nincs helye a misztikának.”[306]

      A filozófiatörténet mindazonáltal fontos és érdekes tárgy, ha szinte teljesen elméleti is, ámbár Platónnak nagyon is vizuális elképzelése van a barlangról, amelynek a belső falára vetülő árnyékokból kell megértenie a barlangon túli igazi világ természetét és jelenségeit a megfigyelőnek, vagy Szent Pálnak, aki tükör által homályosan lát, vagy Lao-cének, akinek a főműve, a Tao te King, telis-tele van képekkel. Maga a Tao (Út) is kép, még pedig nagyon hatásos. Jézus is élt vele. Az úttal rokon szekérképpel pedig Buddha. Vagyis az igazi (régi) filozófusok is képekben fejezik ki magukat. Filozófusnak menni nem sok értelme van manapság, és ahogy a filozófusaink egyik fele gondolkodik és beszél, nem csak haszontalan, de olykor kifejezetten káros is. Ők persze csak nevükben filozófusok, inkább a napi politika hálójában vergődő ideológusok.[307] Ezzel szemben mit ír a tanterv alighanem filozófus szerzője:

„Globalizálódó korunkban a filozófia jelentősége nő, mert segíthet a tájékozódásban, világképünk megteremtésében, az információözön célszerű szelektálásában és felhasználásában.”

A szerzőnek akkor lenne igaza, ha a mai filozófia világképet tudna teremteni. Egyelőre azonban ezzel inkább csak a fizikusok, legújabban a biológusok próbálkoznak – szembemenve a vallások tanításával. Egyébként a tanterv filozófuslistái is mintha az én véleményemet támasztanák alá. Egy-két kortárs szerzőt (nem filozófust) leszámítva, csak a régi nagyok nevét látom, elvétve egy-egy XX. századi bölcselőével, köztük olyan leszerepelt alakéval, mint Sartre.  Miközben Molnár Tamásé nem szerepel benne. Nem egyoldalú ez? De.

A régi filozófusokat tanítsátok, kedves pedagógusok, képeik jelentését értelmezve!

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap