Szakértő: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra

Polszerkesztő2, v, 10/15/2017 - 00:35

Háborús helyzetben kémeket és szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk – mondta az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója az Echo TV-nek nyilatkozva. A Soros-szervezetek szerint háborús helyzet van.

 

Földi László biztonságpolitikai szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója az Echo TV-nek nyilatkozva többek közt elmondta; a migrációt segítő civil szervezetek nem egyszerűen csak kártékony munkát végeznek, hanem háborús bűnöket követnek el. A műsorban elhangzottak szerint a tömeges bevándorlás részeként bűnözők sokasága és terroristák érkeznek Európába, emellett olyan személyek is, akik a bevándorlók tömegeire építve más országok gazdasági és politikai befolyását akarják erőszakkal kiterjeszteni európai országokra; vagyis háborút viselnek európai országok ellen. Az ő céljaik előmozdítását segítik a bevándorláspárti álcivil csoportok.

 

“Most háború van. Ezek az emberek kollaboránsok, háborús bűnösök, hazaárulók, és így tovább. Ez egy egészen más fogalmi rendszer. Embercsempész a háborúban nem embercsempész, hanem egy olyan, gyakorlatilag szabotőr, akinek nincs jogállása. Magyarul ő szabadon likvidálható. Ugye ezt írja a háborús törvény: kémeket, szabotőröket nem viszünk bíróságra, hanem azonnal kiiktatjuk” – mondta.

 

A G. Soros pénzén működő szervezetek és az őket támogató sajtó felháborodtak az Echo TV műsorában elhangzott kijelentésen. “A jelek szerint kissé túltolták a kormánypropagandát a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Echo TV-ben, legalább is az ott megszólaló szakértő biztosan” – írták.

 

A liberális sajtó azonban hiába tagadja, hogy a bevándorlást segítő álcivilek tevékenységét háborús kontextusban kell értelmezni, hiszen ezek a szervezetek maguk is nyíltan beszélnek róla; tisztában vannak azzal, hogy háborús cselekményben vesznek részt.

 

Napokkal ezelőtt G. Soros százmillióiból működő “civil” szervezetek egy konferenciát tartottak, ahol maguk is kijelentették, hogy háborús helyzet van, erről a kijelentésről pedig a liberális sajtó is beszámolt. “Háborús helyzet van, harcosabbnak kell lennünk, nyíltabban kell szembemenni a hatalommal” – mondták, majd a HVG újságírója maga is azt a címet adta egy bekezdésnek, hogy háborús helyzet van.

 

Korábban a nemzetközi sajtóban számos értékelés megjelent azzal kapcsolatban, hogy valószínűleg a török titkosszolgálat szervezi a Nyugat-Európába irányuló tömeges bevándorlást. A török államfő Recep Tayyip Erdogan maga is számos alkalommal egyértelművé tette, hogy politikai eszközként tekint a nyugat-európai országokban élő több milliós török lakosságra. Ebben a kontextusban könnyebben láthatóvá válik, hogy a tömeges bevándorlás a hibrid háború eszköze, céljai pedig nagyon sokrétűek; ezek közül a célország hivatali munkájának túlterhelése és a politikai nyomásgyakorlás a leginkább tettenérhető.

 

 

 

Forrás:hidfo.ru

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap