A tanítvány

Nyiri Péter - A..., k, 10/30/2012 - 00:03

 

 

Nikodémusz, a bölcs írástudó izzadtságban fürödve ébredt. Hajnalodott, a szobában félhomály derengett, s a falakra lomha, fáradt pára nehezedett, őt mégis hideg rázta. Felült ágyában, megtörölte nedves homlokát, majd vizet töltött, és nagy kortyokban megitta. A tegnapra gondolt, amikor a názáreti ácsot a keresztre szögezték. Nikodémusz megborzongott, a keze remegett, és ájulás kerülgette. Megpróbált felállni, de hiába. A hátára feküdt, fejét a mennyezet felé fordította, és hangosan zokogott. Marta, emésztette a bűntudat… hogy nem szólt, nem tiltakozott, nem cselekedett. Írástudó volt, népe legbölcsebbjeinek egyike, elsőként neki kellett volna felismernie a vándor prófétát. Ő, aki Istenről beszél az embereknek, nem ismerte fel az Istent? Vagy ha felismerte, miért nem mentette meg a haláltól? Miért nem küzdött foggal-körömmel az életéért? Ott volt, amikor elítélték, és ott volt akkor is, amikor megölték. Mihez kezdjen most? Mivé lehet ezután az ő élete? Összerezzent. Valahol kakas köszöntötte a reggelt. Nehezen talpra állt, s az ablakhoz lépett. A kelő nap sugarai végigsimították meggyötört orcáját. A kakas újra kukorékolt. S ekkor Nikodémusz megértette. Mennie kell, mindennap, és szólni… elmondani az Igazságot, elmondani, hogy ki volt és mit tanított a názáreti. Elmondani mindenkinek… elmondani. Nikodémusz e pillanattól fogva nem volt tanító többé. Ő már tanítvány volt.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap