Túra tanúlságokkal

Orosz T Csaba, k, 06/12/2018 - 00:06

Tizennyolc éves nagyeszű koromban történt meg velem ez a tanulságos eset.

Egyik nyári reggel Ferkó barátom, azzal a hírrel fogadott kedvenc padunknál, hogy tegnap megkapta első kettőötvenes motorját, egy gyönyörűen csillogó, vadiúj álompiros ETZ-t. Irigyen bámultuk mindannyian a fénylő csodát, hiszen nekünk "földi halandóknak" csak verhovina vagy komár moped jutott. Még az akkori idők kőgazdagnak számító maszek virágos fiának, Kutyának is "csak" egy két éves Simsonja volt az akkori NDK csodamasinája. Nosza gépre fel. Nagypofájú, vezérkedő, önmagam természetesnek vette, hogy Ferkó engem visz el az első körre. Még barátnőjének Zsuzsának is be kellet érnie a második pozícióval. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy netán egyedül próbáljam ki, többek közt, mert nem volt nagymotor jogsim és - mint már akkor éreztem - palotaforradalom készül a nagyobb motor jogán. De akkor még én voltam a főnök. A fehér kiskőrösi sisak alatt végig ordítva száguldottunk a vekeri tó felé. Olyan összehangolt mozgásunk volt a kanyarokban, amit csak a sok éves barátság és a bizalom hozhat létre, hogy Ferkó is vigyorogva vette le a szkafander bukóját, és azt mondta:

- Hét végén ki kellene menni Románba rajoskodni az új mocival a kinti csajok előtt. Neked Csacsa van ott valami rokonod, igaz?  

- Összehozhatjuk Fecókám, Jóska bátyáméknál megalszunk, és másnap lehúzunk a fürdőbe.

- Hol is van az? - kérdezte Ferkó.

- Tasnádon, Nagykárolytól pár kilométerre, vagyis nincs messze - válaszoltam nevetve. - Megosztjuk a benzint, és még marad is valami kajára meg piára.

Megegyeztünk. Egész héten kuporgattunk még a felmosást is elvállaltuk a házmester nénitől némi kis apróért. Szombat reggelre együtt volt a pénz, cuccok a csővázas hátizsákban meg a motor oldaltáskájában. Már csak némi ajándék a rokonoknak, menő cigi és tűz a határ. A csodagép két óra alatt befalta a kilométereket. Nagykárolyban megálltunk a főtéren és telefonáltunk a rokonnak. Mire visszatértünk a motorhoz, már hatalmas tömeg vette körül a gépet, de a cuccunkhoz nem nyúltak, csak messziről csodálták. Itt sem hagytuk ki, éretlen kamasz fejünkkel, hogy rágyújtsunk egy amerikai Marlbóróra ami már nálunk kapható volt, de ott még akkor sajnos Snagov sem mindig. Messzire lőttük a csikket lazán és azt hittük, hogy hatalmas arcok vagyunk. Pár perc múlva már Tasnádon fordultunk a Malom utcába, ahol a rokonok nagyon örültek nekünk és a fél utca összefutott a hangos motorzajra. Tudni kell, hogy a nyolcvanas évek eleji Románia csúcsmotorja a Mobra nevű népgép volt, mert a Kárpátok Géniusza nem engedett országába idegen technológiát. Tehát érthető a nagy feltűnés. Meg is jegyezte Jóska bátyám, hogy talán még a policáj is felfigyel majd ránk, úgyhogy, ha megyünk valahová, hagyjuk itt a motort, nehogy belénk kössenek. Hatalmasat röhögtünk a képtelen ötleten. Még hogy mi, a nagy magyar macsók bajba kerülhetünk?

Nem értettük, hogy Jóska bátyám saját családját is félti az atrocitásoktól, ami akkoriban nem volt ritkaság, mint utólag megtudtuk. Saját rettenthetetlenségünk tudatában parádéztunk az utcákon ebédig. Ebédre Marika néni magával hozta a kórházból - ahol dolgozott - két fiatal ápolónő kollegináját. Gondolta, hogy örülnénk egy magunk korabeli idegenvezető párosnak. De mi féktelen ifjúságunkban csak a meghódítandó prédát láttuk bennük. Ebéd után Ferkó sorban lefuvarozott minket a strandra. Először Évát, akit - mint megállapodtunk - én próbálok meg elcsábítani, azután engem, majd Enikőt. Mikor megérkeztem a strandra, már akkurátusan ki volt terítve a pléd és kipakolva rajta a néhány szendvics, Marika nagylelkű ajándéka szinte a semmiből és a lányok kis pénzéből hírtelen vásárolt üveg konyak. Mint mondtam a pofám akkoriban akkora volt, hogy csak lapméterben lehetett volna mérni, ezért míg Feriék leértek, én felvásároltam a büféből az összes besztercei sört, ami igen jó minőségű volt. Mit törődtem én felfuvalkodottságomban a lányok kedves kis ajándékával, a konyakkal, amit valószínűleg utolsó fillérkéikből vettek. Vásároltam még két üveg CLUJ NAPOCA brandyt. Minek ennyi pia négy embernek? Ráadásul motoron. Kit érdekel? Megtehetem és kész. Mikor megérkezett Ferkó és Enikő, már éppen a brandyt feszegettem és Feri is boldogan csatlakozott hozzám az észjátszásban. Tizennyolc éves kockahas, feszülő bicepszek, csinos lányok, szájtáti bámészkodók, lazán a szánk sarkába dugott Marlboró, egyszóval mi voltunk a császárok. Véletlenül meghallottam Enikő féltő suttogását:

- Csak Noldi meg ne tudja, hogy itt vannak magyarból a srácok, mert akkor lejön.

- Nem hiszem, hogy itthon lenne- válaszolta Éva, szintén suttogva.

- Ki az a Noldi? A pasid? - kérdeztem gúnyosan a kelleténél kicsit hangosabban. A lányok ijedten néztek körül azután megfogva a kezeinket, lehúztak minket a plédre. Ott aztán suttogva elbeszélték, hogy Noldi a helyi rosszfiú, aki utálja a magyarokat. Kétméteres és iszonyú erős. Zsil völgyi bányász és Vasgárdista. Ha a faluban bármilyen rendezvény van és megjelenik, akkor ott a fiúk összehúzzák magukat, főleg a magyarok. A rendőrök sem bántják, mert még ők is félnek tőle. Összenéztünk Ferivel és nem vallottuk be, hogy kicsit megijedtünk. Ehellyett még nagyobb arccal kezdtünk el hangoskodni, hogy mit nekünk egy helyi nagyfiú, már két éve kung-fu-zunk. Demonstrálva erőnket Feri még egy felugrós, pörgős rúgást is bemutatott, aminek persze pofára esés lett a vége. A drága lányoknak még így is tetszett, legalábbis nem röhögték ki. Később a fél láda sör hatásaként elrohantam a távoli WC-re. Visszafelé a büfénél jöttem át, ahol egy kis édességet kerestem hiába, a lányoknak. Ahogy ott bámulok, a hátam mögött megszólalt egy mély bársonyos hang.

- Gyere csak ide kisöcsém! - Otthon egy kisöcsémért már ordítva rugdostam volna a delikvenst, de itt valamiért csendben megfordultam. Jól tettem. Bő kétméteres óriás állt fölém magasodva, karján iparikábel-szerűen kidagadó erekkel. Hatalmas lapátkezét barátságosan felém nyújtotta. Elfogadtam a parolát és csak a büszkeségem miatt nem estem össze az óriás kézfogása miatt. Gyorsan oldalra pillantottam és láttam, hogy Ferkó és a két lány a medencében ugrándozik, nekem háttal. Már éppen felkészültem a kilátástalan harcra, hiszen ez nem lehetett más csak a magyargyűlölő Noldi, a bányász. Ekkor megszólalt a szőke hegyomlás:

- Meghívnálak egy sörre magyar haver, de valami barom felvásárolta az összes beszterceit, a többi meg lóhugy.

- Ééén... voltam az a barom, hhaver... - nyögtem és hírtelen láttam a kiutat. - Gyere, ott ülünk, van még két ládával meg egy kis konyak. Nekünk úgyis sok.

- Ja, hallottam, hogy Ti jöttetek azzal a piros csodával. A Filkó lányokkal vagytok? Jó csajok.

- Azok, na jössz?- kérdeztem, hiszen aki időt nyer, életet nyer.

- Jövök, és bocs a baromért.

Talán mégsem öl meg azonnal, gondoltam, miközben letelepedtem a plédre. Noldi mellém. Még mindig remegő kézzel felé nyújtottam a Marlbórót

- Gyújtasz? - kérdeztem és örömmel vettem észre, hogy hangom már magabiztosabb, mint előzőleg.

- Á nem, jobb szeretem a románt - mondta. Ez az, témánál vagyunk, gondoltam, etnikai különbség és már jön is az első pofon. Nem jött.

- Ne haragudj haver, hogy megszólítottalak, csak azt akartam megkérdezni sörözés közben, hogy az iskola igazgató úrnál laktok most?

- Igen - feleltem csodálkozva, értetlenül. Ekkor rövid lábdobogás után dühös kis fúria vágódott közénk.

- Noldi, ha bántani mered, megfojtalak! - sziszegte a negyvenkilós, drága Éva.

- Húzzál már innen hülye p.csa, csak dumálunk - felelte tömören Noldi. - Csak kérdezni akarok valamit a barátodtól, ami nem tartozik rád. - Felhúzva csinos kis orrát Éva arrébb ment és szólt Ferkónak meg Enikőnek, hogy menjenek fagyizni.

- Ennek elmentek otthonról - dörmögte Noldi.

Kiderült, hogy újdonsült óriás barátom, matematikai korrepetálást akart kérni Jóska bátyámtól, aki a Szántói Álltalános Iskola igazgatója volt. Azt mondta, hogyha kijárná a középiskolát akkor robbantásvezető lehetne a bányában, de az öreg mindig meghúzta matekból és iskola végén csak azért engedte át, hogy egy ilyen rossz gyerek menjen már innen a fenébe. Ezért lett bányász. Ami a magyargyűlöletet illeti, az pedig a Zsil völgyében szinte kötelező volt. Persze nem úgy gondolja. Miután megivott egy láda sört és egy üveg konyakot és én is megígértem hogy beszélek az öreggel, felállt és kezet nyújtott. Tanulva az előző esetből csak haveri alapon megpaskoltam a hatalmas kezet. Noldi mielőtt várakozó sleppjével magindult, meghívott négyőnket az esti mulatságra, a saját asztalához.

A dombra felfelé már toltuk a motort a kiállt izgalmak és a pia miatt. Félúton száguldó Daciát láttam felénk jönni. Mikor odaért, Jóska bátyám ugrott ki belőle izgatottan, mert azt hallotta a faluban, hogy Noldi belekötött a fekete hajú magyar motorosba. Ferkó pedig szőke. Tehát a jó öreg jött összekaparni a maradványaimat és körzőjével véres bosszút állni. Mikor elmondtam neki az eseményeket, nagyot nevetett és megígérte, hogy megpróbálja a betonfejű Noldit matekra oktatni hálából az életemért.

Estig, amíg a lányok elkészültek, sokat gondolkodtunk és beszélgettünk Ferkóval. Elhatároztuk, hogy visszaveszünk a nagy arcunkból, ami majdnem bajt okozott. Este ragyogóan szórakoztunk a boldog Noldival és a két lánnyal. Évikém, drága, kedves kis fúriám, örökre hálás leszek neked, hogy akkor a védelmemre keltél és bocsásd meg, hogy nem mehettem el a diplomaosztódra, hiszen nagyon beteg voltam. Feri is ott ült nap, mint nap az ágyam mellett és a tanulságos túránkról mesélt.

Arról, hogy mit is tanultunk... Emberséget.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap