Thália és teológia 5/20

Eperjes Károly, v, 06/26/2011 - 05:40

 

 
 

 

 Folytatás

 

Az igazán szomorú az, hogy miközben Európa hangadói egyesült Európáról beszélnek, valójában Amerikához, az amerikai pénzérdekekhez akarnak csatlakozni.

 

            Eperjes Károly: Amióta az Úr Jézus földi ténykedése kapcsán a történelem megváltozott, és a történelemben a személyiség ereje kibontakozott, onnantól kezdve mélyebb értelmet kapott a Biblia egyik történelmi alapmondata: ,,Ne adjatok teret a sátánnak.'' (Ef 4,27) Erre hívja fel az Úr Jézus a figyelmet akkor is, amikor missziós parancsát elmondja a tanítványoknak: ,,Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!'' (Mt 28,19) Ezzel megkezdődött a térnyerés a pogány világban, leginkább pedig Európában. Természetes, hogy itt érte a kereszténységet a legnagyobb támadás is. A barokk korig, a XV--XVI. századig Európa keresztény volt. Állta az iszlám betöréseket is.

Kultúrája, egész lénye megbonthatatlan, erős volt. A reformációig mindenképpen. Éppen ezért itt, Európában kapott lábra az a gondolkodásmód, amelyik ennek a keresztény kultúrának és életnek legnagyobb ellenfele. Ma már sem Európa, sem a tengerentúl nem mondható igazán kereszténynek. Ez a gondolkodásmód tükröződik a mai jóléti társadalmakban. S befolyásolja a politikát, a gazdaságot, a tudományt és a művészeteket is.

            A második világháborúban Európa harctérré változott és megosztódott. Úgy tűnt, hogy a Kelet és a Nyugat egyháza között húzódik a vonal, kézenfekvő volt tehát a cél: az egyházakat belül is megosztottá, tehát hiteltelenné kell tenni.

Ráadásul el kell húzni a mézes madzagot Európa szerencsétlenül járt keleti fele, az orosz befolyás alatt rekedt emberek orra előtt. Ilyen mézes madzag volt a kelet-berliniek számára a mellettük lévő Nyugat-Berlin. Azt látták vágyakozva: lám, így is lehet élni. Az egész keleti blokk azt mondta: ott van az Isten Nyugaton. Borzasztó, máig ható következményei vannak ennek -- elsősorban lelki következményei.

            A döbbenetes az egészben az, hogy a Marshall-segély nyomán fölépült Európában egy új vezető hatalom: Németország. Megerősödött, kilábalt a válságból, ráadásul keresztény kancellárja volt. A kereszténység ellen dolgozó erők alapvető célja volt, hogy meggyengítsék. Mit kellett ehhez tenni? Beolvasztani a fogyasztói társadalmak sorába. Visszacsatolták tehát hozzájuk a kelet-németeket, hogy a gazdaságot megroggyantsák. Ez a szegényedés pedig azt eredményezi, hogy újra lehet diktálni nekik, fennmarad az angol nyelvű hegemónia.

De menjünk tovább. Az Öböl-háborúba beleráncigálták a NATO-n keresztül az egész európai történelmet. Innentől kezdve már Európa is sáros az iszlám világ előtt. Tehát keresztény-iszlám konfliktussá alakították azt, ami valójában és eredendően a spirituális és a nem spirituális küzdelme.

 

            Sokan mondják manapság, hogy a bal-jobb szétválasztás már nem is érvényes, másról van szó.

 

            Bolberitz Pál: Ez a francia forradalom következményeként alakult ki, a jakobinusok a nemzetgyűlésben a baloldalon ültek, azóta nevezik baloldalnak a radikális, istenellenes irányzatokat.

 

A mai Európában mit jelent ez a megkülönböztetés?

 

            Bolberitz Pál: Ez a különbségtétel ma már túlhaladott dolog. Ámbár rejtetten ma is jelen van. Baloldali és haladó az, akinek csak véleményei vannak, jobboldali és konzervatív pedig az, aki örök igazságokhoz is ragaszkodik. Nyilván a gyakorlatban a szociális kérdések, illetve azok megoldási lehetőségei különítik -- vagy különítenék -- el egymástól a két irányzatot, csakhogy a szociális kérdések ma már nem úgy merülnek föl, mint a XIX. és a XX. században.

            Mivel ma már annyira bekerült a közgondolkodásba a szociális érzékenység -- legalábbis elvileg --, hogy nincs markáns különbség a bal- és jobboldali pártok szociális politikája között. Akkor lenne értelme a bal-jobb megkülönböztetésnek, ha a baloldal ténylegesen a hátrányos helyzetű emberek javára dolgozna. Azért nem munkásokat, meg parasztságot mondok, mert ez ma már nem létezik. Vannak vállalkozók, és vannak, akik a vállalkozásból valamilyen okból kiesnek. És a szociális piacgazdaságban az lenne elvárható, hogy mindazok, akik a szabad versenyben -- akár a saját gyengeségük miatt, akár valamilyen más okból -- nehéz, hátrányos helyzetbe kerülnek, vagyis leesnek a piaci porondról, ne a semmibe zuhanjanak, hanem egy hálóba, amelyet az állam a költségvetésből a közjóra való tekintettel fönntart. Tehát ezeknek az embereknek méltó emberi életet biztosít.

Persze ezt meg lehet oldani úgy is, hogy munkanélküli segélyt osztunk, amely ahhoz kevés, hogy megéljen belőle valaki, ahhoz viszont sok, hogy éhen haljon. Tehát ez abszolút nem az emberi méltóságnak megfelelő megoldás. Nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani halászni az embereket.

            A lényeg szerintem az, hogy teljesen mindegy, milyen izmushoz tartozik valaki. Egyetlen dolog számít: hogy az illető komoly, erkölcsi tartással rendelkező -- főleg keresztény, vallásos -- ember legyen. Akarjon és tudjon ellene mondani a rossznak és választani a jót.

            Eperjes Károly: Itt nálunk talán még számít a bal-jobb kettéválasztás. Azt tapasztalom, hogy Európában most már nem Kelet és Nyugat között van a választóvonal -- egyébként a világban sem, nem ilyen szempontból rendeződik vissza a világ --, hanem jobb és bal között van a határvonal. Tehát azt látom, hogy a nyugat-európai emberek szavazataikat egyre inkább a jobb értékrend, a jobboldali értékrend mellé teszik le. Talán egyre inkább ébresztőt fúj a jobboldal.

 

Bolberitz Pál: Ezt én is így látom.

 

            Eperjes Károly: Számomra úgy tűnik, hogy akik a hagyományos, európai, vagyis keresztény értékrendet vallják és követik, inkább a jobboldal mellett teszik le a voksukat. Tehát szerintem Európában egyre kevésbé Nyugat és Kelet, Közép és Dél között húzódik a vonal. Sokkal inkább a keresztény értékrend és a nem keresztény értékrend áll szemben egymással -- egész Európában.

 

            Bolberitz Pál: Amikor az ENSZ alapokmányát Amerikában megfogalmazták, számos javaslat érkezett, hogy Isten neve legyen benne ebben az okmányban. Leginkább az iszlám tagállamok követelték. Az akkori angol külügyminiszter akadályozta meg ezt végül, hiszen meggyőződéses ateista volt. Az Egyesült Nemzetek alapokmányában tehát nem szerepel Isten neve. Csodálhatjuk-e ezek után, hogy úgy néz ki a szervezet, ahogy kinéz?

Ha már a nemzetek szóba kerültek, beszéljünk egy kicsit erről a témáról. Már csak azért is, mert itthon és az Unióban is sokan, sokat emlegetik mostanában a nemzet szót. Meg lehet egyáltalán határozni, hogy mit jelent a nemzet fogalma?

 

            Bolberitz Pál: Ha etimológiailag vizsgáljuk, a szó annyit jelent, hogy valakik valakit nemzettek. Magyarul: adva van egy ember, aki nemz egy másik embert. Tehát vérségi kapcsolat van a nemző és a nemzett között. A magyar szó nagyon szép és kifejező.

            Tehát adva van egy házasság, amelyben gyermekeket nemzenek. A családnak van múltja, ahonnan genetikailag származik; van jövője, az utódok is fognak nemzeni, így terebélyesedik a család. A nagy családokból összeállt egy nemzetség, akiket ugyanazok az ősök nemzettek, és a nemzetségekből összeálltak a törzsek és a törzsekből a hét vezér vezetésével az egész magyar nemzet lett.

Az ország abban különbözik ettől, hogy az a magyar úrság szóval kapcsolatos. Az úr pedig a király, aki szuverén hatalommal rendelkezik egy bizonyos embermennyiség fölött, amely elfogadja őt monarchájának, vagyis urának. Teljesen mindegy, hogy ezek az emberek hol vannak. Mert ha én Párizsban élek vagy Venezuelában, és elfogadom, hogy az én királyom az angol királynő, akkor én brit vagyok. Tehát döntően az számít, hogy lélekben hová tartozom. Az országhatár jóval később alakult ki, vele együtt az ország szó földrajzi értelmezése: az ország határokkal van körülvéve; egyszóval materializálódott, körülhatárolt úrság.

Az országhatárok változtathatóak, ez történt a Párizs környéki békeszerződések megkötésekor is. A nemzet azonban egészen más. Az nem materializálódott, annak nem állja útját az országhatár. Ezért nem értették meg sokan Antall Józsefet, aki azt mondta, hogy lélekben tizenöt millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Országhatárokról egyetlen szót sem szólt, a nemzetről beszélt. A másik oldal -- már akkor is -- csak országhatárban volt képes gondolkodni.

 

            Eperjes Károly: Azt hiszem -- mert professzor úr materializálódott országhatárokról beszélt --, a legnagyobb különbség itt is a materialista és a spirituális gondolkodás között van. A materiális gondolkodás le akarja szűkíteni, materializálni akarja azokat az értékeket, amelyek eredendően a természetfölötti és a természetes harmonikus kapcsolatából erednek. Ez a küzdelem állandóan zajlik, napjainkban is, újra meg újra egymásnak feszül a két látásmód. A materiális gondolkodás tól-ig, korlátolt gondolkodás. A spirituális, végtelenre nyitott gondolkodás a teljességre irányul. 

 

Folytatása következik

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap