Szilveszter Napja

Szerkesztő A, szo, 12/31/2016 - 00:31

 

 

 

 

 

SZILVESZTER  NAPJA

AHOGYAN MI SZERETJÜK!

 

Szilveszter minálunk: a Himnusz hangjai, képek a tévében, amelyre büszkék lehetünk, pezsgő durran, visszagondolunk az óévre, rágondolunk az előttünk állóra, felejteni akarjuk a rosszat, szuggeráljuk a jót, megszólalnak a gyárszirénák, odakint kurjongatás van, petárdázás, néhol tűzijáték, a mi szemünkben az emlékezés könnye, elmúlott ez az esztendő is, de a remény is megcsillan, örülünk szeretteinknek, barátainknak, akikkel együtt ünnepelhetünk. Koccintunk, a gyöngyös pezsgőbe kortyolunk – és máris az újabb esztendőben vagyunk!

Nálunk ez így zajlik, a nálunk alatt a magyar nemzetet értve. Mert ahány ház, annyi szokás, még szilveszterre is. Már ez a koreográfia a megszokott nálunk, de régebben, Magyarföldön hogyan is volt? Mióta ünnepeljük a Szilvesztert? És egyáltalán mi okból Szilveszter napja az év utolsó napja?

 

Az év utolsó napját a világ számos országában megünnepelik, még a nem keresztény országokban is, mivel, bár ez egy keresztény hagyományú nap, mégis az óévtől mindenhol valahogy el kell búcsúzni. (Igaz, sok helyütt nem december 31-e az év utolsó napja!)

Magyarországon ez a nap hivatalosan munkanap. Csakhogy megnéznénk azt a munkahelyet, ahol ilyenkor is gőzerővel dolgoznak. (Bár persze a mentők, kórházak, rendőrség, hadsereg, tűzoltóság és az erőművek néhány dolgozójának ilyenkor is a „vártán” kell szolgálatban állnia.)

Szilveszter a keresztény hagyományokban I. Szent Szilveszter pápa ünnepe, az újév vigíliája ez a nap, azaz előestéje. Tehát, eme napon is, mint ahogyan több keresztény ünnepkor, tulajdonképpen az ünnepnap előestéjét ünnepeljük meg. Gondoljunk például a Karácsonyra.

Szilveszter nem csupán pezsgős ünnepnap, hanem keresztnév napja is a naptárban. Gondoljunk csak az angolszász Sylvesterekre, vagy a francia és a spanyol Silvestre-ekre, az olasz Silvestrokra, vagy a lengyel Sylwester keresztnevűekre. Ők, igaz, november 26-án is ünnepelhetnének – ha akarnának. Viszont december 31-én a névnapjukkor úgy érezhetik mind, hogy az egész világ, vagy legalábbis majdnem az egész őket is ünnepeli!

Ez a nap I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak meg a keresztény egyház fejének, és aki 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. A bizonytalan időszámítási módok miatt is – meg a naptárreform okán is – ez az ünnepnap a keresztény kultúrkörben ide-oda tolódott. Volt időszak, amikor december 24-én emlékeztek meg róla, vagy éppen vízkereszt, illetve a Háromkirályok napján, január 6-án tartották meg, hogy néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzüljön ide, a helyére, január elsejére az év kezdete.

Mi, magyarok, el ne feledkezzünk egy másik Szilveszter pápáról sem, II. Szilveszterről, aki 999 – 1003 között ült 141. pápaként Szent Péter trónusán, és aki független keresztény királyságként ismerte el Magyarországot, koronát küldve Istvánnak, az első magyar királynak. Evvel hivatalosan is, a pápai trónus magasáról kimondva azt, hogy mi, magyarok a keresztény, nyugati kultúrközösség egyenjogú tagjaivá váltunk. (Az más kérdés, hogy ezt akkor és azóta a nyugatiak hogyan ismerik el.)

Néhány, újesztendő kezdő népszokás – mint ahogyan nagyon sok népi szokás, babona – a még nem keresztény magyar világból a keresztény népszokások közé épült. Ilyen például a nyájfordítás vagy a gonosz szellemeknek nagy zajjal való elűzése. A zajongás szilveszterkor most is megvan, de melyik zajongó gondolna arra, hogy ezzel egy ősi népszokást elevenít fel?

Az évkezdeti népszokások célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét. Kell ennél több?

Sőt, az emberek mindenhol és minden korban különösen viszonyultak az évkezdethez, legyen az a naptár szerint bármelyik napon. Mindenki – babonaság ide-oda – szeretné az előző évi rosszakat maga mögött hagyni, de a jó történéseket folytatni, az újévben valami jót megfogadni, vagy jót is cselekedni, kedvesebb arcát-tulajdonságait megmutatni, legalább egy jót enni, és reménykedni, ha az első napon ez így sikerül, akkor a többi napokon az évben ugyanígy lesz!

Gondoljunk csak arra, hogy az ókori Rómában és a Római Birodalomban sokáig március elsejével kezdték az új esztendőt, de már akkor is sok olyan szokással, mint manapság mi.  Aztán január elseje lett a Julius Caesar-féle naptárreform után évkezdő nappá, melyet Janus istenség tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. Janus volt annak a kétarcúnak ábrázolt római istenségnek a neve, aki az akkoriak hite szerint felelős a városkapukért, tehát ezzel a közösségek biztonságáért, de evvel együtt a városba, azaz a közösségekbe történő bemenetel és az útra kelés, mint közösségből távozás és új közösségbe menetel oltalmazója is. Később átvitt értelemben már mindenfajta kezdet és vég istene volt ez a Janus isten, akinek a nevéhez kapcsolódott az aratás kezdete, a hadba vonulás, és mindenfajta útra kelés. Az év első hónapját róla nevezték el Januariusnak, hogy így legyen ebből a mi január hónapunk neve. A Januarius a visszatekintést és ezzel együtt az eljövendőt is szimbolizálta. Ezért az istent kettős, egy előre és egy hátrafelé is tekintő férfiúi arccal jelenítették meg. Alakja kapcsolatot mutatott a Napisten-szimbolikával is, mivel a két égi ajtó, a felkelő és a lenyugvó Nap őrzője, s egyben a téli és a nyári napforduló irányítója ez az ókori isten. Sokszor ábrázolásain nem a felkelő és lemenő nap van, hanem arca egyik oldalán a Nap, a másikon pedig a Hold látható. Kettősség, amely mégis egy! Hiszen a Nap uralmának a Hold ad értelmet, és fordítva, vagy továbbmenve: a múltnak a jövendő.

Tehát, így eljutottunk a január 1-hez, mint évkezdéshez. A pogány Rómában ezt az évkezdetet Janus isten tiszteletére ünnepelték meg, általában fékevesztett mulatozásokkal, kicsapongással.

Aztán ez a szokás is, mint ahogyan több pogány szokás kereszténnyé válva keresztény szokássá vált, és keresztény ünneppé lett. Így a régieknek nem kellett új ünnepet megjegyezniük, sem vétkezve pogány ünnepet megülniük, hanem a régi ünnepet ülhették meg, csak időközben keresztényi lélekkel.

Csakhogy az év kezdetét Krisztus születése napjától – mint új kezdetének a napjától – számolták, azaz december 25-től. Aztán a január elsejei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, és véglegessé 1691-ben, amikor XII. Ince pápa (uralkodott: 1691-1700) tette meg e napot a polgári év kezdete napjává. (Az egyházi év ezzel szemben advent első napjával kezdődik.) Ezért van az, hogy a változó évkezdet miatt a korábbi évkezdő népszokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig. (A naptár szerint az emberek látták, ekkor kezdődik az év, de a természetben, ezt is látniuk kellett, máskor van az új kezdete.)

Lássunk néhány régi magyar, vagy néhányak által még mindig tartott népszokást, babonát!

Amennyiben nem falunk fel mindent szilveszter napján, akkor az újesztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Azaz: hagyjunk valamit a hűtőben vagy éléskamrában (ronda „újmagyar” nevén: spájzban), így ott mindig lesz valami – legalábbis az újév első napjáig.

Aztán egy másik hiedelem: ezen a napon nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket. Vagy máshol úgy mondják, hogy elkaparja.

Mások szerint a halas ételekkel is jobb óvatosnak lenni, bár csak egyes vidékeken tűnik a szilveszteri hal baljóslatúnak.  Folyamok vagy éppen tavak mellett élők úgy tartják, hogy halat kell enniük, mivel a hal szerencsét hoz, hiszen mennyi megszámlálhatatlan pikkelye van egy halnak! És szerintük – reményeik szerint legalábbis – ahány pikkely, annyi pénz! Másutt viszont azt mondják, hogy a hallal elúszhat a szerencse!

A török idők óta úgy tartják (mivel a rétest a törökök hozták be), hogy rétestésztát kell nyújtani Szilveszterre, hogy aztán életünk is így nyúljon, boldogságosan, akár a rétes. Sőt, az ínyencek és torkosok által továbbfejlesztett hagyomány szerint minél többféle és ízesebb tölteléket tegyünk abba a rétesbe, hogy ezáltal is ízesebb, gazdagabb, boldogságosabb és tartalmasabb legyen életünk.  Régi hagyomány még egy egész kenyér megszegése is a családfő által, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

Ezen fenti szokásokat általában tartjuk manapság is, bár a többség nem nagyon tudja, hogy milyenfajta régi hiedelmek és rítusok kapcsolódnak pl. a rétes-evés szokásához.

Más szokások már kikoptak, hiszen jó párat a modern életkörülmények között meg sem lehetne valósítani. Ilyen volt például éjfélkor vizet húzni a kútról, mert aki ivott ebből az „aranyvízből”, arra gazdagság várt. Vagy aki reggel korán kelve a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, azaz egész évben szerencsés lesz. Másutt a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe. Csakhogy a modern városlakó hol keressen magának kutat, amelyből merhet, vagy ki az, aki a porcelán szaniterbe vizet enged, hogy abba egy egészségőrző almát tegyen?

Más szilveszteri hagyományt viszont még a nem babonásak is tarthatnak. Ez az össze nem szólalkozás kritériuma, ugyanis csak akkor lesz békességes az elkövetkező évünk, ha ezen a napon nem veszünk össze senkivel. A másik az újesztendei fogadalmak szokása, amit nagyon sokan igyekeznek betartani.

Viszont jó néhány szilveszteri jóslás már a színtiszta babonaság körébe tartozik. Gondoljunk például a férjhez nem ment lányok szokására faluhelyen, amikor kimenve megrúgták a disznóólt, és hallgatták, hogy mennyire röfögnek fel a disznók, ebből gondolva arra, hogy a most kezdetét vevő évben férjhez fognak menni, vagy továbbra is pártában maradnak. De egy: a férjhez nem ment lányok nem járnak már pártában; kettő: hol találunk – sajnos faluhelyen is ritka már –  disznóólat, disznókkal persze.

Vagy az ólom vagy faggyú-csepegtetés: a kijövő formákból próbáltak a jövendőre következtetni.

Viszont az, amikor egymástól távol lévő szerelmesek egy csepp-egy korty pezsgőt öntenek a földre, mielőtt beleinnának poharukba, egészen ősi népszokás, csakhogy a régiek nem a szerelmesükre gondolva loccsantottak ki egy kortyot, hanem az ősök szellemére gondolva.

A régi magyar szokások mellett nézzünk néhány új keletű szokást, amelyet a nyugati kultúra sodort be hazánkba. Elsősorban a filmekkel együtt, de a nyelvoktatással és nem utolsósorban a nyugaton járt és ott huzamosabb ideig élő hazánkfiaival.

Ilyen nyugati módi a fagyöngy kultusza. Az Egyesült Királyságban a szellemeket akarják ezzel elijeszteni a háztól, a lányok pedig fagyöngyöt raknak a párnájuk alá, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket. Azután egy, állítólag Bulgáriából hódító útjára indult szilveszteri szokás, hogy éjfélkor eloltják a lámpákat, hogy szabad legyen a csók.  Ezt a szokást persze a pajzánok lelkesen üdvözlik! Érdekes még az a bolgár, román és osztrák szokás is, amely szerint szilveszteri tortát sütnek, melyet a háziasszony éppen éjfélkor szel fel, és minden jelenlévőnek kioszt abból egy szeletkét. A tortába aprópénzt sütnek. Tehát senki se keressen benne ötszáz euróst! Viszont, aki az aprót megtalálja, azt a pénz állítólag és remény szerint egész évben nem kerüli el!

A pravoszláv (ortodox keresztény) hagyományok szerint az óév utolsó napja január 13-a, míg az újesztendő első napja náluk január 14-ére esik. Ekkor Oroszországban az asztalra kerülő ünnepi finomságok a reményt szimbolizálják.

Olaszföldön érdekes és életveszélyes népszokás járja: újévkor tradicionálisan meg akarnak szabadulni minden régi és megunt dologtól, méghozzá úgy, hogy ezt szó szerint megcselekszik, azaz miden megunt műszaki cikket, bútort és egyéb nehéz tárgyakat is kidobálnak, szerencsére vigyázat felkiáltásokkal együtt. Állítólag ezt viccesnek tartják, és jókat nevetnek hozzá.

Kevésbé veszélyes a japán szokás, miszerint egy gereblyét helyeznek jól látható helyre, mert szerintük a gereblyével könnyen össze lehet gereblyézni a jó szerencsét. Kubában meg vizet locsolnak. Szilveszterkor megtöltik a háznál fellelhető összes edényt, majd azt újévkor kilocsolják az ablakon, hogy sima folyása legyen az újesztendőnek…

És még számos meghökkentő vagy kevésbé különös szokást sorolhatnánk. Mindnek a gyökere azonban, el ne feledjük, közös. Az ember ősi idők óta kissé tart a jövendőtől, mert a jövendő mindig bizonytalan. Mi lesz az egészségünkkel, lesz-e pénzünk, szerencsés lesz az újév, szerelemben, üzletben, pénzben, termést hoz, vagy éppen veszteséget, mi lesz mivelünk és mi lesz szeretteinkkel, mi a tágabb családdal, a hazával?! Az ember a kérdéseire választ szeretne kapni: ki hisz még mindig a szilveszteri és újévi babonákban, szokásokban, ki nem, ettől függetlenül jó szilveszter napján visszagondolni a múltra, és előre nézni a jövendő, a következő év felé. 

 

 

Petrusák János

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap