Székelyföldi szerelem - XIX. fejezet - Epilógus

Barcsa Dániel, v, 09/10/2017 - 00:10

 

 

 

Folytatás...

 

 

Így volt? Vagy nem így történt? Jókai Mór A minden poklokon keresztül című regényében másként írta meg Brüniszkáld és Anna szerelmi történetét. Sok-sok iróniával és tragikus végkifejlettel. Hőseim, bár elismerik, hogy Jókai jó mesélő, és minden bizonnyal tehetségesebb történetmondó nálam, de engem mégis jobban kedvelnek. Nem is csoda, hiszen az ifjú szerelmesek nem neki, hanem csakis nekem köszönhetik beteljesült boldogságukat, és – arról nem is szólva −, az én beszélyemben Lebeé László is tisztább jellem, s szerethetőbb személyiség. Így, ha el-ellátogatok képzeletem szárnyán Kőhalomra, vagy Székelyzsomborra, náluk mindig szívesen látott vendég vagyok.

A minap Adorján Annacskának, Brüniszkáld és Lebeé Anna kislányának keresztelőjére voltam hivatalos. Érkezésemkor fő helyre ültettek, a legjobb falatokat hordták elém, s nem szenvedtem hiány innivalóban se: volt bodzaszörp, fenyővíz, kokojzapálinka, küküllei és rajnai bor. Pedig sose titkoltam, hogy nem vagyok a Lebeékhez és az Adorjánokhoz mérhető, előkelő személyiség – eleim közt talán csak egy-két huszárrendi, ha található, primor bizony egy se −, ámde láthatólag a régi székelyek közül a hála érzése még nem halt volt ki teljesen.

A keresztelő utáni könnyed társalgás a legutóbbi szász nemzetgyűlés eseményei körül forgott. Andorás gróf vidáman beszélte el nekem, mi is történt azt követően, hogy a „zsombori vérszomjas dúvad” késznek mutatkozott a megbékélésre, fölajánlva vazallusi hűségét a szászoknak. Fölidézte, ahogy a nemzetgyűlés egy emberként, azonnal, elragadtatott lélekkel volt kész kebelébe fogadni az egykori ádáz ellenséget.

− Fennakadást csak az okozott – jött meg egyre inkább a mesélő kedve −, hogy a jeles és nemzetes rokonom, Hermann, e nevezetes gyűlés legelején a vezéri tisztéről indulatosan lemondott. Persze, amint az erdélyi németek legnagyobb nyavalyája szűnni látszott, rögvest többen is jelentkeztek, hogy most már ők is szívesen eligazgatnák a szászok közösségét. Ám a sógorom, hogy a kedvembe járjon, ragaszkodott Hermann személyéhez, kijelentvén: vagy az ő kezébe teszi le az esküt, vagy senkiébe!

Itt az elbeszélő egy kis szünetet tartott, rajnai borával megnedvesítette az ajkát, s mivel látta, az én serlegem kiürült, intett Annának, hogy töltse számomra színültig.

− A jelenlévők nem sokat teketóriáztak, azonnal késznek mutatkoztak korábbi vezetőjüket visszahelyezni hivatalába. S adták is volna ismét a kezébe az imént közéjük hajított grófi láncot. Ámde azt hiába is keresték, sehogy se lelték! Pedig a szász nemzet tekintélyes követei valamennyien lebuktak a templomi padok alá, s négykézlábra ereszkedve buzgón kutakodtak. Mi meg ez alatt hiába álltunk feszengve, készen az ünnepélyes ceremóniára, mert törődni senki nem akart velünk, mindenki pusztán a felmeredő fenekét mutogatta.

Adorján Andorás megvárta, amíg elül a kacagás, s csak azután folytatta.

− A derék küldöttek már-már egymást vádolták tolvajlással, amikor Nagyszeben városának bírája megmentette a helyzetet, s véle a szászok becsületét. „Mivel az itt lévők – szólt − valamennyien nemzetünk legtekintélyesebb polgárai, ezért elképzelhetetlen, hogy bármelyiküknek is ragadós lenne a keze. Ennél fogva, csakis a templom nyomorú egerére gyanakodhatunk, kinek volt indítéka, ideje és lehetősége is a drága aranylánc eltulajdonítására!”

Amikor a mesélő meglátta hitetlenkedő ábrázatom, kezét esküre emelve bizonykodott.

 – Hidd el, krónikás barátom, nem füllentek! Tudhatnád, minden német bolond!

Mivelhogy még mindig tamáskodtam, ifjú barátom elgondolkodva simította végig veres bajuszát, amit nyilván nem a választott székely eleitől örökölt.

− Hallottad-e – talált rá állításának bizonyítására −, hogy hét esztendeje Nagyszebenben perbe fogták a mezei pockokat? Őket vádolták meg ama szűk esztendőben a gabonahiányáért. A legfőbb szász bíróság ki is mondta, a rágcsálóknak három napon belül el kell hagyniuk a szászok földjeit! Mivel azonban ez az ítélet komoly, s valódi tárgyaláson született, ennél fogva a pockoknak kirendeltek ügyvédet is. E jeles férfiú igencsak komolyan vette tisztét, s mivel igencsak ügyes patvarista volt, így kiharcolta, hogy az áldott állapotban lévő pocok anyák mentességet kapjanak az ítélet végrehajtása alól, míg kicsinyeiket föl nem nevelik! … Az apróságok pedig nagyra nőttek, így a szászok földjei azóta is teli vannak az ártalmas rágcsálókkal.

− Nem! Ez nem lehet igaz! – kacagtam könnyűimet törölve.

− Már pedig ez nem tréfadolog. Úgy tudom, hogy a megvádolt templom egere a jövő hétre lesz beidézve a nagyszebeni bíró elé. Kíváncsi vagyok, hogy az ő védelmét ki fogja képviselni, s vajon ő kap valamilyen felmentést a születendő ítélet hatálya alól!

A hallottakat immár kénytelen voltam elhinni, és, bár Brüniszkáld története igen szórakoztató volt, a szót mégis visszatereltem a hűbéri eskütétel módjára.

− Nos, a lánc, az nem lett meg. Anélkül pedig a szászok grófja, nem a szászok grófja. Már-már úgy tűnt, reménytelen továbbhaladni, ám a városbíró újabb tanúbizonyságát adta kivételes elméjének. Levette a nyakából a város láncát, amely ugyan satnyább volt és kisebb súlyú a keresettnél, ám azt mégis Herman markába nyomta. Kihirdetve „orbi et urbi”, hogy ettől fogva ez a drágaság a szász nemzet jelképe.

− Ezzel tehát –szóltam közbe − elhárult az akadály az elől, hogy Székelyzsombor „Szászzsomborrá” váljék…

− El bizony. Bár erősen kétlem, hogy e komédiával bármi is változott volna. Az eskü ellenére sem a környéket uraló Lebeék, se a vár alatt lakó zsomboriak nem változtak át szásszá!

Leszállt az este. Elment a pap, el a sok érdemdús, úri vendég, székelyek s szászok vegyesen. Lebeé Anna és Bogyó – ő a hatodik áldott hónapban volt, ebben se bírván úrnő-húgának elibe vágnia – saját kezűleg  szedték le az asztalt. Én még utoljára megdicsértem az újszülött kis keresztényt, az inkább réz-, mint aranyhajú leánykát, aztán az asszonyok a bubát magukkal vitték, s ők is nyugodni tértek.

– János! A Krisztusodat – kiáltott Lebeé László a fehérnépek távozása után −, hol bujkálsz? Eridj a vendégszobámba, s ott találsz egy csobolyót, benne andalúz borral.

Mikor a legény eltávozott, így folytatta:

−A minap kaptam Izsák fia Ábrahámtól, aki igencsak meghatódott, hogy önként visszafizettem a tőle kapott kölcsönt. Hiszen nem pereskedtem, nem tagadtam az adósság meglétét, de még a mértékét sem. S még fogságra se vetettem a kasztíliai nemesek jó szokása szerint, sőt, még meg se kínoztattam, hogy az adóslevelemet adja elő.

János hamarosan visszatért, s töltött. Ábrahám ajándékától tűzzé vált minden csepp vérünk. Ittunk, s újra ittunk, aztán a két gróf bátorságot merítve az italból, két oldalról szinte satuba fogva engem azt kezdte firtatni, hogy vajon én milyen jövőt szánok nekik. Hisz a másik sorsuk oly keserű volt! A kőszívű Jókai elküldte mindkettejüket András király kísérőjeként a szentföldi hadjáratra, hol Brüniszkáld gróf egy vár ostroma során az életét veszítette, Lebeé László pedig a hosszú, keserű fogság nyűgét nyögte.

Elnéztem hát a két, jobb sorsra érdemes székely főrendet, s szánalom ébredt irántuk szívemben.

− Ígérem néktek barátaim, hogy én kíméletesebb leszek irányotokba! Ugyan András király urunk botor kalandját nincs hatalmamban megakadályozni, de a Szentföldről mindkettőtöket épségben hazavezérellek. S így még hosszú éveket fogtok eltölteni boldogságban asszonyaitok mellett, s megéritek mindketten gyermekeitek felcseperedését.

− Gyermekeim? –kérdezte a kőhalmi gróf örömmel.

– Igen, igen. Ha megfelel, még két fiú, és egy kisleány…

– Erre esment inni kell! – emelte kupáját köszöntőre Lebeé László – Hálával tartozunk a krónikás uramnak az irántunk való nagy jóindulatáért!

Felhörpintettem a boromat én is. Egy pillanatra elborult a tekintetem, ahogy a távolibb jövőbe tekintettem. Feltűntek lelki szemeim előtt a kegyetlen tatár hordák, amint végigdúlják Szász- és Székelyföldet.

Szerencsére vendéglátóim ebből nem vettek észre semmit. Örültek a boldog mának és a szépnek ígérkező holnapnak. A holnaputánnal meg mit se törődtek…

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap