A verebes kocsma

Döme Barbara, k, 02/16/2016 - 00:19

A kép generációk óta ugyanott lógott: a falu kocsmájának falán. Egy nagy kövér veréb bámulta róla a poharazgatókat. Egyik irányból nézve mosolygott. Senki nem tudta, ki akasztotta a festményt a falra, de ugyanúgy hozzá tartozott a falu életéhez, mint a templom, vagy a dadogó körzeti orvos. A kocsma olyan volt, mintha éppen ott cövekelt volna le az idő. A kövér madarat sem jutott volna soha senkinek eszébe levenni a falról.

Nagyapám temetésén jártam utoljára a faluban. Hosszú évek óta nem láttam a verebes képet. Nem mondhatnám, hogy gyakran eszembe jutott, de időnként álmodtam róla. Most, hogy az új polgármester, mint a település korábbi vezetőjét, engem is meghívott az újjáépített hivatal avatására, arra gondoltam, ha lesz egy kis időm a köszöntők és az ünnepi vacsora között, feltétlenül meglátogatom régi cimborámat, a kocsmai madarat, aztán meg nagyapám fehérre meszelt, zöldkerítéses házát, gyerekkorom kultikus helyszínét.

Négyéves lehettem, amikor először láttam a madaras képet. Nagyanyám, nagyapám után szalajtott a kocsmába. Kinyitottam a faajtót, és mielőtt körülnézhettem volna, egy kövér verébbel találtam szemben magam. Álltam, a megannyi részeg férfi leheletétől párás, homályos helyiségben, és bámultam a falon lógó festményt. Olyan élethű volt, hogy biztos voltam benne, a madár mindjárt lesétál a falról, és felcsipegeti a száraz pogácsa- és kenyérmorzsákat a padlóról. Amikor mindezt elmeséltem nagyapámnak, mosolygott, és megsimogatott.

Nagyapám mindig lángost rendelt nekem a verebes kocsmában, bodzaszörppel. A szép kocsmárosné, ringó csípővel sétált az asztalunkhoz, elém tette az ételt és megcsókolta az arcomat. Olyan jó fokhagymás lángost azóta sem ettem. Miközben birkóztam a hatalmas olajos tésztával, nagyapám a temetőőrrel poharazgatott. Egyszer kihallgattam őket. Arról beszéltek, hogy Kati, a szomszéd lány a verébtől kért segítséget, amikor kiderült, hogy szégyenszemre megesett. Kati kerülte a templomot, de a kocsmába betért a képhez fohászkodni. Harmadnapra elment a gyerek. Felnőtt fejjel több olyan megmagyarázhatatlan történetet is hallottam a faluban, amit egyértelműen a madaras kép csodatévő erejével magyaráztak. Az egyetemi felvételim előtt én szintén hozzá imádkoztam, ott a füstös kocsmában.

A szülőfalum ügyes bajos dolgai nélkül töltött számos esztendő után, újra remegő kézzel nyomom le a verebes kocsma ajtajának kilincsét. Az épület kívülről épp olyan, mint gyerekkoromban volt. Még a dohos hordó is ugyanott, az ajtó mellett áll. A vendégek, régen, ezen kártyáztak. A lábam éppúgy remeg, mint akkor, amikor nagyapámat kerestem. De amikor arra gondolok, hamarosan az ismerős madár mosolyog majd rám a falról, megszűnik szívem harsány kalimpálása. Arcomon érzem a szép kocsmárosné csókját, számban a lángos és a bodza szörp zamatát. Már csak egy lépés, egyetlen pillanat…

Nyitva az ajtó. A kocsmát átrendezték, eltűntek a fapadok, műanyag székeken ülnek a vendégek. A veréb helyére egy pipacsos tájképet akasztottak. Kérdem, hol a szép kocsmárosné? Mondják, némi ráhatásra eladta a helyet az új polgármester sógorának. Faggatózom a madaras képről. A kocsmában lévő falubeliek szerint a mostani tulaj ízléstelennek nyilvánította, és a falu közepén, máglyán elégette. Egyesek esküsznek rá, látták, ahogy a veréb, lángoló farokkal menekült a búzatábla felé.

Én is menekülőre fogom. Rohanok nagyapám házához. Látni akarom a zöld kerítést, a fehérre mázolt tornácot, az eperfákat. Eltévedtem? Rossz utcába vitt a lábam? Keresem a házat! Jobb oldalon Ilonka néniéké állt, baloldalon Kertészéké, de már egyiket sem találom. A nagyapámé is eltűnt, akárcsak a kövér veréb a kocsmából. A telkek helyén nagy tábla áll: itt hamarosan üzletközpont épül.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap