Új államalapítás - A magyarmegmaradás elve 2/3

Jankovics Marcell, cs, 08/17/2017 - 00:10

 

 

 

     AKultúra által válik értelmessé a munka és a gazdaság.

     A Kultúra feladata, hogy a két legfontosabb emberi tevékenységet, a népszaporulatot és a munkát sikeressé és örömtelivé tegye. Az emberiség az ipari forradalom tetőzéséig alapvetően mezőgazdaságból élt. Kultúrája közösségben virágzott: nyelve, szokásai, ünnepei, vallása, mely mindennek magasabb rendű értelmet adott, nem váltak el a munkától és szerelmi életétől. Ezért mondhatjuk, hogy a civilizáció, a gazdaság, de még a piac is, a Kultúrából nőtt ki. Minden mással egyetemben, ami a hagyományos műveltségben fontos volt. Mit fontos, a megmaradás kulcsa! A nyelv, a társas kapcsolatok, a magánélet és a közösség, az erkölcs, a vallás. Mi magyarok a kultúránk által lettünk néppé, magyarrá, nemzetté, állammá, kereszténnyé (és lettek mások más néppé, más nemzetté, más vallásúvá). És mi a helyzet ma?

     A nagybetűs Kultúra, amin minden alapszik, a „Nagy Paradigmaváltás” eredményeképpen a „kis” kultúrával egyetemben lassacskán semmibe vész. Illetve átadja a helyét a civilizációnak – szerencsésebb tájakon. Lassacskán? Fogyásának felezési ideje úgy gyorsul, amennyire a technika és informatika forradalma. (Ez is egyike a „megmaradás elve”-inek.) Az antik világ megsemmisítését korántsem vitték oly tökélyre barbár eleink, ahogy mi pusztítjuk el a magunkét.

     Ha a szemek és fülek ugyanúgy nyitva lennének, mint a reformkorban, elég lenne nagyjaink nagy tőmondatait a fejekbe verni és szívekbe vésni. „Kiművelt emberfőt.” „A haza minden előtt.” „Fontolva haladás.” „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs”. „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.” Az álreformok korában azonban ez nem elég. A reformkori magyar még tudta, amit ma már szinte senki sem tud mifelénk, hogy mindennek a Kultúra az alapja. Negatív példával élve: a mostani hitelválságnak is kulturális oka van: az erkölcs hiánya.[4]Márpedig az erkölcs kulturális kategória, és – higgyünk Berzsenyinek – azok sorában is az egyik legfontosabb.

     A honi magyarság mai elszomorító szellemi, erkölcsi, lelki és testi állapotáért joggal okolhatjuk a XX. század történéseit, de mindez nem elégséges ok arra, hogy mint az Istent kihívó egyszeri parasztember, mi is segítsünk – kiknek is? Azoknak, akik örömmel látnának minket eltűnni a történelem süllyesztőjében. Milliók értelmetlen halálát követően, miért kellett magzatok millióit megölni? Miért oly sok az önmérgező és öngyilkos még mindig közöttünk? Miért váltunk lumpen országgá? A mérhetetlen anyagi veszteség után miért pocsékoljuk javainkat, értékeinket továbbra is? Miért mocskoljuk össze, ami maradt az országból, és hagyjuk a maradékot is lepusztulni? Miért vár ki, miért halogatja a kormány a tennivalóit? Miért nem vagyunk képesek demokrataként gondolkodni, a törvényeket betartani? Miért csak a magunk önző, személyes érdekét nézzük? Hová lett a művelt nemzet? Miért vagyunk még öntelten büszkék is korlátolt ostobaságunkra? (Tessék összehasonlításképpen az ugyancsak két háborút vesztett, ’55-ben szabaddá vált Ausztriára gondolni! Ilyen sokat számított volna a háborút követő, nagyjából az 1973-as olajválságig tartó aranykor? Amiből mi, kelethez ragasztott szomszédjainkkal együtt, persze kimaradtunk.)

     A stratéga nemcsak időben, hanem térben is gondolkodik. Hosszútávra tervez, és teljes szélességben próbálja átfogni a dolgokat. Stratégiát nem lehet egy-két kormányzati ciklusra tervezni, és nem stratéga az, aki a részek, részegészek megtervezésénél nem gondol a nagy egészre. Ha a részeket nem tartjuk összetartozónak, az általános nemzetpolitikai irányelveken túl nem fogjuk megtalálni az egy irányba mutató részszempontokat és az egymással szervülő tennivalókat, és így megtenni sem fogjuk azokat. A részegészek, köztük a kisbetűs kultúra felől nézve ugyanis áttekinthetetlen marad az egész, amely valójában maga a Kultúránkra épült összefüggésrendszer.

     A rendszerváltás pillanatában mi, idősebbek tudtuk, hogy legalább egy emberöltőnyi időre lesz szükség ahhoz, hogy az ország és népe megtalálja helyét az európai demokráciák virágzónak hitt, valójában már aranykoron túli közösségében. Egy emberöltő kellett volna hozzá, bibliai példát szem előtt tartva 40 év. Jóllehet Egyiptom határától az Ígéret földjére vezető út megtételéhez egy-két nap elegendő lett volna, Mózes 40 évig vándoroltatta népét a sivatagban. Miért? Azért, hogy kihaljon az a nemzedék, amelynek minden tagja egyiptomivá lett szokásaiban, gondolkodásában, zsigereiben. Embertársaim, a 40 évből már 20 letelt, és mintha mi sem történt volna!

     Az ügyek holisztikus kezelése, a részterületek közötti hiányzó összhang megteremtése első számú tennivaló.

     Megértem, hogy kultúrpolitikusaink gyakorlatiasan úgy gondolkodnak, hogy aki sokat markol, keveset fog. Ezért célszerűnek tartják részfeladatokra bontani a tennivalókat. Másfelől helyesnek tartják a „megmarkolt” területeknek két kézzel szórni a pénzt. Legalábbis mindig ezt ígérik. Ez képzavar, de épp e zavar fedi föl az igazságot. Mert hiába tartom én is helyesnek a kultúra bőkezű támogatását, ha nem lesz miből. Mert nem lesz, miből. Fentebb írtam már, hogy a szükséges változások megtételéhez változtatni kell a szemléletünkön. Egy új polgári kormány nem folytathatja ott, ahol elődei, köztük saját, 1998–2002 között kormányzó elődje abbahagyta.

     Az előzőpolgári kormányzat idején a szűkebben vett területen két minisztérium osztozott. Már e szűkebben vett terület, a művelődésügy kettéválasztása is elhibázott lépés volt – abból a szempontból, hogy nem úgy tűnt, mintha összhang lett volna a két minisztérium működése között. (Lehet, hogy kapcsolatban álltak, de én, aki NKA-elnökként kerestem az alkalmat, semmilyen minisztériumközi elképzelésemmel nem jártam sikerrel. Még saját minisztériumomban is az összhang hiányát kellett tapasztalnom, bizonyos területek előnyt élveztek, másokkal meg mostohán bántak.Mondjuk úgy, hogy egy-egy fától nem látszódott az erdő.)

     Az ilyen szétválasztás nem vet számot azzal, hogy például a közművelés csak akkor lehet hatékony, ha az iskolai neveléssel, oktatással összhangban működik, és a média és az informatika is hajlandó együttműködni. Mindenekelőtt a „független” világhálóhelyekés televíziók együttműködésére lenne szükség, hiszentöbbségükhelyrehozhatatlan károkat okoza felnövekvőnemzedékeknek. Kioltják az iskolai és az otthoni nevelés eredményeit, elrabolják az időt a közművelődés más formáitól. Meg minden mástól, a munkától, sporttól, a közösségi és magánélet emberibb formáitól.(A magyarok,gyerekekés felnőttek világelsők közé tartoznak a napi tévénézés időtartamát tekintve.)

 

 Folytatjuk

 

 

[1]Csak ne világháború húzza ki a Nyugatot a bajból, mint történt 70 évvel ezelőtt! Az energiahiány, például a gázfüggőség is háborúhoz vezethet, előbb-utóbb oda is fog. A Közel-Keleten már jó ideje olajháború folyik, miért lenne meglepő egy kelet-európai gázháború?
[2]2008. február
[3]Egyetlen esély. Magyar Nemzet, 2009. január 31. 24. o.
[4]Lásd Samuel Gregg: Hitelválság és jellemválság. A Magyar Tudományos Akadémián az Acton Institute és az Europa Institut Erkölcs és jogrend a piacgazdaságban című konferenciáján, 2008. november 8-án elhangzott előadását in: Kommentár 2008/6.
[5]Ezernyi példát hozhatnék fel a rossz állami példaadásra. Íme kettő. Ha azt látja az állampolgár, hogy a nagy gazemberek olcsón megússzák, ők miért legyenek tisztességesek? Csak azért, mert József Attila az volt? (Rossz példa, bele is halt szegény.) Ha azt látja az állampolgár, hogy a szomszédos Ausztriával ellentétben nálunk télen sózzák az utakat, ami drága és környezetpusztító, ő is sózni fogja a járdáját – ha jó állampolgár. Ha nem az, akkor nem tesz semmit, törje ki a lábát, aki arra jár. (Kevésnek jut eszébe az apró kavics és a homok. Nem úgy a mi utcánkban.)
[6]L. Magyar Nemzetstratégia.(Főszerk.: Varga Domokos György). Magyar Konzervatív Alapítvány – Püski Kiadó, 2008. 463 – 465. o.
[7]Platón: Az állam. 1968. 70–84. A 4 államalkotó erényt – netán szintén a hetes szám bűvöletében? – már Platón is kiegészíti 3, nem erénnyel, hanem a lélekben lakozó hajlammal. Ezek: gondolkodás, indulat, vágyakozás.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap