Szabó Dezső Emléknap

Szerkesztő A, szo, 01/13/2018 - 00:16

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Dezső a magyar irodalom különleges tehetségű alkotója. Életművének megítélése ellentmondásos és átpolitizált, a vélemények többnyire politikai vagy ideológiai szempontból közelítenek, és kevesebbszer esik szó a szövegek művészi-esztétikai, erkölcsi értékeiről. Szabó Dezső az Eötvös Kollégium magyar-francia szakos hallgatójaként tanult (akkor volt ott egyetemista Szekfű Gyula, Horváth János és Kodály Zoltán is). A Nyugat közölte első novelláit, később szakított a folyóirattal, majd a politika felé is fordult. Kortársai vagy mesterként tekintettek rá, vagy elutasították. Szabó Dezső szilárd meggyőződéssel, mély elkötelezettséggel hirdette eszméit: nemzete, népe, a magyarság szolgálatában. Leghíresebb műve Az elsodort falu (későbbi alkotásaival már nem ért el ilyen nagy sikert). Ez az igen összetett, nagy jelentőségű regény eposzias tömegjeleneteivel, szokatlan mondatalkotásával, sajátos hangvételével a magyar expresszionista stílus kiemelkedő alkotása. Nagy mű a nemzet kérdéseiről, magával ragadó gondolatfutam a nemzetről, fajról, hazafiságról, identitásról, a falu-város ellentétéről, a magyar-zsidó kapcsolatról. Mindez a kortársak számára időszerű problémákat jelentett. A mű tárgyalt alapkérdése a két út konfliktusa. Szabó Dezső elutasítja a modernizáció nyugat-európai liberális útját, számára a nemzeti felemelkedés belső forrású, nemzeti gyökerű és célú. Szabó a hagyományos értékek elsőbbségét vallja, mert hite szerint csak azokból, a nemzeti örökségből, fakadhat egy új minőség, a megújulás. A hanyatlás ellen nem idegen mintákat kell állítani, hanem a magyarságban rejlő igazi erőt. Ennek megtestesítője (vérében, gyökereiben hordozója) a magyar paraszt. Példázatos az egyik főszereplő, Böjhte Miklós sorsa: ő akár miniszter vagy miniszterelnök is lehetett volna képességei és tudása alapján, mégis, Böjthe visszament Erdélybe, szülőfalujába, feleségül vett egy parasztlányt (Barabás Máriát), és a falusi közösségbe szervesülve, annak szellemi vezetőjeként élt. Böjthe sorsa egy lehetséges életútja az értelmiségnek, annak a tanult, az ország sorsát világosan látó fiatal rétegnek, amely a falvak népét, a vidéki magyarságot akarja (s képességeivel, műveltségével tudja is) segíteni. Böjthe magát a „parasztba építi be, mint egy bevehetetlen várba”. De jelképes Farkas Miklós, az írózseni élete is, aki eltékozolja önmagát. Mint ahogy elherdálja szépségét Judit, a tiszteletes lánya is – kitartott, csapodár nőként hánykolódik a férfiak között, s a regény végén az utcán találjuk őt. A meggyilkolt, utat tévesztett, utat nem talált fiatalság képviselői, szimbólumai ők. Csak Böjthe találja meg életútját: a parasztságból építeni fel az erős és győztes (győzni tudó) magyarok országát. Ez az eszme a „holnap, az erős, az okos, a lebírhatatlan, a megcsalhatatlan” magyarságot hozhatja el. Böjthe tudja, hogy útja nehéz, de megvan benne az erő, az akarat. Akarom! – jelenti ki konok magyarsággal, s elkezdi építeni saját és népe jövőjét.

 

 

 

 

 

Nyiri Péter

igazgató

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap