"Valaki mindent elszeret"

Fehér József, p, 05/31/2013 - 00:06

Gyönyörűség kézbe venni és belelapozni Simai Mihály legszebb verseiből  „Valaki mindent elszeret” címmel megjelentetett válogatott kötetébe. „ Ez a válogatott kötet – írja Békési Imre nyelvészprofesszor a könyv utószavában – lehetne közép-európai sorsvázlat is, de sokkal több annál. Az „Aranykor”-tól a „VÉG fedőnevű kaland” –ig hosszú az emberi út.

Az életművet reprezentáló kilenc ciklusban az emberélet szinte teljes színképe jelenik meg: az állomások, álmodások után az utolsó ciklusok már az álmokon túlit közelítik. Végletek feszülnek itt egymásnak. Maga az emberi léthelyzet: a Pillanat, a Soha és az Örök háromszögébe zártság (Címerpajzs) tartja magas feszültségben ezt a lírát.”

A kötet első ciklusába, mely a”Három határfolyó” címet viseli, rendezte legkorábbi verseit. A „Medgyesegyháza” rövid költeménye szívet-melengető vallomás a szülőföldről. „Anyám, a jámbor kis falu/ egy dűlőútra vitt,/ és eleresztett, mint okos/ pitypang a magvait.”// „Azóta vándorolok, futok/ és szállok és szeretek,/ de legszebb forróságaimat/ felé fújják a szelek.”//  A gyermekkor, az indulás  emlékezetes pillanatait őrzik a „Rigófüttyös, záporos”, az „Eperszedő szél”, „A kenyérszegő asszony balladája”, valamint a „Lovak” című versei. Felnőttként visszatekintve a gyermekkorára, minden megszépül. A Lovakban így idézi meg a gyermeki szabadságot: „szivárványrétek álomlovai/ sörényük beússza a végtelent/ harapásuk hars szinte igazi/ pedig csak egyet álmodnak velem”//

A kötetet olvasva, nyomon követhető az életútja. Az ifjúság szédítő mámoros  érése tör elő a „Törtballada S.M. ifjúságáról” című verséből. „a világtengert akarta kiinni/ tizennyolc évesen/ föld – víz –levegő  - egyszerre tombolt benne minden elem/ keserű volt a Kor de jázminillatú édes/ és éhes volt a szerelem// Kicsit lejjebb már a keserű hang is kicseng a versből. „föld – víz – tűz -  - levegő egyszerre rombolt/ nem volt Isten s a Mindenség azon volt/ hogy semmivé legyen//

Lelkesíti , tűzbe hozza az 1956-os nemzeti forradalom híre.  A „Költő, most kell szólanod!” című költeménye 1956. november 3-án  a békéscsabai Független újságban jelent meg. „Költő, most, most kell szólanod!/ Szavak izgatják nyelvedet./ Zengj hát, harsogj hát  költemény,/ megöltek és élők helyett:”// „ Van már igazság! Itt van, ím, / a sírból fényre fölhozott!/ Óvjátok, őrizzétek őt,/ az ő szavával szóljatok!”//

A „Körösparti hársak” nála az elmúlt ifjúság szimbólumai.  Szívében őrzi a róluk a szépet és a keserédeset is. „csobogó csönd a múlt/ s a múltban a Körös/ forrás csak mely az új/ sorsnak medret keres””// Ezt követi egy csodálatos vallomás: „fölzeng száz hárfahúr/ föltolul ezer emlék/ tőled tanultam akkor / a mindenség szerelmét// „eljöttem hársfasor/ elcsalt megcsalt a sors/  sirasd meg azt az álmot/ amit már nem találok/ sehol sehol sehol//

Szép hitvallása, hazaszeretete bontakozik elő a „találkozások” című poémájából.  Ebben a történelmi múltról, a hazáról és kitörési irányairól vall.”Magyarország/ te voltál első szerelmem/ távlataid és gyalogútjaid/ bekerítettél/ kitörtem/ gyalog biciklin lovaskocsin/ motorvonaton hagytalak el/ repülővel szálltam a lúdbőröző/ dűlők a felborzolt mezők felett/ kitörtem/ bekerítettelek”/  A versben aztán lakóhelyéről, Szegedről, majd a társadalmi környezet nyújtotta szűk lehetőségekről ír.

A kötet második ciklusába, melynek a „Ballada a költészetről” címet adta, a költői létről, sorsról írott verseit rendezte. Mit mond el magáról, saját költői sorsáról? E kérdésre már  az „Invokáció”-ban is találunk választ: „Úgy éltem, hogy minden és mindenki voltam,/ galaxisokat magammá gondoltam,/ világokat vívtam képzeletemmel/ mennyet és poklot ahogy minden ember”// A „Ballada a költészetről”  című gyönyörű versében hatalmas képekben mondja el gondolatait  arspoetikájáról. Simai szerint „újraélesztett szívdobbanása”, „Semmi-Ágba szemzett Mindenség-Virág”, „halandóba szerelmes angyal ég-föld közt verdesése”, „szárnyával csillagokat terelő hattyú” – ez költészet. Egyfajta sámánsors a költő sorsa, s egyúttal „Eltévedt világítótorony”-sors is. Még eltévedve, vakon, süketen is hirdetnie kell, hogy az élet gyönyörű, és az életet szeretni kell nagyon!

A „Harlekinád” ciklusban a társadalmi fonákságokról mondja el tréfásan, csipkelődve a véleményét. „A kandeláber gesztenyék alatt” ciklusban a szerelemről, gyermekáldás öröméről, szeretetről, hitről-reményről szólnak a versei. Hadd idézzem  most a „Kettős spirál” versét: „úsznak sirályok fáradt szemeden/ szemükben kék spirál a végtelen/ a végtelenben ketten/ te meg én/ fénnyé fonódva Isten tenyerén”//

Mintha zsoltárokat olvasnánk, olyan szépek, csodálatosak a „Kezed a Titkok Kapuján” ciklusának költeményei. Az édesanyák állnak e versek középpontjában; nekik szenteli e fejezetet. „kezed mint egész éltedben most is/ kopog kopog a Titkok kapuján/ tétován halkan - - - de odaátról”// „s csak nekem fáj hogy nem fonod tovább/ két rész örömből és egy rész tövisből/ fáradt homlokomra a koszorút”//

Az „Ilyen tavasz lesz” a lét és nemlét, az élet és halál kérdéskörével foglalkozik. S arra hívja fel a figyelmünkat, hogy az életszeretetet , életszerelmet a legegyszerűbb dolgokban is meg kell találnunk! A körülöttünk élő növények, virágok virágpompájukkal  mutatják az életmámort, a boldogságot.

Az „Épp szonátát játszott az Isten” ciklusába  azok a versek tartoznak – írta Olasz Sándor irodalomtörténész – mintha szerzőjük, Simai Mihály megismerte volna a megismerhetetlent, megélte volna a megélhetetlent. Mintha átbukott volna a létezés túloldalára. Megrendítő verse, a „Legeslegvégül” tanúskodik erről. A költő lesöpri magáról  a havat, a kabátot, az inget, szikráit a vérnek, a szépséget, az ocsmányságot, a bűnt, a gyönyört, és végül teljes önmagát. A visszamaradó ezüst asztrál rezgést pedig felajánlja  a szél fuvalmának, „Uram, hogy végre megtaláljalak.//

Az elmúlt évszázadban a legnagyobb művek Olasz Sándor szerint az Istennel való birkózásból vagy az Istenhiány döbbenetéből születtek. A „Fohász”-ban, amikor az ember túl van mindenen ( a hangokon, a csöndeken, a” szenvedés-dúlta földeken”, az éjeken, a kéjeken, „a rejtelem-fényű bérceken”, „túl a semmivé/ foszló  mindenen”) vajon hív-e, vár-e valaki? „A talányok tornya” című versében a végső titkokat keresi makacs kérdéseivel.

„ Nem lehet vitás, hogy a Valaki mindent elszeret című költeménye  a magyar kortárs költészet ünnepi darabja – írja a könyv utószavában Békési Imre.  – Divatoknak be nem hódoló, mégis modern, merész, gyönyörű ívű , hatalmas sodrású poéma egy élet teljességével  tüntet az elfogadhatatlan  ellen: „ Valaki mindent elszeret/ amit a szívem megszeret, / valaki mindent elszólít/ amit a szívem megszólít…/

Sokszínű, izgalmas, lét-értelmező líra szintézise ez a válogatott kötet, megerősít abban a tudatban, hogy Simai Mihály a kortárs magyar költészet élvonalához tartozik.”

 

Irodalom:

Olasz Sándor:  A létezés túloldala -  Tiszatáj 2005. augusztus.

Prof. Békési Imre emeritus :  Valaki mindent elszeret Utószava

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap